Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-07 / 285. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. DECEMBER 7. ÉLETMŰDÍJ 17 ~ veinek súlyát és a tükör » előtt eltöltött idejének LJ egyre kínzóbb terhét egyáltalán nem titkolva ...-•» vonult be Karlovy Vary fesztiváljának ta lán legrangosabb, legünnepélyesebb, legtöbb csillagot felsorakoztató fogadására Catherine Denevue, a francia film nagyasszonya, az örök fiatalság, az elegancia és az emberi tartás élő szobra. Sötét este volt már, a Kolonnád festői oszlopsorát kecses lámpák lőtték be izzó fehér fénycsóváikkal, de még ennél is nagyobb pompa övezte őt, a leghíresebb párizsi színésznőt. Megjelenését több száz fotós vakító villanófénye jelezte. Catherine Deneuve-nek a szeme sem rebbent ettől a fogadtatástól, olyan természetesnek vette a személyének szóló felfokozott érdeklődést, mintha csak a lakása közelében várta volna friss croissant-nal régi jó ismerőse, az idős pék. Nekem azért átfűtött az agyamon: ha valóban jégcsap lenne, mint ahogy sokan nevezik szerte a világon, Karlovy Vary szívében, a föld mélyéről feltörő ásványvízforrások hőjétől és a díszőrséget álló lámpák erős fényétől el is olvadna. De nem olvadt el még a forró fogadtatástól sem, bókok, mosolyok, gratulációk tömkelegét fogadta olyan visszafogottan, kimérten és káprázatos belső nyugalommal, hogy Jin Menzel, a cseh film Oscar-díjasa nem is bírta finom irónia nélkül: „A lelkét is kisminkelte?” Pár perccel később Catherine Deneuve már Jin' Menzel mellett ült egy parádésan megterített körasztal mellett. Anyanyelvén kívül Deneuve olaszul, angolul és németül is beszél, Menzel németül, angolul és egy kicsit franciául. Ez volt az első személyes találkozása a francia színésznővel, és mondhatom: mindent megtett, hogy élvezzék egymás társaságát. A dolog valahogy mégsem klappolt kettőjük között. Túl a formalitásokon egyetlen emberi szót sem tudtak váltani. Menzel minden igyekezete jégbe fagyott. Deneuve hét lakat alatt őrizte lelki békéjét, s nem nagyon törődött filmes kollégája udvariasságával, élte a maga belső életét. Nem nyílt meg sem jobbra, sem balra. Kortyolgatott, csipegetett, ide és oda hűvös mosolyokat vetett, majd amikor úgy. érezte, ennyi elég a „jóból”, önelégülten távozott. Ahogy mondani szokás: mint aki a lehető legjobban végezte dolgát. Deneuve minden igyekezete ellenére pályakezdése óta a jégszívű nő szerepében tündököl. Hogy ez játék-e a részéről, vagy a teljes való, azt csak ő maga tudja és a mindenható. Szerepnek mindenesetre nem rossz, de egy életen át ugyanazt játszani nem lehet szórakoztató. Még jó, hogy a kamera előtt lehetett más is. Tizenhárom évesen kezdte a pályát. 1956-ban, akkor még Catherine Dorléac néven, bekerült Adnré Hunebelle Gimnazisták című filmjébe. Szerepről nem beszélhetünk, inkább csak jelenlétről, viszont ez is elég volt ahhoz, hogy öt évvel később, 1961-ben modellként álljon a kamerák előtt. A filmes áttörés éve: 1964. Főszerepet kap a Cherbourgi esernyőkben, és mert higgadt, visszafogott és minden gesztusát kontroll alatt tartja, rögtön el is könyvelik hűvös, jégszívű szépségnek. A divattervezői pálya azonban, amelyről sokáig álmodott, már nem érdekli, Roger Vadim, a Brigitte Bardot-val épp akkortájt szakított ügyeletes szépfiú annál inkább. Vadim ráadásul A i égasszony szíve nemcsak férfiként - művészként, rendezőként is elkápráztatja. „Buktam rá nagyon — írta jóval később mindent kiteregető vallomásában a kor alfahímje. - Már akkor látszottak azok az értékei, amelyekért évekkel később az egekig magasztalták. Intelligens volt, kiváló humorérzékkel tudott szurkálódni és hideg, tartózkodó külseje mögött rendkívüli szenvedély lobogott. Nem véleden, hogy pályafutásának két legemlékezetesebb filmjében, a Cherbourgi esernyőkben és A Nap szépében pont ezeket az erényeit dicsérték a leginkább.” Vadim és Deneuve szerelmi kapcsolata éveken át kiapadhatadan forrásként szolgált a francia sajtónak. Brigitte Bardot után ugyanis ő lett a következő „nagy falat” Vadim ágyában, ráadásul még gyerekük is született, Christian Vadim, aki ma ötvenéves, és sokkal nyugodtabb életet él, mint egykor hatalmas szerelmi étvágyáról híres apja. ,Amikor megismerkedtünk, Catherine-nek két titkos vágya volt - fedte fel szerelme titkát Roger Vadim. - Az egyik, hogy színésznő, a másik, hogy anya legyen. Miután mindkettő teljesült, felszínre tört az igazi természete. Nevezetesen, hogy uralkodásra született. Kialakított magának egy fix világképet, és elvárta, hogy mások is e szerint éljenek. Meg volt győződve arról, hogy neki lehet igaza, de bárkit, aki aláveti magát az ő elképzeléseinek, boldoggá tud tenni. Rengeteget veszekedtünk. Hogy kinek volt igaza? Ilyen helyzetekben nem létezik egyetlen konkrét igazság.” Vagy ha mégis, akkor a mozivásznon. Ott ugyanis mindenre fény derül. Lelepleződik, ami hamis, mellékvágányra fut, ami félreérthető. Vadim és Deneuve szerelme nem volt hosszú életű. Alkotói kapcsolatuk sem. Jött Roman Polanski az Iszonyattal, Bunuel A Nap szépével, majd a Tristanával, aztán Mauro Bolognini, Mario Monicelli, Claude Lelouche, Yvés Robert és Agnes Varda hívták filmezni. Akkor már Deneuve volt, édesanyja nevén futott, mert a Dorléac nevet, apja vezetéknevét örökre meghagyta nővérének, Francoise-nak, aki tragikus haláláig szintén színésznő volt. Bunuel filmjében Catherine Deneuve nappal méltóságteljes, férjével szemben elutasító feleség, este viszont testi örömöket árusító szőke szépség. Nem fél a szereptől. Bátran azonosul vele. „Engedelmes kiskatona vagyok” — mondja, miközben már parancsokat osztogató tábornok. Vagy éppen született bestia. A szuka forgatása közben beleszeret Marcello Mast- roianniba. Feleségül is ment volna hozzá, ha a Cinecitta sztárja, Fellini első számú színésze képes lett volna elhagyni a feleségét. De mivel ez nem történhetett meg, maradt a mindkét részről felvállalt kapcsolat, amelynek gyümölcse Chiara Mastroianni, aki 1972- ben született. Az apai részről olasz, anyai ágon francia színésznő, aki pár évvel ezelőtt, a Milos Forman főszereplésével készült Szerelem nélkül soha című filmben boldogan játszott édesanyja oldalán. Truffaut Az utolsó metróban rendezte Deneuve-öt, ahol Gerard Depardieu partnere volt. Truffaut szerint Catherine olyan váza, amelyben minden virág pompázni tud. Depardieu is szívesen vall a színésznőről. Harminc évvel Az utolsó metró után Francois Ozon Született feleség című filmjében immár hetedszer játszott együtt a szőke anyakirályné és a zabolázat- lan hím. „Catherine mindig is az az asszony volt, akiről én álmodozni szoktam - nyilatkozta Depardieu. — Lehet őt vigasztalni, karokba zárni, megengedi, de ő önmagában rendez el mindent. Katona, harcos, vele nincs gond soha. Igazából akkor szép, ha bántja valami, a félelmei teszik vonzóvá. Catherine tekintélyt parancsoló, már-már férfias lény. Nem állítom, hogy jégcsap, de pattogni nagyon tud. Közben melegszívű, óriási művész. Sokan mondják róla, hogy hideg és számító, a végzet asszonya és hogy hamisítatlan nagypolgár. Én viszont már láttam őt ízig-vérig parasztasszonynak is. Kofa lehetne a piacon, kedélyes férj mellett jó háziasszony. Imádja és ismeri a zöld fűszereket, a zöldségeket, úgy tudja szagolgatni, a kezébe venni őket, hogy én csak bámulok. Ruhát vásárolni is láttam már őt nemegyszer. Ügy simogatta a szövetet, mintha egy vonzó férfi testét érintette volna meg. Szeretem a tekintetét is. Cinkosság van benne, finom érzékiség, kihívás. Egyszer egy színpadi darabban kerültünk össze. Szerepem szerint azt kellett mondanom neki: »Olyan gyönyörű vagy, hogy szenvedés rád nézni.« Ezt nagyon tudtam mondani neki. Ez a színtiszta valóság ugyanis. Amíg őt nézi az ember, egyfolytában attól szenved, hogy miért nem vele élte, éli az életét.” Depardieu-höz nemcsak filmek és az említett színdarab, hanem egy duett is köti Deneuve-öt. Mivel szívesen énekel, előadott már közös dalt Joe Cockerrel is. 1981-ben Serge Gainsbourg, a lázadó beat- nemzedék legjelesebb költőjének dalait énekelte lemezre. Forgatott Régis Wargnier-vel (Indokína) és Lars von Trierrel (Táncos a sötétben) is. Wargnier szupergiccsében, minden idők leghamisabb francia gyarmat-eposzában rabszolgái fölött zsarnokoskodó (máskor viszont épp az ő oldalukon álló) hol erős, hol esendő, egyszer erotikus fölényére építő, máskor az elcsábításáért esdeklő nagyasszony. Trier remekében szalag mellett dolgozó gyári munkás. Az amerikai közönséget több mint ötvenéves pályája során egyszer tudta csak megfogni. Egy nem éppen maradandó értékű vámpírfilmmel, Az éhséggel, amelyben leszbikus szexjelenete van. Hiába játszott depressziós alkoholistát vagy saját gyerekével szerelmeskedő anyát, tengerentúli kritikusainak ennél sokkal több kellett ahhoz, hogy elismerjék színészi kvalitásait. Berlinben és Velencében több alkalommal is díjazták az alakítását, hazájában megbecsült César-díjas. A cannes-i fesztiválon azonban csak egyszer tüntették ki, akkor is Clint Eastwooddal közösen. De vannak másféle komoly elismerései. Voltak évek, amikor ő volt a Chanel arca. 1985-ben parfümöt neveztek el róla, amelynek alkotóelemeit ő maga válogathatta össze. Yves Saint Laurent-nak, a híres francia divattervezőnek ő volt a múzsája, az UNESCO- nak jószolgálati nagykövete, a francia polgármesterek szövetsége Marianne-nak, a legszebb francia nőnek választotta őt, így mellszobra a polgármesteri hivatalokat díszítette. Arcképe pénzérméken, bélyegeken jelent meg. Az Empire Magazin akkor választotta be a világ száz legszexisebb színésznője közé, amikor már nagymama volt, a The Guardian című brit lap szerint korosztákyának egyik legjobban öltözött színésznője. Jó ideig ő volt a L'Oréal arca, s részt vett Louis Vuitton reklámkampányában is. Nevét több jótékony- sági akcióhoz adta már, felszólalt a halálbüntetés ellen és az abortusz engedélyezése mellett, védi a melegek jogait, gyűjt az elesetteknek. Naplót is írt már Saját árnyékomban címmel. S bár túl van a hetvenen, nem áll le egy percre sem. Legutóbb a Bettie-mobil étterem- vezetőjét játszotta, akinek hirtelen ámokfutássá változik az élete, s a család régi éttermét elhagyva egyszer csak az autópályán találja magát, ahol különböző kalandokba bonyolódik. A mai napot ugyancsak jeles ünnepként könyvelheti el. Több mint száz filmjéért életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától Berlinben. Európa tehát ismét meghajol Catherine Deneuve művészete előtt. Már csak az Oscar- életműdíj várat magára. Amerika eddig ugyanis csak a szemét forgatta Denevue filmjei láttán, de az elismerésnek csupán egy halvány jelét adva. Szabó G. László
