Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-07 / 285. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 7. ______________________________________________________Szombati vendég 9 Va ss Ákos Lajos: „Zavarban vagyok, amikor azt kell mondanom, hogy költő vagyok, kötetem van. Még mindig nem hiszem, hogy megtalátam a helyem..." Pult mögött írta első verseit a Bulgakovban Huszonkét évével és első verseskötetével Vass Ákos Lajos nem csak egy szűk erdélyi irodalmi közösség titánja, Méhes György- debütdíjasa, új szín az egyetemes magyar költészet palettáján is. Szilaj tehetségére Orbán János Dénes figyelt fel. SZABÓ G. LÁSZLÓ Vass Ákos Lajos az ország határain túl is híres kolozsvári Bulgakov kávéház pultosa. Innen ered kötetének címe, a Pulton innen, pulton túl. Két fotója került a borítóra. A látszat most is csalóka. Tetoválásai és testékszerei egy szelíd, érzékeny fiú önkifejezésének tartozékai. Verseiből első olvasatra kiderül: meglehetősen dús életet él. Amikor Sepsiszentgyörgy- ből felkerültem Kolozsvárra, 2010 nyarának végén, eléggé zárkózott egyetemista voltam. Barátaim nem nagyon voltak, ismerőseim még kevésbé. Sep- siszentgyörgy és Kolozsvár két különböző világ. Kisváros, provincia az egyik, nézeteimen, gondolkodásomon nagyon sokat nyitott a másik. A kisvárosból mindenképpen ki akartam tömi. Kicsit többet szerettem volna, mint egy áüagos munkahelyet, átlagos jövedelmet, átlagos életet. Rájött már, mi volt a zárkózottság oka? Serdülőkoromban nem voltam túl jó viszonyban a lányokkal. Nem sikerült úgy kifejeznem magam, hogy értésükre adjam, mit érzek, és mit is szeretnék tőlük. Barátság és tisztelet, szeretet és szerelem között pontosan láttam a határvonalat. Nagyon szerelmes tudtam lenni, és most is az vagyok. A biztos hátország, gondolom, megvolt. Irigylésre méltó családi hátterem van. Egyedüli gyerek vagyok, a szüleim minden rossztól, gonosztól próbáltak megvédem. Nem éreztem, hogy feltéden az ő támogatásukra van szükségem. Saját tapasztalatok alapján akartam saját döntéseket hozni. Makacs vagyok és kitartó, nem nagyon tetszett, hogy próbálnak üyen szinten leuralni. Fényes kis piercingjeit hogyan fogadták otthon? Először csak a tetoválás volt meg. A Bulgakov lógója, Behe- mót macska a Mester és Marga- ritából. Édesanyám meglátta, és csak annyit mondott, hogy: „Istenem!” Megnyugtattam őt, hogy több nem lesz, aztán hazamentem még egy tetkóval és az első piercingekkel. A babüoni Istar-kapu egyik szegélymotívuma ez a nyolcágú csillag. Nekem nagyon tetszik. Elementáris erővel tölt fel. De van még egy lógó a testemen: a villámverselés motívuma. A slam poetryvel olyan gondolatokat fejezünk ki, amelyekhez a közönség nem elég bátor. Közélet, politika, erotika, minden belefér. Ez az abszolút szabadszájúság művészete. Vagyis kimond, rákérdez, nevetségessé tesz. Pimasz, pofátlan kamasz voltam. A fekete bárány az osztályban. Sepsiszentgyörgy, művészeti líceum. Rajzolt, énekelt? Zene szakra jártam. Fuvola és zongora. Menjünk tovább a testén. Carpe omnia. Éljél mindennek! Ez egy kicsit biztatás nekem, hogy bátran kihasználjak minden lehetőséget. Hogy ne úgy nézzek vissza az életemre, mint aki bármit is kihagyott, mulasztott, s azt bánnia kell. Határok természetesen vannak. A kötélugrást sem mertem még kipróbálni, pedig lett volna rá többször is alkalmam. Rettegtem. A szerelmi életemben meg egy kicsit prűd vagyok. Mit higgyen a külleme alapján, aki alaposan megnézi? Épp ez az! Ne tudja, hogy mit higgyen. Azt akarom, hogy ne ismerje fel a költőt, akinek kötete van, interjúkban szerepel, hanem gondolkozzon el azon, hogy ki ez a balfék. És ez sikerült is. Nem nagyon szeretem, ha valakire ránéznek, és egyből rájönnek, mi a státusa, mit csinál, hol dolgozik, mennyi a jövedelme, mit szeret és mit nem. Ezt próbálom felbontani magamban és másokban. A tetoválások és a piercingek segítenek az önkifejezésben, az életutamat és a hitemet is szimbolizálják. Ránézek a testemre, s látom az állomásokat, amelyeket egyébként lehet, hogy el is felejtenék, hiszen kapcsolódik egy csomó negatív élmény is hozzájuk. Fontosnak tartja a szülei véleményét? Fontosnak, de nem olyan szinten, hogy ők mondják meg, mit tegyek, és mihez kezdjek a saját életemmel. Édesapámat nem lehet kihozni a sodrából, édesanyámmal pedig volt egy nagyon hosszú filozófiai diskurzusunk. Neki nagyon erős a hite Istenben, nekem ez az egész kétséges. Mostanra sikerült tisztázni mindent. Fontos, hogy mit mondanak, hiszen őket szeretem a világon a legjobban. S az egyetem? Fontos maradt? Elkezdtem a magyar-angol szakot, mert azt éreztem a legközelibbnek magamhoz. Az első három hónap után azt éreztem, a folyamatos elméletgyúrás kezdi megölni bennem az irodalmat. Van egy mondás: „Olvasson klasszikusokat, de most, míg élnek. Ne várja meg, hogy meghaljanak.” Nekem is ez vált célommá, amikor ezzel a nézettel megismerkedtem. Gyúrjam az elméletet, és később egy középszerű tanár legyek? Nem! Fél év után megszületett bennem a döntés, s mivel anyagi gondjaim is akadtak, otthagytam az egyetemet. Most szeptemberben kezdtem el az újságíró szakot. Kiszáll a pultból? Nem szeretnék kiszállni. Mostanra lételememmé vált. Két és fél éve dolgozom a Bulgakovban, nagyon szeretem ezt a munkát. Vonz a koktélművészet, de később, ha majd nyu- godtabb életre vágyom, szeretnék változtatni. Most még kell ez a hely. Nincs végzettségem, kompetenciám, a versekhez pedig kellenek az élmények. Ehhez pedig a lehető legjobb hely egy üyen hangulatos vendéglő, vagy ahogy nevezi magát: irodalmi kávéház. Alkalmanként - pult mögött, vagy éppen távolabb a pulttól - érzelmi kalandokba is bocsátkozhat az ember. „Itt nem figyel rám senki - úja - bár én csapolom a söröd és este én teszlek ki.” Vagy: „... otthonom egy kocsma, hol dugtam pár szegletben, mert mindig akad egy locska filológus hölgy, kinek száját tudom mivel kell betömni...” Ennyire színes itt az élete? Ha ezt elmondanám, olyan lenne, mint amikor a bűvész elárulja a trükkjét. Ezt nem tehetem. Az érdeklődés fenntartásának a része ez is. Az első kötet verseihez mindenesetre nagyon sokban hozzájárultak az itteni érzések, tapasztalatok. Hat hónap kellett ahhoz, hogy kommunikáljak, közlékenyebb legyek az itt dolgozó kollégákkal, s ez kiolvasható a kötetből is. Ezek kocsmaversek? Mondhatjuk. Nagy részük itt született, a pult mögött. Amikor holtszezon van, nincs any- nyi vendég, mindenki egy kicsit magába fordul, sms, e-mail, telefon, nekem meg folyamatosan versöüetek kattognak az agyamban, aztán lejegyzem, kibontom őket. Előfordul, hogy szabadnaposként is itt ülök a laptopommal, mert itt érzem magam elememben. Elkezdek írni, összeáll a vers, félreteszem, hagyom pihenni, aztán megint előveszem. Bár más szinten is érnek ingerek, impulzusok, hiszen amióta elkezdtem az egyetemet, még több irányba nyitok, még több minden érdekel, De a versíráshoz nekem sokkal inkább egy állapot kell, semmint egy hely. Fisting című versét egy Nemes Nagy Ágnes-idézettel vezeti fel: „Nem bírod el, hiába, ki egyenrangú véled. Szeresd, szeresd továbbra is a kurvát vagy a cselédet” Választott már? Több vonatkozása is van annak, hogy ezt az idézetet csatoltam a versem elé. Egyrészt volt nekem egy plátói szerelmem, egy itteni pincérlány,' akitől sikerült teljes mértékben elszakadnom. Már semmit nem érzek iránta. Felfedezte egyszer a verseimet, és megkérdezte, kinek írtam őket. Elszégyelltem magam, el is vörösödtem. Hazamentem, másnap pedig bejöttem négy kinyomtatott verssel, hogy neked írtam. S akkor megdöbbent. A pincérlány-ciklus teljes egészében neki született. Úgy szakadtam el tőle, hogy szétroncsoltam a fejemben lévő képét, hogy ne is gondoljak rá soha többet. Azt pedig egyenesen felháborítónak találtam, hogy a filológián nagyon sok lány Nemes Nagy Ágnest a feminizmus védőszentjének tartotta. Nem lehet az ő verseit erre redukálni. Ezt nagyon bántónak találtam. Fájt, hogy ennyire degradálják. Ezzel a verssel, a Fistinggel pont egy nőnapi felolvasáson debütáltam. Érdekes húzásnak szántam. Nagyon kétélű dolog ez. Sokan értékelték, mások egyáltalán nem, én mindenesetre szerettem volna megmutatni, hogy Nemes Nagy Ágnes sem az, akinek őt gondolják. De választott már? Sem ezt, sem azt nem választottam. Nem szeretem, ha értelmi, érzelmi vagy fizikai szinten egy nő a szolgám. Nem szeretek uralni senkit. De azt sem szeretem, ha csak szexualitás van, pénz kontra élvezet. Nekem sokkal inkább egy folyamatos és lüktető kapcsolat kell. Szerelemre, barátságra, érzékiségre egyszerre van szükségem. Kit itt haügatsz nem poszt- posztmodem s nem is goliárd / egy friss kor elmebajos bitang gyermeke” - írja Kérdéses című versében. Még mindig ezt tartom a legjobb öndefiníciónak. Zavarban vagyok, amikor azt kell mondanom, hogy költő vagyok, kötetem van. Ténylegesen ugyanis még mindig nem biztos, hogy napról napra megtalálom a helyem. Van bennem egy nagyon erős vívódás, és ezzel tudom magam a leginkább kifejezni. A versírással. Nem pezsgőre és nem kaviárra vágyik, megelégszik csapolt sörrel és pástétommal is, olvasom. így van. „A pultban harmincnyolc fok...” - vázol egy nyári napot, majd egy érzelmi helyzetjelentéssel zár: Néznek a piák, szó nélküli az olvasat: megint egy szép lánytól kaptam látatlanban adekvát és szép szavakból font kosarat.” A harmincnyolc fokról nekem József Attila Kései siratója jutott eszembe. „Harminchat fokos lázban égek mindig...” Ezt még eddig senki nem fedezte fel. Köszönöm. Van egy erős József Attila-i vonal a versekben, ezt nem is tagadom, mivel nagyon szeretem a költészetét. De nem ő az egyeden kedvencem. Másrészt nyáron embertelen a pultban dolgozni. Az összes hűtő nekünk nyomja befelé a meleget, nincs jó szellőztetés. Ha tele a kocsma és szétesünk a sok munkától, a hőtől is majdnem transzban vagyunk. Nehéz kibírni: „Dicsérnem kell szépséged, mert a fény fehér bokájára sár tapad. Alája feszítem ékemet. Talán pár sötét szüánkom bennszakad.” És ilyen sorok fölé írja címként, hogy Mert nem vagyok egy Ady. Ez is egy pincérlányhoz kapcsolódó történet. Egy adott pont után nem akartam publikálni. Szerelmes voltam belé, megkérdeztem hát tőle, mi a véleménye a verseimről. Azt mondta: „Hát, nem vagy egy Ady!” Paff! Szó nélkül maradtam. Még jó, hogy találkozott Orbán János Dénessel. Ő volt az, aki felkarolt. Tizen- kettedikesként rávett egy kedves ismerősöm, hogy újaik neki e-maüt a verseim kapcsán, hátha segítene az érvényesülésben. János egyből válaszolt. Azt írta: kerüljek fel Kolozsvárra, és beszéljünk. így is történt. Otthagytam az egyetemet, és elkezdtem dolgozni a kocsmájában. Előbb mint kőműves, később mint pikoló, aztán bekerültem a pultba, közben folyamatosan ment köztünk az eszmecsere a verseimről. János támogatott, és még ma is állandóan magam mögött érzem. A második édesapámnak mondhatom, és nagyon hálás vagyok neki. „Banális légyottra invitáltam egy lányt e-maüben.” A White Russian koktél sora ez. Még mindig így ismerkedik? Elmondom a történetet. Volt egy irodalmi est a Bulgakovban. Megláttam egy gyönyörű hölgyet a szomszédos asztalnál. White Russiant iszogatott. Nekem ez a koktél a szívem csücske. Félrevert a szívem, elkezdtem nyúvadozni, megtikkadtam, mert én is ittam valamit. Még félre is nyeltem. Nagyon vonzott a hölgy, egyből beleszerettem, de nem mertem odamenni hozzá. Eltelt négy hónap, és megint feltűnt a Bulgakovban, és ismét félrevert a szívem. Kinyomoztam a címét, és írtam neki, hogy találkozzunk. Válaszolt is, hogy ő most éppen magánéleti válságban van, nagyon sajnálja. De mivel továbbra is feltűnt a közelemben, egy idő után jelezte, hogy már találkozhatunk. A székely virtus bennem úgy állt akkor elő, hogy nem! Ezt már elszalasztottad, kedvesem! Aztán mégis találkoztunk, és már egy éve együtt vagyunk.
