Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-30 / 279. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 30. Sport 25 Két új szerzemény a lévai kosarasoknál Nincs döntés a légiósokról ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Várhatóan továbbra is a Patriótáknál maradhat a négy, a szezon elejétől Léván szereplő légiós. Az amerikai Wright, Lockhardt, Obade trió és a nigériai Anuna ugyanis az elmúlt két bajnokin kellett, hogy meggyőzze a lévai kosár­labdaklub vezetőit arról, nem érdemtelenül viselik a sárga­zöld mezt, igaz, teljesítményük felemásra sikeredett. „A Handlová elleni 65:62-es győzelem során egyértelműen elégedett voltam velük. Sokkal jobban, nagyobb erőbedobás­sal küzdöttek. Lehetett nézni a játékukat - nyilatkozta la­punknak Ladislav Lutovský, a Patrióták vezetőedzője. - Az­tán mintha kissé megelégedtek volna. Az utolsó helyezett igló­iaktól 79:78-ra kikaptunk, és már nem ezt a szintet hozták, csak a 10. percig feleltek meg úgy-ahogy az elvárásaimnak. Nem elsődleges célunk valakit kitenni a csapatból, alighanem csak módosítunk a szerződése­iken, de végső döntést még nem hoztunk a klubban. ” Egyvalamiről azonban már határoztak Léván: leigazolták az eddig próbajátékosként ná­luk szereplő szlovák válogatott Maurizio Galatát. „Jól illeszke­dik a koncepciónkba, amely a fiatal tehetségekre épít. A 21 éves Galata a palánk alatt is be­vethető, nagy potenciált látok benne. Jelen helyzetünkben szeretném, ha a horvát Luka Vlaic is nálunk maradna, bár neki még nem nagyon volt le­hetősége bizonyítani” - tette hozzá Lutovský. (ot) Egykori Premier League-játékos is gyanúsított Világbajnoki selejtezőket is befolyásoltak ÖSSZEÁLLÍTÁS Az Angliában fogadási csalás gyanújával a héten előállított személyek egyik tagja a brit tit­kosszolgálat által rögzített fel­vételeken azt állította, sziget- országi mérkőzések mellett vb- selejtezőket is befolyásoltak. A gyanúsított azt állítja, az álta­luk megbundázott futballmér­kőzések között világbajnoki se­lejtezők is szerepeltek. Emel­lett azzal „hencegett” társai­nak, hogy igény esetén akár Skócia és Írország vb-selejtező­it is befolyásolni tudná. Jim Boyce, a FIFA szigetor­szági alelnöke szerint rettentő nyugtalanító, hogy vb-selejte- zőkre is a gyanú árnyéka vetült. „A fogadási csalás a labdarúgás rákfenéje, amit a legmagasabb szinteken kell kezelni. Akit bűnösnek találnak, egy életre el kell tiltani a profi sporttól” - nyilatkozta a tisztviselő a The Daily Telegraphnak. Angliában szerdán hat sze­mélyt, köztük legalább három labdarúgót, ráadásul Delroy Facey személyében egykori Premier League-játékost vettek őrizetbe, akiket fogadási csa­lásban való részvétellel gyanú­sítanak. (nso) Maldonado a Lotusnál folytatja London. A francia Romain Grosjeannal és a venezuelai Pas­tor Maldonadóval vág neki a 2014-es Forma-l-es világbaj­noki sorozatnak a Lotus istálló. A brit csapat tegnap honlap­ján jelentette be, hogy a Ferrarihoz átigazolt finn Kimi Ráikkönent Maldonado váltja. A 28 éves pilóta szerződteté­sében vélhetően az is nagy szerepet játszott, hogy támogatói révén eurómilliókat hoz a Lotusnak. (MTI) A nyolcaddöntőért nem jár pénz a németeknek Foci-vb: fejenként 300 ezer eurót kaphatnak Özilék MTI-JELENTÉS Berlin. Fejenként 300 ezer euró üti a markát a német lab­darúgó-válogatott tagjainak, ha megnyerik a jövő évi, brazí­liai vb-t. A jutalom mértéke megegyezik a tavalyi Eb-re kitűzött győzelmi prémium mértékével (akkor elődöntőig jutott a Nationalelf). A csoportmeccsekért és a nyolcaddöntő kiharcolásáért nem jár pénz a német játéko­soknak, amennyiben azonban bekerülnek a legjobb nyolc kö­zé Brazíliában, 50 ezer eurót kapnak fejenként. Az elődöntő 100 ezret, a vesztes döntős sze­replés pedig 150 ezret ér. A német szövetség már a 2006-os, hazai rendezésű vi­lágbajnokságon is 300 ezer eu­rót fizetett volna az aranyére­mért. Akkor bronzérmesként zárt a csapat. Az 1954-es vb-döntőben az Aranycsapatot legyőző német válogatott tagjai mai árfolya­mon 1280 eurót, továbbá egy televíziót, egy bőrkoffert és egy motorbiciklit kaptak. Az 1974-es vb-aranyért Franz Beckenbauemek és társainak 35 900 eurónak megfelelő márka, valamint egy VW Bogár volt a jutalma, míg az 1990-ben diadalmaskodott Na­tionalelf játékosai 64 100 eu- róval gazdagodtak. (SITA-felvétel) Belie (balra) számtalan helyzetben mentette meg a DAC-ot a góltól Labdarúgó Corgoň Liga: Radványi Miklós elégedett volt a döntetlennel Remizett Nyitrán a DAC Nitra-DAC 0:0 Sárga lap: Harbul’ák, ill. Beňo. Játékvezető: Samotný, 515 néző. NITRA: Pemiš-Kolbas,.Kostelný, Harbuľák, Hála-Ba- gi, Kotrík-Boszorád (73. Vestenický), Turčák, Cléber- Sevčík. DAC: Belic-Boya, Matúš, Peter Majemík (76. Hrazdí- lek), Beňo-Kwin, Ujlaky (90. M. Sedlák), Gašparík, Steinhü­bel (58. Hudák), Hošek-Szarka. Gól nélküli döntetlent hozott a Nitra-DAC ki­esési rangadó a labdarú­gó Corgoň Liga 19. for­dulójában. A meccs hőse Tomáš Bebe, a DAC ka­pusa volt, a legpeche­sebb játékos pedig a há­rom tiszta helyzetet is elpuskázó nyitrai Martin Boszorád volt. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Egyik csapat sem várhatta túl jó hangulatban a meccset - mindkét klub belekeveredett a bundabotrányba, és ősszel egyikük sem remekel. Ehhez képest az első félidő­ben több tiszta helyzetet is ki­dolgoztak: a 9. percben a duna- szerdahelyi Szarka (aki a két csapat korábbi egymás elleni összecsapásának egyetlen gól­ját szerezte) maradt le egy elő­reívelt labdáról, négy perccel később a hazai Boszorád hat méterről lőtt kapura, de Belie védett. Volt ziccere a DAC-nak is: a 21. percben Gašparík sa­rokkal passzolt Szarkához, aki futtából a kapu mellé lőtt, a lab­da kívülről súrolta a kapufát. Ezután ismét a nyitraiak helyze­tei következtek: Cléber fejese a kapu mellé szállt, egy lapos lö­vést Belie lábbal védett, Boszo­rád pedig a kapufát találta el. A második félidőben még egyértelműbb nyitrai fölényt láthatott az az 515 néző, aki ki­látogatott a stadionba. A meccs peches embere Boszorád volt, a nyitraiak középpályása a 69. percben kilenc méterről az ol­dalhálóba bombázott. Ezután le is cserélték, helyére az U17- es válogatott gólvágója, Tomáš Vestenický állt be. A nyitraiak mezőnyfölényben játszottak, a 81. percben Bagi fe­jesét védte óriási reflexmozdu­lattal Belie. Fokozódtak az iz­galmak, egy lapos nyitrai be­adást követően Matúš majdnem a saját kapujába rúgta a labdát, de végül szögletre mentett. A hosszabbítás perceiben még Ba­gi próbálkozott, de lapos lövése elsuhant a kapufa mellett. A végeredmény így 0:0 lett, tehát rosszabb gólkülönbsége miatt a DAC telel az utolsó he­lyen, a végelszámolásnál azon­ban pontegyenlőség esetén az egymás elleni meccsek számí­tanak, így a dunaszerdahelyiek számára, ahogy Radványi már a meccs előtt jelezte, az egy pont is aranyat érhet. (A DAC a 8. fordulóban l:0-ra nyert a nyitraiak ellen.) „A második félidőben fölénk nőtt az ellenfél, de Belie kapus mindent megfogott. Elégedett vagyok az egy ponttal - nyilat­kozta a meccset közvetítő tévé- társaságnak a DAC trénere a le­fújás után. - Örülök, hogy már vége ennek az őszi szezonnak, most lesz egy kis időnk, hogy leüljünk és elbeszélgessünk bi­zonyos dolgokról.” Vladimír Koník, a nyitraiak trénere kevesellte az egy pon­tot: „A második félidőben a DAC nem is tudott átjönni a fe­lezővonalon, Szarka kapufája után nem is volt több helyze­tük, míg nekünk 3-4 góllövési lehetőségünk is volt. Nyernünk kellett volna.” (t-bt) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 19. forduló - szombat, 13.00: Košice-Myjava (játékvezető: Hiring); 14.30: Banská Bystrica-Trnava (Valášek), Zlaté Moravce-Slovan Bratislava (R. Weiss), Ružomberok-Trenčín (Smo- lák); 17.30: Žilina-Senica (Fajčík). II. LIGA, 20. forduló - szombat, 13.00: Bardejov- Šamorin (Sedlár), Podbrezová-Dubnica (Špaíek), Prešov-Rimavská Sobota (Leško). Vasárnap, 10.30: Trnava jun.-Michalovce (Pavlík); 13.00: Pohronie-Liptovský Mikuláš (Ježík). 9. Pápa 10. Újpest 11. Kecskemét 12. Paks 13. Mezőkövesd 14. MTK 15. Puskás Akad. 16. Kaposvár 15 6 2 7 20:23 20 15 4 5 6 23:26 17 15 4 5 6 21:29 17 15 4 4 7 18:24 16 15 4 2 9 18:29 14 15 3 5 7 16:18 14 15 3 4 8 17:29 13 15 2 3 10 13:33 9 ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 16. torduló - szombat, 18.00: Svit-Prievidza, Komárno-Nitra, Inter Bratíslava- Handlová, Banská Bystrica-Spišská Nová Ves. NB 1,16. forduló-szombat, 14.00: Kaposvár-Deb- recen (Bognár); 16.00: Puskás Akadémia-Pápa (Szabó Zs.), Paks-Ojpest (Solymosi); 18.00: Mezőkövesd-MTK (Erdős); 20.00: Ferencváros- Pécs (Farkas). Vasárnap, 16.30: Diósgyőr-Győr (Andó-Szabó); 18.30: Haladás-Videoton (Kassai). A bajnokság állása: 1.DVSC 15 10 3 2 37:16 33 2. Videoton 15 10 2 3 30:11 32 3. Diósgyőr 15 7 6 2 26:17 27 4. Haladás 15 7 5 3 25:18 26 5. Ferencváros 15 7 3 5 23:22 24 6.Győri ET0 15 6 6 3 23:17 24 7. Honvéd 15 6 3 5 22:19 21 8. Pécs 15 6 3 6 24:25 21 NŰIKÖZÉP-EURÚPAI LIGA, 13. forduló-vasárnap. 14.00: Spišská Nová Ves-Šamorin. NŐI EXTRALIGA - szombat, 17.00: Cassovia Košice-Good Angels Košice. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, 13. torduló - szombat, 18.00: Martin-Považská Bystrica, Nové Zámky-Pezinok. FÉRFI EHF-KUPA-SELEJTEZfi, 3. forduló, vissza­vágó - vasárnap, 18.30: Hlohovec-Arendal (az első meccsen: 26:20). NŰI I. LIGA, 11. forduló - szombat, 14.00: Moíe­nok-Zlatná na Ostrove. Vasárnap, 18.00: Nitra-Nesvady/lmeF. ■ Vízilabda FÉRFIEXTRALIGA, 4. forduló - szombat, 17.00: Nováky-Topoľčany, ŠKP Modri Draci Košice-Staré Mesto-Žillna; 18.30: ČH Hornets Košice-Slávia UK Bratislava. ■ Röplabda NŰI KOZÉP-EURÓPAI LIGA, 7. forduló - szombat, 17.00: Slávia EU Bratislava-Gödöllő. NŰI EXTRALIGA, 10. torduló - vasárnap, 17.00: Paneurópa Bratislava-Pezinok; 18.00: Spišská Nová Ves-Kežmarok. FÉRFIEXTRALIGA, 10. forduló - vasárnap, 18.00: Myjava-Prešov, Prievidza-Stará Ľubovňa, Komár- no-Svidník. FÉRFI KÖZÉP-EURÚPAI LIGA, 7. forduló - vasár­nap, 17.00: VolleyTeam Bratislava-Kecskemét. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 27. forduló - vasárnap, 16.00: Nitra-Skalica; 16.30: Banská Bystrica-Tren- óln; 17.00: Poprad-Žilina, Košice-Zvolen, Martin- Piešfany. EREDMÉNYEK I Labdarúgás C0RG0N LIGA, 19. 1. Slovan 2. Trenüín 3. Ružomberok 4. Myjava 5. Senica 6. Z. Moravce 7. Tmava 8. B. Bystrica 9. Košice fO. Žilina 11. Nitra 12. DAC forduló: Nitra-DAC 0:0 18 12 3 3 39:22 39 18 10 3 5 45:19 33 18 9 4 5 37:29 31 18 9 3 6 33:27 30 18 8 4 6 26:21 28 18 8 3 7 24:26 27 18 8 3 7 26:29 27 18 7 5 6 31:24 26 18 6 4 8 24:26 22 18 5 6 7 26:26 21 19 2 4 13 17:47 10 19 2 4 13 9:41 10 II. LIGA, 20. forduló: SFM Senec-Šaľa 2:1 (2:0), g.: Augustín (34., 11-esbôl, 38.), ill. Numéric (76.). 1. Podbrezová 19 13 3 3 34:12 42 2. Michalovce 19 11 4 4 31:12 37 3. Bardejov 19 1 0 6 3 24:13 36 4. Prešov 19 11 2 6 31:15 35 5. Senec 20 8 7 5 26:20 31 6. Rim. Sobota 19 7 8 4 21:19 29 7. Trnavajun. 19 8 4 7 34:32 28 8. Šamorín 19 5 5 9 18:27 20 9. Dubnica 19 5 5 9 16:30 20 10. Sara 20 4 4 12 17:29 16 11. FK Pohronie 19 4 3 12 19:40 15 12. L. Mikuláš 19 1 5 13 13:35 8 NB 1,16. forduló: a Honvéd-Kecskemét mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Jégkorong NHL: Ottawa-Vancouver 2:5, Nashville-Edmonton 0:3. TIPSP0RT EXTRALIGA, 26. forduló: Skalica-Košice 2:4 (0:3, 0:0, 2:1), g.: Lažo (53.), Mráz (59.), ill. Štrbák (16.), Hindoš (18.), T. Marcinko (19.), Spilar (43.): Žllina-Banská Bystrica 0:6 (0:1,0:2,0:3), g.: Kafka (3.), Kaíura (21., 60.), Bambúch (27.), Lunter (50.), Zigo (57.). ■ Kosárlabda NŰI EURÚPA-KUPA, F csoport, 4. forduló: PEAC- Pécs-Nantes 60:62 (17:11,14:22,12:15,17:14), a pécsiek legjobb dobói: Reid 13, Orqzovics 12. NŰI EUR0LIGA, A csoport, 3. forduló: Győr-Schio 56:70 (8:23,14:13,19:22,15:12), a győriek legjobb dobói: Vandersloot 21, Tinkle 14. ■ Kézilabda NŰI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŰZÉS: Szlovákia-Auszt­rla 32:23 (17:10), legjobb góldobók: Rebičová 8, ill. Frey 5, K. Engel 5/1. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, 10. forduló: C0P Nitra-UKF Nitra 0:3 (-18, -11,-22). ■ Sífutás VK, Kuusamo, sprint, nők: 1. Kowalczyk (lengyel) 3:06,1; 2. Randall (amerikai) +1,6; 3. Herrmann (né--* met) +2,8; ...11. Procházková (szlovák) +3,2. Férfiak: 1. Brandsdal (norvég) 2:40,7; 2. Gafarov (orosz), 3. Petersen (svéd) - mind azonos idővel;... 68. Mlynár+12,33; 110. Bajéióák (szlovákok) +18,99. ■ Síugrás VK, Kuusamo: 1. Schlierenzauer (oszrták) 273,2 pont; 2. Kraus (német) 272,7; 3. Morgenstern (oszt­rák) 272,3. ■ Biatlon VK-VIADAL, Ostersund, női 7,5 km-es sprintver­seny: 1. Fiatland (norvég) 20:41,2 (0 lövőhiba); 2. Zajceva (orosz) +15,9 (0); 3. Berger (norvég) +22,0 (1);... 9. Gereková +44,8 (0), 35. Kuzmina (szlovákia­iak)+1:46,9 (3). ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 48. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 1,1, X, 1,1,2,2,2,1,1,1,1,1-2. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényekre 3 076 015, a 13 találatosokra 258 285, a 12 találatosokra 2100, a 11 találatosokra 210, a 10 találatosokra 85 fo­rintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos szelvény nem volt, az 5 talála- tos 138 925, a 4 találatosok 4900 forintot érnek. KENŐ: 1,2,13,15,16,17,19,39,41,44,46,48,52, 54,55,65,70,75,77,79. Kenő Plusz-szám: 19. EUR0MILLIÓK. a 48. játékból (péntek) nyerőszá­mai: 2,9,18,20,23,25,27, pótszám: 4. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1381,40 euró (3); 4. díj: 537,20 euró (9); 5. díj: 67,30 euró (82); 6. díj: 18,00 euró (306); 7. díj: 10,20 euró (872); 8. díj: 5,80 euró (4158); 9. díj: 3,70 euró (4933); 10. díj: 2,70 euró (12623). NIKÉ Szombat, november 30. Labdarúgó Bundesliga: 48635. Mainz- Dortmund 5,3-4,26-1,55-2,36-1,13- 1,2.

Next

/
Thumbnails
Contents