Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-27 / 276. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 27. Régiósport 19 Női 1. kézilabdaliga: hazai pályán két góllal nyertek a csallóközaranyosiak és a naszvadiak HIRKOSAR Erős ellenfelek megleckéztetése Csallóközaranyos/Naszvaci. Mindkét dél-szlovákiai csapat a táblázaton köz­vetlenül előtte álló ellen­felet fogadott, s egyaránt két góllal nyert a női I. kézilabdaliga 10. fordu­lójában. Csallóközara- nyoson a Topof cany (27:25), Naszvadona pozsonyi Inter (29:27) volt kénytelen megha­jolni a vendéglátók tudá­sa előtt. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Nagyon örülünk, hogy nyer­tünk, mert erős együttest sike­rült legyőznünk - summázta la­punknak a bajnokival kapcsola­tos észrevételeit Peter Talár, a csallóközaranyosiak nyitrai edzője. - Tartottunk a vendé­gektől, s ez a meccs elején is megmutatkozott, amikor gyor­san 0:3 lett az állás. Ezután fel­javult a védekezésünk, és egyre több sikeres ellentámadást ve­zettünk. Az első félidőben ki­mondottan jól kontráztunk, őriztük előnyünket, s a játékkal sem volt gond. Szünet után tíz perc alatt már kilenc góllal el­húztunk. Innentől cserékkel folytattuk, lehetőséget adtam a fiataloknak, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek. Ek­kor már nem működött olyan olajozottan a gépezet, technikai hibák is becsúsztak, a vendégek kapusa is elkapta a fonalat, és pontatlanságaink után ellenfe­lünk kezdte ellentámadásokból lőni a gólokat. De csak szépíteni tudott.” Ismét nagyon jó hangulat­ban, telt ház előtt nyert a naszvadi/ímelyi csapat, ezúttal a pozsonyi Inter ellen. „Eléggé szorosan alakult a mérkőzés, hiszen a 13. percben csak 9:8-ra vezettünk. Aztán fej fej mellett haladt a két csapat - tért vissza mérkőzés történése­ire Miskovics György, a ven­déglátók edzője. - Még egyszer fordított az Inter, de utána vé­gig mi álltunk jobban. Fokoza­tosan növeltük előnyünket, nyolc perccel a vége előtt már 25:21 volt, de hogy ne legyen nyugodt a vége, három perc múlva már csak 26:25-re vezet­tünk, újabb három perc eltelté­vel megint néggyel, 29:25-re, s ez már eldöntötte a mérkőzést. Mindkét csapat támadó felfo­gásban kézilabdázott, soraink­ból a szokottnál többen dobtak gólt, de mindegyik találatért meg kellett küzdeni. Örülök annak, hogy a lányokban volt annyi akarat, hogy le tudták küzdeni a meccs közbeni hul­lámvölgyeket. Taktikusan játszva, ügyes gólokat dob­tunk. A második félidőben ál­landóan a kezünkben volt a mérkőzés, és legyőztük az erős Intert.” Idegenben fejezi be az őszi idényt mindkét csapat: a csalló­közaranyosiak szombaton (14.00) Mocsonokról, a nasz­vadiak vasárnap (18.00) az előttük álló listavezető nyitrai- aktól próbálnak pontot, ponto­kat hazavinni. (jmk) Szombaton a naszvadiak nyertek az Inter ellen (www.askinter.sk-felvétel ­a két csapat egy korábbi bajnokiján készült) ■ Kézilabda FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 9. forduló: DAC-Malac- ky 19:26 (7:10), dunaszerdahelyi góldobók: Lanstyák Zoltán 5, Galántai Krisztián 5, Stanislav Masek 3, Koczó Mátyás 2, Komáromi Ákos 2, Jávorka László 1, Fedeles Patrik 1; SKP Bratislava B-Sala 23:35 (7:18); Vajnory-Modra B 39:27 (22:13): Piest'any- Cífer 29:20 (12:9). Szabadnapos: Stupava. Őszi végeredmény: 1. Sala 8 8 0 0 273:184 16 2. Malacky 8 7 0 1 242:179 14 3. Stupava 8 5 0 3 203:180 10 4. Vajnory 8 4 13 193:195 9 5. Piesfany 8 3 14 182:197 7 6. Módra B 8 3 0 5 203:253 6 7. Cíter 8 2 15 178:211 5 8. DAC 8 116 159:216 3 9. SKP Bratislava B 8 10 7 184:209 2 NŐI I. LIGA, 10. forduló: Bánovce nad Bebravou- luventa Michalovce jun. 22:26 (10:12): Kosice- Trencín 24:21 (10:8); Sered-Nitra 16:35 (9:14); Nesvady/lmeWnter Bratislava 29:27 (17:14), nasz- vadi gólok: Pécsik Katalin 5, Sulan Zsuzsa 2, Zuzana Fujasová 5, Bízik Réka 5, Haris Edina 7, Molnár Bor­bála 2, Oláh Gabriella 3; Senica-Mocenok 29:26 (17:12); Zlatná na Ostrove-TopoTcany 27:25 (15:10), csallóközaranyosi gólok: Szabó Júlia 6, Tur- za Szilvia 11, Cseh Erika 1, Zakál Vivien 2, Kasznár Marianna 3, Lídia Sebenová 2, Gogh Milada 1, Szabó Mónika!. A bajnokság állása: 1. Nitra 10 9 0 1 341:251 18 2. Nesvady/lmeí 10 8 1 1 270:229 17 3. Inter Bratislava 10 7 1 2 302:254 15 4. Michalovce jun. 10 7 0 3 319:237 14 5.Zlatná naOstrove 10 4 2 4 229:237 10 6.Topoícany 10 4 0 6 317:308 8 7. Kosice 10 4 0 6 281:276 8 8. Senica 10 4 0 6 253:313 8 9.Bánovce 10 3 0 7 226:257 6 lO.Trencín 10 3 0 7 236:284 6 U.Mocenok 10 2 1 7 237:282 5 12. Sered 10 2 1 7 211:283 5 buta; 30 kg: 2. Samuel Forgác. B korcsoport (2004-2005-ös születésűek), 31 kg: 4. Lakatos Imre (mindhárom komáromi Spartacus); 55 kg: 1. Balko Áron (gutái). A korcsoport (2002-2003-as születé­sűek), 35 kg: 4. Prezmeczky Gyula (komáromi Spar­tacus); 54 kg: 4. Molnár Márton (gutái); 67 kg: 2. Kristóf Gergő (komáromi Spartacus). NEMZETKÖZI SZABADFOGÁSÚ TORNA, Ócsa (12 klub, 189 versenyző) - gyermek I. korcsoport (2006-2007), 22 kg: 3. Czajlik Angyal Kende. Gyermek II. korcsoport (2004-2005), 26 kg: 2. Ko­vács Ferenc Dániel; 38 kg: 2. Bazsó Marek; 42 kg: 3. Szerencsés Gergő, 5. Szerencsés László. Gyermek III. korcsoport (2002-2003), 29 kg: 1. Gaál András; 32 kg: 2. Darvas Patrik. Fiat. diákok, 42 kg: 1. Pőthe Zalán, 2. Bacsfai Réka. Idősebb diákok, 63 kg: 2. Kardos Kálmán. Lányok: 83. kg: 3. Szerencsés Orsolya (mind duna­szerdahelyi). ■ Labdarúgás TERÜLETI SZÖVETSÉGEK VÁLOGATOTTJAINAK V. TEREMTORNÁJA A NYUGAT-SZZLOVÁKIAI FUT- BALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT, regi­onális forduló, Nitra: Nitra-Nové Zámky 1:1, g.: Kormán, ill. Marusic; Levice-Komárno 2:2, g.: Mé­száros, Mirga, ill. Cséplő, Ondrusek; Komárno-Nitra 1:4, g.: Tóth, ill. Török 3, Tatarkovic; Levice-Nové Zámky 1:4, g.: Mészáros, ill. Palacka 2, Andrásik, Demeter; Nővé Zámky-Komárno 3:0, g.: Palacka 2, Marusic; Nitra-Levice 1:1, g.: Bujdák, ill. Mandrák; Nővé Zámky-Nitra 4:1, g.: Palacka, Rapavy, Dragún, Demeter, ill. Török; Komárno-Levice 2:7, g.: Tóth, Cséplő, ill. Mandrák 2, Horniacek, Budovcová, Mirga, Mészáros, Salinka; Nitra-Komárno 2:2, g.: Bujdák, Uher, ill. Kutruc, Szabó: Nővé Zámky-Levice 3:2, g.: Nad'2, Kovács, ill. Mandrák 2: Komárno-Nové Zám­ky 0:7, g.: Marusic 2, Nad' 2, Palacka 2, Kovács; Le- vice-Nitra 0:1, g.: Bujdák. (ái) Végeredmény: 1. N. Zámky 6 5 1 0 22:5 16 2. Nitra 6 2 3 1 10:9 9 3. Levice 6 12 3 13:13 5 4. Komárno 6 0 2 4 7:25 2 II. IFJÚSÁGI LIGA, FIÚK, 9. forduló: DAC A-SKP Bratislava B 23:32 (10:13), dunaszerdahelyi gólok: Dömény Gergely 4, Csörgei Levente 1, Kosár Ábel 5, Rózsa Tamás 3, Hencze Attila 2, Fekete Nándor 5, Mészáros Csongor 3: DAC B-Malacky 12:39 (3:21), dunaszerdahelyi gólok: Kollár E. 2, Vajda Z. 4, Balogh M. 3, Fehér T. 1, Póda B. 2. ■ Birkózás NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS KÖTÖTF0GÁSÚ TORNA, Hodonín (180 kezdő indult) - A Komáromi járás versenyzőinek eredményei, C korcsoport (2006-2007-es születésűek), 22 kg: 4. Martin Kara­P0LGÁRMESTER KUPA, Gímes: 1. Bányász Újgí- mes, 2. Otelló Fölvég, 3. Lokomotíva Stanica, 4.VPP Caládka. Díjazottak - legjobb kapus: Jozef Sipos, gólkirály: Milan Repisky (mindketten Otelló Fölvég), legjobb mezőnyjátékos: Henrich Richter (Bányász Újgímes). F0RGÁCH CUP, kispályás torna, Gímes - végered­mény: 1. Dream Team 9,2. Skä stä jä (Sirk) 9,3. Cabo Team 7,4. FC Chico 4,5. Snorchel Team 0. Díjazottak - legjobb kapus: Dávid Mikié (Dream Te­am), gólkirály: Marián Koren, legjobb mezőnyjáté­kos: Peter Halúzka (mindketten Skä stä jä). A klubvezetés legmerészebb elképzeléseit is felülmúlta az őszi szereplés Férfi 1. kézilabdaliga: megbosszulta magát a sok kimaradt helyzet DAC-vereség az idényzárón ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagytárkány. Minél jobb helyen akartak végezni a nagy- tárkányiak ősszel a tőketerebe- si területi labdarúgó-bajnokság I. osztályának déli csoportjá­ban. Még legmerészebb elkép­zeléseikben sem számoltak az­zal, hogy a táblázat élén fognak telelni. Pedig a Tisza-parti csa­pat 25 szerzett pontjával - néggyel a kisgéresiek és öttel a bolyiak előtt - az élről várhatja a tavaszi folytatást. A mezőny­ben ők rúgták a legtöbb gólt (36) és a legkevesebbet kapták (13.). Nagy Norbert, 12 talála­tával ott van a legjobb három góllövő között. És még egy el­ismerés a nagytárkányiaknak: a fair play-verseny első félide­jében ők vezetik a tabellát. Ta­valy ezt a pontozást meg is nyerték. Akár százszázalékos is lehe­tett volna a csapat őszi szerep­lése, de két eredmény elrontot­ta a mérlegüket: hazai pályán Bányácski Kornél: „A folytatás­ban is elsősorban azokra szá­mítok, akikkel a nem várt si­kert elértük" (Képarchívum) 2:l-re kikaptak a kisgéresiek- től, és rögtön ezt követően 2:2-es döntetlent játszottak Szentesben. Bányácski Kornél edző a botlásokat a pillanatnyi formahanyatlás és a nem meg­felelő összpontosítás számlájá­ra írja. ,A folytatásban is első­sorban azokra számítok, akik­kel a nem várt sikert elértük. Balog Dusán jól látta el szere­pét sepregetőként, a középpá­lyán Kocsis Zoltán fáradhatat­lan volt - pillant előre és egy­ben értékel is az edző. - Bízom benne, hogy tavalyi házi gólki­rályunk, Balog István is tovább ontja a gólokat. Nagyjából mindenki azt nyújtotta, amit elvártunk tőle. A felkészülés­hez a feltételek biztosítva vol­tak, s remélem, a jövőben is így lesz. A vezetőség tagjai, Riczu János, Pásztor János és Takács Sándor jól végzik a rájuk bízott munkát.” A nagytárkányiakra ta­vasszal nehezebb sorsolás vár. Eggyel többször, vagyis hatszor lépnek idegenben pályára, köz­tük az őket üldöző két legko­molyabb vetélytársnál, a kisgé- resieknél és bolyiaknál is ven­dégeskednek. (pan) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Csak egy félidőn át tartotta a lépést ellen­felével a DAC, és elszenvedte hatodik vereségét (19:26) a fér­fi I. kézilabdaligában. A 9., egy­ben utolsó őszi fordulóban a második Malacky látogatott Dunaszerdahelyre. „Nem vélet­len, hogy csak a listavezető vág- sellyeiektől kaptak ki. Nálunk is ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyitra/Érsekújvár. Veretle­nül végeztek az élen az érsekúj­vári területi futballszövetséget képviselő diákok a regionális fordulóban, s a nyitraiak társa­ságában bejutottak a Nyugat­szlovákiai Futballszövetség el­nökének serlegéért kiírt 5. te­remtorna döntőjébe. A dél-szlo­vákiai tinik nyitrai négyestorná­ján a házigazda alakulat mellett a komáromi, a lévai és az érsek­újvári területi szövetség diákvá­logatottja (2000. január 1-je után született gyerekek) mérte össze a tudását. A nyitányon pontosztozkodással (1:1) feje­ződött be a nyitraiak és az érsek­újváriak csatája, a folytatásban azonban zsinórban öt meccset bizonyították, ütőképes csapa­tuk van. Három- négy tapasz­talt kézilabdázó mellett csupa fiatal játszik soraikban - méltat­ta az ellenfelet Kálmán Miklós, a DAC edzője, de rögtön hozzá­tette, hogy védencei is igyekez­tek, ezúttal azonban ez kevés volt. - A második félidő elején még 9:10 volt az állás, de utána következett egy húszperces szakasz, melyet tíz góllal el­nyertek Bajkai Gábor edző ér­sekújvári védencei, akik csupán tizenhármán érkeztek a hely­színre. „Egyik futballistánk a tornát megelőző napon megbe­tegedett, ezért meggyengült csapattal utaztunk. Megillető- dötten kezdtünk, de a további párharcokon már jó teljesít­ményt nyújtottak védenceim. Beérett a munkánk gyümölcse. Egy éve foglalkozunk rendsze­resen a kiválasztott gyerekek­kel, akik tizennégy közös edzé­sen vettek részt. Előnyünkre szolgált, hogy a srácok jól isme­rik egymást, s megértették, hogy egységben az erő. Néhányan kö­zülük kellemes meglepetést okoztak”- summázta védencei szereplését a tréner. Elmondása szerint röviddel a rendezvény vesztettünk. Teljesen kidolgo­zott helyzeteket, büntetőket hagytunk ki, már tizenegy gól­lal is vezettek a vendégek, csak a hajrában sikerült szépíte­nünk. Múlt héthez képest lét­számban már megvolt a csapat, de nem volt mindenki fitt. Csu­pán az egyik beállósunk hiány­zott, a másiknak meg éppen nem ment a játék. Megérdemel­ten nyertek a vendégek.” (jmk) kezdete előtt sorolták be az együttesbe a társaknál egy évvel fiatalabb kapust, Patrik Smo- lent, aki remekül védett. Rajta kívül ugyancsak dicséretet ér­demel a két újlóti fiú, Marusic és Rapavy. Milyen eredménnyel lennének elégedettek a hétvégi döntőben? „A legkisebb járások közé tartozunk, jóval kevesebb futballistánk van, mint a na­gyobb terület játékosaiból válo­gató riválisoknak. Mégis szeret­nénk a legjobbak között végezni. A fiúk megértették, hogy nem csupán magukat, szüleiket, egyesületüket, hanem területi szövetségünket is képviselik. A csoportgyőzelem után a dobo­gós helyezés újabb kimagasló si­kernek számítana”- latolgatta az esélyeket Bajkai Gábor, (ái) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 (& 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Érsekújvár! elsőség a diákteremfoci-torna regionális fordulójában Kis járás nagy sikere

Next

/
Thumbnails
Contents