Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-27 / 276. szám, szerda
www.ujszo.com UJSZO 2013. NOVEMBER27. DlGlTÁllA-HIRDETÉS 17 A tévé a pendrive-ok tartalmát is hazaküldi Kémkednek az LG okostévéi Leghamarabb márciusban érkezhet meg a szélesebb tömegek számára is a vizuális frissítés Tavasszal átváltozik a Firefox A beállítások és a menük elhagyják a mérhetetlenül elavult listás dizájnt és sokkal inkább egy okostelefonra telepített alkalmazások listájára kezdenek hasonlítani (Fotó: Firefox) Egy szoftver esetében az új kezelőfelület mindig komoly mérföldkő, hiszen a meglévő felhasználók elvárásait szem előtt tartva kell a jövőbeni célcsoportoknak és célfeladatoknak megfelelő interfészt tervezni. Ez a helyzet még akkor is igaz, ha egy olyan alapvető felületről van szó, mint egy böngésző, ami csak a keretet adja a webnek. ÖSSZEFOGLALÓ A Mozilla hosszú idő után újra teljesen felújítja a Firefox megjelenését. Lesznek olyan dolgok, amik eddig előtérben voltak, de most eltűnnek, mások pedig éppen, hogy több figyelmet kapnak. Az Australis kódnéven futó fejlesztés egyelőre a legelemibb fejlesztői változatban jelenik meg, de a legfontosabb irányok jólkiolvashatóak. Alapjában véve nem egy bővítésről, hanem sokkal inkább nyirbálásról van szó, a felület sokkal tisztább, egyszerűbb, áttekinthetőbb lesz, mint a régről megszokott „svájcibicska- jellegű” Firefox. A trend már több verzióval korábban elindult, de mostanra a Firefox is magáévá teszi a Chrome mini- malizmusát, sőt, bizonyos szempontból meg is előzi azt. Az első érdekes újdonság, hogy a fülektől balra dedikált helyet kapnak a rögzített (pinned) oldalak, hasonlóan a Windows 8 megoldásához vagy akár a Orroméhoz. Ez nem jelenti azt, hogy ezeknek feltétlenül be kell lennie töltve, sokkal inkább egy egyszerű könyvjelzőfunkcióként lehet értelmezni, ahol csak a favicon marad meg az oldal címsorából. Ugyanezt részben eddig is el lehetett érni, igaz külön soron, ha valaki a könyvjelző sorban minden oldalnak a címét kitörölte, üresen hagyta. A felületi egyszerűsítés azonban nem áll meg az asztali verzión, sőt, az egész projekt lényege, hogy az asztali, az okostelefonos és a tabletes Firefox egységes kinézetet kapjon. A fő hangsúly a tabokra kerül, a lekerekített szélű fülek szinte észrevétlenül ölelik körül a weboldalakat, arra is odafigyelve, hogy az éppen nem használt oldalak ne zavarjanak túl sokat. Érdekes, hogy a címsor és a keresősor továbbra is külön marad, nem olvad össze, mint a Chrome esetén. Viszont a beállítások és menük elhagyják a mérhetetlenül elavult listás dizájnt és sokkal inkább egy okostelefonra telepített alkalmazások listájára kezdenek hasonlítani. Persze, akár a Google alkalmazásválasztójához is lehetne hasonlítani, de a lényeg, hogy' a bonyolult, nem túl praktikus lépcsős menürendszer okosabb és hatékonyabb lesz, ráadásul az elrendezés nincs is kőbe vésve, a beállítások menüje is testreszabható. Néhány sokat használt funkció, mint a letöltés is kilép a kőkorszakból: a felső menüsoron a letöltések állapotát jelző animált ikon spórolja meg a külön ablakot, ahonnan a letöltések végeztével előcsalogathatóak a fájlok azonnal. A Mozilla képviselői büszkén mesélik az új dizájn elkészülésének történetét különböző fórumokon, de a bejelentésből és minden egyéb megnyilvánulásból is ugyanaz a központi üzenet köszön vissza: a Firefox célja, hogy a valódi felhasználási szokásoknak megfelelően szabja újra az egyre láthatatlanabbul működő böngészőt. A Mozilla szerint ez „a legkörültekintőbben dizájnolt böngészőinterface a Földön, ráadásul megdöbbentően gyors is”. Az Add-on rendszer viszont megmarad a jól bevált módszereknél, csupán annyi változik, hogy könnyebben lehet majd a kinézetet is befolyásoló elemeket változtatni, ami kedvez az egyedi témák készítőinek, használóinak. Az Australis a nightly verziót használóknak a napokban kezdett el frissülni, ami azt jelenti, hogy elindult a hivatalos tesztfolyamat. A megadott időközökkel folyamatosan érkezik majd az új változat az Aurora fejlesztői változatba, majd a Firefox Beta csatornára és végül a végleges, stabil verzióba is néhány hónap múlva. Aki egyszerűen csak kíváncsi az új felületre, az a meglevő Fi- refoxa mellé telepítse a Nightly verziót, mert értelemszerűen ez egy nem túl stabil változat. Eredetileg a Mozilla a Firefox 25-re ígérte az Australist, ami már múlt hónapban megjelent, de még a Firefox 26-ban sem lesz benne, hiszen már az is béta stádiumban van. A Firefox Nightlyjelenleg 28-as verziónál jár, így könnyen kiszámolható, hogy leghamarabb márciusban érkezhet meg a szélesebb tömegek számára is a vizuális frissítés. (hwsw) ÖSSZEFOGLALÓ Egy angol informatikus kíváncsiságát felkeltette, hogy a tévéje személyre szabott reklámokat jelenít meg. Megtalálta az információgyűjtésért felelős opciót, kikapcsolta, de a készülék továbbra is hazaküldte az adatokat. Meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerülhet az LG, ha bebizonyosodik, hogy a mostani nem egyedi eset, hanem a vásárlók széles körét érinti. Egy angliai szakember, Jason Hunt- ley ugyanis saját tapasztalataira és vizsgálati eredményeire hivatkozva azt állítja, hogy nemrég vásárolt és az internetre kötött LG okostévéje akkor is elküldte a gyártónak a tévézési szokásairól összegyűjtött információkat, miután az elvileg ezt a vezérlő beállítást kikapcsolta a televízió menüjében. A történet itt nem ér véget: az is kiderült, hogy a tévé a belé dugott pendrive-ok tartalmát is hazaküldi. A szakember nyomozása szerint ehhez ugyan egyelőre nincs kész a fogadóoldal, ha felkeresi az ott megadott webcímet, nem jön be semmi, azonban az adatok mindenképpen átutaznak tit- kosítatlanul az interneten, ráadásul bármikor elkészülhet a megfelelő gyűjtőoldal. Huntley azért kezdett el kutakodni, mert a készülék a családjára szabott reklámokat kezdett megjeleníteni a beépített alkalmazásokat tartalmazó képernyőn. Némi nyomozás után talált egy videót az LG Smart AD funkcióról, amiről addig nem is tudta, hogy létezik. A hirdetőknek szóló leírásban az LG azt állítja, hogy a Smart AD reklámplatform a reklámokat a megfelelő célközönséghez juttatja demográfiai, földrajzi, készülékhasználati, tartalomfogyasztási adatok alapján. Huntley keresni kezdte tévéjében az információ összegyűjtését (vagyis a Smart AD távoli etetését) vezérlő opciót, és kissé eldugva meg is találta, majd azzal a lendülettel ki is kapcsolta. Érdemes megjegyezni, hogy a tartalomfogyasztási információk gyűjtése alapesetben engedélyezve volt az általa vásárolt modellen. (IT Café) Meglehetősen kellemetlen helyzetbe kerülhet az LG, ha bebizonyosodik, hogy a mostani nem egyedi eset (Képarchívum) Többet Rendelje meg fél évre az Új Szót és havonta EGÉSZSÉG ' -t is kap! A megrendelőt most megajándékozzuk! Az ajánlat 2013. november 30-ig tart. Előfizetve olcsóbb! c 3 © t '© N ■ Z5 CL QJ .CD 4! E ro E Q) ■c C 2 S' 25 < CL < LLI CC a <D > 'CD C 'CD *-> CD KI CD C o a_ X! o E Z5 4—> '(T3 Q