Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-26 / 275. szám, kedd
4 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 26. www.ujszo.com A jegybank tudatosan gyengítette a cseh koronát Olcsóbb a cseh vásárlás ÖSSZEFOGLALÓ Prága. A Cseh Nemzeti Bank november 7. és 20. között 200 milliárd korona értékben vásárolt fel eurót, hogy ezáltal is gyengítse a cseh fizetőeszközt, ezzel sikerült a korona árfolyamát a korábbi 25 korona/euró szintről 27 korona/euró szint körülire levinni - jelentette tegnap a jegybank. „Elosszú távú tervünk a 27 korona/euró körüli kurzus tartása” - mondta Miroslav Singer jegybanki elnök. A nemzeti bank e lépéssel próbálja élénkíteni a recessziós jeleket mutató cseh gazdaságot, másrészt kiderült, a cseh gazdaság meghatározó része már euróbán működik, ezért a gyengébb korona gondot jelent például az importalapú cégek és a kiskereskedelem számára. A kiskereskedelmi üzletláncok is felszisszentek a gyenge korona láttán, hiszen az importból származó termékek drágulni fognak. Viszont számunkra a gyengébb cseh korona akár kedvező bevásárlási lehetőséget is jelenthet. (MfD, só) Az emberek harmadának biztosítanak munkát Előnyösebbek a kis cégek összefoglaló Pozsony. Ha a Fico-kabinet valóban növelni szeretné a foglalkoztatottságot Szlovákiában, a nagy külföldi befektetők helyett a hazai kis- és közepes cégeket támogathatná - ez derül ki az Eurostat felméréséből, amely szerint a kis- és közepes cégek gazdasági erejüknél jóval nagyobb arányban veszik ki részüket a foglalkoztatásból. Az uniós statisztikai hivatal elemzése szerint a 10-249 alkalmazottat foglalkoztató kisebb cégek az EU termelővállalatainak ugyan csak a 7%-át teszik ki, a foglalkoztatás terén azonban 38%-os a részarányuk. A magas szlovákiai munkanélküliség egyik oka épp az lehet, hogy az Unión belül Szlovákiában az egyik legalacsonyabb a kisebb cégek aránya. Míg nálunk ez csupán 3,9%, Németországban eléri a 18, Ausztriában pedig a 12%-ot. A hazai termelővállalatoknál alkalmazottak több mint 33%-át azonban ennek ellenére is az említett kisebb cégek foglalkoztatják. (mi, SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Uniós harc az adóelkerülés ellen Brüsszel. Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte tegnap Algirdas Se- meta adóügyekért felelős uniós biztos. A módosítás célja az adóelkerülés törvényes módjainak szűkítése az Európai Unión belül. A jövőben a cégek nem használhatják majd ki, hogy a csoporton belüli fizetésekre tagállamonként más-más szabályok vonatkoznak. Egyes cégek ugyanis ennek kiaknázásával teljes mértékben mentesítették magukat az adófizetés alól. (MTI) Angol font Cseh korona Horvát kuna Japán jen Kanadai dollár VÉTEL-ELADÁS 1 BANK I DOLLÁR 1 CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,39-1,31 27,96-26,33 311,48-284,66 OTP Bank 1,41-1,29 28,46-26,06 311,47-285,21 Postabank 1,39-1,30 28,13-26,23Szí. Takarékpénztár 1,39-1,30 27,98-26,42 311,35-284,53 Tatra banka 1,39-1,31 28,09-26,46 310,25-286,67 Príma bankaÁltalános Hitelbank 1,38-1,30 27,97-26,34Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Fonás: SITA) A kiszámíthatatlan törvénymódosításokkal a kormány a kisebb társaságok életét nehezíti meg Elhamarkodott kft.-alapítások A Fico-kabinet egyre több adminisztratív akadályt állít a kezdő vállalkozók útjába (Ján Krošlók felvétele) Pozsony. Akik korlátolt felelősségű társaságot (kft.) szeretnének alapítani, azoknak alig egy hetük maradt arra, hogy ezt az egyszerűbb feltételek mellett tegyék meg, decembertől ugyanis életbe lépnek a szigorított szabályok. Ám közben gondolniuk kell a kormány által tervezett minimál-adóra is, ami keresztülhúzhatja a számításaikat. Az említett jogszabályok miatt a baloldali kormány lassan teljesen eljátssza a vállalkozók bizalmát. ÖSSZEFOGLALÓ A társasági törvény módosítása szerint a kft.-alapításhoz szükséges minimum 5 ezer eu- rós törzstőkét decembertől, vagyis már a jövő héttől a társaság létrejötte előtt az alapítóknak egy erre a célra létrehozott bankszámlán kell elhelyezniük, miközben ehhez csak a kft. bejegyzését követően juthatnak hozzá. A jelenleg érvényes szabályok szerint az 5 ezer eurós törzstőkéről elég benyújtani egy nyilatkozatot, amely szerint az említett összeg az alapítók rendelkezésére áll. Hogy az említett módosítás alapos felbolydulást okozott a vállalkozók körében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy októberben rekordszámú kft.-t alapítottak, kihasználva az egyszerűbb szabályokat. Míg az idei év nagy részében átlagosan 2 ezerrel nőtt a kft.-k száma az előző év azonos időszakához képest, a FinStat társaság adatai szerint az elmúlt hónapban 4311-gyel több kft.-t regisztráltak, számuk így mára meghaladja a 160 ezret. A szakemberek szerint elsősorban azok döntöttek a kft. alapítása mellett, akik kisebb járulékot szeretnének fizetni a Szociális Biztosítóba és az egészségbiztosítókba. Az októberben kft.-t alapítók azonban még nem tudhattak a kormány minimáladóval kapcsolatos tervéről, ami sokukat elriasztott volna. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint azok a társaságok, amelyek nem áfafizetők és a forgalmuk nem haladja meg az évi 500 ezer eurót, évi 480 eurót lesznek kénytelenek befizetni az államkasszába. Egy ugyanilyen forgalommal rendelkező áfafizető társaság számára ez 960 euró lesz. Az 500 ezer euró feletti éves forgalommal rendelkező társaságok - függetlenül attól, hogy áfafizetők vagy sem - 2880 eurót fognak fizetni. Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője szerint a Fico-kabinet az új adónem bevezetésével elsősorban azon kisebb társaságok életét nehezíti meg, amelyek a gazdasági válság okozta nehézségek miatt fizettek alacsonyabb adót. így míg az elmúlt időszakban a kft.-alapítások esetében könyvelhettünk el rekordokat, az elkövetkező időszakban épp ellenkező folyamatokra számíthatunk. A folyamatosan változó és kiszámíthatatlan jogszabályok miatt viszonta Fico-kabinet lassan teljesen eljátssza a bizalmát a vállalkozók körében. Robert Kičina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) ügyvezető igazgatója szerint az említett intézkedésekkel csak egy dolgot érnek el: növelik a cégalapítás költségeit, amivel a becsületes vállalkozókat sújtják, (mi) Szlovákiában az emberek alig 13 százaléka veszi meg a karácsonyi ajándékot az évfolyamán Utolsó pillanatra hagyjuk az ajándékvásárlást ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem egész egy hónap választ el bennünket a karácsonytól, az elkövetkező hetekben így egyre nagyobb tumultusra számíthatunk az üzletekben. Az NMS Market Research piackutató társaság és a Heureka.sk vásárlási tanácsadó portál legfrissebb felmérése szerint Szlovákiában idén az emberek 36 százaléka halasztja az utolsó pillanatra, vagyis decemberre az ajándékvásárlást. Száz emberből csak 13 veszi meg az ajándékot már az év folyamán, 7 pedig egyáltalán nem ajándékozza mega szeretteit. ,A felmérés szerint a karácsony előtti utolsó napokban leginkább a férfiak taposnak egymás lábára az üzletekben, az ő esetükben ugyanis 42 százaléknyi azok aránya, akik a végsőkig halogatják a bevásárlást, míg a nőknél ez csak 28 százalék” - nyilatkozta Michal Osuský, az NMS Market Research igazgatója. A férfiak esetében nagyobb azok aránya is, akik egyáltalán nem gondolnak az ajándékozásra. Míg a férfiak csaknem tizede nem vásárol egyáltalán ajándékot, a nőknél ez alig 5 százalék. Jelentős különbség van azonban az egyes korosztályok között is. Míg az 51 év felettiek több mint kétharmada már november végére letudja a karácsonyi bevásárlást, a 20 éven aluliak fele ezt az utolsó pillanatrahagyja. Egyre többen jönnek rá az ízére azonban az internetes bevásárlásnak is, amely az időmegtakarításon kívül az idegeket is kíméli. „A megkérdezettek 26 százaléka idén internetes üzletekben rendeli meg az ajándékot, ami 4 százalékkal több, mint tavaly” - mondta Tomáš Braverman, a Heureka.sk igazgatója, hozzátéve, hogy az internes bevásárlók körében a 31 és 40 év közötti korosztály dominál. Persze, aki interneten vásárol, annak arra is kell gondolnia, hogy időben rendelje meg az ajándékot, hiszen ha későn küldi el a megrendelését, nem kapja meg időben a csomagot. A kézbesítés a szlovákiai online áruházak esetében 24 óra és két hét között mozog, a külföldi megrendelések teljesítése azonban akár egy hónapot is igénybevehet, (mi) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2013. november 24-étől) Bank g 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap lakossági folyó számla CS0B 0,05 0,10 030 0,40 0,70 0,70 0,1H80 Privatbanka0,30 0,80 1,00 1,80 125 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0J0 0,60 1,70 1,90 0,004,20 ZUN0 banka0# WO 1,15 us 125 0,00-2,80 Sberbank0,0(H),10 0,00-020 0,00-0,50 0,00-0,80 0,00-1,00 0,00-0,10 UniCredit Bank0,0(H),10 OM» 0,00-0,30 0,00-0,60 0,00-030 040445 Príma banka0,40 0,80 0,80 U0 220 0,05 Tatra banka0,10 020 0,25 0,60 030 0,104,50 Slovenská sporiteľňa0,10-0,30 02H« 0,30-0,50 0,40-3,20 030-120 0,10440 Všeobecná úverová banka 0,05 0,10 020-020 0,50-0,90 0,60-1,00 030-120 0,10-6,00 Poštová banka0,20 020 0,90 U» 230 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2013. november 24-étől) Bank Felmondási határidő 3 6 9 12 18 2 Femondási hónap hónap hónap hónap hónap év idő nélkül Privatbank 0,70 1,101201,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Sberbank 0,40 0,701,101,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 120 1,401,60130 0,01 Príma bankaTatra banka0,30 Slovenská sporiteľňa0,01-2200,10 Všeobecná úverová banka 120 1,401,60 130 0,10 November 29-én ismét Nők +7nap Bővített szám karácsonyi ajándéktippekkel Megtalált szavak - interjú Eva Andrejčákovával, a Sme munkatársával Karácsonyi visszaszámlálás - tennivalók hétről hétre Emlékezetes karácsonyi ajándékok - az Új Szó munkatársai mesélnek Meglepetés-horoszkóp - ajándékötletek csillagjegyek szerint Most 32 oldalon az ül SZÓIban! Bővített szám karácsonyi i-.. ajándckSílettckkcl