Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám, szombat
18 REJTVÉNYSZIGET PRESSZÓ ■ 2013. NOVEMBER 23. www.ujszo.com A 22 éves Kevin Chenais szerda este hajón érkezett meg Calais kikötőjébe, ahonnan még több mint hétszáz kilométeres út várt rá a franciasvájci határon fekvő Ferney-Voltair-be. A hormonzavara miatt extrém túlsúllyal küzdő fiatalembert a P&Q komptársaság vitte át a La Manche- csatornán. A hajón mentőautóban kellett utaznia. (Fotó: sita/ap) Elet írta történet Kevin Chenais- odisszeája Rendkívüli odisszeár járt be egy 230 kilós beteg fiatalember, hogy hazajusson Franciaországba. Hosz- szas huzavona után és megpróbáltatások árán az Egyesült Államokból Londonig eljutott, továbbutazása azonban sokáig bizonytalan volt. Végül a P&Q komptársaság vitte át a La Manche-csatornán. A 22 éves Kevin Chenais az Eurostar vasúttársaság azonos nevű járatával akart átkelni a csatornán, a vállalat azonban - csakúgy, mint előzőleg az Amerikából Nagy-Bri- tanniába vezető úton több társaság- megtagadta a súlyos hormonzavar miatt extrém túlsúllyal küzdő fiatalember szállítását. Az Eurostar azzal indokolta döntését, hogy baj esetén nem tudná evakuálni a férfit. A cég szóvivője közölte, felvették a kapcsolatot partnereikkel, hogy más lehetőségek után nézzenek Chenais számára, aki kedd este egy londoni szállodában várta a megoldást. Miután a British Airways és a Queen Mary 2 óceánjáró is megtagadta, hogy Nagy-Britanniába szállítsa, a fiatalember a Virgin Adantic járatán érkezett meg New Yorkból Londonba. A szülei kíséretében megtett útról annyit mondott, hogy az „szörnyű, szörnyű, szörnyű” volt, és nagy fájdalmakat kellett kiállnia a szűk utastérben. „Végigsírtam az utat” - tette hozzá, egyúttal megköszönte a légitársaságnak, hogy a turistaosztályon ingyen utaztatta. „Nagyon kedves volt tőlük” - hálálkodott. Kevin Chenais, aki másfél évig tartó kezelésen vett részt Chicagóban, motoros kerekes székkel közlekedik és oxigénpalack használatára szorul. A Kennedy-reptéren New Yorkban mégis arra kényszerítették, hogy kiszálljon székéből és gyalogoljon, pedig 10 méternél több már igen megterhelő számára. A fiatalember 2012 májusában a British Airwayszel repült Chicagóba, a cég azonban a visszautat orvosi biztonsági okokra hivatkozva nem vállalta. Ugyanígy érvelt a Queen Mary 2 is New Yorkban, ahová a beteg fiatal vonattal jutott el Chicagóból. Az óceánjáró illetékesei visz- szautasították, „anélkül, hogy láttak volna engem, hogy megpróbálták volna” - jegyezte meg Kevin. „Nem a fiam hibája, hogy kövér, genetikai betegsége van. Örülünk, hogy hazamehetünk ez után a hosz- szúra nyúló és traumatikus helyzet után” - mondta a férfi anyja. (MTI) MEGOLDÁSOK 12. oldal: MINISKANDINÁV Isten nem alkot, hanem teremt. SKANDINÁV Küldjék be a rejtvény (A TAKARÉKLÁNGON) megfejtését! 13. oldal: SKANDINÁV Hát nem megmondtam százszor is, drága mama, hogy valami rettenetes vége lesz, ha belebeszél a házasságunkba! 14-15. oldal: SKANDINÁV 1. Magyar táj. 2. Csendélet. 3. Absztrakt kompozíció. 4. Domboldal. 16. oldal: A VÉGÉN CSATTAN Részem nem sír. NYOMOK. Tájékozódási futó cipője a terepverseny után. ÉLETKÉP ANNO 2013. Költségvetési vita sokadikén a családban. EGY REGÉNYÍRÓ SZERELMI ALAPTÉTELE. Ha a cél nem a szerelem, akkor nem éri meg az áldozatot. Kiskunfélegyházán született, a helyi gimnáziumban tanult, és már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen tanulmányait félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett. Volt városházi tudósító, majd „Csipke” aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt. Hamarosan Tömörkény István mellett a lap vezető publicistájaként jegyezték. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett, ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a „mesekirállyal”, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót. 1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak. 1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, és írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, amelyet az első világháború kitörése szakított félbe. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt. 1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikke, amelyet ellenségei vérengzésre való felhívásként magyaráztak, emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. Rövid időre visszavonult, a közéletből, Könyves könyv címmel összeállította verseinek gyűjteményét. 1922-től a Világ hasábjain jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes tudósításait. A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regénye a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg, ebből készült Szőts István filmje, a Hannibál tanár úr. Film született az 1927-ben megjelent Ének a búzamezőkről című művéből is. 1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, e jeles alkalomra átadta az » Korábbi rejtvényünk A Presszó 45. számában közölt rejtvényünk megfejtése: Na, ezért lett az én becenevem Sziklaöklű Joe. A Presszó két héttel ezelőtti számában közölt Találja ki, kiről van szó! című játékunk megfejtése: Georges Bizet. Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek. Szerencsés ásatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a magyarországi régészetet. 1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, megműtötték, de már nem lehetett rajta segíteni. 1934. február 8-án halt meg. 10 eurót nyert: Czigányi György, Léva A Presszó e heti számában közölt keresztrejtvény (12. old.) és/vagy a Találja ki, kiről van szó! játék sikeres megfejtői között jutalmat sorsolunk ki. Beküldési határidő: december 2. Egy szerencsés nyertesnek 10 eurót küldünk. Cím: Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 vagy gabriella.urban@ujszo.com. Megfejtéseiket SMS-ben is elküldhetik a 6663-as telefonszámra. Az SMS helyes formája: UJSZO(szóköz)megfejtés szövege ékezetek nélkül. (A 160 karakteres SMS ára 50 cent áfával. A technikai szolgáltatást az A-SMS Kft. biztosítja, kizárólag az Orange és a T-Mobile ügyfeleinek.) Kos (III. 21.—IV. 20.) Szakmai törekvéseiben kitűnő segítőkre talál munkatársaiban, s ha meg tudja állni, hogy nem fogja kritizálni a munkamódszerüket, akkor bevezetik önt egy olyan társaságba, ahonnét kis segítséggel magasra juthat, ahová saját erejéből sosem érne fel. Bika (IV. 21.-V. 21.) Remek ödeteket kaphat barátjától magánéletbeli problémáinak a rendezésére, de a munkáját illetően is, ha valamilyen művészettel kapcsolatos kérdést kellene megoldania. Ha komolyan gondolja a művészettel való foglalkozást, akkor többet gyakoroljon! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Meggondolatlanságával akkora lavinát indíthat el, ami kiszámíthatadan következményekkel járhat, sőt szeretteit is magával ránthatja a bajba. Tehát mielőtt belebonyolódna egy kalandba, gondolja meg, ér-e annyit, hogy kockára tegye miatta párkapcsolatát. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Még nem késő, most még visszafordíthatja az eseményeket, még pozitív energiává gerjesztheti mindazt, ami a lelkében fortyog. Ha munkaterápia mellett dönt, most nemcsak maradandót alkothat, de anyagilag is nagyon jól járhat. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Bár munkahelyén ismét átszervezésre kell számítania, de már nem lesz akkora horderejű, mint pár hónappal ezelőtt volt. Lényege az lesz, hogy olyan feladatokat is el kell végeznie, amelyek eddig nem önre tartoztak, természetesen az eddigi fizetéséért. Szűz (VIII. 24.-IX, 23.) Máskor talán bosszantotta párja érzelmektől túlfűtött makacssága, most azonban kifejezetten jól jön majd az a lelkesedés, amit tapasztalhat nála. Élvezni fogja, hogy őt a kötelességtudat és nem az érdek vezérli. Anyagi ügyekben viszont csak mérsékelten számíthat rá. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Szerettei átsegíthetik a mélyponton, viszont alaposan kimerítheti a tempó, amit ők diktálnak önnek. Ne is akarja felvenni velük a versenyt, inkább bízza rájuk az irányítást. Viszont legyen óvatos munkahelyén, mert kollégái próbára teszik anyagi tűrőképességét. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Az oly régen várt boldogság végre megtalálja. Igazán megérdemli, ugyanis az elmúlt időszakban csak visszafogó, sorsnehezítő hatások érték. Most izgalmas szerelmi kalandra, teljes megújulásra számíthat. Végül a kalandnak induló kapcsolatból esküvő is lehet. Nyilas(XI. 23.-XII. 21.) Szép, ugyanakkor drága utazás van kilátásban, mely nemcsak izgalmas élményeket, sok új érdekességet, hanem új kapcsolatokat is tartogat. Talán még egy új szerelmet is. Bár a messze idegenben kibontakozó érzések ritkán élik túl az elválást, a távolságot. Bak (XII. 22.—I. 20.) Ne halogassa hivatalos ügyeinek az intézését, se a jövője szempontjából fontos tárgyalásokat, mert később nem lesz rá lehetősége, s a végén mindenkit hibáztatni fog tehetetlensége miatt, csak önmagát nem. Kollégái csodálkozva fogadják ezt a változást. Vízöntő (1.21.—II. 19.) Anyagi helyzetének javulásában és szakmai sikereiben döntő szerepe lesz szeretteinek, barátainak és természetesen munkatársainak. Még akkor is, ha bizonyos módszereikkel, dolgokhoz való hozzáállásukkal nem mindig tud azonosulni. Halak (II. 2Q.—HI« 20.) Ügy gondolja, ismeri a Halak lelkivilágát, de téved. Ugyanis éppen egy másik Halait jegyű miatt csúszik ki kezéből a szerencse, mert menet közben kiderül, hogy egyikük sem mer felelősséget vállalni. Éppen ezért előbb önbizalmát kellene megerősítenie! A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabrfella.urban@ujszo.com. Rejtvény- és feladványszerkesztok: Sárdi Tibor, N. Magyar Tibor. Levélcím: Új Szó - Presszó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1