Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-21 / 271. szám, csütörtök
2 Közélet UJSZO 2013. NOVEMBER 21. www.ujszo.com Tomáš Borec besegített Jedličkovának Elfogadták: egy ldsebbség-egy szavazat VERES ISTVÁN A Smer állítólag még később dönt: december helyett csak a jövő év elején, az utolsó pillanatban Focus: Kiska megverné (TASR-felvétel Pozsony. Bekiabálásokkal tarkított, élénk vita után fogadta el a kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és nemi egyenlőségi tanácsa a kisebbségi bizottság statútumának módosítását. Ezentúl minden kisebbség csak egy szavazattal bír majd a bizottságban, így a kis kisebbségek még könnyebben leszavazhatják a nagyobbakat. A tanács civil szférát képviselő tagjai nagyrészt azt javasolták, hogy a tanács halassza el a módosításról szóló szavazást, így ugyanis még nem lépne életbe. Laco Oravec (Milan Šimečka Alapítvány) azt kérte az ülést vezető Tomáš Borec igazságügyi minisztertől, hogy tekintettel a kialakult feszült helyzetre várják meg, amíg a tegnap hiányzó tanácselnök, Miroslav Lajčák párbeszédet kezdeményez az egymás ellen fordult kisebbségek között a témáról. .Afféle puccs zajlott az utóbbi ülésen” - emlékeztetett Oravec. Borec viszont mindvégig a megbízott kormánybiztos, Mária Jedličková álláspontját védte azt állítva, hogy a bizottság törvényes módon döntött az egy kisebbség - egy szavazat elv bevezetéséről. A kisebbségi bizottság agendájának 90%-át olyan témák alkotják, amelyek csak a nagy kisebbségeket érintik, érvelt Petőcz Kálmán, aki kisebbségi szakértőként volt jelen az ülésen. „És most a kicsik fognak dönteni arról, hogy a nagyok jól érzik-e magukat?” - kérdezte. A bizottság törvényesen és transzparensen döntött, ismételgette Jedličková. „Ha olyan transzparens minden, akkor miért nem engedték be a szóban forgó ülésre a kisebbségi szakembert?” - kérdezte Šarlo- ta Pufflerová civil aktivista. Jedličková szerint, nem jelentkezett nála senki ilyen ügyben az ülés előtt. Információink szerint viszont Jedličková a hivatal alkalmazottai előtt ígérte meg Petőcznek, hogy ott lehet a bizottságülésén. Štefan Chudoba oktatásügyi államtitkárszerint a kisebbségek vitája szerinte csak a pénzről szól. A tanács államigazgatást képviselő tagjai végül leszavazták a civil szféra küldötteit, így a változás életbe léphet. „Szomorú vagyok, mert ha így folytatjuk, legközelebb majd azt fogjuk megszavazni, hogy valamelyik kisebbséget kizárják a bizottságból” - mondta a szavazás után Laco Oravec. A tanács lapzártánkkor is tárgyalt, többek közt a Pered-ügyről, így lapunk holnap is foglalkozik az üggyel. Pozsony. Fico, Kiska, Hrušovský - ha most tartanák az elnökválasztást, ők végeznének az első három helyen. Utóbbi kettő között minimális a különbség, Fico első helye biztos. A jobboldali jelöltek közül viszont Kiska az egyetlen, aki a 2. fordulóban megverné a kormányfőt. MÓZES SZABOLCS Egyre nagyobb a tülekedés a jobboldali elnökjelöltek térfelén. A Focus közvélemény-kutató ügynökség novemberi elején készített, tegnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint három jelölt is esélyes a 2. fordulóra, s bejelentkezett Müan Kňažko is. A 89-es néptribün csak a napokban kezdte aláírásgyűjtő akcióját, ám már hetek óta a levegőben lógott jelöltsége, így a Focus őt is listájára vette. Kňažko 7,2%-kal indított - egyrészt az eddig bizonytalan választók egy részét szólította meg, másrészt Hrušovský, Pro- cházka és Čarnogurský korábbi támogatóinak kisebb része is inkább őt választaná. „Kiskától minimális számú szimpatizánst vitt el” - nyilatkozta lapunknak Martin Slosiarik, az ügynökség vezetője. Ez azért is érdekes, mert Kňažko Kiskához hasonlóan független jelöltként indul. „Kettejük között az a fő különbség, hogy Kiskának nincs politikai Vemé Ficót múltja. Az utóbbi időben megfigyelhető európai trend, hogy a választók elfordulnak a hagyományos politikai pártoktól és pártpolitikusoktól” - tette hozzá az elemző. Kňažko hivatalosan még nem jelölt. Slosiarik szerint viszont nem várható, hogy jelöltségének bejelentése után támogatottsága erőteljesen megnő. Kiegyenlített mezőny Az elemző úgy véli, végig kiegyenlített lesz a jobboldali élmezőny. „Könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatokig nem fogjuk látni, kinek van a legtöbb esélye a 2. fordulóra. Kiska és Hrušovský között például a friss mérésünk szerint is minimális, a statisztikai hibahatáron belüli a különbség” - véli Slosiarik. A Focus felmérésében arra is rákérdezett, a választók a 2. fordulóban hogyan szavaznának. Ha Fico-Kiska párharc alakulna ki, azt 51:49 arányban utóbbi nyerné. Az összes többi párharcban Smer elnöke lenne sikeresebb. Hrušovskýt 52,6:47,4 arányban vemé, Procházkát 56,6:43,4 arányban, Kňažkót pedig 59,2:40,8 arányban. Ján Čarnogurský ellen 62,2 százalékot érne el. A Smer pánikot? Közben a Sme információi szerint a Smerben egyre idegesebbek Fico jelöltsége miatt. Az elnökválasztásra áprüisban vagy májusban kerül sor, a jelöFicót Elnökjelöltek támogatottsága Robert Fico 36,9% Andrej Kiska 17,9% Pavol Hrušovský 15,6% Radoslav Procházka 10,3% Milan Kňažko 7,2% Ján Čarnogurský 5,9% Peter Osuský 4,2% Ľubica Blašková 0,8% Jozef Behýl 0,6% Milan Melník 0,6% « Forrás: Focus ügynökség léseket előreláthatóan január végéig kell leadni. Fico állítólag indulni szeretne, ám párttársainak nagy része le szeretné őt erről beszélni. A Smerben tartanak attól, hogy mi lesz velük a párt- alapító-elnök nélkül. Háttér-információk alapján nemcsak a Smer népszerűségvesztésétől tartanak, hanem attól, hogy az erős vezető távozása után nem lesz, aki egyben tartsa a számtalan érdek konglomerátumaként működő pártot. Eddig mind a miniszterelnök, mind a Smer vezető politikusai azt mondták, a párt december eleji kongresszusán döntenek az államfőjelölt kérdéséről. A legfrissebb információk szerint a döntés meghozatalát kitolják egy hónappal. A közgyűlés gyakorlatilag csak a szűkebb vezetőség döntésére adná áldását, ám a jövő héten összeülő elnökség ülésének programpontjai között nem szerepel az államfőválasztás kérdése. Amíg az elnökség erről nem dönt, addig a küldöttek sem tárgyalnak róla. Minisztérium: rémhíreket terjeszt a kamara Rákgyógyszerek is hiányoznak LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A Szlovák Gyógyszerészkamara szerint több mint 170 készítmény hiányzik a patikákból, a hiány egyik oka lehet a reexport, vagyis a behozott készítmények felvásárlása és újbóli exportja. Az egészség- ügyi minisztérium tegnap rémhírterjesztéssel vádolta meg a kamarát, de Tibor CzuI’ba kamaraelnök szerint valós problémáról beszélnek, ami sok beteg életét megkeseríti. „Jöjjenek ide délkeletre, látnák, hogy mekkora a probléma - mondta lapunknak a gyógyszerész, akinek Bodrogszerdahelyen van gyógyszertára. - A készítmények között sok a rákgyógyszer, ami valóban komoly gondot okozza a betegeknek, sok esetben meg kell szakítani a gyógykezelést a megfelelő készítmény hiánya miatt.” Állítása szerint megrendelni sem tudják, még akkor sem, ha előre kifizetik a gyógyszer árát. Czul’ba szavait több gyógyszerász tapasztalata is alátámasztja. „Van olyan készítmény, ami már októberben kiesett, és úgy tudjuk, hogy csak januárban kapunk újra, de vannak olyan készítmények is, amelyekből kevesebbet kapunk, mint amennyire igény van” - mondta lapunknak Tóth Ernesztina párkányi gyógyszerész. Szerinte sok olyan gyógyszer is hiányzik, amelyet nem tudnak generikummal helyettesíteni. Az egészségügyi minisztérium a gyógyszerészek listájának hibáiba is belekötött. „Olyan készítmények is szerepelnek a listán, amelyek nem szerepelnek a kategorizált gyógyszerek között, vagyis nem is kell biztosítani a terjesztésüket” - állítja a Zuzana Čižmáriková, a szaktárca szóvivője. RÖVIDEN Rendőrkézen Červenka Pozsony. Elfogta a rendőrség szerda délben a vécéablakos szökéséről ismert Roman Červenkát Pozsony Récse városrészében. A férfit már börtönbe szállították, hogy ott megkezdje a januárban rá kiszabott szabadságvesztés letöltését. Červenka többszörösen büntetett előéletű. Korábban rendőrre támadt, bankot is rabolt, de cserbenhagyásos gázolás is szárad a lelkén. Azzal vált ismertté, hogy 2008-ban a kramárei kórházból megszökött a vécéablakon keresztül. (SITA) Nem igazán volt benne a levegőben, a kapcsolataink korrektek voltak - véli Berényi József Mikuš: a magyarok vették elő a magyar kártyát ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem én dobtam a magyar kártyát az asztalra, az már régen ott volt - reagált tegnap Tibor Mikuš a Smert és az őt ért vádakra. Kedden Robert Fico a nagyszombati megyeelnök kampánygyűlésén mondta azt: szlovák városban nem lehet magyar a megyeelnök, utalva ezzel Berényi József MKP-elnök esetleges 2. fordulós győzelmére. Mikuš szerint a magyar kártyát magyar ellenjelöltjei s főként a magyar választók vették elő azzal, hogy nem vették figyelembe az ő megyeelnöki tevékenységét. ,A régió déli részei 90 százalékban etnikai alapon szavaztak. Az én magyar polgártársaim az etnikai elvet helyezték előnybe az én tevékenységem valódi eredményei előtt” - védekezett a regnáló nagyszombati megyeelnök. Ellenjelöltje, Berényi József sajnálja a „kártyás” kampányfinist. „Nem igazán volt benne a levegőben. A kapcsolataink korrektek voltak” - mondta lapunknak Berényi. Az MKP nyolc évig együtt kormányzott Nagyszombat megyében a Smerrel és Mikušsal. „Az első négy év egy kicsit nehezebb volt, de a második négy évben már sokkal jobban ment” - tette hozzá az MKP megyeelnökje- löltje. Berényi szerint üyen jellegű kijelentések a 90-es években voltak jellemzőek. „Magyarok is betöltötték különböző magas állami tisztségeket, és ezt a munkát el tudták végezni. Bízom benne, hogy ezek a kijelentések ma már nem érik el azt a hatást, amit egy két évtizeddel ezelőtt még ki lehetett velük váltani” - fejtette ki Berényi. A magyar kártyát egyébként az utolsó pillanatban húzta elő a Smer, ugyanis ma reggel 7-től már kampánycsend van. A 2. fordulóban a Berényit támogató Híd szerint ott, ahol „megjelenik a megye irányításának és az aktuális gazdasági és szociális gondok megoldásának képtelensége, a Smer a nacionalizmus olcsó mankójára támaszkodik”. Bugárék sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy a nacionalizmus négy év után ismét visszatért a szlovák politika színterére. (MSz, SITA) Az elfogadott dokumentum csak ajánlás, a tagállamokon múlik, hogyan vezetik be az intézkedést Az EP több nőt akar a cégek vezetőségében ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Parlament tegnap elfogadta a nemek egyensúlyát javító javaslatot, melynek értelmében 2020-ig az Európai Unió tőzsdéin jegyzett cégeknek át kellene alakítaniuk a felvételi eljárásokat, hogy a vállalati vezetőtestületekben legalább 40%-ra emelkedjen a nők aránya. A képviselők büntetni akarják azokat a cégeket, amelyek nem teljesítik ezeket a feltételeket, a bírság összegét egyelőre nem határozták meg. Az elfogadott dokumentum csupán ajánlás, az egyes tagállamokon múlik, hogy hogyan vezetik be az intézkedést. A tervezet már korábban kiváltotta több kormány - közte a magyar, a holland vagy a brit - ellenérzését. A tagországoknak nem a nők arányának növelésével volt gondjuk, hanem azzal, hogy mindezt uniós jogi keretek között képzeli el az EU. Az EP azt akarja, hogy ha a jövőben két jelölt egyformán megfelel a felvételi követelményeknek, akkor elsőbbség illesse az alulreprezentált nemet. A képviselők azonban kiemelték: a legfontosabb kritérium továbbra is ajelölt szakértelme és tapasztalata marad. „Egyetlen nő sem fog állást kapni pusztán azért, mert nő, ugyanakkor egyetlen nőt sem fognak pusztán a neme miatt elutasítani. Ezzel jól járnak mind az üzleti körök, mind a nők, akiket a férfiakkal azonos karrierépítési jogok illetnek meg” - olvasható Bauer Edit (MKP) európai parlamenti képviselő és Viviane Reding igazságügyért felelős uniós biztos lapunknak küldött közös sajtónyilatkozatában. A felvételi eljárásra vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a kis- és középvállalkozásokra, tehát a 250 főnél kevesebb munkaerőt foglalkoztató cégekre, (dem)