Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-16 / 267. szám, szombat

PRESSZÓ ■ 2013. NOVEMBER 16. www.ujszo.com OTTHON 17 Ki lakott itt? ­▲ A zongorája, amelyen a Turandot operáját komponálta 1858 decemberében, két nappal karácsony előtt ebben a házban született Giacomo. A kisfiút másnap gyorsan megkeresztelték, mert komoly veszélyben volt, nem is remélték, hogy életben marad. Nagy volt a család, sokan laktak itt ekkor, a szülőkön kívül a nagymama és a négy lánytest­vér, később még két húga és egy öccse is született a kis Giacomó- nak. „Volt mit csinálni a ma­mának, amikor az összes gyerek egyszerre futott le a konyhába, és enni kért” - mesélte a házat és a család leszármazottait jól ismerő múzeumvezető. „Boldog gyerek­kort töltött itt mindegyikük.” Előbb az apa halt meg, majd az édesanya halála után a házat bérbe adták. Giacomo öccsével együtt Milánóba költözött, de ők örökölték a szülői otthont, mert a lánytestvérek, akik mind férjhez mentek - kivéve Iginiát, aki apáca lett lemondtak az örökségről. 1889-ben azzal a feltétellel adták el az épületet egyik sógoruknak, hogy ha majd úgy tartják jónak, visszavásárolhatják. Erre a Manón Lescaut nagy sikere után, 1893-ban került sor, Giacomo megvette a há­zat, amely azóta is a leszármazottak birtokában van. 2011-es felújítás­nak köszönhetően ma olyannak ismerhetik meg a látogatók a nagy zeneszerző házát, mint amilyen Giacomo fiatalkorában volt. Érdekes dokumentumok, kották, szövegkönyvek és fotók árulkod­nak Puccini napjairól, itt láthatók az Elvira Bonturiról készült fotók is. 0 volt az a férjes asszony, akibe a nagy szoknyapecér zeneszerző beleszeretett, és aki miatt a kétgyer­mekes Elvira elhagyta a férjét. Puccini sokáig vadházasságban élt, titkolnia kellett saját fiát is. Vannak olyan fényképek is, amelyek arról árulkodnak, hogy Puccini nagyon szeretett vadászni, s a Luccához közeli Massaciuccoli- tónál vett is egy kis lakot, oda járt a vadászatok alkalmával, és oda vitte egyszer-egyszer a szép lányokat is randevúra, csónakkirándulásra... Jó búvóhely volt, ahova egy időre El­virával és a három gyerekkel szintén elrejtőzhetett a vadházasság miatt megrökönyödött polgárok elől. Megvan a luccai házban az az ágy is, amelyben Giacomo Puccini ▲ Az egyik partitúra T Ebben az ágyban született a nagy zeneszerző M indenki azonnal a szívébe zárja a luccai San Michele in Foro templomtól egy utcányira nyíló kis teret. Igazi olasz piazza, bámulatos épületekkel, sok virág­gal, csacsogó, hevesen gesztiku­láló asszonyságokkal. Bár ez az élmény is maradandó, az igazán érdekes a tér középén álló szobor. Giacomo Puccinit ábrázolja, aki úgy terpeszkedik a talapzatra állított karosszékében, mintha övé lenne a környék. Ebben van némi igazság is, hiszen pár méter­rel odébb, egy kis utcácskában áll az olasz zeneszerző szülői háza; jogosan érezhette hát magáénak a környékét is. Évtizedekig élt a Puccini család ebben a luccai házban, amelyben ma a kíváncsi turistákat és a Puccini-imádó látogatókat fogadják 6 euróért. Giacomo Puccini szülőháza SN1 C^ÜSEUM ▲ A szülői ház kapujában „Puccini" fogadja a látogatót: tessék, tessék, lépjenek csak be... (Fotók: a szerző, luccaterre.it, képarchívum) született, ott a zongorája, amelyen aTurandot operáját komponálta és az a tipikus kétsoros gombolású kabátja is, amelyet a Pucciniról készült fotókról is ismerhetünk. Sajnps a házban nem szabad fényképezni, így csak a hivatalos felvételekkel kell megelégedni. Ezek viszont eléggé hiányosak - nem készült például egyeden felvétel sem arról a gyönyörű kosztümről, amelyet 1926-ban az utolsó Puc- cini-opera New York-i előadásán viselt Turandot hercegnő, s amelyet a ház egyik szobájában üvegfal mögött őriznek. Urbán Gabriella ▲ Giacomo mellénye az öltözőben ◄ Korabeli felvétel

Next

/
Thumbnails
Contents