Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-13 / 264. szám, szerda

18 DlGlTÁLlA- HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 13. www.ujszo.com Nem a következő modellben vezetnék be Az Apple is hajlított kijelzőn dolgozik A második legnépszerűbb az „123456789", a harmadik helyre a „password" (jelszó) kifejezés jutott Az 123456 a legnépszerűbb jelszó Az ehhez hasonló gyenge jelszavakat azért nem szabad használni, mert könnyen kitalálhatok, így illetéktelenek léphetnek be velük mások fiókjaiba (Képarcíhvum) ÖSSZEFOGLALÓ Egy, a cég belső terveit isme­rő forrás szerint az Apple nem csak nagyobb kijelzőméretben gondolkozik, de a hajlított képernyőjű dizájnt is használni szeretné a jövőben kiadott tele­fonjaiban. A 2014 második felére terve­zett két készülék a pletyka sze­rint a széleinél fog lefelé kere­kedni, ráadásul az új szenzorok már azt is érzékelik majd, hogy milyen erősen érünk hozzá a képernyőhöz. A 4,7 és 5,5 hü­velykes kijelzőjű iPhone-model- lek ugyan az Apple kínálatában szokatlanul nagynak számíta­nának, az utóbbi már majdnem eléri a szeptemberben bemuta­tott Samsung Galaxy Note 3 tepsiszerű, 5,5 hüvelykes mére­ÖSSZEFOGLALÓ A Facebook pénzügyi jelenté­séből kiderül, hogy a tizenévesek egyre kevesebb időt töltenek a közösségi oldalon. David Ebers- man ügyvezető azt mondta, hogy az amerikai tizenévesek közül majdnem mindegyiknek van fel­használói fiókja, a fiatalabbak már ritkábban lépnek be. A Busi­ness Insider 13 éveseket kérde­zett meg, hogy miért az érdekte­lenség. A válasz egyszerű volt: azért mert túl sok szülő van fenn az oldalon, és nem akarnak egy helyen lenni az anyjukkal. Ez pe­dig ragadós, a megkérdezett fia­talok egy része azért nem hasz­nálja a Facebookot, mert kortár­saik sem teszik azt. Egyikőjük hozzátette, hogy még azelőtt re­gisztrált, hogy mobilja lett volna. Számítógépen a Facebook a leg­jobb választás, de mobilon ennél sokkal menőbb helyek is vannak, mint a Snapchat, Vine és Insta­tét. A névtelen forrás szerint azonban az Apple még nem vég­legesítette a terveket. Az Apple nem kommentálta a Bloomberg értesüléseit. A ki­jelzőméret azon kevés terüle­tek egyike, ahol az Apple szinte az első iPhone óta nem változ­tatott, az azóta az okostelefo­nok világában elterjedt nagyméretű kijelzők divatja el­lenére még a legfrissebb, 5C és 5S modellek is azt az alapelvet követik, hogy a felhasználónak akkor jó, ha fél kézzel tudja használni a telefonját, és a ki­jelző nagy részét eléri a hü­velykujját használva. A forrás szerint a nyomásér­zékeny bevitelt még csak teszte­lik az Apple-nél, és való­színűtlen, hogy a következő modellben be is vezetnék, (i) gram.AFacebooktúlsokidőtvisz el, írni és olvasni kell, de a szavak kevésbé fontosabbak, mint a ké­pek és a videók - magyarázták a fiatalok. A megkérdezettek barátainak is mind van felhasználói fiókja, de alig negyedük használja is azt. A Vine és az Instagram azért népszerű, mert gyorsan végig tudják görgetni, amikor unat­koznak, vagy vicces tartalom után kutatnak, és nem kell vége­láthatatlan beszélgetésekbe bo­csátkozniuk. A Facebookot sze­mélyesebb kapcsolattartásra használnák, de erre is vannak már jobb módszerek, mint az iPaden futó Kik, amellyel egy­szerűen rácsetelnek a barátaikra. Ezegynagyonnépszerű alkalma­zás a tizenévesek körében. Sze­rintük a Facebook azoknak való, akik gyakran váltanak iskolát, és így tudják a legjobban nyomon követni olyanok életét, akikkel amúgy ritkán találkoznak, (o) Októberben az Adobe cég arról számolt be, hogy rendszereiből közel há­rommillió felhasználó jel­szavát lopták el hackerek, később a cég azonban már 38 millió felhasználó adatainak közkézre kerü­léséről beszélt. ÖSSZEFOGLALÓ Mivel az ellopott adatokat különböző ‘ internetes tárhe­lyeken is publikálták, egy Je- remi Gosney nevű biztonsági szakértő statisztikát is tudott készíteni a felhasználók által leggyakrabban használt jel­szavakról. A kiszivárogtatott adatbá­zisból kiderült, hogy a közel hárommillió felhasználó közül 1,9 millióan az „123456” kife­jezést használták, míg a máso­dik legnépszerűbb jelszó az „123456789” volt - írja a BBC. A harmadik helyre a „password”, vagyis jelszó kife­jezés jutott, a negyedik leg­többet használt kódsor pedig az „adobel23”. A további népszerű jelszavak között volt még többek közt a „qwerty”, A Microsoft visszavonult társ­alapítója szerint önmagában semmit sem ér, ha minden élő embernek intemetelérést bizto­sítunk. Sokkal fontosabb prob­lémákat kell előbb orvosolni. A szoftvercég éléről jóté­konysági alapítványa vezeté­sébe visszavonult, 58 éves amerikai milliárdos a Financial Timesnak adott interjújában arról beszélt, hogy bár magát technokratának tartja, mégsem az „abcl23” és az „iloveyou” kifejezés is. Az ehhez hasonló gyenge jelszavakat azért nem szabad használni, mert könnyen kitalálhatok, így ille­hisz abban, hogy önmagában a technológia képes megmenteni a világot. Mark Zuckerberg, a Facebo­ok közösségi oldal vezetője né­hány hónapja iparági szövetsé­get alapított annak érdekében, hogy intemethasználati lehe­tőséget biztosítson a világ öt- milliárd, még nem internetező emberének. Míg Zuckerberg szerint ez generációjának egyik legna­gyobb kihívása, addig Bill Gates ezt az egészet viccnek tartja: téktelenek léphetnek be velük mások fiókjaiba. Mivel sokan ugyanazt a jelszót használják több oldalon is, egy olyan rendszer feltörése is problé­szerinte előbb a malária vissza­szorítását kell megoldani. Gates úgy véli, a gyerekek megfelelő táplálása és a gyerekhalandó­ság, valamint a fejlődő országok népességét tizedelő betegségek visszaszorítása nagyságren­dekkel fontosabb feladat az in­ternet elterjesztésénél. A Mic­rosoft társalapítója szerint hiba csupán az internet világot meg­változtató erejében bízni, a vi­lágháló elérése ugyanis a világ legszegényebbjeinek életén mit semjavít. mát okozhat, mint az Adobe-é. Sokan valószínűleg azonos e- mail címmel és jelszóval hasz­nálják például a Gmailt vagy a Facebookot. (o) A Financial Times cikkéből az is kiderül, hogy az interjú­ból Bill Gates sajtókapcsolati munkatársai utólag szerették volna törölni a Zuckerbergre vonatkozó részeket, de erre a cikk írója nem volt hajlandó. Bill Gates és feleségének jóté­konysági alapítványa többek közt a vécé újrafeltalálására is pályázatot írt ki. A készülék újrahasznosítja az öblítővizet, műtrágyát termel a vizeletből, olcsó, és nem szennyezi a környezetet, (origo) Elfordulnak a tizenévesek a közösségi oldaltól Túl sok a betű Facebookon Gates szerint önmagában semmit sem ér, ha minden élő embernek internetelérést biztosítunk Bill Gates: az internet nem menti meg a világot ÖSSZEFOGLALÓ Többet olcsóbban! Rendelje meg fél évre az Új Szót és ] előfizetőként havonta EGÉSZSÉG vlAGAZIN~t is kap! A megrendelőt most megajándékozzuk! Előfizetve olcsóbb! mraa I Í I + O fN u I 'fO 1 sQf 2 4-* S 0 a 1 Q) TJ O. < —I 3 LU Q cc o £ (V >N c 'íTJ

Next

/
Thumbnails
Contents