Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-31 / 254. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 31. www.ujszo.com PENGE Az érzelem-láger foglya Ha Virginia Woolf a gondolatfolyam megteremtője, akkor Csobánka Zsuzsa az érzelemfolyam megalkotója. Prózaíróként mélyről induló női megéléssel, feminista írásmóddal jelentkezett. Végigolvasva idén megjelent kötetét - a nyolc nagyobb egységbe keretezett hatvanöt kisebb szövegrészletet -, világossá válik: az érzelmek rabjaként, a múltba visszautazva, a szereplőkkel együtt vélt vagy valós történeteket újraélni, újraálmodni (a történetek sokszor egymástól eltérő véggel szerepelnek), megírni nem lehet más, mint pokoljárás. Majdnem Auschwitz. Az írás témája nagyjából egy családtörténet, Jákob és Edit Zinger találkozása, szerelme és szenvedése a második világháború idején. Emlékük, megidé- zésük a génjeikből, tragédiájukból fakadt utód által, annak birkózása a valahova tartozás érzelmi örökségével és harca a megsemmisüléssel, az örökkévaló szerelemmel. Kis dózisokban olvasva (napi harminc oldal) számomra egyfajta álomterep- előkészítő lélekidomítási gyakorlatnak tűnt. A szimp- tómák: kora hajnali ébredés, elrontott cselekedetek újraértelmezése, gomolygó sötét gondolatok letisztítása. Nagyobb adagban felfokozott révedést okozott. Elhatalmasodott rajtam a nyugtalanság és a tehetetlenség érzete. > Csobánka Zsuzsa ebben az írás- és érzelemfolyamban irtózatosan mélyre elásott emlékeket rehabilitál, exhumál. És az írás hat. Boncol és zsige- rel. Vág és szaggat. A teljesen tisztán olvasható történeti szálakra érzelemtörténési szálakat bogoz. Megalkotja az érzelmi dimenziót a lineárisan vagy kronologikusan mérhető tér-idő koordinátákra támaszkodva, de attól el is rugaszkodva. Hol vannak a fakadási pontok? Hogyan lehet felbontani a térbeli linea- ritást és az időbeli kronológiát úgy, hogy az természetes legyen? Melyek a genezis előtti pillanatok? Kiből ki lehet, kiben ki lakik? Milyen érzelmet sugároz a másik felé? Csobánka Zsuzsa könyvéből ez is kiderül. A szöveg- és érzelemfolyamban talán csak egy dolog fölösleges, a trágár szóhasználat. Nem erősíti, inkább gyengíti a befogadói élményt. Különösen azokban a részekben, amelyekben a főhősök intim pillanataikat élik meg. Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz. Kalligram, 2013. Értékelés: «>«♦<# > ) Majdnem AUSCHWITZ RÖVIDEN Daniel Radcliffe Coe szerepében London. Alighogy befejezte az Allen Ginsberg életéről szóló, Öld meg kedveseid című film forgatását Dániel Radcliffe, ismét életrajzi drámában vállalt szerepet. Harry Potter megformálója ezúttal Sebastian Coe olimpiai bajnok futót alakítja a Gold című moziban. A forgatókönyv Pat Butcher könyve alapján készült, és az atléta életének 1980 körüli szakaszára összpontosít: a moszkvai olimpia előtti felkészülését, Steve Ovett-tel folytatott párharcát meséli el. (SITA) Elhunyt Nigel Davenport London. Nyolcvanöt évesen elhunyt Nigel Davenport angol karakterszínész. Csaknem öt évtizedes pályafutása alatt játszott színházban, filmben és televíziós sorozatokban, nálunk elsősorban a Mária, a skótok királynője, a Tűzszekerek, valamint a Sherlock és én című film tette ismertté. Az 1990-es és 2000- es években a Külsőre adni kell és a Kisvárosi gyilkosságok című sorozatokban láthattuk. Az angol sajtó méltatása szerint elsősorban sötét, erőteljes, büszke, előkelő férfiak, agresszív hősök, dühös gazemberek szerepében alakított emlékezeteset. Erejét sokak szerint leginkább kifejező tekintete adta. (MTI) Orosz István és a Dubitandum: semmi sem pusztán önmaga, minden tart, indul valamerre A bizonytalanság bravúrjai Orosz István Érsekújvárban látható, Dubitandum című kiállítását elnézve akár azt is hihetnénk, hogy a forma diadaláról van szó, a finom vonalú, virtuóz grafikák szuggesz- tív erejéről. Közben több itt a tét, máshol keresendő a lényeg, nem feltétlenül a gyönyörködtetően cizellált felületekben. CSANDA MÁTÉ Hiszen a legfőbb (arctalan, il- lanékony és rejtőző) téma itt az emberi tekintet, illetve látás és megértés, tekintet és értelem, tekintet és igazság fenomenális összefonódása. Az építészeti formák, a citátumgyanús elemek sokasága mind „csak” staf- fázs és asszisztáló díszlet, afféle láttamozott referencia - a rafinált duplacsavarok, szemtornáztató illúziók és optikai játékok mögül az észlelés allegóriái sejlenekfel. A fix zsanér és a forgó ajtó A teória képei ezek, jelentés és megértés egymásba bonyo- lódásairól beszéltethetők - arról, hogy így vagy úgy, de be kell lépnünk az interpretáció körforgalmába. Ahol gyakran a tekintet fejezi be és varija össze az értelmezés szálait, majd zárja rövidre a felkínált látványfóliákat. Bizonyosság és bizonytalanság paradox játékossággal ölelkezik egymásba, rezonálva Wittgenstein mondatára: ha azt akarom, hogy az ajtó forogjon, a zsanéroknak szilárdan kell állniuk. Vagyis ahhoz, hogy egy igazság „működni” tudjon, kell egy stabil, szüárd, kétségbevonhatatlan elem, melyhez képest minden más (sejtés, feltételezés, szójáték, magától érte- tődés) mozgatható és kijátszható „ajtóként” gondolható el - miközben maga a fix tengely is csupán azáltal játszik zsanérszerepet, hogy vannak köré szerveződő ingó igazságok. A mozgolódó motívumok csakis különbözőségük által lesznek tapintható alakzatokká, egymásba ékelődő látványokká. Amúgy is minden elem közlekedik, semmi sem pusztán önmaga, minden részlet valamivé válik, még mielőtt jelölővé szilárdulna: tart, indul, szökken valamerre. Közben folyton ingáznunk kell, bele-belekapasz- kodva a felkínált imágók egyikébe, hogy aztán a szkepszis, a lapszus, a csalódás produktív módon billentsen tovább az úgynevezett igazság felé. A képek főszereplője tehát a tekintet, ez a folyton mozgásban levő, értelmet kereső, szubverzi- vitással és prereflexív agresszióval teli, gyakran maszkulin mód viselkedő tekintet, amely sokszor eleve látni vél, igényli, sót valósággal kikönyökli a maga cogitatumait, és nem ritkán kulturálisan, érzelmileg és nemileg is olyannyira átszínezett, hogy észre sem vesszük: megvezet, tévutakra terel. A művészettörténet szövete Orosz István valósággal beleörökíti magát a művészettörténet szövetébe, mintha folyton jelezni akarná, hogy ő is csupán rafinál, tudomásul veszi történelmi meghatározottságát, és azt, hogy paradox bravúrjai is csak az „elődökhöz” képest jelentenek valamit, s csak ennek a történetiségnek a talaján léphetnek működésbe. így a több helyen megjelenő orrszarvú sem csupán formai poén, kicserélhető staffázs, hanem meto- nímia, a képgrafika konnotáci- ókkal terhelt emblematikus állata. Maga a művész is megjegyzi Válogatott sejtések című könyvében. „Dürer óta minden valamire való grafikus szükségét érzi, hogy rajzoljon, metsz- szen, karcoljon ő is egy rinót.” S ha már Dürer, akad néhány neki címzett parafrázis is: egy páros grafikán az tárul elénk, amit a német mester szemléltető figurája, az ideális rajzoló láthatott: egy négyzetháló előtt kibontakozó női altest, széttárt combok, a tekintetnek utat engedő drapériák. Orosz István nem tesz mást, csak továbbvisz egy játszmát, belebújik egy látószögbe: e pontból (a grafikus optikájából) nyilvánvaló, hogy itt is a tekintet ereje diktál. A glanc csiganyomában kikristályosodó értelem - a kép, a látvány által való megértés a téma. A tekintet útjába kifeszített négyzetháló a képernyő elődje, felhasználói felület, amely a szubjektumot tehermentesíti (és észlelését irányítja), mintha csak egy ősmonitor őspixeleit látnánk. Azt a mozzanatot, amikor a kép architekturálissá válik, a látás pedig algoritmi- zálttá, a raszter a valaminek a látását mint képként látást segíti: a tekintet át- és behatol, feltérképez és elidegenít. Az értelmet kereső tekintet lavírozása Amúgy minden kiállított mű, amire csak rátekintünk, dubi- tandummá válik, vagyis a kételkedés tárgyává lesz. A csiki- csuki játszmák mozgatója pedig a tekintet, amely-Vida Gergely versét megidézve - máris „nekiállt kirakni / zárójeleit a tárgyak közé”. Tehát a sejtés, hogy nem a képi alakzatok az értelem letéteményesei, hanem hogy a jelentés (vagy jelentésesség) a kínálkozó formák között, az értelmet kereső tekintet lavírozása által, a tévedések és korrekciók pókhálószövetében telepszik meg. Hiszen az egymásba kapaszkodó, egymást létesítő látványok eleve másféleképpen engedelmeskednek a tekintet erejének - egy tőről fakadnak, egymás által küzdik magukat odáig, hogy formákként szilárdulhassanak meg: lehet, hogy (Vida Gergellyel szólva) tényleg „csupáncsak a kölcsönös névmás / megnövekedett szerepéről van szó”. Orosz István: Dubitandum. Megtekinthető az érsekújvári Emest Zmeták Művészeti Galériában, november 30-áig. Majdnem 80 év után jelenik meg cenzúrázatlan változatban a Márai főművének tartott regény Egy polgár vallomásai - vágatlanul MTl-ÉRTESÜLÉS Mintegy nyolc évtized után vehetik kézbe a magyar olvasók az Egy polgár vallomásai című regény teljes változatát Márai Sándor remekművének eddigi cenzúrázott kiadásai helyett. A kötet a napokban jelenik meg az életművet gondozó Helikon Ki-. adónál. Kovács Attila Zoltán, a kiadó irodalmi vezetője elmondta, hogy eddig csak olasz nyelven volt elérhető az Egy polgár vallomásainak eredeti, 1934/35- ben megjelent teljes szövege, Európa többi országában - így Magyarországon is - csak a cenzúrázott, csonka változatot vehették kézbe az olvasók. „Az irodalomtörténészek eddig is tudták, hogy az eredeti szöveg jelentősen különbözött az 1940-es, majd az utána következő kiadásoktól” - jegyezte meg Kovács, hozzátéve, hogy az antikváriumokban azért időnként fel-felbukkan a könyv első kiadása. Felidézte, hogy a művet egy bírósági procedúra után cenzúrázta az író. „Márai később túl is lőtt a célon, gondolom azért, hogy elkerülje a további pereket, ezért további részeket, egész fejezeteket, kortársairól írt jellemzéseket, titkos történeteket húzott ki a szövegből” - fogalmazott az irodalmi vezető. A személyiségi jogi pert Stumpf György, Márai gyerekkori tanítója, katolikus pap indította az író ellen 1936-ban, miután Márai könyvében számos becsmérlő sort írt róla, például tehetségtelen, felkapaszkodott fráternek nevezte. Stumpf a könyv bezúzását szerette volna elérni, de a bíróság végül mintegy kétezer pengő megfizetésére kötelezte az írót, aki vélhetően peren kívül egyezett meg egykori tanítójával. Az egyezség eredménye lehetett a végrehajtott (ön)cenzúra. A húzásoknak áldozatul estek a premontrei gimnáziumról írt történetek is, amelyben Márai a fiúkollégiumok titkairól, a serdülő, összezárt férfiak szexuális érdeklődéséről is értekezett. A teljes mű három fejezettel hosszabb, és a nyelvezete is eltérést mutat. Kovács Attila Zoltán megjegyezte, a maga korában az Egy polgár vallomásai botránykönyvnek számított. A teljes mű ma szintén meglepetést fog okozni, hiszen Márai szokatlan őszinteséggel, kitárulkozással viszi tovább a vallomás műfaját; a jövő héten megjelenő könyv sokkal személyesebb, mélyebb az eddig ismert változatnál. Orosz István: Keresztút Orosz István: Van Eyck Szászi Zoltán kritikai rovata
