Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-03 / 230. szám, csütörtök
Spor 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. 2014-esfod-vb Hárommilliós motiváció a románoknak Bukarest. Több mint hárommillió eurót osztanak szét a román labdarúgó-válogatott tagjai között, ha a nemzeti együttes kvalifikálja magát a jövő nyári brazíliai világbajnokságra - tájékoztatott Du- mitru Dragomir, a román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke. Az LPF első embere elmondta, hogy a Román Labdarúgó- szövetség végrehajtó bizottsága elfogadta azt a javaslatot, hogy a válogatott tagjainak prémiumát 3,6 millió euróra emeljék, amennyiben az együttes kijut a vb-re. A sportági szövetségnek egyébként nem sok plusz erőforrást kell mozgósítana, hiszen abban az esetben, ha a nemzeti csapat túljut a selejtezőkön, a FIFA automatikusan 3 millió eurót fizet a románoknak. A legtöbb pénzt az a játékos kaphatja, aki minden kvalifikációs meccsen pályára lép, szám szerint 200 ezer eurót. A románok a magyar csapattal azonos csoportban szerepelnek a világbajnoki selejtezőkön. (nso) Tájfun fenyegeti az Fl-es futamot Jeongam. Tájfun fenyegeti a hétvégi, Forma-l-es Koreai Nagydíjat. A helyi meteorológiai intézet szerint a szombati időmérő edzést mindenképpen érinti majd a forgószél. „Hogy közvetlenül 'vagy közvetetten, azt nem tudjuk, de befolyásolni fogja a kvalifikációt” - mondta a szervezők egyik szóvivője, hozzátéve, hogy biztonsági terveket készítenek. A vasárnapi jeongami futamra esőt és szelet jósolnak. (MTI) ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA. csoportkor, 2. forduló. A csoport - 18.00: Kubany Krasznodar-Valencia; 21.05: Swansea-St. Gallen. B csoport-21.05: Ludogorec Razgrad-Dinamo Zagreb, Csernomorec Odessza-PSV Eindhoven. C csoport - 21.05: Esbjerg-Salzburg, Elfsborg- Standard Liege. D csoport -18.00: Rubin Kazany-Zulte Waregem; 21.05: Wigan-Maribor. E csoport - 21.05: Dnyipro-Fiorentina, Pacos Ferreira-Pandurii. F csoport - 21.05: AP0EL Nicosia-Frankfurt, Bordeaux-Maccabi Tel-Aviv. Gcsoport-19.00: Rapid Wien-Dinamo Kijev, Genk- Thun. H csoport -19.00: FC Sevilla-Freiburg, Liberec-Es- toril. I csoport -19.00: Rijeka-Betis Sevilla, Olympique Lyon-Guimaraes. J csoport - 19.00: Legia Warszava-Apollon Li- masszol, Trabzonspor-Lazio. K csoport - 18.00: Anzsi Mahacskala-Tottenham; 19.00: Tromsö-Sheriff Tiraspol. L csoport-18.00: Karagandi-Maccabi Halfa: 19.00: Alkmaar-PAOK Szaloniki. ■ Jégkorong KHL -11.00: Vlagyivosztok-Slovan Bratislava. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 2. forduló - 18.30: Stará Lu- bovňa-SPU Nitra. OKTÓBER 3. Peren kívüli megegyezésről tárgyal a dunaszerdahelyi önkormányzat és a DAC vezérkara Nincs döntés a stadionügyben (Somogyi Tibor felvétel) A dunaszerdahelyi képviselő-testület keddi ülésén tárgyalt a stadionprogramról, de nem született döntés, hogy a jelenlegi létesítményt újítják-e fel, vagy pedig újat építenek. A képviselők elnapolták az ügyet, s azzal bízták meg a pénzügyi, az építésügyi, valamint a sportbizottságot, hogy közösen dolgozzák ki a feltételrendszert, amely a tárgyalások alapját képezhetné. SZABÓ ZOLTÁN A kormány februári döntése alapján 20 stadion felújítását vagy megépítését támogatja, Dunaszerdahely esetében 2,4 millió eurós állami támogatással számolnak. A csallóközi városban két alternatíva merült fel. Az egyik a jelenlegi stadion átépítése, ami azért problémás, mivel a létesítmény használati joga a DAC többségi tulajdonosa és a város közti per tárgya. A másik lehetőség egy új stadion építése, ennek kapcsán már a stadionprogram jóváhagyása után pénzügyi segítséget ajánlott fel a városnak Világi Oszkár vállalkozó, a Slovnaft vezérigazgatója. Levél, tárgyalás és ülés Hájos Zoltán polgármester még augusztusban hivatalos levélben kérte a DAC többségi tulajdonosát, terjesszen be javaslatot arról, milyen feltételekkel köthetnének peren kívüli megegyezést a stadion használatáról, mivel jelen helyzetben a felújításába nem is kezdhetnének bele. Ezért a múlt héten PozsonyRáféme a felújítás a stadionra ban egyeztettek a város és a klub vezetői - a DAC-ot Andrej Danko SNS-elnök jogi irodája képviseli -, amelyen elvileg megállapodtak a peren kívüli megegyezésről, de a feltételek még nem tisztázottak. A fő problémát az jelentette, hogy a klub elöljárói a 2008-ban megkötött szerződés függelékeként akarnák a módosításokat, míg a város irányítói új szerződésbe foglalnák a megegyezést. A polgármester a testületi ülésen elmondta, jelenleg nem tartja célszerűnek, hogy egyik vagy másik alternatíváról tárgyaljon tovább, és azt javasolta, hogy a képviselők bízzák meg azzal, mindkét féllel üljön le tárgyalni a feltételrendszerről. Bindics Zsolt, a pénzügyi bizottság elnöke erre azt javasolta, hogy az illetékes bizottságokkal együttműködve az önkormányzat dolgozzon ki egy feltételrendszert, amelyet a klubvezetés és Világi Oszkár elé terjeszthet egyik vagy másik alternatíva esetében. A képviselők elfogadták az indítványt. A testület módosította a költségvetést is, és 30 ezer eurót hagyott jóvá a DAC-cal kötött szerződés felmondása miatt a klub által indított perrel kapcsolatos jogi költségek fedezésére. „Csakjobblehet a helyzet” „Volt egy pozsonyi megbeszélésünk a város vezetőivel, amelyen hangsúlyoztuk, hogy mi nyitottak vagyunk a peren kívüli megegyezésre - mondta lapunknak Érsek József, a DAC alelnöke. - Most rajtuk a sor, várjuk az önkormányzat ajánlatát, és azt a javaslatot, hogy lehetőségeihez képest milyen mértékben tudnák segíteni a klubot. Ajelenleginél csakjobb lehet a helyzet, hiszen két éve egy centet sem kaptunk. Természetesen a stadionfelújítási programban is együtt akarunk működni az önkormányzattal, mert a létesítmény alaposan rászorul a modernizálásra.” A harmadik fellebbezést is elutasították Megtudtuk, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság augusztus 19-én arra kötelezte az önkormányzatot, hogy állja a stadion viz-, gáz- és villanyfogyasztásának költségeit. „Harmadszor fellebbezett a város, és harmadszor is elvesztette a pert” - szögezte le Érsek. A DAC-vezetők cáfolják azokat a híreszteléseket, miszerint a fizetéselmaradás miatt a klubtól augusztusban távozó Stanislav Velickýt, Branislav Fodrekot és Branislav Obžerát az egyik bajnoki előtt biztonsági emberekkel vezettették volna ki a stadionból. Az Ondrej Nepela Emlékversenyen több neves műkorcsolyázót láthatunk Tomáš Vertier Pozsonyban kezdi a szezont ÚJ SZÓ-ELŐZETES Mától szombatig rendezik Pozsonyban az Ondrej Nepela Emlékversenyt, amelyen idén is több ismert műkorcsolyázót és jégtáncost láthat a közönség. A szlovák fővárosban kezdi meg a szezont a cseh Tomáš Vemer. A 2008-as Európa-baj- nok a tavalyi rosszul sikerült szezonja után elhagyta Kanadát, s újra Oberstdorfban edz. Mivel az elmúlt idényben az Eb-n csak 11., a vb-n pedig csak 12. lett, nem kapott meghívást a Grand Prix-sorozatba, ezért különösen fontosak számára a pozsonyihoz hasonló kis versenyek. A férfiak mezőnyében a 2012-es Négykontinens-baj- nokság bronzérmesére, az amerikai Ross Minerre, valamint a tavalyi francia GP győztesére, a japán Takahito Murára érdemes odafigyelni. Magyarországot Forgó Kristóf képviseli a rendezvényen, a házigazda szlovákok pedig Marco Klepochban bíznak. Különös tétje van a női versenynek a németek számára - három, olimpiai indulásra is esélyes korcsolyázójuk ugyanis éppen Pozsonyban kezdi meg a belső kvalifikációt a szocsi repülőjegyért. Nathalie Weinzierl, Sarah Hecken és Sandy Hoffmann a Nepela-emlékver- seny mellett Nizzában és Me- ranóban is megmérkőzik egymással, s mindhárom versenyzőnek a két jobbik eredménye számít. Ehhez jön még a német bajnokság, az olimpiára pedig az mehet, aki ezen a három megmérettetésen a legnagyobb összpontszámot szerzi. A női verseny esélyesei közé a tavalyi győztes Jenna Mc- Corkell, a 2011-ben első japán Haruka Imái és az amerikai Christina Gao tartozik, de számolni kell a hazai Monika Simančíkovával is, aki a márciusi vb-n olimpiai kvótát szerzett, s valószínűleg Szocsiba is ő utazhat. Igazi kuriózumot kínál a nézőknek a párosok kategóriája, amelyben ugyan csak öt induló van, az egyik közülük azonban Csütörtök 13.30: női rövid 17.30: férfirövid 21.00: páros rövid Péntek 14.00: jégtánc rövid 16.00: páros kűr 17.30: női kűr Szombat 13.30: jégtánc kűr 16.00: férfikűr a török színeket képviselő Olga Bestándigová, Ilhan Mansiz kettős. Ilhan futballistaként vb- bronzérmes lett a török válogatottal, korcsolyázni csak egy tv- show kedvéért tanult meg, szlovák partnerével azonban most az Eb-részvételhez szükséges minimális pontszámot szeretnék megszerezni. Jégtáncban természetesen nem hiányozhat a hazai színekben induló Federica Testa, Lukáš Csölley pár, amely Oberstdorfban kevesebb mint egy ponttal maradt le az olimpiai indulást jelentő helyről. Itt lesz Pozsonyban a magyar Tu- róczi Dóra, Major Balázs kettős is - Csárdáskirálynő kűrjükkel biztosan a pozsonyi közönséget is meghódítják. Ott van a mezőnyben az olasz Anna Capellini és Luca Lanotte, valamint a német Nelli Zhiganshi- na, Alexander Gazsi duó is. A rendezvényre 5 euró a belépő. (bt) ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 2. forduló. E csoport: Basel-Schalke 0:1, g.: Draxler (54.); Steaua Bucuresti—Chelsea 0:4. g: Ramlres (20., 55.), Georgievszki (44., öngól), Lampard (90.). 1. Schalke 2 2 0 0 4:0 6 2. Chelsea 2 1 0 1 5 i 3 3. Basel 2 1 0 1 2:2 3 4. Steaua 2 0 0 2 0:7 0 F csoport: Borussia Dortmund—Olympique Marseille 3:0, g.: R. Lewandowski (19., 80., a másodikat tizenegyesből), Reus (52.); Arsenal-Napoli 2:0, g.: Özil (8.), Giroud (15.). 1. Arsenal 2. Dortmund 3. Napoli 4. Marseille 2 2 0 0 4:1 6 2 10 1 4:2 3 2 10 1 2:3 3 2 0 0 2 1:5 0 G csoport: Zenit Szentpétervár-Austria Wien 0:0. FC Porto-Atlético Madrid 1:2, g.: Jackson Martinez (16.), ill. D. Godin (58.), Arda Turan (86.). 1. Atlético 2 2 0 0 5:2 6 2. Porto 2 10 1 2:2 3 3. Austria 2 0 11 0:1 1 4. Zenit 2 0 11 1:3 1 H csoport: Ajax Amsterdam-AC Milan 1:1, g.: Denswil (90.), ill. Balotelli (90., tizengyesbol); Celtic Glasgow-FC Barcelona 0:1. g.: Fäbregas (75.). 1. Barcelona 2 2 0 0 5:0 6 2. AC Milan 2 110 3:1 4 3. Ajax 2 0 11 1:5 1 4. Celtic 2 0 0 2 0:3 0 Az A, B, C és D csoport mérkőzései lapzárta után értek véget. HOLLANDIA, 6. forduló: Den Haag-Amhem 2:1. ■ Jégkorong NHL: Chicago-Washington 6:4, Marián Hossa (Ch) 1+1, Michal Handzuš (Ch) 0+1, Montreal-Toronto 3:4, Edmonton-Winnipeg 4:5. TIPSPORT EXTRALIGA, 7. forduló: Mounttleld Mar- tin-Banská Bystrica 2:1 (0:0,1:0, 0:1 - 1:0), g.: Smrek (38.), Pokrivčák (63.), ill. Matúš Chovan (45): Poprad-Skalica 7:6 (1:2,2:3,3:1 -0:0,1:0), g.: Kurali (9.), P. Gápa (29.), Jabrocký (33., 46.), Matúš Paločko (42.), T. Sýkora (54.), sorsdöntő rávezetés: Mlynarovió, ill. B. Mráz (7.), Stieler (18.), Lažo (27., 45.), M. Sloboda (35,), Obdržálek (38.); Nitra-Dukla Trenčín 3:2 (1:1,0:0,1:1 -1:0), g.: L. Novák (16.), M. Kováčik (45.), R. Tománek (62.), ill. M. Nemčík (16.), Komínek (46); Zvolen-Žilina 2:4 (2:1,0:0,0:3), g.: Huňady (2„ 8.), ill. F. Novák (4.), Macejka (45., 52.), Dlouhý (53.); Košice-Piešfany 2:3 (0:1,2:2,0:0), g.: Pašek (27.), L. Nagy (29.), ill. S. Saliji (7.), M. Bartánus (30.), Melichárek (32.). ■ Kosárlabda NŰI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, 2. forduló: Good Angels Košice-PEAC Pécs 74:36 (20:12,21:9,13:9,20:6), legeredményesebbek: Bojovics 17, Hruščáková 15, ill. Horváth 8, Jovanovics 6. ■ Kézilabda FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, férfiak: Szlovákia-ŠKP Bratislava 31:22 (17:12). legjobb góldobók: Adamčík, Valló 7-7, ill. Zechmeister 6. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA. 2. forduló: C0P Nítra-Pezinok 2:3 (16,-16, -22,22,-7). NŰI VB-SELEJTEZÖ, 1. forduló: Magyarország-Gö- rögország 3:1. I Parasport EURÚPA-BAJNOKSÁG, Lignano, asztalitenisz, TT8-as csoport: 2. Csejtey Rlchárd (szlovákiai). ■ Sportfogadás A L0T0 40. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 5,11,18,22,27,46; pótszám: 16. NYEREMÉNYEK -1. és díj: nincs nyertes: 3. díj: 1047,90 euró (1 2 nyertes); 4. díj: 20,60 euró (880); 5. díj: 3,50 euró (15 580). JACKPOT: 300 000 euró. II. HÚZÁS: 9.18,28,33,37,41; pótszám: 16. NYEREMÉNYEK-1 . és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 561,60 euró (22); 4. díj: 19,70 euró (918); 5. díj: 3,70 euró (15 077). JACKPOT: 471982,90euró. JOKER-SZÁM: 770 256. NYEREMÉNYEK -1. díj: 58 542,31 euró (1); 2. díj: 3300 (2); 3, díj: 330euró (10); 4. díj: 33euró (143); 5. díj: 3,30 euró (1427). L0T0 5 a 35-ből: 4,13,29,30,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 171,55 euró (37); 3. díj: 3,30 euró (1395). KENŐ: 3,10,12,19,25,31,33,35,43,44,48,54,57, 61,63,64,66,68,69,73. Kenő Plusz-szám: 61. Csütörtök, október 3. Labdarúgó Európa Liga: 9536. Genk-Thun 1,77-3,5- 4,4-1,17-1,94-1,26; 9538.