Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-03 / 230. szám, csütörtök

UTAZÁS 2013. október 3., csütörtök 6. évfolyam, 40. szám UTAZÁSI HÍREK Visszavonható a becsekkolás Új lehetőséget kínál utasainak a Wizz Air, akik az online „becsekkolásuk” után is módosíthatják ezentúl foglalásu­kat. Korábban ilyen esetben a Wizz Air ügyfélszolgálatának segítségére volt szükség. Mostantól az utasok online visszavonhatják az internetes utasfelvételt, mielőtt módo­sítják a foglalást. A szolgáltatás igénybevétele nem jár pluszköltséggel. A péri reptérrel tárgyal a Sólyom Kezdetben Budapestre vinnék harminc-hatvanfős gé­pekkel az utasokat, később európai célpontokkal is ter­veznek a Győr melletti Pérről, írja a Kisalfold.hu. A lap szerint Vágó József, a Sólyom Airways vezérigazgatója elmondta: „A vidéki repülőterek közül néggyel számol­nánk: a périvel, a sármellékivel, a pécsivel, és jó lenne a debrecenivel is.” Az indulás előtt álló légitársaság kez­detben Budapestre vinné 30-60 fős, úgynevezett „ráhordó” gépekkel az utasokat a fővárosba, a későbbi­ekben pedig innen is indítanának járatokat európai cél­pontokra. Dreamliner: újabb kényszerleszállás Kénytelen volt Izlandon megszakítani útját vasárnap egy Torontóból Varsóba tartó Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgép, miután meghibásodott az egyik antennája. A lengyel LOT légitársaság repülőjének az a jeladója rom­lott el, amelynek segítségével a gépet a légtérben egyértelműen azonosítani tudják. A társaság egy szóvi­vőjének közlése szerint a gép azért volt kénytelen le- szállni Keflavík repülőterén, mert a norvég hatóságok nem adtak számára átrepülési engedélyt. A LOT két re­pülőt küldött Izlandra az utasok mielőbbi hazajuttatásá­ra. A műszaki szakemberek is azonnal a szigetországba utaztak, hogy megjavítsák a meghibásodott alkatrészt - tette hozzá a szóvivő. A 2011-ben forgalomba állított Dreamliner a repülőgépipar egyik nagy reménységének számított, mert könnyebb, és jóval kevesebbet fogyaszt elődeinél. Üzembe helyezése óta azonban több ízben adódtak műszaki problémák. Év elején például ez a típus csaknem négy hónapig nem repülhetett, mert az akku­mulátorok túlmelegedése két gépen elektromos tüzet okozott, (to, MTI) Csomag tartalma: szállás svéd- asztalos reggelivel és vacsorával, www.flami spa és wellness sziget haszná- flamingosflai lata, fürdőköpeny és törülköző Tel.:0036-1 használata felnőttek részére, ín- 0036-87 gyenes kültéri parkolás, wifi. fax: 0036­A csomag érvényes 2013. szeptember S.-novembtr 29. kivévtkiemttt időszakokban!. A csomag minimum 2 éjszakától foglalható. ÉRDEKLŐDJÖN HÉTVÉGI CSOMAGJAINKRÓL IS! 3 !® MPl 20822 Bezárt a 128 esztendős washingtoni akvárium, mert befogadóépülete felújításra szorul. A Nemzeti Akvárium 1885 óta várja a vendé­geket az amerikai fővárosban. Az utolsó látogatók hétfőn tekinthették meg az akvárium állatvilágát. Az 1500 állatot a következő hó­napokban más akváriumokban helyezik el. Az illetékesek májusban jelentették be, hogy a washingtoni akváriumnak ki kell költöznie a kereskedelmi minisztérium épületéből, mert az felújításra szorul. A vízi világ 1932-ben kapott helyet a belvárosban található Nati­onal Mall Park szomszédságában. Évtizedeken átjártak ide a családok, hogy megcsodálják a számtalan halfélét, a teknőcöket, aligá­torokat és kígyókat a szövetségi épület aljában. Az akvárium vezetősége elmondta: nagyon szeretnének ismét egy állandó helyet Wa­shingtonban, de a helyszínt egyelőre nem határozták meg. (Képarchívum) Ha valaki az új év első napjaira tervez egy rövid kirándulást, a lap Barcelonát és Berlint ajánlja Budapestet dicséri a Guardian Rövid időre meglátogatna egy európai nagyvárost, és közben nem szeretne el­búcsúzni az összes megta­karított pénzétől sem? Az ideális turisztikai célpont: Budapest - írta a Guardian című brit lap. MTI-HÍR Az újság a Housetrip nevű, szálláshelyeket kínáló honlap alapján arra hívta fel olvasói figyelmét, hogy a magyar fő­város a legolcsóbb Európában, ha valaki rövid kikapcsolódás­ra vágyik. A portál, amelyen keresztül bárki nyaralni vágyók rendelke­zésére bocsáthatja saját lakását, és szabadon válogathat a világ­szerte szálláshelyként felkínált lakások közül, úgy találta, Bu­dapesten egy rövid, kétéjszakás látogatás csupán 139 fontba (mintegy 160 euró) kerül. Ez az összeg tartalmazza a menettérti repülőjegy, néhány alapvető biztosítás, az olcsó étkezés és a helyi közlekedés árát, és az eu­rópai nagyvárosok közötti összehasonlításban nem találni ennél kedvezőbbet. Az új év első napjaira azonban nem Budapes­tet ajánlja a honlap a pénzükkel okosan gazdálkodni kívánó uta­zóknak, mivel üyenkor felszökik a menettérti repülőjegy ára. Ezzel szemben a Housetrip szerint Horvátország - amely korábban olcsó tengerparti tu­risztikai célpont volt - a legdrá­gább üdülési helyszínné avan­zsált, ugyanis ha valaki egy rö- videbb, kétéjszakás látogatásra Dubrovnikba vagy Splitbe uta­zik, a legolcsóbb választási le­hetőségekkel számolva is az el­ső városba 327 fontot (mintegy 400 euró), míg a másodikba 286 fontot (mintegy 350 euró) kénytelen kivenni a zsebéből. A legolcsóbb nagyvárosi úti célokat felsoroló listán második helyen találjuk Madridot, ezt követi a katalánok fővárosa, Barcelona, majd a francia Rivié­ra gyöngyszeme, Nizza és végül az Európai Unió központja, Brüsszel. Ha az eddigi úti célok nem lettek volna elég meglepő­ek, Párizst is megtaláljuk az ol­csó európai nagyvárosokat fel­vonultató lehetőségek között, ahol már 165 fontért (mintegy 200 euró) tölthetünk el két éj­szakát. Ha valaki az új év első napjai­ra tervez egy rövid kirándulást, a honlap Barcelonát és Berlint ajánlja, de Valentin-napon már újra Budapest a befutó. A ma­gyar fővárost szorosan követi Lisszabon és Barcelona. A magyar légitársaság egy-két héten belül meghirdeti az előzetes menetrendet Később röppennek fel a Sólyom gépei MTI-HÍR A korábbi tervekhez képest később, november 1-jétől vagy december 1-jétől kezde­né meg működését a Sólyom Hungarian Airways - derült ki Vágó József vezérigazgató MTI-nek adott nyilatkozatá­ból. Az időpont, mint mondta, attól függ, hogy akkor hány átvett repülőgépük lesz, és hány útvonalra lesz repülési engedélyük. A Sólyom vezérigazgatója arra számít a Nemzeti Közle­kedési Hatóságtól (NKH) ka­pott jelzés alapján, hogy a lé­gitársaság október közepére megkapja az engedélyeket a tevékenység folytatására. Az engedélyek kézhezvétele után a légitársaság egy-két héten belül meghirdeti az előzetes menetrendet. Az online jegy- értékesítéshez szükséges rendszer augusztus 31-re el­készült. Lehetséges, hogy már 2 re­pülőgéppel is elkezdenek re­pülni 2-3 városba naponta menetrend szerint, de na­gyobb a valószínűsége annak, hogy megvárják mind a hat lí­zingelt gép hatósági engedé­lyét. Egyelőre három gépet készítettek fel műszakilag a hatósági átvételre, de az NKH még egyetlen gépükre sem adott ki engedélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents