Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-31 / 254. szám, csütörtök

22 Sport ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 31. www.ujszo.com Novota János a DAC kapusaként közvetlen közelről látta a rendőrattak kezdetét „Ok nélkül verték a drukkereinket” 2018-ig írt alá Jürgen Klopp hosszabbított Dortmund. Stábjával együtt 2018. június 30-ig, két évvel meghosszabbította szerződését Jürgen Klopp, a Borussia Dort­mund labdarúgócsapatának ve­zetőedzője. Klopp 2008 júliusa óta ül a BVB kispadján, s a mos­tani szezon végén beérheti Ott­mar Hitzfeldet, aki az egyetlen olyan tréner a klub történeté­ben, aki hat teljes évig irányítot­ta az együttest (1991-1997). „Mivel nem szabad szétválasz­tani, ami összetartozik, ismét meghosszabbítottuk a vezető­edző és segítői szerződését”- mondta Hans-Joachim Watzke ügyvezető. „Mint korábban is, mindannyian kicsit szerelmesek vagyunk ebbe az egyesületbe, a körülményekbe és abba a stüus- ba, ahogy itt zajlanak a dolgok” - fűzte hozzá Klopp. (MTI) Ronaldo-ügy Blatter bocsánatot kért Madrid. Bocsánatot kért Cristiano Ronaldóra tett meg­jegyzéseiért Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövet­ség (FIFA) elnöke. A svájci sportdiplomata az Oxfordi Egyetemen tartott előadást, és egy kérdésre válaszolva kifejtet­te, hogy neki Lionel Messi ked­vesebb, mert jó fiú, míg Ronaldo olyan peckesen jár a pályán, mint egy parancsnok. Ezenkívül a színpadon megpróbálta utá­nozni a portugál futballista járá­sát, és viccesen megjegyezte: Ronaldo sokkal többet költ fod­rászra, mint Messi. A Real Mad­rid, valamint a portugál szövet­ség bocsánatkérést várt el, s kedden este meg is érkezett a vá­lasz. Blatter hangsúlyozta, saj­nálja, hogy ilyen nagy felhajtás lett az ügyből, és bocsánatot kér. A FIFA elnöke kiemelte: számá­ra Ronaldo és Messi azonos szin­ten áll, és mindkettőjük kivéte­les képességű futballista. Hozzá­tette: egyetlen játékost, klubot vagy szurkolót sem kívánt meg­bántani. (MTI) Novota János a rendőrat­tak idején a DAC kapusa és egyik legnagyobb kö­zönségkedvence volt. A taksonyi futballista je­lenleg a bécsi Rapidban véd, de arra öt év távla­tából sem tudja a választ, miért támadtak rá a rendőrök a hazai szurko­lókra a DAC-Slovan rangadó 17. percében. BŐD TITAN ILLA Öt év távlatából hogyan emlékszik vissza a meccsre? Mindenki nagyon várta a meccset, a játékosok és a nézők is, ez óriási lehetőség volt, hogy mindenki megmutassa magát. Jó formában voltunk, a Slovan mindig vonzó ellenfél - 6100 nézőt jelentettek hivatalosan, de szerintem volt 15-16 ezer néző a stadionban. Érezhető volt a feszültség, sejteni lehe­tett, hogy nem lesz balhémen­tes meccs, de rémálmainkban sem gondoltuk, hogy ez lesz a vége. És nem az eredményre gondolok, pedig 4:0-ra kikap­tunk, de inkább legyen száz­szor egy ilyen rossz eredmény, minthogy olyasmi történjen, ami azon a meccsen. A mai na­pig kérdés számomra, miért kezdték el a rohamrendőrök verni a szurkolóinkat. Ilyen csak nálunk fordulhat elő, vagy esetleg még a Balkánon. A mérkőzés közben mennyit érzékeltek abból, hogy mi történik a lelátón? Én voltam a legközelebb ah­hoz a szektorhoz, és láttam, hogy a rohamrendőrök be­mennek a szurkolók közé, el­kezdik őket verni, hajtani. A szurkolók részéről nem volt semmi ellenállás, de a roham- osztagosok csak ütötték őket válogatás nélkül. Felfoghatat­lan számomra, miért történt ez az egész. A 17. percben a bíró megszakította a meccset, be kellett mennünk az öltözőbe, és nem láttunk semmit. Csak a mérkőzés végén tudtuk meg, milyen következményei voltak az akciónak. Egy tizennyolc éves druk­kert újra kellett élesztem, mentőhelikopterrel szállítot­ták kórházba, és később ki­derült, maradandó károso­dásokat szenvedett. A játéko­sok néhány héttel később ta­lálkoztak is vele, a klub jóté­konysági meccset szervezett a megsegítésére. Azon a Honvéd elleni barát­ságos mérkőzésen lejött hoz­zánk az öltözőbe. Nagyon rosszul nézett ki, még viselnie kellett a fején egy rögzítő vas­konstrukciót. Akkor is arra gondoltam, egy ilyen vékony, rendes srác ugyan mit árthat egy rohamrendőrnek? De nemcsak ő, hanem úgy általá­ban a szurkolóink. Sosem vol­tak agresszívek, jó hangulatot teremtettek, de nem balhéztak. Mindig is nagyon jó vi­szonyban volt a DAC-szurko­lókkal. Beszélt velük a no­vember 1-jén történtekről? Persze, ez még nagyon soká­ig téma volt. A szurkolóink is érezték, hogy ez nem a csapat vagy a klub ellen irányult, ha­nem csakis ellenük. Le a kalap­pal előttük, hogy ezek után is ugyanúgy mellettünk álltak, mint addig, sőt, még jobban. A következő mérkőzésünket a rózsahegyiek ellen zárt kapuk mögött kellett lejátszanunk, de a drukkerek a stadionon kívül­ről biztattak minket. Megmu­tatták, hogy nem lehet őket megfélemlíteni. Ezt nagyon becsültük bennünk. Jelenlegi csapata, a bécsi Rapid nem a békés szurkolói­ról ismert. Korábban Görög­országban is légióskodott, ahol gyakran elszabadulnak az indulatok a lelátókon. Mi­lyen tapasztalatai vannak a rendőri fellépésről? A bécsi derbin is rengeteg rendőr van, de a jelenlétükkel nem provokálnak, nem azt su­gallják a szurkolóknak, hogy bármikor rájuk ronthatnak. Az a dolguk, hogy ügyeljenek a rendre. Mült héten éppen az Austria otthonában játszot­tunk, a hetvenedik-nyolcva­nadik perc táján a drukkereink meggyújtották a görögtüzei- ket, és úgy szurkoltak, mégsem mentek be a rendőrök közéjük. Az emberek jól érezték magu­kat, és a rendőrök békén hagy­ták őket. Az Európa Ligában játszottunk a görög PAOK el­len, ott kicsit melegebb volt a helyzet, mert a két szurkolótá­bor ki nem állhatja egymást. Elég nagy balhé kerekedett, 200-300 PAOK-drukker bejött a stadionba, amikor melegítet­tünk, és rátámadtak a mi szur­kolóinkra. Ekkor közbeavat­koztak a rendőrök, de nem tu­dom elképzelni, mi történt vol­na, ha elkezdik ütni a drukke­reket. Háború tört volna ki! Szlovákiában viszont mintha a rohamrendőrök alig várnák, hogy kiélhessék a vágyaikat, s most nem csak a DAC-drukke- rek elleni indokolaüan roham­ra gondolok, egy Slovan-Tma- va derbin is képesek ok nélkül ütni-vemi az embereket. Fotókiállítás a DAC-Slovanról A dunaszerdahelyi városi művelődési központban ma fél hatkor nyitják meg azt a fotókiállítást, amelynek témája az öt évvel ezelőtti DAC-Slovan bajnoki labdarúgó-mérkőzés és brutális rendőrattak. A megnyitó után a résztvevők csat­lakoznak az emlékezők menetéhez, s a DAC-stadionban mécseseket helyeznek el abban a szektorban, amelyben a rohamrendőrök indokolatlanul rátámadtak a hazai szurko­lókra. (ú) SPORT A TEVEBEN Csütörtök 7.30 - EUROSPORT 2: Kínai nemzetközi snookertoma 8.30 - EUROSPORT: Kínai nemzetközi snookertoma 10.00 - SPORT 1 (magyar): Csingtaoi cselgáncs Grand Prix-verseny 10.30 - NOVA SPORT, DIGI SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztoma 12.00 - EUROSPORT: Kínai nemzetközi snookertoma 12.00 - EUROSPORT 2: Kí­nai nemzetközi snookertoma 16.00 - SPORT 2 (magyar): Tenisz, WTA Bajnokok Torná­ja, Szófia 16.45 - SLOVAK SPORT TV 1: Iuventa Michalovce-Baník Most női kézilabda WHIL- mérkőzés 17.00 - SPORT 1 (magyar): Magyarország-Bulgária női labdarúgó vb-selejtező 18.00 - DIGI SPORT 2 (ma­gyar): Budivelnyik Kijev-Par- tizan Beograd férfikosárlabda Euroliga-mérkőzés 18.30 - DIGI SPORT 1 (szlo­vák): Fiorentina-Napoli lab­darúgó Serie A-mérkőzés 18.30 - SLOVAK SPORT TV 1: Myjava-Trenčín bajnoki férfi - röplabda-mérkőzés 19.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Örebro-Lulea svéd bajnoki hokimérkőzés 20.00 - SPORT 2 (magyar): Granada-Atlético Madrid spanyol bajnoki labdarúgó­mérkőzés 20.30 - SLOVAK SPORT TV 1: Standard Liége-Beveren bel­ga bajnoki futballmérkőzés 20.45 - DIGI SPORT 1 (szlo­vák), SPORTKLUB: AS Roma-Chievo labdarúgó Serie A-mérkőzés 20.45 - DIGI SPORT 2 (ma­gyar): Fenerbahce-CSZKA Moszkva férfikosárlabda Eu­roliga-mérkőzés 22.00 - SPORT 2 (magyar): Athletic Bilbao-Elche spanyol bajnoki futballmérkőzés 00.05 - NOVA SPORT: Bos- ton-Anaheim jégkorong NHL- mérkőzés 1.00 - SPORT 1 (magyar): Chicago Bulls-New York Knicks kosárlabda NBA-mér- kőzés Péntek 7.30 - EUROSPORT 2: Kínai nemzetközi snookertoma 9.00 - EUROSPORT 2: Kínai műkorcsolya Grand Prix, jég­tánc, rövidprogram 8.30 - EUROSPORT: Kínai nemzetközi snookertoma 10.00 - NOVA SPORT: Forma-l-es Abu-Dzabi Nagy­díj, szabadedzés 10.30 - EUROSPORT 2: Kínai műkorcsolya Grand Prix, női rövidprogram, 12.00 - EUROSPORT: Kínai nemzetközi snookertoma 12.30 - EUROSPORT 2: Kínai műkorcsolya Grand Prix, férfi- rövidprogram 14.00 - EUROSPORT 2: Hon- duras-Svédország U17-es labdarúgó vb-negyeddöntő 14.00 - NOVA SPORT, DIGI SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztorna 16.00 - SPORT 2 (magyar): Tenisz, WTA Bajnokok Torná­ja, Szófia 17.00 - DIGI SPORT 2 (ma­gyar): Kubany Krasznodar­Maccabi Electra férfiko­sárlabda Euroliga-mérkőzés 17.00 - EUROSPORT: Brazüia-Mexikó U17-es lab­darúgó vb-negyeddöntő 18.00 - SPORTKLUB: FALCO-Alba Volán NB I-es férfikosárlabda-mérkőzés 18.00 - NOVA SPORT: Karlo­vy Vary-Zlín cseh bajnoki jég­korongmérkőzés 18.00 - SLOVAK SPORT TV 1: Partizánske-Zlín női kézilab­da WHIL-mérkőzés 18.30 - EUROSPORT 2: Aalen-Fortuna Düsseldorf német II. ligás futballmérkő­zés 19.00 - DUNA: Pápa-Kecs- kemét NB I-es labdarúgó- mérkőzés 19.30 - DIGI SPORT 1 (ma­gyar): Párizsi férfitenisztoma 20.15 - NOVA SPORT, FAN­DA: Plzeň-Jablonec labdarú­gó Gambrinus Liga-mérkőzés 20.30 - EUROSPORT 2: Dortmund-Stuttgart labdarú­gó Bundesliga-mérkőzés 20.30 - DIGI SPORT 1 (szlo­vák), SPORTKLUB: Paris Sa- int-Germain-Lorient francia bajnoki labdarúgó-mérkőzés 20.30 - DIGI SPORT 2 (ma­gyar): Crvena zvezda-Pana- thinaikosz férfikosárlabda Eu­roliga-mérkőzés 20.45 - SLOVAK SPORT TV 1: Ipswich-Bamsley labdarúgó Championship-mérkőzés 21.00 - SPORT 1 (cseh, ma­gyar): FC Barcelona-Espa- nyol spanyol bajnoki futball­mérkőzés 23.55 - NOVA SPORT, SPORT 2 (magyar): Phi­ladelphia-Washington jégko­rong NHL-mérkőzés Novota a mai napig nem érti, hogy a rohamrendőrök miért kezdték el verni a szurkolókat (Somogyi Tibor archív felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents