Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-25 / 249. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 25. Vélemény és háttér 7 Köpködhetünk Nyugat felé, de az alternatíva nem lehet Azerbajdzsán Hol marad a hogyan tovább? Rehabilitálnom kellene Václav Klaus cseh exelnö- köt azután, hogy végre kezembe került a könyve, mégsem tehetem. Az unióból való kilépés gondolata ugyanis - bár nem lényeges momentumként - ott van, s a szerzőcsapat a kilépés vélelmezésekor nem kínál egyéb opciót. LOVÁSZ ATTILA Klausnak tökéletesen igaza van akkor, amikor a cseh pártstruktúrát ostorozza, s igaza van úgy is, hogy e struktúrának egyik építője volt. Ki lenne jobb kritikus, mint egy társszerző, ha észreveszi, a modell nem működik jól. Abban is igaza van, hogy a közigazgatási reform nem megszüntette, hanem fölerősítette a közéleti korrupciót, méghozzá hatalmas mértékben. S amiben a leginkább igaza van Klausnak, az a harmadik hatalmi ág - a bírósági rendszer - kritikája. Szerinte ugyanis a pártállami szélsőségből, amikor is a pártközpont diktátuma érvényesült a döntéshozatalnál, a félreértett függetlenség szélsőségébe csaptak át az igazságügy szereplői, nem felelve semmiért, senkinek, főleg nem felelve a társadalomban uralkodó állapotokért. Itt olyannyira megegyezik a véleményünk, hogy büszke is voltam magamra. Nodeittjönabaj. Diagnosztizálni egy társadalom bizonyára sokrétű bajait, s elvi problémák konzisztens felsorolását hozni ki belőle nem kis munka. Rámutatni, méghozzá kvalifikáltan arra, mi nem működik, és miért nem működik, nem kevés. A kiút kereséséhez feltehetően már zsenialitás kell, merthogy abból itt nem sokat látni. Úgy voltam hát Klaus munkájával, mint az egyszeri keresztény aktivistával, aki elmagyarázta, mennyire rosszul élünk, mennyire fölöslegesen hajtjuk magunkat, mennyire követjük a fogyasztói társadalom diktátumát, mennyire nincs már lelkünk. Bizony, így van ez, kedves barátom, mondtam én, de hol itt az opció? Hogy családok esnek szét, hogy 12 órákat hajtanak családfenntartók, hogy rohanunk, hogy nem beszélünk a gyermekeinkkel, hogy magányba hajszoltuk az időseket, hogy a társadalmi szolidaritás a béka bizonyos testrésze alatt - nos, ezt tudjuk. Csak a megoldást nem. Merthogy papolhatunk mi a fölösleges hajtásról olyan embernek, aki nem Mammon isten szolgálatában gürizik látástól vakulásig, hanem azért, mert enni akar adni gyermekének, iskolába akarja küldeni, vagy csak az egyáltalán nem eltúlzott közüzemi számláját akarja kifizetni. Ő is tudja, hogy mindez nem jó, csak nem tud kilépni belőle. Dúdolhatjuk, hogy „okosabban kéne élni, annyit mondhatok”, de hogyan? Merre vezet az út? Nos, idáig jobbára csak az önjelölt zsebmessiások jutnak el, azokat meg jobb úgy elkergetni, mint Krisztus a kufárokat. Tájainkon túlteng a kampány, mégsem beszélünk alternatívákról. Az élhető élet alternatíváiról. Igen, utasítsuk el a napi hajszát, de az opció nem lehet a segélyen való otthon ücsörgés lelket ölő állapota. Utasítsuk el akár az EU-t, de az alternatíva nem lehet a bezárkózó és mindenről leszakadó, emiatt a külvilág kényének kitett begubózás. Köpködhetünk Nyugat felé, de az alternatíva nem lehet Azerbajdzsán. Mi az alternatíva? Nem vagyok zseni, én sem tudom. De fél- vagy tízmillió ember társadalmi diskurzusából talán kijöhet valami. Vagy csak a naivitást hoztam fel opciónak? P.S. Fenntartom azon álláspontomat, hogy aki hat évig volt kormányfő, tíz évig államfő, felelősségteljesen nem mondhatja ki nyilvánosan, hogy hazája lépjen ki az EU-ból. Még akkor sem, ha az általa jelzett gondok száztíz százaléka valóban gond. Ekkora tekintéllyel az opció hiánya felelőtlenség. És melegágya a Kánaánt ígérgető zsebdiktátoroknak, akik a javunkat akarják, és az első adandó alkalommal el is viszik - sokuk az életünkkel együtt. KOMMENTAR Számmágia MOLNÁR IVÁN A szlovákiai ellenzék népámításban ugyan még elmarad Robert Ficótól, de a demagógia nagymesterének számító kormányfőtől sok mindent ellesett. Az emberek feledékenységé- re építő gazdaságpolitikai számmágiában például már egészen szép sikereket ér el. Mindezt az Eurostat friss jelentésére adott ellenzéki válasz is kitűnően bizonyítja. Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint Szlovákia bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított államadóssága az idei második negyedévben 58 százalékra nőtt. Tény, hogy Szlovákia GDP-arányos adóssága még soha nem volt ilyen magas. Nem szabadna azonban megfeledkezni arról, hogy az adósság féken tartása érdekében hozott jogszabály az éves adósságot tartja mérvadónak, márpedig ez a tavalyi 52,2 százalékról az idei év végére várhatóan „csak” 54,3 százalékra nő. Persze ez is riasztó adat, és a kormánynak mihamarabb lépnie kellene, hogy visszafordítsa az adóssághegy növekedését, de az ország összeomlását vizionálni - mint azt Ivan Štefanec, az SDKU alelnöke és gazdasági megmondóembere tette - azért túlzás. A többség bizonyára már nem emlékszik arra, hogy amikor az első Dzurinda-kormány 1998-ban átvette a hatalmat, a GDP-arányos államadósság 34,5 százalék volt, amit két év alatt sikerült feltornáznia 50,3 százalékra. Az SDKÚ persze azzal védekezhet, hogy rendkívüli helyzetben volt az ország, például hatalmas összegeket emésztett fel a Mečiar-kabinet által a szakadék szélére sodort szlovákiai bankszektor megmentése. Ugyanezt elmondhatja magáról azonban a Fico- kormány is: most a gazdasági válságra hivatkozhat. Tény, hogy az első Fico-kabinet 2006-os hatalomátvételét követően is tovább csökkent az államadósság, 2008-ra már 28 százalék alá csúszott, és csak a gazdasági válság kirobbanását követően kezdett újra nőni. Ezt a magát takarékoskodónak tekintő, 2010 közepén hatalomra lépő Radičová-kabinetnek sem sikerült megállítania. Az államadósság ugyanis a 2010-es 41 százalékról 2012-re, az előrehozott választások évére, 52 százalék fölé emelkedett. Az, hogy a második Dzurinda-kabinet idején, 2002 és 2006 között dinamikusan, több mint tíz százalékponttal csökkent az államadósság, a hatalmas privatizációs bevételeknek és a kedvező gazdasági környezetnek köszönhető, amihez persze nem kis mértékben járult hozzá a befektetőbarát kormány- politika. A jobboldalnak azonban megadatott az a szerencse, hogy a gazdasági válság kirobbanása óta csak egy rövid időre vette át a kormányzást, a válsággal járó problémák nagy részét így Fico nyakába varrhatja. Ficót persze nem kell védeni, hiszen gazdaságpolitikája nagyrészt olyan pénzszóró intézkedésekre épül, amelyek egyedüli célja a kormánypárt népszerűségének fenntartása. Nem árt azonban tudatosítani, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a jobboldali pártok sem lennének képesek csökkenteni az adósságot, a kiadások látványosabb lefaragását ők sem vállalnák. A GDP-arányos adósság csökkenésére így csak akkor számíthatunk, ha újra felpörög a gazdaság, ez pedig Szlovákia esetében elsősorban a külföldi kereslettől függ, amit a szlovák kormány nem képes befolyásolni. JEGYZET Két szappan LAMPL ZSUZSANNA dönteni, hova tovább, Vince kijelentette, hogy elege van a tanulásból, szakmunkásképzőbe megy. Meg is mondta, melyikbe. Miért éppen oda, kérdezte az osztályfőnök elvtárs. Hát mert ott hetente két darab szappant is adnak, felelte Vince. Parttalan röhögésbe kezdtünk, magunkkal ragadva a tanár elvtársat, sőt még Vincét is, de miután lecsitultunk, ő tizenöt évét meghazudtolójövőbe látással a következő emlékezetes mondatot szólotta mély meggyőződéssel. Röhögjetek csak, megyek én még hozzátok fusizni! Vincének tehát egy csepp pályaválasztási bizonytalansága sem volt - igaz, sok választási lehetősége sem. A pályaválasztási bizonytalanság alatt a szakértők, például egyOsi- pow nevű, a pályával kapcsolatos döntéshozásra való képtelenséget értik. Ez lehet ideiglenes, sok esetben azonban tartóssá válik, sőt átterjedhet a fiatal minden döntéshelyzetére, akár általános döntés- képtelenséget okozva. Aki nem tud dönteni, az helyett általában mások döntenek, ami látszólag kényelmes, de nem igazán jó megoldás. Ezért is fontos segíteni a pályaválasztás előtt álló ifjakat. Ennyi az elmélet. A gyakorlat pedig az, hogy a héten részt vettem egy középiskola végzős diákjainak pályaválasztását segítő jópofa rendezvényen, s a tornaterem kemény padján üldögélve eltökéltem, a többi segítőhöz csatlakozva én is megpróbálok hozzájárulni bizonytalanságuk eloszlatásához. Mert volt ám sok bizonytalanság. Hiába, ők már a posztmodem kor gyermekei. Sok a lehetőség, még több a bizonytalanság. Tehát próbálokjókat tanácsolni. Egyszer csak odajön egy gyerek. Nem igazán szeretek tanulni, mondja őszinte szemekkel. Lesz szakmám, dolgozni szeretnék! Muszáj nekem főiskolára mennem? Elbizonytalanodom. Mit mondjak? Van neked szakmád, ne tanulj tovább, menj szépen dolgozni? Vagy: nem baj, ha nem szeretsz tanulni, menj csak szépen egyetemre, hiszen vannak mások is, akik nem szeretnek, mégis odamennek, hogy diplomát szerezzenek, s ha neked nem lesz, hátrányos helyzetbe kerülhetsz? Ha nem lesz titulusod, ők lesznek az elsők, akik ezt majd éreztetik veled? Értsd: le fognak nézni? S mivel nem biztos, hogy valamennyien diplomás állást találnak, arra fognak rászorulni, amit esetleg te diploma nélkül is betölthetnél, s a munkaadó is majd inkább őket, a diplomásokat választja helyetted? Vagy: menjél dolgozni, s majd ha mindezt megtapasztalod, munka és család mellett üljél vissza az iskolapadba? Vagy... Nem könnyű dönteni. Főleg, hogy szappant ma már sehol sem adnak. FIGYELŐ „Norvég” tini zsoldoslányok Szíriába szökött Norvégiából két tizenéves lánytestvér, hogy kivegye részét a harcokból az iszlám szélsőségesek oldalán. Mindketten Szomáliái bevándorlók gyerekei, 16 és 19 évesek. Családjuk 13 éve él Oslóban. Előbb Törökországba repültek, majd a szír határ felé vették útjukat. Családjukat azután értesítették, hogy elhagyták Norvégiát. ,A musz- limokat állandóan támadják minden oldalról és valamit tenni kell. Nem elég otthon ücsörögni és pénzt küldeni. Úgy döntöttünk, Szíriába megyünk segíteni őket minden módon” - írták a lányok e-mailben. Apjuk utánuk utazott Törökországba remélve, hogy megtalálja őket. Egyikükkel telefonált, de nem sikerült lebeszélnie arról, hogy csatlakozzanak a dzsihádistákhoz. A The Local című svéd lap tudomása szerint a lányok szülei nem vallásosak, de az idősebbik lány nemrégiben radikalizálódott, muszlim arclepelt kezdett hordani. A tehetős Norvégia a Szomáliái menekültek egyik legvonzóbb célországa Nagy- Britannia, Svédország és Hollandia mellett, már mintegy 30 ezren élhetnek ott. A norvég belső hírszerzés adatai szerint 30-40 ember távozhatott Norvégiából, hogy csatlakozzon Szíriában az iszlám milicistákhoz. A hírszerzés szerint „ha visszatérnek, képesek lehetnek erőszakos akciókra”. (MTI)
