Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-03 / 230. szám, csütörtök
6 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ.2013. OKTÓBER 3. www.ujszo.com KOMMENTAR A közös jelölt... KOCUR LÁSZLÓ Durva választási év elé nézünk, az ajtón kopogtató megyei választásokat jövő tavasszal elnökválasztással tetézhetjük, melyeket aztán még lefojthatunk az európai parlamenti választással. A három voksolásban csak annyi a közös, hogy jövő tavaszig a politikusok bármit meg fognak ígérni az állampolgároknak, és hogy - az EP-választásokat leszámítva, melyekről egyelőre csekély információval rendelkezünk - az atomizálódott jobboldal képtelen a megegyezésre. Tegnap például arra lehettünk figyelmesek, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom kijelentette, nem vár sokéves partnerére, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióra az elnökjelölt megnevezését illetően, hanem október 12-én döntést hoz róla. Azaz valószínűleg hivatalosba Pavol Hrušovský jelölését, aki ugyan a Népi Platform mindhárom pártjának támogatásához kötötte indulását, de hát, ha ló nincs... Nem csodálkozhatunk, ha a hírt elolvasó eldünnyög egy „Kit érdekel?-t”. Hiszen három kereszténydemokrata jelöltnek - Hrušovský mellett, bár papíron függetlenek, de az alapító atya Čamogurský és a pártot nemrég elhagyó Procházka is az ilyen profilú szavazókra számíthat - legfeljebb a Vatikánban lenne esélye, ha ott is tartanának elnökválasztást. A jobboldali szavazó szkepszisét fokozhatja, hogy a jobbközép pártok november 17-ére vizionálták közös jelöltjüket. 2012. november 17-ére. És most lassan már 2013-ban is ezt a dátumot újuk, közös jelölt meg sehol. A Népi Platform mellett a liberálisok - nincs mit veszteni alapon - saját jelöltet indítottak az esélytelenek nyugalmával ringbe szálló Peter Osuskýt, az Egyszerű Emberek pedig szokásos anarchizmusukkal közelítenek a kérdéshez. A magyar választók számára az is elgondolkodtató lehet, hogy az elnökjelöltek egyelőre nem törik össze magukat, hogy az MKP-val tárgyaljanak a támogatásukról, holott a párt legutóbb képes volt 109 ezer embert mozgósítani, adott esetben ennyi voks akár el is döntheti a voksolás kimenetelét; illetőleg a párt sem igyekszik túltematizálni az államfőválasztást. Legutóbb egy Csáky Pál-nyilatko- zatban merült fel az önálló jelölt állításának igénye, amit Berényi József már januárban is hangoztatott, de e téren sem történt érdemi előrelépés. Félő, hogy a párt háza tájáról így - az idő szorításában - valami sebtében összebarkácsolt javaslat fog előkerülni. A jobboldali „összefogás” üzenete, hogy a Smer az államfőválasztás során is hátradőlhet. Bugár Bélát para- frazálva, ha egy macskára ráfestenek egy smeres lógót, ebben a mezőnyben valószínűleg azt is megválasztanák. Bérszegénység PÉTERFl SZONYA Mindenki emlékszik arra, amikor az orvosok zsarolással, tömeges felmondás benyújtásával falhoz állították Iveta Radičová kormányát és elérték bérük jelentős emelését. A káoszban a kórházi ápolónők tartották a frontot, mindent megtettek, hogy a betegek ne érezzék meg, hogy az orvosok cserben hagyták őket. Bár nem értettek egyet az orvosok nyomásgyakorlási módszerével, támogatták bérük emelését. Nem sejtették, hogy aztán önös érdekből éppen az orvostársadalom vétózza meg a nővérek bérének emelését. Bár nem volt rá fedezet, az orvosok fizetése jelentősen nőtt, s most januártól ismét emelkedik. Az ápolónők bérének emeléséről a tárca azóta is csak tárgyalgat. Érthető tehát, hogy elfogyott az alulfizetett nővérek türelme. Ügyelve arra, hogy ne veszélyeztessék a betegellátást (szabadságot vettek ki), a kormányhivatal elé vonultak és sátorvárost állítottak, azonban sajnos kétséges, hogy követelésük teljesül. Az egészségügyet évek óta milliós adósságok terhelik, a kórházak zöme a bevételek 90-95 százalékát bérekre fordítja. Az adófizetők, alkalmazottak, vállalkozók az egészségbiztosítóknak havonta jelentős járulékot fizetnek, de az állam (az általa biztosítottakért - gyerekek, idősek, munkanélküliek, kismamák stb.) csak 33,44 eurót, s a jövő évi költségvetési tervezetben már csak 32,22 euró szerepel. Tehát még kevesebb állami pénz kerül az egészségügybe és az ápolónők bérét aligha emeli meg a kormány. Marad az általánosságban megromlott orvos-nővér viszony, és a túlterhelt, kimerült ápolónők elkeseredését a betegek is megérzik. A mi érdekünk, hogy a kormány végre komolyan vegye az ápolónők követeléseit. A térség kormányai szeretnék visszaszerezni a korábban privatizált energetikai cégeket Energiaipari meccsek Diplomáciai háború tört ki Magyarország és Horvátország között a Mól ügyében. A történet túlmutat a lefizetős sztorin, a térségre jellemző, hogy a kormányzatok vissza szeretnék szerezni ellenőrzésüket a korábban eladott energetikai cégeik felett. MÓZES SZABOLCS A szlovák kormány visszavásárolta a gázművek felét. A magyar kormány visszavenné a korábban privatizált energetikai cégeket. A horvát kormány pedig az ottani olajfinomító társaságra (INA) tenné rá a kezét, kiszorítva onnan a magyar Molt. Látszólag össze nem függő ügyek, ám sok bennük a közös. A magyar-horvát diplomáciai háború a szemünk előtt dúl. A horvátok szerint a Mól vezér- igazgatója lefizette korábbi miniszterelnöküket, így az a horvát állam számára előnytelenül adta el az INA cégvezetési hatásköreit. A Mól és a magyar kormányzat szerint viszont a történet a magyar privatizőr kiszorításáról szól, illetve a horvát belpolitikai harc része: ennek az ügynek a segítségével akarja az egyik oldal kriminalizálni a másikat. A magyar kormány tegnapi közleményében azon duzzog, a horvátok mennyire nem becsülik a külföldi befektető Molt, s milyen tisztességtelenül akarják kiszorítani a piacról, ám ezt a részt talán jobb lett volna kihagyni a hivatalos kommunikációból - a Magyarországon befektető nagy külföldi cégek tudnának egyet s mást mesélni arról, mennyire becsülik meg őket 2010-től Magyarországon... Megfigyelők azt mondják, nehéz eldönteni, kinek van igaza, sokak szerint egy kicsit mindenkinek, ám innen nézve nem is ez az érdekes. Ami tény: a térségben egyre több kormányzat látja úgy, hiba volt magánosíta- ni a nagy energetikai cégeket, jobb lenne azokat visszaszerezni. Ebbe a sorba illeszkedik Horvátország és az INA is. Amikor az utóbbi két évtizedben az államok fokozatosan eladták döntő tulajdonrészeiket a nagy energetikai vállalatokban, három cél lebegett előttük: megtölteni az államkasszát, tőkét hozni (a fejlesztések nem állami, hanem magánpénzből valósulnak meg), valamint gazdaságosabban működtetni a behemót vállalatokat (ha a külföldi partner Általánosságban még mindig az tűnik a jobb esetnek, ha nyugati befektető irányítja az energetikai cégeket. irányít, kisebb az esély a cég szétlopására). Az azóta eltelt idő részben visszaigazolta a célokat, ám csak részben. Időközben ugyanis a politikusok rájöttek, hogy a külföldi befektetőknek - az esetek többségében - ez nagyon jó biznisz volt (osztalékként szép összegeket visznek ki az országból) és stratégiai szempontból jobb lenne, ha a kormánynak komolyabb beleszólása lenne a nagy, stratégiai cégek irányításába, befektetési politikájába. És természetesen, ahogy például a Fico-SPP történet is mutatja, a visszaszerzés melletti érv, hogy ezzel lehetőség nyílik a populista árpolitika alkalmazására. Meg persze a pártszponzorok helyzetbe hozására, valamint a jó káderek megfelelő posztokra juttatására. Mindemellett nehéz egyértelműen megmondani, melyik a jobb alternatíva - esete válogatja. A világ nem fekete-fehér, adott esetben az állam (és polgárai - mert ez a lényeg) számára is előnyös lehet, ha állami kézben vannak a stratégiainak mondott vállalatok. Itt tegyük hozzá: sok esetben a nyugati privatizőrök is állami cégek. Ám ismerve a posztszocialista valóságot, általánosságban még mindig az tűnik a jobb esetnek, ha a nyugati befektető irányíthatja a céget. Az utóbbi évek trendje viszont más irányba mutat.- Borítékolhatom, hogy elkelne már a doktor úrnak egy kis pénzbeöntés. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Karvalytőke VERES ISTVÁN —; Megtámadta az EL lyást szerzett az te a parlamenti képviselőket és a kormánytagjait, a célja pedig, hogy megszerezze a földjeinket, eladja a dánoknak, és idehozzon még több kínai árust, akik még olcsóbban adják majd a strandpapucsokat és a melegítő együtteseket, így lassan, de biztosan elszegényedünk és belefulladunk a kínai ruhákba. Ha ezt szeretnénk elkerülni, szavazzunk a novemberi megyei választásokon az Országos Karvalytőke- és Globalizációellenes Liga jelöltjeire, hogy megállíthassuk az ország pusztulását. Irreálisan hangzik, de ennél bugyutább és nevetségesebb érvekkel is nyertek már választást. Elég néhány profi marketinges, hogy a választó elhiggye: ez a helyes döntés. Közben persze félrevezetik. Hétfő este Téglás Zoltán amerikai zenész-producerrel beszélgettek a Petőfi Rádióban, többek között a választói magatartásról. Néhány száz évvel ezelőtt sokan meghaltak azért, hogy mi szavazhassunk, így érthetetlen és felháborító, ha valaki nem hajlandó élni szavazati jogával, jelentette ki Téglás. A zenész gyorsan hozzátette: nem elég szavazni, de úgy kell szavazni, hogy az or- szágnakjó legyen. Ha viszont egyetértünk a fenti, karvalytőkés eszmefuttatással, elkeli ismernünk, hogy ez lehetetlen. Mindegyik párt azt állítja magáról, hogyjót akar az országnak, a választó pedig vagy kiválasztja a számára legszimpatikusabb politikust, és leadja a voksát, vagy átböngészi a pártprogramokat, és eldönti, hogy az adott nemzetközi gazdasági helyzetben melyik párt elképzelése segíthetne az országon. Tudjuk, mennyien olvasnak pártprogramokat a választók közül: alig néhány százalék. Azt is tudjuk, miért mosolyognak a politikusok az óriásplakátokon - hogy a választók bizalmába férkőzzenek. Dilettánsok tömegei eldöntik, ki kerüljön pozícióba négy évre - erről szólnak a választások. Ha részt veszünk benne, magunkat (is) okolhatjuk, ha nem megyünk el szavazni, akkor még magunkat sem. Éljen a karvalytőke.