Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-22 / 246. szám, kedd

12 LAPSZEMLE FOCITIPP 2013. OKTOBER 22. www.ujszo.com Huszti: Hülyítés... „Nem szimpatikus nekem az a légkör, ami a csapat körül kiala­kult, a svédországi Eb-selejtező pedig végérvényesen rádöbben­tett, nem tetszik az az út, ame­lyen járunk. [...] Fura, hogy Hajnal Tamást, aki­nek eddigi teljesítményét Né­metországban nagyra értékelik; Vanczák Vilmost, aki évek óta alapember Svájcban; vagy éppen Huszti Szabolcson akit minden állomáshelyén megbecsültek, olyanok helyettesítenek, akik a gyengébb színvonalú magyar bajnokságban szerepelnek. Én nem fogok visszatérni az NB I-be, nem igazolok a Videoton­ba, hogy sztenderd válogatott lehessek. Alig vártam, hogy kikerüljek külföldre, és azt ta­nácsolom minden magyar fo­cistának: amint lehetősége van, igazoljon ki, mert ég és föld a különbség a hazai és a külföldi labdarúgás között. {...] Én mindig híve voltam a po­zitív hozzáállásnak, éveken át hangoztattam, az eredményhez szüksége van a válogatottnak a szurkolók és a média felől érkező támogatásnak, de ami most zaj­lik, annak köze sincs a realitás­hoz. Az hülyítés. Az nevetséges. Simán kikaptunk Svédország­Huszti Szabolcs ban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs - a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után. A meccset közve­títő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt, és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínke­servesen megverjük Moldovát, és elégedetten értékelünk.” Huszti Szabolcs nyílt levele 2010 szeptemberében, amikor lemondta a válogatottságot. Szaki: Ne hülyítsük már egymást... ,A szurkolókat évek óta átver­jük. Olyan terveket szövünk, amelyek nem reálisak. Pálya­futásom alatt még egyetlen emberrel sem találkoztam, aki kiállt volna a kamerák elé, és őszintén elmondta volna az igazat. A mi labdarúgóink zö­mükben a másodosztályokban futballoznak, esedeg Hollandi­ában, Oroszországban vagy az NB 1-ben. Ha nincsenek olyan játékosaink, akik a legjobb baj­nokságokban futballoznának hétről hétre, ne várjunk csodát. Majd ha német, olasz, spanyol és angol csapatok kapkodnak a magyar játékosok után, akkor lehet esélyünk kijutni egy világ- eseményre. Addig nem! Megnézte bárki is az amszter­Szalai Ádám dami mérkőzés kapcsán a két válogatott játékoskeretének az összetételét, ki hol fútballozik? Értékekben, tapasztalatban ég és föld a különbség, össze sem lehet hasonlítani a két együttest. Itt az én példám. Tizenhat éve­sen mentem ki külföldre, ideha­za sorra rugdostam a gólokat, elhittem magamról, hogy mi­lyen marha jó játékos vagyok, aztán amikor kikerültem Stutt­gartba, rám néztek, és csak any- nyit kérdeztek: veled mi a gond, fiam? Egy évig egy percet sem játszottam az ifibajnokságban. A legnagyobb különbség a gye­rekek nevelésében van. Olyan szinten le vagyunk maradva a fiatalok tanításában, a futbal­listák képzésében, hogy azt el­mondani sem lehet Nem attól lesz valaki jó edző, mert elvégzi a kéthetes edzőképzést, esetleg elmondhatja magáról, hogy év­tizedek óta ezt a szakmát űzi. A labdarúgás rengeteget változott az elmúlt harminc esztendőben. A magyar edzőknek kutya kö­telességük lenne megnézni, ho­gyan működik mindez a nyuga­ti nagy kluboknál. Mondjanak két, de akár csak egy olyan magyar játékost, aki évek óta topcsapatokban fút­ballozik. Vagy egyeden olyan tehetséget, akit ez a magyar közeg az elmúlt húsz évben ki­nevelt. De akár egyetlen olyan csapatot, amely a Bajnokok Li­gájában vagy az Európa-ligában folyamatos résztvevő lenne. És a legfontosabb: mondjanak egy magyar edzőt, aki az elmúlt évtizedben Európában bármit is letett az asztalra. Na ugye... Igenis voltak súrlódásaim Eger­vári Sándorral. A magyar válo­gatottnál nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan kapi­tányunk legyen, aki elmondja, hogy nagyjából mit szeretnénk játszani, a másik felét pedig ránk bízza, mondván, profi já­tékosok vagyunk, oldjuk meg. Ilyen nincsen! Mainzban közepesnél gyengébb játékoskeretünk volt, de olyan szakmai háttér állt mögöttünk, úgy a fejünkbe verték a taktikát, hogy középszintű együttessé fej­lődtünk. Kérem, ne hülyítsük egymást! Hogy nekem 25 évesen, nem tudom hány válogatottsággal a lábamban kell ideülnöm és ezeket elmondanom, pontosan tükrözi a magyar focinkat.” Szalai Ádám sajtótájékoztatója a hollandiai vereség után, 2013. október 14-én. Egy futballka1 Mit kifogásolt Huszti Szabolcs három éve? Mit hiányol Szalai Ádám ma? Miért vág Tagja-e a futballrendszernek a Csányi lemondását követelő Deutsch Tamás? Milyen ország az, ahol SHE 0 0 HUN % ássj 1% ’Í jÄ - % H v ■ * ■ <!* í \ I ^ FERENC GYURCSÁNY «* PRÍMÉ MJWrSTER HUNGARY fi* M. Ki a felelős? Orbán? Csányi? Gyurcsány? (A svéd televízió emléke­zetes bakija 2010 őszén.) Orbán futballja: az álmoktól az agyrázkódásig A kormánypárti politikusok és sajtómunkások most úgy vi­selkednek, mintha a szégyen sportági belügy volna, és az egész rendszer nem egyeden ember felelődén szédelgésének termé­ke, akinek a környezetében a jelek szerint nem akadt senki, aki megkérdezte volna: milyen or­hvg.hu szag az, ahol semmi egyéb nem épül, csak futballstadion? A Videoton tulajdonosa mond­ta, miután csapata júliusban ki­esett egy nevesincs montenegrói alakulattal szemben a kupase­lejtező előselejtezőjében: „Ez a gyors kiesés egy váradan lórúgás­sal ért fel számomra.” A követke­zőt pedig a magyar kormányfő nyilatkozta az Indexnek néhány nap késéssel azt követően, hogy a válogatottat bucira verték Hol­landiában: „Az eredmény szá­momra felér egy agyrázkódással. Még nem hevertem ki.” Legfőbb ideje, hogy tulajdonos, mecénás, jóakaró, csókos, meg az összes fufballközeli színező most már térjen magához, és ne hülyít­se se saját magát, de legfőképpen a közvéleményt: nem vagyunk sehol. Az európai alsó régióban tanyázunk, de önmagában ez nem szégyen, mert a sportban alulmaradni nem szégyenkérdés. A szégyen az a kormányzati rangra emelt néphülyítés, ame­lyikbe pontosan úgy fér bele az eszelős stadionépítés, mint a kormányfő konyhafilozófiája a futball mibenlétéről: „a futball kifejezi nemzetünk legnagysze­rűbb tulajdonságait, mint pél­dául a sajátos észjárás, bátorság, cselvetés”. Ezt követte a bukaresti zakó. De még korábban úgy nyi­latkozott, hogy „a futball az a sportág, amit a magyaroknak találtak ki”. Mitől zuhant magába Garancsi és Orbán, mit figyeltek koráb­ban, amikor különböző stadion­páholyokban derűsen szotyoláz- tak, de főleg mit láttak, amikor a pályát nézték? Ha kimegyek a pályára, technikailag képzeden, akaratgyenge játékosokat látok, tucadégiósokat, akik idejük ja­varészét alighanem tetkószalo- nokban meg a fodrászatokban tőink. Nem igaz, hogy ha más kimegy, mást lát. Ami rémséges: az újságírók egy jelentős része is azt látja, amit az ország ak­tuális vezetői látni akarnak, és pontosan azt gondolják, amit az ország aktuális vezetői a futball- ról gondolnak. [...] Csakhogy ez az egész egyszer véget ér, mert nem lehet a végtelenségig hadováim. Ahogy a mai magyar fútballról kiderült, hogy üres, és a rá épített légvár nem több mint, olcsó trükk. A szabadságharcról, hogy nyomnak minket, hogy globalista összeesküvés áldozatai vagyunk és a többi. Ez itt véget ért. Kicsit nehéz lesz majd el­számolni a kongó stadionok­kal (ha egyáltalán felépülnek), a sportágba ölt milliárdokkal, mert, hogy az út járhatadan, és ezt már nem csak hülye, kilóra megvett ballib újságírók mondják (pl. én), hanem legutóbb már a válogatott nagyreményű közép­csatára, Szalai Adám is. Kovács Zoltán, hvg.hu (A szerző az Elet és Irodalom főszerkesztője) Milyen ország az, ahol semmi egyéb nem épül, csak futballstadion? Kezdődhet a régi nóta: miért beteg a magyar futball? Nem beteg. Már nincs. Isapor és hamu. Mi változik mostantól? Semmi. (Vincze András, Nemzeti Sport) Ria, ria, kálvária! Hiába önti a Fidesz- kormány a költségve­tési milli- árdokat Orbán Viktor kedvenc sportágába, a magyar futball színvonala még az európai kö­zépmezőnytől is távolodik. A magyar futballváiogatott hollandoktól elszenvedett 8-1-es veresége után felhábo­rodás és düh lett úrrá az inter­netes kommentelőkön. Utóbbi nemcsak a válogatott focistáit és a meccs után lemondó Eger­vári Sándor szövetségi kapi­tányt, hanem Orbán Viktort is elérte. A miniszterelnök szemére vetették, hogy más, rászoruló területek helyett miért éppen a kilátástalan és nézők nélküli magyar futball infrastruktúráján akar javí­tani a sokmilliárdos stadion- építésekkel. Ebben a helyzetben a fútball- ügyekben előszeretettel nyilat­kozó Orbán inkább hallgatott, csupán a vereség után három nappal mondott annyit, hogy a 8-1 felért számára egy agy­rázkódással. Több Fidesz- potentát ugyanakkor szinte azonnal nekiment az MLSZ-t vezető Csányi Sándor OTP- vezérnek. Kocsis Máté, a Fi­desz kommunikációs igazga­tója és Wintermantel Zsolt fideszes képviselő, Újpest polgármestere is Csányi le­mondását követelte, Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő pedig Csányi mellett Vági Mártont, az MÉSZ főtit- kárát vádolta azzal, hogy „át- láthatadanul osztogatják el az utánpótlásakadémiák fejlesz­tésére biztosított költségvetési forrásokat”. [...] Az azonban visszatetsző, hogy a Csányi lemondását nagy hangon követelők is illuszt­ris tagjai a magából minősé­get kitermelni képtelen honi fútballrendszemek. Kocsis például az FTC elnökhelyet­tese. A Fradi hamarosan új stadionba költözhet, ráadásul amióta Kubatov az elnök, dől a pénz a megerősített csapat­hoz - eredmény azonban egy­előre ott sincs. EP-képviselő- sége mellett Deutsch az MTK elnöke is, amelynek futball­csapata kieső helyen tanyázik a nem túl acélos magyar első osztályban... Kelemen Zoltán, HVG

Next

/
Thumbnails
Contents