Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-22 / 246. szám, kedd

www.ujszo.com F0CITIPP ■ 2013. OKTÓBER 22. TÉMA 3 H Jugovics (BEK-győztes a Crvena zvezdával, BL-győztes és olasz bajnok a Juventusszal), Miroszlav Djukics (a „Super Depor” alap­embere, majd spanyol bajnok és kétszeres BL-döntős a Valenciával), Ivica Dragutinovics (kétszeres UEFA-kupa-győztes a Sevillával), a világjáró Mateja Kezsman (há­romszoros holland gólkirály, an­gol bajnok a Chelsea-vel), Dejan Sztankovics (olasz bajnok és KEK- győztes a Lazióval, olasz bajnok és BL-győztes az Intettel). Napjaink legismertebb topligás szerb futbal­listái: Nemanja Vidics (Manches­ter Utd), Braniszlav Ivanovics (Chelsea), Alekszandar Kolárov és Matija Nasztaszics (ManCity), Névén Szubotics (Dortmund) és Zdravko Kuzmanovics (Inter- nazionale). SZLOVÉNIA • Világbajnokság: 2002, 2010 • Európa-bajnokság: 2000 • Sztárok: A középhátvéd Srecko Katanec KEK-győztes, BEK-dön- tős és olasz bajnok volt a Sampdo- riával, a kiszámíthatatlanul cselező Zlatko Zahovic pedig a Portóban és a Benficában tündökölt, s ő tart­ja a válogatottbeli rekordokat is (legtöbb meccs, legtöbb gól). Jelen­leg mindkét milánói klubban szere­pel szlovén futballista, az Interben Samir Handanovic, a Milánban Valter Birsa.- UKRAJNA • Világbajnokság: 2006 • Európa-bajnokság: 2012 • Sztárok: Andrij Sevcsenko a 2004-es év aranylabdása, a BE tör­ténetének harmadik legjobb gól­lövője, olasz bajnok és BL-győztes az AC Milánnál, FA-kupa-győztes a Chelsea-vel, kétszeres olasz gól­király. Anatolij Timoscsuk ukrán bajnok a Sahtar Donyeckkel, orosz bajnok és UEFA-kupa-győztes a Zenittel, német bajnok és BL- győztes a Bayernnel, és 131 váloga­tottságával ukrán csúcstartó. * * * A többi közép-európai országgal ellentétben Magyarország válo­gatottja az utóbbi 27 évben egy­szer sem jutott ki sem világ-, sem Európa-bajnokságra, s egyedül a mi közelmúltunkból hiányoznak olyan futballisták, akik nyugati élcsapatban (nem a Herthában vagy a West Bromwichban) szere­peltek, Bajnokok Ligáját nyertek, bajnoki címet ünnepeltek vagy gólkirályok lettek a topligák vala­melyikében. Két sztárt a macedónok is adtak a futballvilágnak: Darko Pancsev, az 1991-es év aranycipőse BEK-et nyert a Crvena zvezdával, Goran Pandev (Lazio, Inter, Napoli) pe­dig 2010-ben aktív részese volt a Mourinho-féle Internazionale trip­lázásának (BL-győzelem, bajnoki cím, Olasz Kupa-győzelem). Montenegrónak több BL-győztese volt, Dejan Szavicsevics (AC Milan) 1994-ben bombagólt lőtt a Barca elleni athéni fináléban, Predrag Mijatovics (Real Madrid) pedig 1998-ban a Juventus elleni döntő győztes találatát szerezte. A jelenlegi montenegrói futballisták közül Mirko Vucsinics kétszeres olasz bajnok a Juventusszal, Stevan Joveticsért pedig közel 30 millió eurót fizetett a Manchester City a Fiorentinának. Sőt, még egy olyan „peremország­nak” is volt BL-győztes futbal­listája, mint Izland: Eidur Gud- johnsen kétszeres angol (Chel­sea), egyszeres spanyol bajnok (Barcelona), és 2009-ben BL-t nyert a katalánokkal... * * * A mi legismertebb játékosunk Gera Zoltán, aki 2010-ben EL- döntőbe jutott a Fulhammel, és Dzsudzsák Balázs, aki a PSV Eindhoven szélsője volt. Egyik sem topcsapat. Dzsudzsák ráadásul Oroszországba szerződött (Anzsi, Din. Moszkva), amit a menedzse­rei nyilván még most is előrelépés­nek tartanak, holott... Német baj­noki címe van Hrutka Jánosnak és Szűcs Lajosnak (Kaiserslautern, 1997/98), de mindketten csak há­rom mérkőzésen léptek pályára ab­ban a szezonban, miközben a cseh Miroslav Kadlec harminckettőn- ha ő nem fért be a „sztár” kategó­riába a cseheknél, hogyan férne be Hrutka vagy Szűcs? Lisztes Krisz­tián is német bajnok lett (Bremen, 2003/04), de ígéretesen induló pályafutását sérülések nehezítet­ték. Ha objektívek akarunk lenni, akkor beismerjük, hogy Kiprich József (Feyenoord), Dárdai Pál (Hertha), Király Gábor (Hertha, Crystal Palace) vagy Juhász Ro­land (Anderlecht) sem topligás élcsapatban szerepelt. A maiak közül Huszti Szabolcs (Hannover, Zenit) sem felel meg a fenti kritéri­umoknak, ráadásul a válogatottsá­got is lemondta, Szalai Adómnak pedig előbb bizonyítania kell a Schalkéban. Détári, az utolsó magyar világsztár- ezzel a címmel jelent meg Détári Lajos önéletrajzi könyve, de ne ál­tassuk magunkat: Détári pályafu­tása nem sikertörténet (a Frankfurt az ő góljával nyert Német Kupát, ez minden), s bár érdeklődött iránta az AC Milan, a Juventus és a Napoli, végül a Bolognában, az Anconában és a Genoában szere­pelt - s mindhárom csapattal ki­esett az olasz élvonalból. Nem ez a világsztárok ismérve... Összeállításunkból világosan lát­szik: az utóbbi húsz-harminc évben minden nemzet kinevelt legalább egy-két világsztárt, csak a magyar nem. Minden ország ki­jutott legalább egy világversenyre, csak a magyar nem. Innen kellene folkapaszkodni. Nem lesz könnyű. Gazdag József Jöttünk, láttunk, vesztettünk. Az magyar szurkolók már az 1986-os mexikói vébét is súlyos kudarcként élték meg. Pedig ha tudták volna, mi következik... Egy provinciális, sértett ország csődje Korrupció, mutyi, kontraszelekció, múltba fordulás. Az őszi kudarcsorozat nemcsak a magyar futball kudarca, hanem a magyar társadalomé is. „Ha válogatottak lépnek pályára, akkor azzal a reménnyel küldjük csapatainkat a pályára, hogy az adott közösség, azaz a magyar nemzet legnagyszerűbb tulajdon­ságait mutassák be sportkörül­mények között.” Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor nyilatkozta ezt a tavaszi magyar­román vb-selejtező előtt. Szót ejtett még egyéb magyar erények­ről is, a gógyiról, a lovagiasságról, a nagyvonalúságról, a bátorságról. Nagyvonalúságban nem is volt hiány: Guzmics a románok­nak, Devecseri a hollandoknak ajándékozott egy gólt. Gógyin pedig Orbán Viktor alighanem gagyit értett, csak félrehallottuk. A magyar válogatott a két őszi, sorsdöntő vb-selejtezőjén leszere­pelt, a csapatot előbb Bukarest­ben (0-3), majd Amszterdamban (1-8) alázta meg az ellenfél. Ha a miniszterelnöknek igaza van - s miért ne volna igaza? - az őszi kudarcsorozat nemcsak a magyar futball kudarca. Hanem a magyar társadalomé is. Persze, egyszerűbb volna meg­találni a bűnbakokat. De kit hibáztassunk? Guzmicsot, De- vecserit, Komant és a többieket? A produkciójuk tragikus volt, de valaki mégiscsak meghívta őket a válogatottba. Vagyis hibáztassuk Egervári Sándort? A szövetségi kapitány teljesen érthetedenül favorizált olyan já­tékosokat, akikről kiderült, hogy alkalmadanok. De vitathatjuk a taktikai elképzeléseit is — ha voltak egyáltalán (a pletykák szerint Egervárit még a játékosok sem vették túl komolyan). A kapitánynak komoly szerepe van abban, hogy a magyar válogatott így leamortizálódott, mégis kár volna őt bűnbaknak kikiáltani. Nekitámadhatunk Csányi Sándornak is, az MLSZ elnöke tédenül nézte a vergő­dést, szerdai értékelésekor pedig kínos önellentmondásokba keveredett, vádaskodott. S Orbán Viktor ártadan? Elvégre ő hozta a fejünkre Csányit. Felesleges bárkit is hibáztatni, a helyzet ugyanis harminc éve változadan: nincsenek játékosaink, nincsenek edzőink. Nincs futballunk. * * * Közhely, de a futball a társadalom tükörképe. A magyar futball pedig a magyar társadalomé. Csakhogy amíg a valóságról évtizedeken át lehet összevissza hazudozni (politikai elvakultság- tól függően), addig a futballban erre nincs lehetőség. Mert egyszer csak jönnek a hollandok, és lazán bevágnak nyolc gólt. Nem Bogdán Ádámnak vágják be - hanem nekünk, magyaroknak. S ha a válogatott bukása mellé tesszük a nemzetközi kupák­ban való nyári leégést, akkor elmondható, hogy az elmúlt néhány hónapban (Podgoricá- ban, Drammenben, Tel-Avivban, Bukarestben, Amszterdamban) a magyar futball rendszere bizo­nyult működésképtelennek. S a működésképtelenség oka, hogy a magyar futballban ugyanazok a jelenségek uralkodnak, amelyek a közállapotainkat is mérgezik. Korrupció, mutyizás, kontra- szelekció, umbulda - ezek a kulcsszavak. A teljesítmény - ami a világ boldogabbik felén szent - Magyarországon huszadrangú. A problémák már serdülőkorban kezdődnek: nyűt titok, hogy rengeteg szülő kénytelen lefizetni » A szakmai színvonalat az sem emeli majd, ha néhány év múlva lesz nyolc vadonatúj stadionunk. Mert ez még mindig csak a kirakat. az edzőt azért, hogy a gyereke állandó kezdő legyen a csapatban. De a morális züllés a legmaga­sabb szinten is magától értetődő. Hétről hétre olvassuk a Honvéd tulajdonosának erkölcsi prédiká­cióit, miközben sorra igazolja le azokat a futballistákat, akik más országokban a bundabotrányban való érintettségük miatt nem futballozhatnak. „Nincs jogerős ítélet ellenük” - nyilatkozza cini­kusan, majd széttárja a kezét. S ha már a bundabotránynál járunk: ebből is csak a jéghegy csúcsa látszik. A bilincsbe vert futballista a tévékamerák előtt jelenti ki, hogy ötszáz hozzá hasonló (azaz bundázó) futballista van Magyarországon, a témáról könyvet író (egykori) sportújságíró szerint pedig a Liga­kupa mérkőzéseinek kilencven százalékán manipulált eredmény születik. De hiába, semmi sem történik, azon kívül, hogy lassan az is csodaszámba megy majd, ha az NB I-es meccsek nézőszámá­nak ádaga eléri a kétezret. Mert a szurkolók nem hülyék, s nem kívánnak asszisztálni ahhoz, ami a magyar futballban zajlik. Ilyen közegben nincs esély a fejlődésre. Emlékeznek még, mit nevezett meg Martti Kuusela a si­ker kulcsaként? „Munka, munka” - válaszolt a kérdésre. Mindenki kiröhögte: „csak egy síedző”. Kezdetben Ricardo Monizról is hasonló véleményeket olvastunk, őt erőnléti edzőnek csúfolták. De a magyar közeg kivetette magából Henk Ten Cate-t, aki egy évet húzott le az MTK-nál, aztán irányította az Ajaxot és a Panathinaikoszt, emellett másodedzőként dolgozott a Barcelonánál és a Chelsea-nél. S emlékszünk az Aldo Dolcettivel készült videóra is. A Honvéd olasz edzőjét (aki legutóbb az AC Milan Primaverát irányítot­ta) arról faggatták, mi hiányzik a magyar futballból. „Emberi minőség” - felelte az olasz, keserű mosollyal. Hát, ez az. Nálunk az emberi minőséget Bognár György, Mészöly Kálmán és a többiek jelentik. Vagy Détári La­jos, az utolsó magyar futballista, akit komolyan vettek Európá­ban - s aki nemrégiben a saját könyvbemutatójára sem érkezett meg. Az indoklás szerint nagy nyilvánosság előtt nehezen beszél magáról. Ó, igen. De a magyar futball nemcsak a társadalom morális állapotáról árulkodik, egyéb tüneteket is megjelenít. Az önkritikára való képtelenség, a görcsös ragasz­kodás az illúziókhoz, a múltba fordulás egyaránt jellemző a magyar társadalomra és futballra. Ami a politikában Trianon, az a futballban az Aranycsapat - Ma­gyarország még mindig az elve­szett nagyságát siratja, miközben semmit sem tesz azért, hogy a 21. század körülményei között ismét naggyá váljon. A felelősség hárí­tásának is a focisták, fociedzők a legnagyobb mesterei Magyaror­szágon, a hollandok elleni 1-8-at követően is egészen elképesztő nyilatkozatokat hallhattunk. Az időkapszulában ragadt Bognár György például Mezey Györgyöt nevezte meg ideális szövetségi kapitányként, de nem felejtett el újra belerúgni a „defenzív taktikát erőltető” Paulo Sousába sem (aki az utóbbi tizenöt év legnagyobb nemzetközi sikerét érte el magyar csapattal a Video­ton edzőjeként). Hihetetlen volt hallgatni Csank János közhelyeit az Andorra elleni meccs szüneté­ben („ami nem jó, azt meg kell változtatni”); s vajon hogyan kommentáljuk Devecseri Szilárd nyilatkozatát, aki a saját bevallása szerint kimondottan jól játszott Amszterdamban - az öngólját leszámítva? Az pedig az amatőr­izmus netovábbja, hogy Kuttor Attila, az Illés Akadémia vezetője a Devecseri-öngól kapcsán állító­lag „minden akadémistának azt kívánta, hogy világsztár segítse fel” a földről. Lassan Devecseri lesz a magyar fütballistapalánták példaképe. * * * Már a Gyurcsány-kormányhoz közeli Kisteleki-féle MLSZ-ve- zetés is szerette volna szépen be­rendezni a kirakatot, legnagyobb sikere az volt, hogy az Erwin Koeman-féle válogatott vb- selejtezős programját sikerült úgy összeállítani, hogy a legnagyobb (s persze elbukott) rangadók a sorozat végére maradtak, így végig versenyben lehettünk a továbbjutásért. Az Orbán-kormány színre lépése óta pedig teljesen nyűt futballpropaganda zajlik Ma­gyarországon. A sajtó már az Egervári-éra első tétmérkőzése után dicshimnuszokat zengett a fejlődésről, aztán jött az NB I mesterséges feltupírozása, a hazai ligában játszó „sztárok” beépítése a válogatottba, a vasárnap esti hazug futballshow. S ha már a médiumoknál tartunk: a sportújságíróknak hatalmas felelősségük van abban, hogy a magyar futball ilyen mély­re süllyedt. Érdemes megnézni egy nyugat-európai futballközve- títést, hogy ott miket kérdeznek a játékosoktól, edzőktől, aztán átkapcsolni egy magyar sportcsa­tornára vagy belelapozni a sport­napilapba, amely a válogatottal és az NB I-es meccsekkel foglalko­zik. Szervilizmus, kritikádanság, bennfenteskedés. A fütballelit képviselői az igénytelen sportúj­ságírókkal karöltve létrehozták a magyar futball virágnyelvét. Ez az a mesterséges nyelv, amely évtizedek óta védőburkot húz a magyar foci fölé, s amelynek csak a szerkesztőségekben, a tévéstúdiókban, az öltözőkben, a VIP-páholyokban van relevanciá­ja - a közvélemény azonban csak gúnyolódik rajta. Nem csoda, hogy amikor Szalai Ádám felindultan ostorozta a magyar fütballviszonyokat, a je­lenlévő újságírók csak hápogtak. Értelmes kérdés nem hangzott el. * * * A magyar válogatott történe­tének legsúlyosabb veresége és Szalai Ádám „igazságbeszéde” felkavarta az állóvizet. Lehet vitami Szalai lojalitását, de az nyilvánvaló, hogy olyasmiket mondott ki, amit rengetegen hozzá hasonlóan lámák. Hirte­len mindenki rádöbbent arra, hogy a magyar utánpódás-tieve- lés állapota tragikus, a magyar edzők képzetlenek, a kluboknál nem folyik minőségi munka. Ahhoz azonban, hogy a magyar futball tényleg elinduljon felfelé, nem lesz elég Bölöni Lászlót vagy Guus Hiddinket a válogatott kispadjára ültetni. A szakmai színvonalat az sem emeli majd, ha néhány év múlva lesz nyolc vadonatúj stadionunk. Mert ez még mindig csak a kirakat. Tartós fejlődés csak akkor következhet be, ha a szűk fütballelit képes valóban professzionális alapon működtetni a rendszert, azaz a valós teljesítményt, a befek­tetett munkát, a szakmaiságot értékeli. S közben szakít azokkal a mintákkal, rossz beidegződé­sekkel, amelyek az egész országot megbénítják. A magyar futball története mindannyiunkról szól. Túl könnyű csak a focin elverni a port. A magyar társadalom számos ágazata ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a futball: korrupcióval, gyen­ge teljesítménnyel, szakmai igénytelenséggel. A különbség legfeljebb annyi, hogy a futbal­listáinkat rendre az egész ország nyilvánossága előtt alázzák meg. De a legnagyobb tévedés, ha azt gondoljuk, hogy sokkal külön­bek vagyunk náluk, „a sok hülye focistánál”, s ezzel minden el van intézve. Nincs: a magyar futball csődje szimbolikusan ennek a provinciális, sértett, leszakadó országnak a csődje is. Kiss Tibor Noé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents