Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-22 / 246. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 22. Régió 3 Nagysurányi, párkányi, lévai és helyi cégek, iskolák mutatkoztak be a Millennium Sportcsarnokban Esztergomi munkalehetőségek az érsekújvári állásbörzén Az érsekújvári munkahivatal dolgozói tájékoztatták az álláskeresőket az új munkalehetőségekről (A szerző felvétele) Érsekújvár. Nyitra megye vendéglátó, mezőgazda- sági, építészeti és különféle szolgáltatásokat nyújtó szakiskolái mutatkoztak be a tegnapi hagyományos állásbörzén. SZÁZ ILDIKÓ Magyarországról és Angliából, továbbá Nagysurányból, Léváról, Ógyalláról és Gáláméról is érkeztek munkaadók és munkaközvetítők a Millennium Sportcsarnokba. Ingrid Ujváriová, az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal igazgatója elmondta, a járásban jelenleg 13,11 százalékos a munkanélküliség, az elmúlt hónaphoz viszonyítva 300-zal csökkent az álláskeresők száma. A körzeti munkahivatal dolgozói tájékoztatták az álláskeresőket a hazai és külföldi munkalehetőségekről. ,A térségbeli foglalkoztatottságot jelentős mértékben befolyásolta, hogy a 29 évesnél fiatalabb álláskeresők számára a nemzeti foglalkoztatási projekt keretében új munkahelyeket létesítettek Érsekújvárban és környékén. A projekt bővítésével az önkormányzatok és szervezetek számára lehetővé vált, hogy az ötven év feletti, elhelyezkedési gondokkal küzdő lakosokat is alkalmazzák” - egészítette ki az elmondottakat Ujváriová. Érsekújvár legnagyobb munkaadója, az Osram cég nemrég alkalmazottakat vett fel a raktárba és a gyártó- részlegbe. Az állásbörzén nagy volt az érdeklődés a párkányi térségből érkező álláskeresők részéről a magyarországi Munkaügyi Központ Esztergomi Ki- rendeltségének kínálata iránt. Elsősorban kertészek, lakatosok, vízvezeték-szerelők, építkezésen dolgozók számára kínáltak külföldi munkalehetőséget. A nagysurányi szakiskola pedagógusaitól megtudtuk, intézményük az Osram cégen kívül csaknem harminc munkaadóval van kapcsolatban, így a műszaki középiskola diákjainak nem gond elhelyezkedni. A Tesco üzlethálózat angliai munkalehetőséget kínált az állásbörzén. Az Önkéntesek Központjának dolgozói elmondták, lévai intézményük a pályakezdő álláskeresőknek szeretne segíteni. Száraz István, az érsekújvári Építészeti Szakközépiskola igazgatója elmondta, az elmúlt években azt tapasztalták, hogy nőtt az érdeklődés a vízvezetékszerelő és asztalos szakma iránt. Egy mobilszolgáltatóval együttműködve olcsóbban tudnák működtetni a figyelőrendszert Egy gombnyomással jelezheti a bajt a nyugdíjas BARTALOS ÉVA Nádszeg. Időseknek kifejlesztett figyelőrendszert mutattak be a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központban. A rendszert egy magyarországi vállalat mutatta be, a találkozón egy mobilszolgáltató képviselői is megjelentek. Juhos Ferenc polgármester elmondta, régóta dolgoztak a projekten. „Szeretnénk segíteni az idős, mozgásukban korlátozott embereken. A magyar vállalat ugyanazt a rendszert használja, amit mi is elterveztünk. Közös munkánkkal a határ menti együttműködést is segítenénk” - nyilatkozott lapunknak Juhos Ferenc. A rászorulók egy gomb megnyomásával segítséget tudnak kérni. „Nem mindig van szükség orvosra, vagy mentőre” - tette hozzá a polgármester, aki az intézmény igazgatója egyben. A fejlesztésnek köszönhetően kevesebb idős embernek kellene A figyelőrendszernek köszönhetően kevesebb idős embernek kellene nyugdíjasotthonba költöznie (Illusztrációs felvétel) nyugdíjasotthonba költöznie, ezzel az állam is spórolhatna. A projekt első fázisában kétszáz ember kapna segélyhívó készüléket és karkötőt, baj esetén a karkötőn levő gomb megnyomásával lehet jelzést küldeni az ügyeletesnek. A készülék segítségével azt is figyelni tudják, hol tartózkodik az idős ember. Az otthonban egy másik figyelőrendszert is üzembe helyeztek, a szobákban lévő készülékek feljegyzik, volt-e a nővér a betegnél, megkapta-e az ebédjét. „Ez megnyugvást jelent, ha bármi baj történik, bizonyítani tudjuk, hogy nem a nővéren múlt” - ismertette a rendszer előnyeit Juhos. A találkozóra meghívott mobilszolgáltatóval együttműködve olcsóbban tudnák működtetni a rendszert. Juhos Ferenc elmondta, mivel 2006-ban levédették a figyelőrendszert, pályázhatnak támogatásokért. Hamarosan elkészül a diszpécserközpont is. A rendszerrel nemcsak a nádszegi, hanem a mintegy 25 kilométeres körzetben élő nyugdíjasoknak is segítenének. Gyakran hangoztatta, hogy megöli magát, korábban meg is kísérelte az öngyilkosságot a borsi nő A bortartályban találták meg a szeptemberben eltűnt asszony holttestét LECZO ZOLTÁN Borsi. Egy 120 ezer literes műanyag bortartályban találták meg annak a helyi nőnek a holttestét, aki hetekkel ezelőtt tűnt el. A 47 éves nő 2013. szeptember 7-én tűnt el Borsiból, a rendőrök nem tudtak a nyomára bukkanni. Az elvált nő anyjával és felnőtt lányával élt egy háztartásban. A rendőrök az elmúlt hetekben egyéb helyszínek mellett a Bodrog medrét és annak környékét is átkutatták. A helyiek lapunknak elmondták, az asszony nyáron épp itt kísérelt meg öngyilkosságot, de akkor egy falubéli férfinak sikerült kimentenie a folyóból. A nő holttestét a rendőrök szombat délután egy bor tárolására alkalmas műanyag tartályban találták meg. Azt, hogy hogyan került a holtteste a helyi borüzem udvarán lévő hangárban álló hatalmas tartályba, egyelőre nem sikerült kideríteni, mint ahogyan a helyszínre érkező orvos sem tudta megállapítani a halál pontos idejét és okát. Ennek kiderítésére boncolást rendeltek el, az ügyben a bodrogszerdahelyi rendőrség halálokozás gyanújával indított nyomozást. A falubéliektől azt is megtudtuk, a nő korábban gyakran hangoztatta, önkezével vet véget az életének, így szerintük az sem zárható ki, hogy nem baleset történt. e-mail: regio@ujszo.com, fax: 02/59 233 469 Újabb szeméttárolókat vesznek a jutalomból Tardoskedden szelektálnak a legjobban SZÁZ ILDIKÓ Tardoskedd/Szliács (Sliač). Tardoskedd kapta a legjobban szervezett osztályozott hulladékgyűjtésért járó díjat a nagyközségek kategóriájában. Az Önkormányzat és a szelektív hulladékgyűjtés októberi konferenciáján, Szliácson értékelték az Ersekújvári járás legnagyobb települését. Az 1000 eurós pénzjutalmat a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztésére, új hulladéktárolók vásárlására fordítják. Tardoskedden 2004-ben kezdték az osztályozást, ám a gyűjtés 2006-tól kezdett igazán jól működni a lakosság körében, amikor hivatalosan átadták a hulladéktárolót. A versenybe 1500 települést neveztek be, ezek közül választották ki Tar- doskeddet. Az internetes szavazáson és a zsűri döntésekor fontos kritérium volt, hogy mind a négy hulladékfajtát osztályozzák a lakosok. A tardos- keddiek mintegy 70-80 százaléka kapcsolódik be a munkába. Van, akinek otthon is van PET-flakon prése, és akad kertész, aki maga is hasznosítja a zöldhulladékot. Fontos a tájékoztatás, a gyűjtés idejéről a falu kétnyelvű honlapján is rendszeresen értesítik a lakosokat. A szomszédos Tótmegyeren 2003-ban elismerésben részesítették az önkormányzatot az akkor már két éve működő környezetkímélő hulladékosztályozásért. Amikor Tótmegyeren lezárták a szemétlerakatot, előbb Érsekújvárba kezdték hordani a hulladékot, ám ez olyan anyagi megterhelést jelentett a falunak, hogy más lehetőség után néztek. Az Ökológiai Tudatot Fejlesztő Társulás (Spoločnosť pre rozvoj ekologického vedomia) komoly tájékoztató kampányt indított a szelektív hulladék- gyűjtés bevezetése céljából. AJANLO Október 22. (kedd) Rajka -17.00:56-os megemlékezés a faluházban, (ú) Dél-Komárom - 16.00: emlékezés az 1956-os forradalomra és szabadságharcra a lenfonó gyár területén felállított kopjafánál; beszédet mond Fehér István, a szlovák állampolgárságától megfosztott gimnáziumi tanár; közreműködik Gál László református lelkész. Koszorúzás a rendőrkapitányság épületén elhelyezett emléktáblánál, valamint az 1956-os hős, Ács Lajos szülőházánál. 18.00: hálaadó szentmise a Jézus Szíve katolikus templomban, közreműködik a Vox Femina női kar és a Concordia vegyes kar. (vkm) Csenke - 8.30: A kiskakas gyémánt félkrajcárja - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Nagymagyar - 9.45: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Csallóközcsütörtök 10.45: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó dráma- pedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Csákány - 15.00: A kiskakas gyémánt félkrajcárja- rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában. (ú) Szene - 19.00: Georges Feydeau Egy hölgy a Maximból - a komáromi Jókai Színház előadása, (va) Október 23. (szerda) Vezekény - 8.30: Malac Julcsa - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában, (ú) Tallós - 9.30: Malac Julcsa - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában.(ú) Pozsonyepeijes - 10.45: A csillagszemű juhász - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Alsószeli - 14.30: Malac Julcsa - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában.(ú) Október 24. (csütörtök) Kosát - 8.00 : Hófehérke- rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában. (ú) Vízkelet - 9.50: A kiskakas gyémánt félkrajcárja - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában. (ú)