Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-21 / 245. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 21. A japán Miki Ando fél évvel a szülés után már újra versenyzett, de az olimpiára egyelőre nem gondol „A kislányom az életem napsugara” Miki Ando két év kihagyás után Oberstdorfhan ezüstérmet szer­zett (Johanna Welnicki felvétele - J01USKATING) Ha valamit Miki Ando a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi. A kétsze­res világbajnok japán műkorcsolyázó idén áp­rilisban életet adott kis­lányának, Himawarinak, s bár Japánban nincs ép­pen jó hírük az egyedül­álló anyáknak, nem haj­landó elárulni, ki a gyermeke apja. Alig né­hány héttel a szülés után pedig már újra jégen volt, a szeptemberi Ne­belhorn Trophyn ezüst­érmet szerzett. A 27 éves korcsolyázóval Oberst- dorfban beszélgettünk. BŐDTITANILLA Mi volt a fő ok, amiért a visszatérés mellett döntött? A rajongóim. Az elmúlt két évben, amíg nem versenyez­tem, rengeteg levelet kaptam tőlük, és mind azt írták, hogy az eredményeimmel annyira nem is foglalkoztak, de szeret­tek nézni a jégen, ahogy har­coltam a sikerért. Ezt tudva sokkal egyszerűbb a visszaté­rés. A másik ok, amiért újra versenyszerűen akartam kor­csolyázni, természetesen a kis­lányom, Himawari. Óriási kihí­vás számomra újra felvenni a versenyt a legjobbakkal, és ezt neki is megmutathatom. Most még talán nem fogja megérte­ni, hiszen csak féléves, de a jö­vőben biztosan sokat fog szá- márajelenteni. A kislánya a lelátóról nézi a versenyeit? Oberstdorfban sajnos mind a rövidprogram, mind a kűr alatt a hotelben aludt. Viszont volt már velem néhány show-n, és valószínűleg tetszett neki. Sok sportoló állítja, az anyaságnak köszönhetően nyugodtabban, felszabadul­tabban tud versenyezni. Egyetért velük? Igen, valószínűleg ez rám is érvényes. A Nebelhorn Trophy volt az első versenyem két év után, azt hittem, hogy sokkal jobban fogok izgulni. De rend­ben voltam. Természetesen egy Név: Miki Ando Született: 1987. decem­ber 18-án, Nagojában Edzője: Valter Rizzo Legnagyobb sikerei: két­szeres világbajnok (2007, 2011 ), vb-bronzérmes (2009) kicsit lámpalázam volt, de egy­úttal nagyon élveztem, hogy újra itt lehetek. Lelkileg vagy fizikailag volt megterhelőbb visszatérni a jégre a szülés után? Fizikailag. Nagyon örültem, hogy újra korcsolyázhatok, de a testem még nem állt készen rá. Az izmaim mindig nagyon fájtak- szörnyen nehéz volt! Hogyan reagáltak a roko­nai, barátai, amikor meghal­lották, hogy anyaként is ver­senyezni szeretne? A szüleim törődnek velem mint a lányukkal és mint kor­csolyázóval. Viszont amikor teherbe estem, néhány ismerő­söm, aki csak a korcsolyázó-pá­lyafutásomat követi, azt mond­ta, nem kellene szülnöm. Csakhogy én egyáltalán nem akartam megválni a kislá­nyomtól, és úgy döntöttem, megszülöm. Persze össze­egyeztetni az anyaságot és a versenysportot nagyon nehéz, igazi kihívás. A családom sokat segít, és a barátaim szintén lel­kesek. Ki vigyáz a kislányára, amikor edzésen van? Az édesanyám. Amikor kicsi voltam, rám is sokszor a nagy­mamám vigyázott, hiszen édesapám és édesanyám is dolgozott. Jó, ha az embernek ilyen családja van. Mikor tervezi megvenni Himawari első pár korcsolyá­ját? Ha érdekelni fogja a korcso­lyázás, akkor természetesen veszek neki korcsolyát, de nem fogom erőltetni. Bár, ha bele­gondolok, hogy már féléves ko­ráig mennyi show-n volt, ha így folytatja, valószínűleg egyszer elkerülhetetlenül eljön a pilla­nat, amikor elém áll, s azt mondja: Anya, én is korcso­lyázni akarok! Hogyan változott meg az élete Himawari születése óta? Sokkal fényesebb minden! Amikor nagyon ideges vagyok, vagy fáradtnak érzem magam edzés után, elég csak ránéznem az arcocskájára, és újra mo­solygok. Óriási adottsága van, mosolyra fakasztja az embere­ket. Nemcsak engem, hanem az édesanyámat, a testvéremet. Mindenki mosolyog, ha meg­látja. Ő az életem napsugara. Jó baba? Igen, jól alszik. Viszont meg akarja enni az érmeimet! Azt hiszi, játékok, amiket megehet. A Nebelhorn Trophyn szerzett ezüstérmem ajándék neki is. S köszönetét kell mondanom a német szövetségnek, hogy meghívott erre a versenyre. A japán szövetség nem küldhe­tett ki, mert nem vagyok válo­gatott, szóval nagyon hálás va­gyok a németeknek, hogy még­is versenyezhettem Oberst- dorfban. Ez óriási esély szá­momra. Azt mondta, főleg a szur­kolói miatt jött vissza, mivel ők szeretik nézni, amit á jé­gen csinál. A kreativitását azonban a különféle show- kban is kiélhette volna. Én is így gondoltam, de az­tán rádöbbentem, hogy a japán mentalitás különösen a ver­senyhelyzetekért lelkesedik. Nem tudom, miért. Egy show- ban előadott program szintén megérintheti a nézőket, erőt adhat nekik, de a japán kultú­rában a versenyeknek nagyobb a presztízsük. Ezért döntöttem végül a visszatérés mellett. Olyan sok erőt kaptam a szur­kolóimtól, hogy itt az ideje ezt valahogy viszonozni. Mik a céljai ebben a sze­zonban? Olimpiai év van, de nem gondolok az olimpiára, hiszen ahhoz előbb jól kell szerepel­nem a japán országos bajnok­ságon, ami nagyon kemény lesz. Egyelőre nem foglalko­zom Szocsival. Vissza kell ke­rülnöm a válogatott keretbe, meg kell szereznem az orszá­gos bajnokságon való indulás jogát, és ott az első háromban kell végeznem. Ez nagyon ne­héz feladat. De ha megkapom az esélyt, és ott lehetek az olimpián, akkor mindent meg­teszek a jó szereplésért. A nemzetközi szövetség oldalán található hivatalos életrajzában hosszú ideig nem szerepelt edző. De már van edzőm! Valter Rizzo. Oberstdorfban két napig foglalkozott velem, és neki kö­szönhetően sokkal erősebbnek éreztem magam. Bár hosszú idő után ez volt az első verse­nyem, nem voltam szörnyen ideges, tudtam lazítani, na­gyon jól éreztem magam vele. így hát meg is egyeztünk az együttműködésben. Hisz ben­nem, figyel rám. Megbízom benne, régóta ismerjük egy­mást, szerintem jól fogunk tudni együtt dolgozni. Eddig teljesen egyedül ké­szült? Igen. De természetesen volt egy technikai edzőm, akitől kiskoromban is tanultam, most ő segített újratanulni az ugrá­saimat. Nem volt nehéz edző nél­kül dolgozni? Úgy tűnhet, hogy ez nem könnyű, de Nyikolaj Morozov- tól (Ando egykori edzője és • élettársa - a szerk. megj.) meg­tanultam, hogyan tudok egye­dül is boldogulni. Tulajdon­képpen sokkal kényelmesebb is volt egyedül készülni, mert ele­inte egyáltalán nem tudtam ugrani. Jobb volt egyedül kor­csolyázni Japánban, mint egy nagy csoportban, sok edző ár­gus szeme előtt. Tényleg nem tudom, mit szóltak volna. Mennyi ideig tartott, míg újra megtanulta az összes ugrást? A szülés utáni első tripla lutzomat szeptember elején ugrottam meg. Minden egyes ugrást újra kellett tanulnom, a dupláktól kezdve. Az első há­rom hónapban a duplákból is elestem, a triplákra pedig nem is gondoltam. Sokat edzettem szárazon is, nagyon keményen dolgoztam. Nagyon hasznos, hogy a saját bőrömön is tapasz­taltam, milyen ez, mert az az álmom, hogy edző legyek. Nem csak a szülés miatt kerülhet va­laki olyan helyzetbe, hogy elöl­ről kell kezdenie a tanulást, egy sérülés után is valami hasonló megy végbe. De ha valaki sokat edz, akkor a teste emlékezni fog rá, és ha fizikaüag, erőnléti­leg újra a régi formájában lesz, akkor az ugrások is „vissza­jönnek”. Mit gondol a fiatal riválisa­iról? Oberstdorfban a tizen­négy éves Jeleňa Radionova győzte le. Úgy éreztem magam, mint­ha valami vénasszony lennék! Jeleňa a saját tizennégy éves önmagámra emlékeztet. Ren­geteg energiám volt, szuper- hiper mozgékony voltam, soha nem fáradtam el. Jeleňa nagyszerű korcsolyázó, büszke vagyok, hogy versenyezhettem vele. Csak hát öregnek éreztem magam. Bárcsak megint olyan fiatal lehetnék, mint ő! Persze tudom, hogy nem lehet, hiszen már anya vagyok, de jól érzem magam a fiatal versenyzők kö­zött. A rövidprogramjának ze­néje Frank Sinatra klassziku­sa, az I Did It My Way. Na­gyon találó választás, hiszen ön is mindig a saját feje után ment. A koreográfusom választotta ezt a zenét. Mindig megtalálja azt, ami igazán illik hozzám, és nagyon szeretek is erre a zené­re korcsolyázni. Oberstdorfban még nem volt olyan az érzelmi átélés, mint szerettem volna, mert még túlságosan kellett fi­gyelnem az egyes elemekre. Ennél még jobb is leszek. A kűrzenéje a Tűzmadár. Ezt ki választotta? Ez az én zeném, ez én va­gyok. Egyszer már korcsolyáz­tam a Tűzmadárra, tizenéve­sen, amikor a juniorok közül kikerültem a felnőttek közé. A koreográfiát most is, mint ak­kor, Lea Ann Miller készítette. Igazán jó munkát végzett. Oberstdorfban még sok hibával korcsolyáztam, de egyszer még újra szárnyalni akarok, ezért választottuk a Tűzmadarat. Skate America Trankovék világcsúcsa Detroit. Világcsúcsnak szá­mító pontszámot kapott rövid­programjára a Tatjana Volo- szozsar, Makszim Trankov pá­ros a műkorcsolyázók és jég­táncosok Grand Prix-sorozatá- nak első állomásán, a Skate Americán. A vüág- és Európa- bajnoki címvédő Trankovék rövidprogramja 83,05 pontot ért (szeptember végén az oberstdorfi Nebelhorn Tro­phyn 81,65 pontot kaptak, már az is világcsúcs volt). „Nagyszerű érzés, hogy megjavítottuk eddigi legjob- bunkat. Nem foglalkozunk a világcsúccsal, a műkorcsolya nem olyan, mint az atlétika vagy más sportágak, ahol ab­szolút világcsúcsokról lehet beszélni. Itt minden verse­nyen más bírók, más pont­számok vannak. Számunkra többet jelent, hogy a nézők állva tapsoltak nekünk. Na­gyon szeretjük ezt a rövid­programot, és a nézők is imádják. Sokkal fontosabb számunkra, hogy a közönség lelkesen tapsoljon, mint a pontszámok” - nyilatkozta Makszim Trankov. (bt) Jégkorong NHL Mike Smith kapusgólja New York. Mike Smith, a Phoenix Coyotes kapusa ütötte az utolsó gólt a Detroit Red Wings elleni 5:2-re megnyert találkozón az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati játéknapján. A kiváló ütőkezelő hálóőr lövésénél a korong 0,1 másodperccel a le­fújás előtt haladt át a gólvona­lon. Az NHL 1917 óta íródó történetében a mostanival együtt 11 kapus szerzett összesen 14 találatot. A hálóő­rök gyakorlatilag csak akkor tudnak eredményesek lenni, ha a gólhátrányban lévő ellen­fél lehozza a kapusát, hogy he­lyette mezőnyjátékost küldjön ajégre. (MTI) Sport 15 Öt évre írt alá Januzaj marad az MU-nál Manchester. Ötéves, 2018-ig szóló szerződést kötött a Man­chester United labdarúgócsapa­tával Adnan Januzaj, akit az egyik legnagyobb tehetségnek tartanak. A 18 éves, belga születésű csatárról edzője, David Moyes is elismerően beszél, óriási ígé­retnek tartja, és szerinte olyan játékintelligenciája van, amely nem jellemző kortársaira. Januzaj helyzete érdekes, mert Belgiumban született ko­szovói albán szülők gyermeke­ként, nagyszülei pedig törökök, így aztán több válogatottban is játszhatna. Az angolban csak akkor, ha már öt évet eltöltött a szigetországban. Januzaj 2011 óta a Manchester United fut­ballistája. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents