Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-19 / 244. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 19. Közélet 3 A kassai megyefőnök úgy érzi, hogy mindent megtett a Thália színházért, és nem érzi magát felelősnek a rozsnyói gimnázium ügyében sem Trebuľának tetszik Fico négymegyés modellje Nyolc éve vezeti Kassa megyét, a mostani vá­lasztások toronymagas esélyese. Zdenko Trebuľával, a Smer, az MKP és a Híd közös je­löltjével beszélgettünk. KOCSIS EDINA Kassa megyében hosszú évek óta jól együttműködik a magyar pártokkal. Együtt kormányoz az MKP-val, a vá­lasztásokon az MKP és a Híd választóitól is várja a támo­gatást. Hogy eshetett meg, hogy a megye elfogadta azt a középiskolák osztálylétszá­mát meghatározó rendeletet, amely veszélybe sodorta a rozsnyói és részben a kassai magyar gimnázium jövőjét? Ez egy nagyon széleskörű probléma. Szlovákia demográ­fiai mutatói az utóbbi húsz év­ben jelentősen romlottak. 2006-ban 118 iskolánk és isko­lai létesítményünk volt. Jelen­leg 74 van. De ez a probléma nemcsak Kassa megyét, hanem egész Szlovákiát érinti. A diá­kok létszámán alapuló finanszí­rozás gazdaságilag ugyan ésszerű, viszont nem felel meg a realitásoknak, ugyanis a közép­iskola nemcsak az oktatást biz­tosítja, hanem teret ad a társa­dalmi életnek, sportnak és a kultúrának is. Érzékenyen ke­zeltük ezeket a kérdéseket és mindig megbeszéltük a helyi képviselőkkel, az iskolaigazga­tókkal és a polgármesterekkel. Senki sem szabályozza azt, hogy valamelyik osztályt - s végképp nem a magyar tanítási nyelvű osztályokat - megszün­tessék vagy korlátozzák. A jog­szabályok meghatározzák az osztályok minimális és maximá­lis létszámát. A többiről az isko­la igazgatója dönt. A diákok mi­nimális létszáma 16. Az, hogy az adott iskolába elegendő ta­nuló jelentkezik-e, már az érin­tett terület lakosaitól is függ. Ez az egyetlen korlátozó tényező. Elutasítom az összes spekuláci­ót, ami ez ügyben keletkezett. Az MKP képviselői elkészí­tették a rendelet módosítá­sát, amelyről az utolsó me­gyei közgyűlésén szavaznak a képviselők. Támogatni fog­ják a módosítást a Smer kép­viselői is? Még nem találkoztam ezzel a javaslattal. Viszont jogilag ezt jelenleg nem lehet végrehajta­ni, ugyanis a megyei közgyűlés a jövő héten, október 21-én ül össze utoljára. A jogszabályok alapján az általános érvényű rendeletek módosító javaslatait kötelező legalább 30 nappal az ülés előtt közzétenni a hivatali táblán, az esetleges hozzászólá­sok miatt. Ez a határidő már nem tartható be. Ha lesznek ilyen kezdeményezések, a kö­vetkező választási időszakban születhet majd róla döntés. Két-három évvel ezelőtt nagyon nehéz anyagi hely­zetbe került a Thália Színház. Ahhoz, hogy a villanyszám­lákat kifizessék, gyűjtésbe kezdtek. Mit akar tenni azért, hogy ez ne ismétlődjön meg? Először is tudatosítani kell, mi mindent tett a megye az utóbbi nyolc évben a Tháliáért. Két nagy felújításra is sor került, tulajdonképpen új színházat építettünk. Meg kell nézni, mennyit invesztáltunk az Euró­pa Kulturális Fővárosa program keretében, hogy a színház korszerű modern terekben működhessen. A Stúdió színpa­dot körülbelül hat évvel ezelőtt nyitottuk meg. A mi megyénk­ben fantasztikusak a feltételek, nem is hasonlíthatóak más me­gyékhez. A kérdéssel kapcso­latban el kell, hogy mondjam: nemcsak a Thália Színházat, hanem a többi intézményünket is érintik hasonló gondok. Kor­látoz minket a költségvetésünk. Ha valaki nem vette volna észre, itt a válság második hulláma. Nagyra értékelem, hogy az egész közösség hozzájárult ah­hoz, hogy fenntartsunk a szín­vonalat. Ez egyre csak nő, az anyagi feltételek csodásak. Most a tartalmat kell biztosíta­ni, szerintem nagyonjó az egyes évadok programja. A lehetősé­geinkhez mérten mindent meg­teszünk majd a helyzet javításé érdekében. A Thália Színház Kassa megyén kívül is játszik és ez­zel országszerte népszerűsíti a kassai régiót. Ezekért az előadásokért viszont a megye nem fizet. Változhat ez a jö­vőben? Lehetőségeinkhez mérten erre a kérdésre is visszatérünk a legközelebbi költségvetés tervezésekor. Ha megyeelnök maradok, én lennék a legbol­dogabb ember a világon, ha az ilyen típusú gondokat sikerül­ne megszüntetni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy növeljük a hatáskörünk­be tartozó intézmények - köz­tük a Thália Színház - színvo­nalát. Nemcsak Kassa, hanem Kassa megye egyik legna­gyobb projektje is az Európa Kulturális Fővárosa 2013. A szakmai vélemények meg­oszlanak. Hogyan értékeli ön az EKF-projektet? Negatív reakciókkal főleg a médiákban találkoztam, ahol versenyt csináltak az egész projektből és hihetetlen nyo­mást gyakoroltak a szervezők­re, hogy minden beruházás időben átadásra kerüljön. A korábbi EKF-projektek során Brüsszel sem csinált ebből a kérdésből nagy ügyet. Minden objektumot, a város és a me­gye beruházásait, sikerült be­fejezni és átadni, senki sem vi­szi el őket Kassáról. Úgy gon­dolom, hogy Kassának és Kas­sa megyének nincs miért szé­gyenkeznie. Beruházóként mi is csatlakoztunk a projekthez a Kultúra szigeteivel, szervező­ként pedig a Terra Incognita rendezvénysorozattal, amely­be az egész régiót bevontuk és népszerűsítettük. Feltűnően emelkedett az idegenforga­lom. Véleményem szerint rendkívül sikeres az Európa Kulturális Fővárosa projekt. A Smer jelöltjeként hány képviselői hely megszerzésé­vel lesz elégedett? A megyében 57 képviselői hely van. Jelenleg 29 képvise­lője van a Smernek, ha ennyi maradna, elégedett lennék. Mindenesetre realista vagyok. Nagyon jó tapasztalataink vannak úgy az MKP-val, mint a Híddal, hasonló a filozófiánk, hasonlóak a céljaink és a régió fejlesztésére vonatkozó elkép­zeléseink. Ha nyer, mely pártokkal kíván együttműködni a vá­lasztás után? A választás eredményeitől függ. Értelmes emberekkel sze­retnék együttműködni, akik a régió fejlődését tartják szem előtt. Választási győzelem ese­tén milyen változásokat ter­vez a következő négy évben? Nyolc éve vezetem a me­gyét, s az egyik ok, amiért újra jelölttettem magam, az a csa­patom, amellyel együtt dolgo­zunk. Az oktatásügy terén fon­tos lenne átértékelni az iskolák finanszírozását, ugyanis nem lehet csak a tanulók létszámá­ra alapozni. Rengeteg helyen az iskola a társadalmi élet mo­torja. A döntésnél ezt a szem­pontot is figyelembe kell ven­ni. Robert Fico kormányfő többször kijelentette, elége­detlen a jelenlegi megyei fel­osztással, csökkentené a me­gyék számát. Mennyire elé­gedett a jelenlegi modellel és a hatáskörökkel? Foglalkozni kell a témával, sokat kell róla tárgyalni. A re­gionális önkormányzatokra szükség van és ezt Brüsszel is elvárja, de látok teret a párbe­szédre. Én személyesen hosszútávon a három megye plusz főváros modell mellett állok ki. De rengeteg kérdés merül fel főleg a hatáskör és finanszírozás terén. Fontos, hogy a regionális önkormány­zatok kezében maradjanak a döntések azokon a területe­ken, amelyekhez az ott élő emberek értenek a legjobban. Az MKP csak az utolsó önkormányzati ülés után veszi elő a témát, a Híd szerint képviselőjük csak az MKP-sokra hagyatkozott a szavazásnál Csoda lenne, ha a felelősöket levennék a választási listáról Nehéz lesz a választókat meggyőzniük (Somogyi Tibor felvétele) ÚJ SZÓ-HÍR Kassa/Pozsony. Ebben a vá­lasztási időszakban nem lehet már módosítani azt a Kassa me­gyei rendeletet, amely előírja: jövőre a rozsnyói gimnázium­ban nem nyílik magyar osztály, a kassaiban pedig kettő helyett csak egy lesz. Zdenko Trebula megyeelnök szerint a döntés a választások után összeülő közgyűlés kezében van. Az ügyben még lehet pozitív fordulat, mivel az MKP és a Híd is a biztos befutónak számító Trebuľát támogatja a novembe­ri választáson, s a megyében az elmúlt években is jó volt az együttműködés a legnagyobb frakciót alkotó Smer és a ma­gyar képviselők között. Az eset ugyanakkor felveti a magyar képviselők felelősségének kér­dését. A magyar oktatás leépíté­sét ugyanis három MKP-s, s egy 2009-ben az MKP listáján beke­rült, ám azóta hidassá vált me­gyei képviselő is támogatta. Mind a négyen indulnak a no­vemberi választáson is. Az MKP elnöksége úgy dön­tött: a személyi konzekvenciá­kat annak függvényében von­ják le, sikerül-e módosítani a rendeletet. „Meg kell várni az események végét” - nyilatkoz­ta tegnap lapunknak Berényi József pártelnök. Felvetésünkre, hogy a hatá­lyos szabályok alapján már nem lehet módosítani a rende­letet, azt mondta: csak az ülés után nyüatkozik. Kérdésünkre, hogy a vétkeseket visszahívhat- ják-e a listáról, azt válaszolta: „Erről a kérdésről a kerületi megbízott, Zachariáš István dönthet, illetve a járási közgyűlés.” Főként Szöllős János felelős­sége merült fel, aki rozsnyói­ként és a megye alelnökeként a leginkább kompetens volt a kérdésben. Az MKP kerületi ta­nácsa a hónap elején ülésezett, állásfoglalása alapján minimá­lisnak tűnik annak esélye, hogy valakit visszahívjanak a listá­ról. A járási szervezeten belül ugyanakkor még lehet folyta­tása az ügynek. Beke Beáta, a párt rozsnyói járási alelnöke, egyben képvi­selőjelöltje a napokban azt nyi­latkozta: „Szöllős János ezek után mondjon le jelöltségéről, ellenkező esetben az MKP járá­si elnöksége szavazza meg visszahívását”. Tegnap azt mondta lapunknak: álláspontja nem változott. A rendeletet Sačko Géza, a Híd megyei képviselője is meg­szavazta. Ő is indul a választá­son, de a Híd nem készül őt le­venni listájáról. „Csinált egy óriási hibát: kisebbségi kérdé­sekben az MKP-sokra támasz­kodott. És elrontotta. Mert az MKP így szavazott, ő is meg­szavazta. Ez hiba volt” - nyilat­kozta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke. Sačko „büntetése” az lesz, hogy ezentúl rendesen kell végeznie munkáját. „Az ő feladata az, hogy minden egyes anyagot, ami bekerül a megyei közgyűlésbe, átrágjon, s utána egyeztessen a kerületi elnök­kel. Tanulja meg, hogy az anyagokat olvasni kell” - tette hozzá Bugár. Sačkónak nem kell büntetés­től tartania. „Nem vesszük le a listáról. Ha a négy emberből, aki ott van, mind a négy hidas, akkor azt mondom: eltolták a hidasok. De itt egyértelmű, hogy ő valamikor MKP-s volt, különböző veszekedések miatt kilépett, de kisebbségi dolgok­ban rájuk támaszkodott” - vé­dekezett a pártelnök. (MSz) A kassai főpolgármesteri székből ült át nyolc éve a megyeelnöki székbe (Szaszák György felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents