Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-17 / 242. szám, csütörtök
26 Pihenő ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 17. www.ujszo.com HOROSZKÓP GONDOLKODÓ Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. A sztároknak is megvannak a maguk rigolyái. Katy Perrynek két olyan mániája is van, amelyek befolyásolják a mindennapjait. „Igen, kényszerbeteg vagyok. Mindent alfabetikusán rendszerezek" - nyilatkozta egy rádióműsorban. Katy amellett, hogy pedánsan figyel a rendszerezettségre, legszívesebben mindent befújna fertőtlenítővei. Az énekesnő gyűlöli, ha valami nem tiszta. Mindennek rendszerezve és kristálytisztának kell lennie. A kényszerbeteg embereknek egyfajta biztonságérzetet ad az a rengeteg szabály, amely szerint élnek. (SITA/AP-felvétel) 3 1 2 7 7 6 8 9 1 4 2 9 3 9 5 6 1 8 5 3 4 6 8 2 9 2 3 6 Földrajzi kifejezések JAZD JENA JOLO JORDAN JORDÁN JORDÁNIA JÚREMÉNYSÉG FOKA JÓSÉ DE SAN MARTIN JÓZSEF-HEGY JÓZSEFVÁROS JUNEAU Előző feladványunk megfejtése: Jón-szigetek J J ó R E M É N Y S A O J Ó Z S E F J É i J R A N E Y V N G N U J D 0 J G Á í F Á N 0 S A N E R T 0 D E L K Á N H O R K R A O D A DS A A 0 U R J A Z F R MJ 0 J Ó Z S E 0 N L J J 0 S É D E S A A 4 1 5 3 9 2 8 7 6 3 6 7 4 5 8 1 9 2 8 2 9 7 6 1 5 3 4 5 7 6 8 2 9 3 4 1 9 3 2 5 1 4 7 6 8 1 8 4 6 3 7 2 5 9 6 9 1 2 7 3 4 8 5 2 4 3 9 8 5 6 1 7 7 5 8 1 4 6 9 2 3 NYOLCIRANYU Kos (III. 21.-IV. 20.) Eddig talán még ennyire sosem számíthatott a barátaira, mint az utóbbi időben. Éppen ezért nem szabad minden kicsiségen megsértődnie, nem akarnak önnek rosszat! Új, különleges barátokra is szert tehet, akik támogatói lehetnek. Bika (IV. 21.-V. 21.) Munkahelyén változásokra számíthat, de ehhez már rég hozzászokott. Ugyanis, ahol ön megjelenik, ott mindig történnie kell valaminek. Azonban aggódásra semmi oka, mert önt megerősítik a státuszában, sőt új munkakört is kaphat. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Családja nem nézi jó szemmel, hogy idejének nagyobbik részét munkával tölti, és elhanyagolja őket. Tudatosítania kellene, hogy hosszú távon szerettei támogatása nélkül nem tud boldogulni, őket feltétlen maga mellett kell tudnia! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Önben buzog a tettvágy és az erő, s képes állandóan megújulni. Nincs más dolga, mint találni egy partnert, társat, aki ugyanolyan kitartó és megbízható, mint ön, s az ötleteit, elképzeléseit együtt rövidesen sikerül megvalósítaniuk! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Hajlamos önámításra és az önbecsapásra. Ha nem kap időben segítséget figyelmeztetés formájában, könnyen kellemetlenné és idegesítővé válhat. Éppen ezért, a saját érdekében, fogadja el szerettei segítségét, nem fogja megbánni! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Lesz néhány kemény vitája páijával, de a lelke mélyén tudja, érzi, hogy ennek így kellett történnie, ugyanis végre sikerül tisztába jönnie magával, már csak a helyzetet kell a lehetőségeihez igazítania. Ne aggódjon, ebben ön mindig jó volt! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) ■■M Annak ellenére, hogy szeretteit minden téren maga mellett tudhatja, mégis hiányérzete van. Mindent túl valótlannak SOS érez. Megbízhatónak tartja magát, mégis hiányzik valami az életéből. Titokban talán kalandra vágyik. Próbálja ki! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Egy illúzióval kevesebb, de néhány baráttal több, s ezt kedvesének köszönheti, aki mindent elkövetett, hogy a későbbiekben ebből a barátságból üzleti partnerség legyen. Ne rendezzen féltékenységi jelenetet, mert azzal mindent elronthat! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Családtagok, távolabbi rokonok terén lehet kisebb probléma - elszakadást, szomorúságot vagy komoly kötelezettségeket jelentve. De az is lehetséges, hogy valaki támogatásra szorul a környezetében. A lényeg, hogy öntől várják a segítséget! Bak (XII. 22.-I. 20.) Szolgálati útra küldik, ahol munkájával összefüggésben jelentős tapasztokra tehet szert. Fontos, hogy a hajtás ellenére is szakítson időt pihenésre, különben megbetegedhet, és az senkinek sem lesz jó. Törődjön többet egészségével! Vízöntő (1.21.-H. 19.) Nem egy karrierista típus, most mégis olyan egzisztenciát teremthet magának, amiről eddig még álmodni sem mert volna. Ne szalassza el a lehetőséget, mert a későbbiekben megbánná, és üyen alkalom ritkán adódik az ember életében! Halak (II. 20.-III. 20.) Már megint beleásta magát a munkába, s nem gondol arra, hogy a munkamánia is egyfajta betegség lehet. Több időt kellene szánnia kikapcsolódásra, utazásra. Nem kell féltenie az állását, a munka pedig úgyis megváija. MAI RECEPTÜNK Sütőtökös sütemény Hozzávalók 6 főre: 45 dkg sült sütőtökpüré (ez nyersen, héjjal együtt kb. 95 dkg), 10 dkg vaj, 17,5 dkg liszt, 17 dkg porcukor, 1 cs vaníliás cukor, 2 tojás, 0,5 dl tej, 0,5 cs sütőpor, csipetnyi só, 1 csapott kk őrölt szegfűszeg, 1 csapott kk őrölt fahéj Elkészítés: A tököt puhára sütjük, 200 fokon (kb. másfél óra alatt). Kihűtjük, majd leszedjük a héját, és villával összenyomkodjuk, vagy összeturmixoljuk a belsejét. A vajat a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat. Belekeverjük a sütőtökpürét, a lisztet, a sütőport, a sót, a fűszereket, és a tejet. Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 200 fokon kb. 35 perc alatt megsütjük. Sütés előtt a tetejét megszórhatjuk 2,5 dkg apróra vágott tökmaggal vagy mogyoróval. Jó étvágyat kívánunk! (nosa) Mai időjárás Változóan felhős égbolt. EPERJES 14 *C ZSOLNA 14 *C POPRAD 14 •c KASSA 15 -C "w ______/ L OSONC 16 *C TRENCSÉN 14 "C Szélirány Északkeleti szél, erős széllökésekkel. Átlaghőmérséklet 10 °C POZSONY 16 *C ÉRSEKÚJVÁR 15-C 16 °C Q met éjszakai hőmérséklet __ 6'C 10 °c Európai nagyvárosok időjárása r Oslo 8*C Helsinki 7°C London „o „r Varsó 18 g Berlin 13 16 "C Párizs 19 *C Budapest 16 °C Moszkva 7-C 1 ' V,.. Ml __ M adrid Roma Athén ^ é ir*c 26 'C 21'I Csütörtök Cyűqy 18°C Rozsnyó 18 °C Péntek 0 s*c Szombat h Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca 28 °C Isztria ■ 20 °C Dunaszerdahelv 16 °C Szene 16 °C Túlnyomóan derült égbolt. Túlnyomóan derült égbolt. Ibiza 28 °C Dubrovnik 21 °C Komárom 17 °C Csorbató 10 °C Török riviéra 18 °C Várna £*-' 15 °C Óqvalla 17 °C Párkány 17 °C Pozsony 17 °C Pozsony 14 °C Kréta 25 °C Zadar 20 °C Léva 17 °C Naqyszombat 15 °C Érsekújvár 15 °C Érsekújvár 16 °C Rhodos 25 °C Kairó 32 °C Naqvmihálv 18 °C Losonc 16 °C Losonc 14 °C Losonc 14 °C Ciprus 26 °C Malaqa 27 °C Naqvrőce 17 °C Tőketerebes 17 °C Kassa 15 °C Kassa 12 °C Szicília 24 °C Tunisz 27 °C