Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-17 / 242. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 17. Sport 23 Kozák gratulált a hátvédnek, ám mérges volt, hogy védencei kiengedték kezükből a győzelmet Saláta első válogatott gólja (TASR-felvétel) Tenisz Slovak Open Tomic is Pozsonyba jöhet Pozsony. November első hetében rendezik a szlovák fővárosban a Slovak Open nemzetközi férfitenisztomát, amelynek ez a 14. kiírása. Az előző tizenhárom évben tizenhárom különböző győztest avattak, közülük többen idén is ott vannak a mezőnyben. Szabadkártyával indul a címvédő cseh Lukáš Rosol, aki jelenleg a 48. a vüágranglistán (challenger- tornákon a Top 50 teniszezői csak szabadkártyával vehetnek részt), de jelezte részvételét a ciprusi Marcos Baghdatis (aki 2004-ben nyert), s természetesen nem hiányoznak a hazai legjobbak, Lukáš Lacko (a 2011-es győztes), s Martin Kližan (aki 2010-ben lett a legjobb) sem, akinek rendbejött a csuklója, s hosszabb kihagyás után Pozsonyban már vélhetően pályára léphet. Szabadkártyát kapott az immár a Top 200-ba tartozó Gombos Norbert, aki remek formában játszik, és Igor Moška, a szövetség főtitkára úgy véli, ő lehet a sötét ló a tornán. A legismertebb név azonban kétségkívül az ausztrál fenegyerek, Bemard Tomic, akinek már több zűrös ügye volt, vehemens apja pedig májusban lefejelte az egyik edzőpartnerét... Az apát azóta nem engedik be az ATP- tomákra, de a szlovák szövetség egyelőre nem kapott John Tomiéra vonatkozó instrukciókat az ATP-től. „A torna előtt általában ismeretlen, fogadási ügyekben érintett személyek nevét kapjuk meg azzal a felszólítással, hogy őket nem engedhetjük be a csarnokba. Tomic apjáról egyelőre nem volt szó” - nyilatkozta Igor Moška. (bt) Saláta Kornél fejesgóljával a 16. percben már 2:0-ra vezetett a szlovák válogatott a Lettország ellen rigai vb-selejtezőn, ám végül 2:2-vel zárult a meccs. Ez volt a 28 éves garamkövesdi védő első találata a nemzeti csapatban. A Tom Tomszk 26-szoros válogatott játékosát a moszkvai repülőtéren értükéi. SZABÓ ZOLTÁN Két öngólt már rúgott a válogatottban, most végre az ellenfél kapujába is betalált. Hogyan született a gólja? Koňa szöglete után a rövidsaroknál vártam a labdát, amely pontosan érkezett, sikerült megelőznöm a hátvédet, és fejjel a hálóba csúsztattam. Nagyon örültem, hogy végre sikerült gólt szereznem címeres mezben, hiszen többször is nagyon közel voltam hozzá, ám valami mindig közbejött. Miként látta belülről a mérkőzést? Az első félidőben nagyon jól játszottunk, bő negyedóra után már két góllal vezettünk, és további helyzeteink voltak, de sajnos kihagytuk őket. A szünet után viszont érthetetlenül visszaestünk, jóval kevesebbet futottunk, és mindjárt a második félidő elején szépítettek a lettek. A gól felrázta a hazaiakat, s mivel középpályásaink nem tartották meg a labdát, egyre több dolgunk lett Jano Ďuricával a védelem tengelyében. Mégis úgy tűnt, kibekkelSaláta Koméi gólöröme jük a győzelmet, ám a 92. percben egy szöglet után egyenlítettek a hazaiak. Ján Kozák megdicsérte a mérkőzés után? Gratulált a gólomhoz, ám eléggé mérges volt, hogy kiengedtük a kezünkből a győzelmet. A kapitányváltás óta miben másabb a légkör a válogatottnál? Ján Kozák lényegesen nagyobb fegyelmet követel, jóval szigorúbb, mint elődei voltak. Jobban is respektáljuk őt, mint Grigáékat. Az új kapitány többet kommunikál velünk, mint a válogatott korábbi szakvezetői. Elmondta, hogy számít rám, ám fontos lenne, hogy klubcsapatomban rendszeresen lehetőséget kapjak. Mi az oka, hogy mellékvágányra került a tomszki csapatnál? Nagyon rosszul kezdte a bajnokságot az együttes, ezért Anatolij Dávidov edzőt Valerij Nyepomocsnyij váltotta fel. Akkor érkezett az új tréner, amikor én válogatottal a bos- nyákok elleni meccsekre készültem, ráadásul közben leigazolták a tapasztalt cseh Jiráneket. A vb-selejtezők alatti időszakban összeállt a csapat, így miután visszatértem, csak a cserepadon találtam magam. Nyepomocsnyij azt mondta, várnom kell a lehetőségre, mert nincs oka változtatni a bevált összeállításon, amely sorozatban jó eredményeket ér el. Az edzéseken teszem a dolgom, remélem, hamarosan visszakerülök a kezdőbe. Lettország-Szlovákia 2:2 (0:2) Góllövők: Sabala (47.), Rode (90.), ill. Jakubko (9.), Saláta (16.). Játékvezető: Aranovszkij (ukrán), 3814 néző. Sárga lap: Sabala, Visnakovs, Lazdins, ill. Kucka. LETTORSZÁG: Kolinko-Kovalovs, Bulvitis, Gorkss, R. Rode, Maksimenko- Fertovs, Laizans (53. Zjuzins), Lazdins-Sabala, Visnakovs (84. Verpakovskis). SZLOVÁKIA: Kozáčik-Pekarík, Saláta, J. Ďurica, Švento-Kóňa, Kucka (86. Pečovský)-Šesták (62. Guédé), M. Ďuriš, Jendrišek-Jakubko (56. M. Bakoš). Hodgson ezer halált halt minden alkalommal, amikor a lengyelek átlépték a felezővonalat Susie: Igazságtalan lett volna, ha nem mi zárunk az élen ÖSSZEÁLLÍTÁS Az európai selejtezősorozat utolsó fordulójában Bosznia, Oroszország, Anglia és Spanyolország biztosította be csoportelsőségét és ezzel a 2014-es foci-vb-n való részvételét. A Fekete Péter Dániának jutott: legrosszabb csoportmásodikként Bendtnerék maradtak le a novemberi pótselejtezőről. Dzekóék 30 gólig jutottak Eksztázisba eső tévés kommentátor, tűzijáték, tízezrek örömmámora - a bosnyák labdarúgó-válogatott Litvánia elleni idegenbeli sikerével (1:0) története során első alkalommal harcolta ki a világbajnoki részvételt, az ünneplés így határtalan volt. „Gratulálok a srácoknak, nagyszerű munkát végeztek az elmúlt négy évben. Nagy igazságtalanság lett volna, ha nem sikerül megnyerni a csoportot” - mondta Seifet Susie szövetségi kapitány, utalva arra is, hogy 30 góljuknál csak Ázsia: Ausztrália, Irán, Japán, Dél-Korea Dél-Amerika: Brazília, Argentína, Kolumbia, Chile, Ecuador Európa: Hollandia, Belgium, Olaszország, Németország, Svájc, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Anglia, Spanyolország Közép- és Eszak-Ameri- ka: USA, Costa Rica, Honduras Horvátország (10.), Portugália (11.), Görögország (12.), Svédország (22.), Franciaország (25.), Ukrajna (26.), Románia (31.), Iz- land (54.). Az októberi FIFA-világ- ranglistán elfoglalt helyezések alapján a négy legmagasabban rangsorolt válogatotthoz sorsolják a másik négy együttest. három csapat szerzett többet a selejtezők során. A görögöket irányító Fernando Santos is hasonló szellemben, de jóval szomorúbban nyilatkozott: „Ha valaki azt mondja a selejtezősorozat kezdetén, hogy 25 pontot szerzünk, mégsem jutunk ki automatikusan a világbajnokságra, nem hittem volna el.” A görögök ezzel a pontszámmal öt másik csoportban simán megszerezték volna az elsőséget, a D jelűben viszont a gólkülönbség döntött róla, s a hellének ezen a téren (12:4) jócskán elmaradtak a bosnyákoktól (30:6). „Én angol vagyok” Az angoloknak a csoportelsőséghez nyerniük kellett Lengyelország ellen, s ezt, ha nem is könnyen, Wayne Rooney és Steven Gerrard góljaival megtették. „Nagyon jó volt Svájccal kijutni az 1994-es vb-re és az 1996-os Eb-re, de én angol vagyok. Angolként ez sokkal többet jelent nekem - mondta a mostani kijutásról Roy Hodgson szövetségi kapitány. Ezer halált haltam minden alkalommal, amikor a lengyelek átlépték a felezővonalat.” Az ukránok hiába gáláztak San Marino ellen (8:0), csak a pótselejtezővel vigasztalódhatnak. Iniesta és a nézők A közvetlen továbbjutást érő első hely sorsa matematikailag az F és az I csoportban is csak az utolsó körben dőlt el, de valódi izgalmakat már nem tartogattak a kedd esti meccsek. Az oroszoknak az egy pont is elég volt Azerbajdzsán ellen (1:1), s a döntetlen a spanyoloknak is megfelelt volna, de Iniestáék 2:0-ra legyőzték Grúziát. „Kölcsönös egymásra találás volt ez a nézők és köztem. Nagyszerű nap volt, mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy kijutottunk a brazíliai vüágbajnokságra” - jelentette ki a Barcelona játékosa. A portugálok és a franciák így készülhetnek a pótselejtezőre, csakúgy, mint a magyarokat és törököket megelőző Románia és a szlovéneket lehagyó Izland. (Az már korábban eldőlt, hogy Horvátország és Svédország második lesz csoportjában.) A pótselejtezők párosítását jövő hétfőn sorsolják, a meccsekre november 15-én és 19-én kerül sor. (SITA, nso) Chile, Ecuador és Honduras is kijutott Dél-Amerikából az egymással megmérkőzött Chile és Ecuador ért oda a két, még biztos vb-szereplést érő pozícióba. Ecuadornak a 2:l-es vereség is belefért, mert az uruguayiak csak 3:2-re győzték le a már korábban kijutott Argentínát, így rosszabb gólkülönbségük miatt Jordániával kell pótselejtezőt játszaniuk. Erre a sorsra jutott Mexikó is a CONCACAF- zónában (ellenfele Új-Zéland lesz), amelyből Honduras lett az utolsó befutó. (MTI) ■ Labdarúgás U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, Abu-Dzabi-A csoport. 15.00: Brazília-Szlovákia; 18.00: Egyesült Arab Emírságek-Honduras. ■ Jégkorong KHL - Pozsony, 19.30: Slovan Bratislava-Dinamo Riga. EXTRALIGA 13. forduló -17.00: Žilina- U20. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, 8. forduló - 16.45: Tatran Prešov-Považská Bystrica. ■ Röplabda FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA -18.30: Humenné- Volley Team UNICEF Bratislava. ■ Jégkorong NHL: Toronto-Minnesota 4:1, New York Islanders-Buffalo 3:4 - Višňovský (NYR) 0+1, Philadelphia-Vancouver 2:3, Pittsburgh-Edmonton 3:2, Carolina-Chicago 2:3 - Hossa (Ch) 1+0, Handzuš (Ch) 0+1, Tampa Bay-Los Angeles 5:1, St. louis-San Jose 2:6, Nashville-Florida 4:3, Winnipeg-Montreal 0:3, Detroit-Columbus 2:1, Colorado-Dallas 3:2, Phoenix-Ottawa 3:4. KHL: Slovan Bratislava-Lev Praha 5:2 (2:0,1:0, 2:2), g.: Vondrka (5.), Netik (19.), Ölvecky (37Netik (59.), Mikiik (60.), ill. Riddenwall (47.), Bimer (59.). TIPSPORT EXTRALIGA, 12. forduló: Žilina- Piešfany 0:1 (0:1, 0:0, 0:0), g.: Melichárek (16.); Martin-Poprad 0:3 (0:1,0:1,0:1), g.: Jabrocký (4., 40), Kroták (60.): Nitra-Košice 3:2 (2:0,0:2,1:0), g.: Kmeč (3.), Stümpel (3.), Tőimnek (52.), ill. Spilar (27.), Nagy (33.), B. Bystrica-Zvolen 2:1 (0:0,2:1, 0:0), g.: Katka (21.), Heizer (26.), ill. Michal Chovan (31); Trenčín-Skalica 1:3 (0:2,0:0,1:1), g.: Hudec (51.), ill. Obdržälek (17.), Šátek (20.), Kozák (58.). ■ Labdarúgás LIGAKUPA. 4. forduló - H csoport: Siófok-ZTE 3:1, Kaposvár-Pécs 2:1; B csoport: Balmazújváros-Deb- recen 1:5; D csoport: Cegléd-Szigetszentmiklós 1:1, Puskás Akadémia-Honvéd 2:0; E csoport: Paks- Dunaújváros 2:0, Kozármisleny-Videoton 0:4. ■ Kézilabda FÉRFI SEHA LEAGUE, 6. forduló: Croatia Zagreb-Tatran Prešov 42:34 (20:19), legjobb dobók: Horvat 7/2, ill. Kristopans 9, Pejovic 6, Petro 5. ■ Tenisz BÉCSI FÉRFITORNA, 1. forduló: Lacko (szlovák)- Melzer (osztrák) 7:6 (5), 6:1; Meíír (szlovák)-An- dújar (spanyol) 6:4,6:4. MOSZKVAI NŐI TORNA, 1. forduló: Dolonc (szerb)- Cibulková (szlovák, 9.) 3:6, 7:5, 6:3; Hantuchová (szlovák)-Parra Santonja (spanyol) 6:1,6:2; Rybári- ková (szlovák)-Pervak (orosz) 7:5,6:2. DUBROVNIKI NŐI TORNA, 1. forduló: Pantuóková (cseh)-Juhász (szlovákiai, 5.) 6:2,6:1. ■ Sportfogadás A L0T0 42. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 4, 6, 21,32,38,42; pótszám: 35. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 762,70 euró (17 nyertes); 4. díj: 25,90 euró (722); 5. díj: 4,10 euró (14 022). JACKPOT: 300 000 euró. II. HÚZÁS: 10,14,15,27,28,41; pótszám: 20. NYEREMÉNYEK -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 8644,10 euró (1); 3. díj: 617,40 euró (21); 4. díj: 24,10 euró (777); 5. díj: 3,70 euró (15 232). JACKPOT: 300 000 euró. JOKER-SZÁM: 442 210. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (139); 5. díj: 3,30 euró (1486). JACKPOT: 42 957,71 euró. L0T0 5 a 35-ből: 7,10,14,20,34. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 99,80 euró (103); 3. díj: 3,30 euró (2540). KENŐ: 4,10,15,17,19,23,24,31,42,43,47,48,60, 63,67,70,71,73,79,80. Kenő Plusz-szám: 15. A magyar TOTÓ 42. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 2,1, X, 1, X, 2,1, X, 2, X, 1,1,1 -1. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt. A12 találatosok 81 080, a 11 találatosok 3470, a 10 találatosok 760 forintot érnek. GÚLT0TÖ: 6,5 és találatos szelvény nem volt. Csütörtök, október 17. Jégkorong KHL: 3434. Podolszk- Minszk 2,3-3,94- 2,42-1,45-1,5-1,18; 3435. Slovan-Riga 2,1-4,04-2,6- 1,38-1,61-1,17.