Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-17 / 242. szám, csütörtök
ENERGETIKA 2013. október 17., csütörtök 11. oldal Ne bízzunk meg vakon az ügynökeikben Alternatív szolgáltatók összefoglaló Pozsony. Az alternatív energiaszolgáltatók piaca fokozatosan tisztul, megszabadulva a kétes hírű társaságoktól. Az idei év elején ment csődbe a Vaša Energia, ezt megelőzően pedig a PB Tower Trade. Az egyik legprob- lémásabbnak számító szolgáltatót, az Energetické Centrumot új tulajdonos vette át, amely teljesen új üzletpolitikát hirdetett meg. Ennek ellenére a fogyasztók részéről továbbra sem árt az óvatosság, hiszen a házaló ügynökök között még mindig akadnak olyanok, akik nem a legtisztességesebb módszereket használják . A ČEZ Slovensko energia- szolgáltató szerint a korrekt ajánlatot ez esetben ugyanúgy meg lehet különböztetni a gyanústól, mint a többi termék esetében. A becsületes ügynökök az erre a célra kidolgozott etikai kódex alapján dolgoznak. A ČEZ a házaló energiakereskedelem esetében többszörös ellenőrzési mechanizmust dolgozott ki, felmérve az ügynökei munkáját. Ha az ajtónkon egy alternatív energiaszolgáltató ügynöke, vagy legalábbis egy magát ügy- nöknekkiadó személy kopogtat, az első lépésben az igazolványát érdemes elkérni. Ezen pontosan fel kell legyen tüntetve az általa képviselt társaság neve, és a többi azonosító adat. A leggyakoribb hiba, hogy az ügyfél bedől az első ígéretnek, és zavarában aláírja a szerződést, bízva az ügynök által megadott információkban. Az általános árkedvezmény például nem mindenki számára jelent előnyt, így ahhoz, hogy pontos képet nyerjünk, érdemes részletes árajánlatot kérni, átszámítva az ügyfél fogyasztására. A legfontosabb, hogy ne írjuk alá azonnal a szerződést. Előtte érdemes egyéb forrásokból is tájékozódni. Az árszabályozási hivatal honlapján ellenőrizheti az adott társaság kilétét, az energiaszolgáltató honlapján pedig tájékozódhat az egyéb részletekről is. (mi) Az áramszolgáltatás éves díja az egyes társaságoknál (euróbán) 1. Kisebb lakás a Dl-es díjszabásban, 950 kWh-s éves fogyasztással Társaság Nyugat-Szlovákia Közép-Szlovákia Kelet-Szlovákia ZSE Energia 189,15 213,6 195,15 SSE 187,48 213,302 194,83 VSE 186 212 194 Magna E.A. 185,88 211,68 193,2 SE Predaj 191,8 217,57 199,1 ČEZ 184,13 207,1 189,73 SPP 174,04 199,54 182,07 Slovakia Energy 182,25 207,69 190,46 2. Nagyobb lakás vagy családi ház a D2-es díjszabásban, 2500 kWh-s éves fogyasztással Társaság Nyugat-Szlovákia Közép-Szlovákia Kelet-Szlovákia ZSE Energia 409,75 446,85 452,73 SSE 453,72 447,84 453,72 VSE 404 443 451 Magna E.A. 404,04 444,6 450,48 SE Predaj 418,54 459,07 464,94 ČEZ 398,35 431,43 440,29 SPP 371,8 411,64 420,12 Slovakia Energy 393,4 433,09 442,20 3. Kéttarifás családi ház a D3-as díjszabásban, a nappali tarifasávban 1150 kWh-s, az éjszakaiban 1260 kWh-s éves fogyasztással Társaság Nyugat-Szlovákia Közép-Szlovákia Kelet-Szlovákia ZSE Energia 443,59 443,58 423,56 SSE 408,45 451,74 431,72 VSE 432 435 415 Magna E.A. 434,88 438,12 418,08 SE Predaj 456,67 459,96 439,91 ČEZ 433,45 436,22 405,88 SPP 406,91 406,91 387,83 Slovakia Energy 427,72 433,94 406,23 4. Családi ház elektromos fűtéssel a D5-ös díjszabásban, a nappali tarifasávban 300 kWh-s, az éjszakaiban 12 ezer kWh-s éves fogyasztással Társaság Nyugat-Szlovákia Közép-Szlovákia Kelet-Szlovákia ZSE Energia 1662,53 1545,99 1553,62 SSE 1686,63 1586,93 1594,55 VSE 1492 1554 1562 Magna E.A. 1549,32 1449,6 1457,28 SE Predaj 1613,22 1513,52 1521,19 ČEZ 1561,9 1508 1511,87 SPP 1485,45 1403,34 1389,1 Slovakia Energy 1581,58 1514,29 1518,71 A táblázatban az idei árakat tüntettük fel. • Forrás: az egyes társaságok honlapjai, SME Az Árszabályozási Hivatal várhatóan december elején teszi közzé a jövő évi díjszabást Olcsóbb lesz az áramszolgáltatás Az áramszolgáltatás díja az elemzők szerint jövőre nagyjából 7 7 százalékkal csökkenhet (Képarchívum) Pozsony. Jövőre csökken az áramszolgáltatás díja - legalábbis ezt ígéri az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) és az egyes áram- szolgáltatók. A villamos energia ára 16 százalékkal csökkenhet, hogy a végleges ár mennyivel lesz alacsonyabb az ideinél, az azonban egyelőre nem ismert. Az áramszolgáltatóknak e hónap végéig kell benyújtaniuk az árajánlataikat a hivatalnak. ÖSSZEFOGLALÓ Az elektromos energia az európai piacokon évek óta nem volt ilyen olcsó, mint manapság, aminek a fogyasztók is megérzik a pozitív hatását. „A tőzsdei árak nagyobb csökkenését már a nyáron beépítettük az árainkba, amikor 10-15 százalékkal csökkent az áramszolgáltatás díja” - nyilatkozta Stanislav Kovalík, a ČEZ Slovensko lakossági részlegének a vezetője. Hasonló lépésre szánta el magát több energia- szolgáltató is, a tavaly ősszel meghirdetett árakhoz képest így a jelenleg érvényes éves díjak esetében több mint 150 eu- rós különbség is lehet. „A tőzsdei árak idén nyolc éves mélypontra estek vissza” - magyarázza a pozitív változást Rastislav Borovský, a Magna E.A. energiaszolgáltató fogyasztói részlegének az igazgatója. Hogy mi várható az elkövetkező időszakban, abban az elemzők sem egyeznek meg. „Már nem számítunk jelentősebb áresésre, a tőzsdei árak ugyanis az elmúlt időszakban enyhe növekedésnek indultak” - vallja Dávid Vlnka, az Energie2 energiaszolgáltató igazgatója. Peter Bednár, a Szlovák Gázművek (SPP) szóvivője ezzel szemben azt állítja, hogy az Árszabályozási Hivatal jövő évre szóló aktuális előrejelzése reális, vagyis az elektromos energia ára nagyjából 16 százalékkal csökkenhet. A végleges díjban persze egyéb tételek is vannak, vagyis az áramszolgáltatás díja nem az említett 16 százalékkal esik majd vissza, az ÚRSO ígérete szerint azonban a többi tétel ára is eshet. „Ha a szállítási díjak is a várt 10 százalékkal esnek vissza, akkor az áramszolgáltatás díja jövőre nagyjából 11 százalékkal csökkenhet” - áll a ČEZ előrejelzésében. Hogy pontosan mire is számíthatunk majd, azt december elején tudhatjuk meg, amikor az ÚRSO közzéteszi a jövő évi díjszabást, (mi) meglepetést készítesz Gázod a ZSE-től RE 130644