Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-11 / 237. szám, péntek

www.ujszo.com ■■■■■■■■■ ÍZVILÁG ■ 2013. OKTÓBER 11. n Kókusztejes sütőtökleves Hozzávalók; 1 közepes sütőtök, kimagozva, 2 centis kockákra vágva, 1 fej vöröshagyma felaprítva, 3 gerezd fokhagyma áttörve, 1 szál újhagy­ma karikákra vágva, 1 chilipaprika kimagozva, apróra vágva, 1 diónyi darab gyömbérgyökér lereszelve, 2 szál friss citromfű felaprítva, 3 dl kókusztej, 1 liter zöldségalapié, 1 ek citromlé, 1 ek halszósz. Elkészítés: A felkockázott sütőtök zsengébb részeit (kb. a harmadát) tegyük félre. Kevés olajon futtassuk meg a gyömbért és a hagymákat, majd pár perc után tegyük bele a chilit és a fokhagymát. Néhány perc pirítás után öntsük fel a levessel, szórjuk bele a sütőtök kétharmadát. Forraljuk fel, majd alacsonyabb lángon szórjuk meg a felaprított citromfűvel, öntsük bele a citromlevet és a halszószt. Fedő alatt főzzük fél órát. Közben a sütőtökből félrerakott darabo­kat egy tepsiben kb. 170 fokos sütőben süssük meg. Ha a leves megfőtt, öntsük fel a kókusztejjel, keverjük át, és dobáljuk bele a megsütött sütőtökdarabokat. Szórhatunk rá apróra tépkedett petrezselymet vagy korianderzöldet, de ez akár el is hagyható. Sütőtökpüré baconos feta nyársakkal Hozzávalók: 50 dkg sütőtök (tisztítva), 2 ek olívaolaj, 2 ek vaj, 1 salotta, 1 ek juharszirup, 1 bő marék pisztácia (pirított, sózott), 15 dkg feta, baconsze­letek (ahány kocka sajt lesz), bambusznyársak. Elkészítés: A salottát finomra aprítjuk, a sütőtököt kisebb kockákra vágjuk. A vaj és olaj keverékén nagy láng felett, gyakran kever- getve addig sütjük a zöldségeket a juharsziruppal együt, amíg kezdenek enyhe aranyszínt kap­ni. Ezután sózzuk, majd fedő alatt a legkisebb lángon puhára pároljuk a tököt. Végül villával pépesre törjük. Közben a pisztáciát meghá­mozzuk, durvára vágjuk. A fetát nagyobb kockákra vág­juk, minden kockát egy-egy szelet baconba göngyölünk, bambusznyársra húzzuk őket. Egy serpenyőben zsiradék nélkül minden oldalukon addig sütjük a nyársakat, amíg a bacon ropogós piros, a sajt aranyszínű lesz. Tálalásnál a tányérra szedett pürét meg­szórjuk a pisztáciával, majd szétosztjuk a nyársakat Sütőtökös-póréhagymás tarhonya Hozzávalók: 20 dkg tarho­nya, 6 dl húsleves, fél szál póréhagyma, 30 dkg sütőtök (tisztítva), 0,5 dl száraz fehér­bor, 1 ek vaj, 1 ek olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor kakukkfű, 1 marék reszelt parmezán. Elkészítés: A pórét hosszában kettévágjuk, vékony félkarikákra vágjuk. A sütőtököt felkockázzuk. A vaj és az olívaolaj keverékén körbepirítjuk a tarhonyát, majd hozzáadjuk a sütőtököt, azzal is pirítjuk. Hozzáadjuk a pórét, megfonnyasztjuk, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, a csokorba kötött kakukkfüvet. Felöntjük a borral, beforraljuk. Sózzuk, felöntjük a húslevessel, és fedő alatt addig főzzük, amíg a tarhonya haraphatóra puhul. Közben gyakran kevergetjük. Végül hozzákeverjük a reszelt sajtot, kidobjuk a kakukkfüvet és tálaljuk. Sütőtök gnocchi sült céklával Hozzávalók: 40 dkg sült sütő­tök, kb. 18 dkg finomliszt, 1 tojás, só, szerecsendió, 25 dkg sült cékla (hámozva, tisz­títva), 3 púpos ek kapribogyó, 3 ek vaj, 1,5 ek balzsamecet, 2 marék napraforgómag. Elkészítés: A kaprit átöblítjük, lecsepeg­tetjük. A céklát apró, félcentis kockákra vágjuk. A vajat serpenyőben, kis láng felett enyhén megbarnítjuk, majd beledobjuk a kaprit, és addig sütjük rázogatva, kevergetve, amíg kissé haragosabb zöld színűre sül. Ezután hozzáadjuk az apróra vágott céklát és a bal­zsamecetet, beforraljuk. (Sózni nem kell, a kaprí elég sós.) A pirított napraforgómaghoz a magokat száraz serpenyőben enyhén aranyszínűre pirítjuk kis láng felett, majd késes robotgépben durvára daráljuk. A sült tököt krumplipüréhez használt nyomóval vagy villá­val (esetleg botmixerrel) püré- sítjük, összegyúrjuk a liszttel, a tojással, pici sóval és reszelt szerecsendióval. (A liszt pontos mennyisége a sült tök nedves­ségtartalmától függő, annyit adjunk hozzá, amennyivel lágyabb, de azért jól formáz­ható tésztát kapunk.) Fél óra pihentetés után nedves kézzel 2 centi átmérőjű gombóco­kat formázunk belőle, majd egyesével lisztezett deszkára rakjuk. (Ez a módszer kicsit egyszerűbb, de természetesen lehet hagyományos módon is gnocchit készíteni: lisztezett deszkán 2 centis rudakat hen- gergetünk a tésztából, ezeket 2 centis darabokra vágjuk, majd villa hátán kicsit átpörgetjük.) Az elkészült gnocchikat bő, sós vízben kifőzzük, szűrőlapáttal kiemeljük, lecsepegtetjük, és a . kapris céklával, pirított napra­forgómaggal tálaljuk. Fűszeres kacsacomb sütőtökkel, szilvával Hozzávalók: 4 pecsenyekacsacomb, fuszerkeve- rék (2 ek szecsuáni bors, 15 szem csillagánizs, 2 ek édes­köménymag, 1 ek szegfűszeg, 1 ek őrölt fahéj keveréke finom­ra őrölve), 2 egész fej fokhagy­ma, 4 ek kacsazsír, só, 1 kisebb sütőtök (1 kg), 16-18 aszalt szilva, 16 szem szilva. Elkészítés: A kacsacombokat megtisztítjuk, bedörzsöljük 3 evőkanálnyi fuszerkeverékkel és sóval. A fokhagymát gerezdjeire bontjuk, meghámozzuk. A kacsacombo­kat a csont mellett éles, vékony pengéjű késsel felszúrjuk, és ide 1—1 gerezd fokhagymát nyomunk. Kizsírozott tepsibe szórjuk a maradék fokhagymát, erre fektetjük a kacsacombokat. A maradék zsírt szétosztjuk a combokon, és alájuk öntünk 1-1,5 dl vizet. Előmelegített sütőben 160 fokon 1,5 órán át sütjük, alufóliával letakarva. A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, nagyobb kockák­ra vágjuk, összeforgatjuk egy evőkanálnyi fuszerkeverékkel. A szilvát félbe vágjuk, kimagozzuk. A kacsacombokat másfél óra sü­tés után meglocsoljuk a zsírjával, kiemeljük a tepsiből, a zsír egy részét lemerjük, a maradékba beleforgatjuk a sütőtököt, a szil­vát, az aszalt szilvát, majd erre az ágyra visszafektetjük a combo­kat. További egy órán át sütjük, alufólia nélkül, 160 fokon. Sütotöksaláta sült körtével és kéksajttal forgatjuk az olívaolaj felével, majd sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük, úgy, hogy csak egy rétegben legyenek a zöldségek- gyümölcsök. Előmelegített sü­tőben 200 fokon, 45 perc alatt megsütjük (vagy amíg a sütőtök elkezd enyhén pirulni). A megsült körtét, sütőtököt tá­nyérra rendezzük, rámorzsoljuk a kéksajtot, majd jó minőségű extra szűz olívaolajat locsolunk rá. ízlés szerint a tetejére enyhén megpirított és durvára vágott diót is lehet szórni. serpenyőben megpirított és durvára vágott diót. A sütőtököt hosszában félbe­vágjuk, a magjait kikaparjuk. A húsát kanállal kivájjuk, durvára aprítjuk, a hajdinás keverékhez adjuk, átkeverjük, majd vissza- töltjük a sütőtökbe. Kecskesajtot morzsolunk a tetejére, és 180 fokos sütőben 45 perc alatt megsütjük. Sütőtökleves húsgolyóval Hozzávalók a leveshez: 1 db közepes sült sütőtök (ill. 1,5 1 házi sütőtökpüré), 1 1 víz, 1-2 dl főzőtejszín, 1 db lilahagy­ma, 8 db zsályalevél, cayenne-i bors, só, olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma. A húsgolyókhoz: 20 dkg darált csirke- vagy pulykamell, fél zsemle, 8 ek tej, 5 dkg füstölt sajt, só, 2 gerezd fokhagyma, 1 kisebb tojás, bors. Elkészítés: A leveshez a zsályát apróra vágjuk, a lilahagymát és a fokhagymát megpucoljuk, a lilahagymát finomra aprítjuk. A lilahagymát mérsékelt tűzön kevergetve megpároljuk az olívaolajon kb. 5 perc alatt, aztán hozzávegyítjük a fokhagymanyomón áttört fok­hagymát, és az egészet máris lehúz­zuk a tűzről: hozzáadjuk a zsályát, a Cayenne-i borsot, a sütőtökpürét, a vizet. A sütőtökös levest ezután erős lángon kevergetve felfor­raljuk, majd mérsékelt tűzön 10 perc alatt, néha megkeverve összefőzzük. Ezalatt összeállítjuk a húsgolyókat. A zsemlét pici darabokra tépkedjük, ráöntjük a tejet. A fokhagymagerezdeket megpucoljuk, finomra zúzzuk, a füstölt sajtot lereszeljük, a tojást villával enyhén habosra verjük. A hozzávalókat beletesszük egy tálba, megsózzuk, (ha szeretjük a csípősét meg is bogozhat­juk), és összedolgozzuk a darált szárnyashússal. Visszatérünk a leveshez. Újra erősre állítjuk alatta a lángot, felforraljuk. Golyókat formálunk a húsos keverékből, a levesbe rakjuk és kifőzzük. A végén beleöntjük a tejszínt is a levesbe és újra összeforraljuk Hozzávalók: 25 dkg sütőtök, 2 vilmos körte, 1 salottahagyma, 4-6 dkg kéksajt, 2+2 ek olíva­olaj, 4 ág kakukkfű, só. Elkészítés: A sütőtököt kis, centis kockákra vágjuk, a körtét meghámozzuk, magházát kivágjuk, gerezdekre szeleteljük. A salottát nagyon finomra aprítjuk, a kakukk- fuágakat nagyobb darabokra csipkedjük. A sütőtököt, a körtét, a hagy­mát és a kakukkfüvet össze­Töltött sütőtök Hozzávalók: 1 kis sütőtök (60-80 dkg), 25 dkg csiperke, 10 dkg hajdina, 1 fej vörös­hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 zsályalevél (vagy 1 tk szárított), 2 ek olívaolaj, 5 dkg dió, 8—10 dkg kecskesajt. Elkészítés: A gombát megtisztítjuk, felkoc- kázzuk, a hagymát, fokhagymát finomra aprítjuk. Az olívaolajon üvegesre sütjük a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát és lepirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a finom­ra aprított zsályával. Hozzáad­juk a hajdinát, felöntjük 2 dl vízzel, majd addig főzzük, amíg a hajdina megpuhul és magába szívja a folyadékot. Ekkor lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük az előzőleg száraz

Next

/
Thumbnails
Contents