Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-05 / 232. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 5. Vélemény És háttér 7 Amerikába is beszökött az európai demokráciákból ismert bénító politikai polarizáció USA: a befagyott politika ára A kormányzati funkciók részleges leállásához vezetett a demokraták és a republikánusok közötti politikai háború az Egyesült Államokban. RAVASZ ÁBEL Bár az átlagemberek többsége keveset érez a történtekből, a dolognak számos hatása van: kb. 800 ezer kormányzati alkalmazott van kényszerszabadságon, zárva vannak a közpénzből működtetett múzeumok, nemzeti parkok, szünetel az állami weboldalak működtetése vagy a külföldön állomásozó katonák meleg étkeztetése. A történetnek átfogó kihatása is lehet az USA gazdaságára: a részleges leállás önmagában is csökkenést eredményezett a produktivitásban, és a befektetői és lakossági bizalom csökkenése is komoly veszteségeket okozhat még. Arról nem is beszélve, hogy ha a két fél képtelen lesz a megegyezésre, október végén eljöhet az államcsőd is, aminek a hatásai be- láthatatlanoklennének. Hogyan jutott idáig az USA politikája? Egyre nagyobb teret kap az az értelmezés, hogy az amerikai politikai rendszer egész egyszerűen kilépett a jogi keretekből. Az alkotmányozó atyák ugyanis olyan államot képzeltek el, amelyben a politikai szereplők - pártosak és párt- politika felett állók - egyrészt egymást ellenőrzik, másrészt viszont együtt is működnek. A szenátusban például egészen az utolsó évtizedekig alkalmi, ad hoc koalíciók sora segített át törvényeket a testületen, a pártosságot átvágva és meghaladva. Az elmúlt években azonban az USA-ba is beköszöntött az a fajta politikai polarizáció, amelyet az európai, parlamentáris rendszerekben már jól ismerünk. A kormányzat nem különösebben figyel az ellenzékre, az ellenzék pedig semmibe vesz mindent, amit a kormány javasol. A pártok összezárnak, a mandátum gyakorlatilag impe- ratíwá válik (a képviselőnek úgy kell szavaznia, ahogy a pártja mondja), az erőviszonyok befagynak. Az ilyen polarizált politikai teret még egy parlamentáris rendszerben is nehéz működtetni, az USA konszenzuson alapuló politikai berendezkedését pedig teljesen lehetetlen. Akadnak országspecifikus tényezők is: egyebek mellett az A republikánusok úgy érzik, ha egészen az államcsődig engedik a történetet, akkor az Obama sara lesz. előválasztások rendszere, amely elvileg a legjobb jelölteket segítene kiválasztani, a gyakorlatban azonban a rendszer leginkább a fanatikus (és szélsőséges) kemény mag túszává válik, amelyhez tartozók az előválasztásokon a mérsékelt szavazókhoz képest nagyobb számban vesznek részt. Különösen rosszul érinti ez a Republikánus Pártot, amely a Bush-éra neo- konzervativizmusától most az ún. Tea Party-számy libertárius radikalizmusához sodródott. Egyre több függetlenként a- posztrofált elemző ad hangot azon véleményének, hogy a patthelyzetért a republikánusok inkább felelősek, mint Obama demokratái. A mérések szerint a közvélemény is így gondolja: 44-35 arányban őket hibáztatja inkább a helyzetért. így tehát logikus, hogy a patthelyzet feloldásában a republikánusoké a kulcsszerep. Úgy tűnik, komoly népszerűségvesztéssel néznek szembe. Éppen ez a legnagyobb veszély: a jelek szerint a fundamentalista szárny úgy érzi, hogy ha egészen az államcsődig engedi a történetet, akkor az már Obama saraként lesz elkönyvelve. A mérések nem adnak nekik igazat: de épp a viselkedésük irracionalitása az, ami a fő kocká- zatotjelentiazUSAszámára. (Ľubomír Kotrha karikatúrja) A keletnémet tartományokban még mindig csak a nyugati bérek 60-65%-a a kereset NDK-s hátrány: 23 év sem elég a ledolgozásra MTl-HÁTTÉR Anémet újraegyesítés után 23 évvel sem sikerült utolérniük az egykori NDK-s tartományoknak a nyugati országrész fejlettségét. Az első években a bérszínvonal gyorsan emelkedett. Ezt támogatták a politikusok, mert meg akarták győzni a lakosságot arról, hogy az új rendszer jobb. Helmut Kohl kancellár azt ígérte, az új tartományok hamarosan „felvirágoznak”. Derűlátók voltak a gazdaságkutatók is, Robert Barro, a Harvard egyetem professzora 1991-ben azt jósolta, hogy 15 év alatt kiegyenlítődik a bérszínvonal - idézte fel a Berliner Zeitung. A fizetésemeléseket a szakszervezetek is támogatták, mert el akarták kerülni, hogy az átalakuló keletnémet gazdaság csak az alacsony bérek révén legyen versenyképes. A nyugatnémet vállalatok is ezt támogatták, látszólag azért, műit á szakszervezetek, de a motiváció más volt: az: olcsón termelő keleti versenytársaktól tartottak. A gyors bér- emelkedés miatt azonban tömegesen mentek csődbe keletnémet vállalatok, és egyre magasabb lett a munkanélküliség. A keleti tartományok gazdasága lassan stabilizálódott, de az ezredforduló óta lényegében leállt a felzárkózás - mutatott rá Joachim Ragnitz drezdai gazdaságkutató. Nem sikerült elkerülni, hogy milliók csússzanak a legalacsonyabb fizetésű rétegbe. Keleten minden negyedik munkavállaló órabére elmarad a 8,5 eurótól, míg nyugaton csak a munkavállalók 11 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. (A szakszervezetek szerint 8,5 eu- rós minimálbért kell bevezetni az egész országban.) A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan 28%-kal kisebb fizetést kapnak keleten, mint nyugaton. Tavaly a nyugati tartományokban 3900 euró volt a havi bruttó bér, keleten 2820 euró. Az átlag azonban jelentős eltéréseket takar. A közszférában például szinte nincsenek különbségek a két országrész között, a versenyszférában viszont a keleti átlagfizetés a nyugati 65%-át teszik csak ki, egyes ágazatoknál pedig csupán 60%. Ugyanakkor a keleti tartományokban olcsóbb az élet, főleg a lakbér, ami azért fontos, mert a németek túlnyomó része nem öröklakásban, hanem bérelt lakásban él. A lakbérek nagyjából 10 százalékkal alacsonyabbak. A bérszínvonal egyenetlenségének több oka van. Például keleten nagyobb a munkanélküliség, a legfontosabb azonban a termelékenységben mutatkozó eltérés. Tavaly az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) a nyugati tartományokban 34 224 euró volt, keleten pedig22 972 euró. Javulást hozhat, ha a keleti tartományok jobban bekapcsolódnának az exportba, ehhez viszont vállalatszerkezeti átalakulás kell. A frankfurti tőzsdén jegyzett legnagyobb német részvénytársaságok DAX-30 indexében szereplő cégek közül egyiknek sem keleten van a központja. A volt NDK lakosságának így hozzá kell szoknia ahhoz, hogy tartósan alacsonyabb marad a bérszínvonal, mint nyugaton. KOMMENTAR Dekoltázsgate: ízlés és pofon SERES LÁSZLÓ A Kaposvári Egyetem rektora kiverte - mármint a biztosítékot, amikor idei 4. sz. rektori utasításában, a jog és a helyesírás elleni két- frontos harc jegyében, „a Kaposvári Egyetem polgárai számára” lényegében olyan dress code-ot írt elő, amilyet ma már talán kizárólag az arab világ al-Kaida irányította oktatási intézményeiben tűmének el a hallgatók. A rektor úr kéri mellőzni „a túl rövid szoknyát, rövidnadrágot, túlságosan kivágott, vagy pánt nélküli ruhákat”, különben felizgulunk, illetve dehogy, egyszerűen csak polgári ízlésünk nem tűri az ilyesmit, akárcsak „a túlzott parfüm és erős smink” használatát a diákság részéről. „Az utasítás be nem tartása a jogszabályokban és belső szabályzatokban meghatározott jogkövetkezményeket vonja maga után” - tette hozzá a 4. sz. rektori utasítás végén, a miheztartás végett. Csak remélni lehet, hogy az utasítás kiadása után inkább intézményének nem létező európai presztízsével foglalkozik, mint a diáklányok dekoltázsával. Itt hívnánk fel a figyelmet az olyan precíz, objektív, jogállami szakkifejezésekre, mint a „túlzott” és az „erős”, ennek megítélésére nyilván hamarosan bevezetik a vizsgákon a smink- és illatkommandókat, amelyek rajtaütésszerűen megjelennek, és pontos mérések alapján ítélkeznek majd a Kaposvári Egyetem polgárai felett. A diákokat szerencsére nem kellett félteni, lett rögtön akkora protesthangulat és viccesnek szánt akció Kaposváron, hogy híre meg sem állt a BBC-ig meg (az AP tudósítása révén) a teljes amerikai sajtóig, jómagam épp a The Kansas City Star c. világlap weboldalán böngészem a kaposvári dekoltázsgate fejleményeit, elképzelem, amint a kansasi olvasó magában a helyére teszi az országot, a morált és a bennszülöttek helyi szokásait; igaza lenne. A Művészeti Kar hallgatóinak nagy része fekete csadorban ment be az egyetemre, a színészhallgatók egy csoportja pedig meztelenre vetkőzve tiltakozott az utasítási hatalommal bíró bomírtság ellen. Lesz megjelenés strandpapucsban és törülközőben. Mindez remek, és nemzetközileg is jó fényt vet hazámra, amelyet eddig igencsak szégyelltem, valahányszor nyugati lap felfigyelt rá. De azért motoszkál bennem még egy-két kérdés az akcióval kapcsolatban. Például az, hogy hol voltak ugyanezek a viccesen protestáló diákok, amikor a törvényhozás nemrég szabályosan kitiltotta a hajléktalan embereket a közterekről? Amikor a magánnyugdíjak lenyúlásával ellopták sok millió ember jövőjét? Amikor azt látták, hogy az új állampárt rokonai és haverjai jártak jól minden új tenderrel, közbeszerzéssel? Amikor államosították a tanárokat és a gyerekeket, és közölték, hogy délután 4-ig az államé a gyerek, ahol beleverik az értelmét a NER középszerébe? Komolyan érdekel, mire (nem) gondoltak, mit miért (nem) csináltak, amikor minderről (nem) értesültek. Érdekelne továbbá az, hogy Deutsch Tamás, a Twitter cég EP-képviselője, aki szerint „teljesen elfogadhatatlan egy nyüvános, állami közintézményben a közízlésnek megfelelő öltözködést betiltani”, teljesen elfogadhatónak tartja-e azt az alkotmányos-jogállami pusztítást, azt a gazdasági ámokfutást és gátlástalan magántulajdon-lenyúlást, amit pártja és kormánya lassan negyedik éve művel ebben a hazában? „Nem lehetne ezt a rektor-barmot, mielőtt a dresszkódnál nagyobb kárt nem tesz, gyorsan leváltani?” - kérdezi egy korlátolt egyetemi vezető hatására, de akkor hol marad az a reakció, hogy „nem lehetne ezt a kormányfő-barmot, mielőtt a rezsicsökkentésnél nagyobb kárt nem tesz, gyorsan leváltani?” Érdekelne ezen felül az is, hogy amikor a gyorsan és adekvátan reagáló Fidesz-ifjúság, a Fidelitas arra kéri a rektort, „haladéktalanul részesítse amnesztiában a sminkcsendőrök által megrótt dekoltázsbűnözőket és miniszoknyás erkölcsgyalázókat”, akkor megfordul-e a fejében, hogy elmúlt közel négy év ebben az országban úgy, hogy nem hallottuk a gyorsan és adekvátan reagáló hangjukét? És bármennyire helyes is kiakadni a rektoron, nem aránytévesztés, és emiatt nem nyílt színi hazugság-e pont ezen felháborodni, nem pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének napi, normális üzemmódján? A kaposvári rektor hamar rá fog jönni arra, hogy nem lehet minden dekoltázs mögé rendőrt állítani. Mi, többiek viszont jó, ha megtanuljuk, hogyan zavarjuk el azokat, akik időnként ránk zúdítják korlátolt ízlésük összes dress code-ját, jogszabályát, alaptörvényét. A szerző a hvg.hu és a Kapitalizmus blog szerkesztője
