Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-02 / 203. szám, hétfő
20 Régiósport ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 2. www.ujszo.com Királyhelmeci lábtoll-labdazok Eb-remeldese Bagos Viktória két elsősége ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Tamow/Királyhelmec. Két arany- és két bronzérmet szereztek a Szlovákiát képviselő királyhelmeci fiatalok a lengyel- országi Tamowban július 4-6. között megrendezett első ifjúsági lábtoll-labda Európa-baj- nokságon. A felnőttek tavaly Ki- rályhelmecen zajló kontinens- viadalán négy ezüstérmet begyűjtött, tizenhárom éves Bagos Viktória ezúttal is bizonyította kivételes klasszisát. Első aranyérmét a női csapat tagjaként vette át Muszka Beatricé- vel és Pribula Évával. A lányok játszmaveszteség nélkül kerültek a dobogó legfelső fokára. Az elődöntőben a házigazdákat, a döntőben pedig Magyarországot verték 2:0-ra. Viktória második elsőségét Muszka Beatrice oldalán a női párosban szerezte. Tegyük hozzá: ismét játszmaveszteség nélkül. Az elődöntőben újfent északi, a döntőben pedig déli szomszédainkat győzték le 2:0-ra. A két bronzérem egyikében is szerepet vállalt Bagos Viktória, aki unokatestvérével, Költő Sebas- tiannal az oldalán a vegyespáros kis döntőjében a németek kettősét fektették két vállra (2:0). A második bronzérmet a Költő Sebastian, Szimko Balázs, Kondás Ádám alkotta trió harcolta ki Magyarország csapatával szemben. „Örömünkbe azonban üröm is vegyült. Csapatban ugyan taroltunk, de az egyéni versenyszámokban egyik játékosunknak sem sikerült a legjobb négy közé kerülnie. Vikit magyar ellenfele fura, védekező stílusa zavarta meg. A vegyes páros pedig a döntőbe jutásért vívott csatában szoros mérkőzésen kapott ki a magyaroktól” - nyüatkozta lapunknak Feke Gábor, a bodrogköziek mindenese. Összességében azonban elégedett lehet a királyhelmeci- ek mestere, hiszen védencei az európai lábtoll-labda nagymenőivel (magyarok és németek) lépést tartottak, sőt, az utánpótlás is nagyon ígéretesnek mutatkozik. „Nagyon örülök, hogy a lengyelországi kontinensviadalon megszereztük első aranyérmünket, ám ellenfeleink egyben a hiányosságainkra is rámutattak. Ezekre a folytatásban majd nagyobb figyelmet szentelünk. Azokban a versenyszámokban, melyekben jobb eredményekre számítottam, sajnos, most nem jött össze. Utazás előtti elvárásainkat azonban teljesítettük. Ez így jó.” - értékelte az eredményeket Feke Gábor, (pan) FIRMA HANDLOWŰ-TRAN B$U£OWA Bagos Viktória (balról a harmadik) két aranyéremmel igazolta kivételes képességeit a tamowi kontinesviadalon (Képarchívum) HIRKOSAR ■ Labdarúgás III. LIGA, NYUGAT, 5. forduló: Púchov-Šúrovce 2:2 (1:1), 9.: Mynáf (35.), Misik (59.), ill. Vido (41), J. Mrva (89); Vrbové-Sererf1:1 (1:0), 9.: Matej Kováč (36), ill. R. Hulák (79.- 11-esből); N. Zámky-FC Petržalka 0:3 (0:1), g.: Kolony (3., 47), 0. Spilár (81); N. Mesto-Pieštany 4:0 (1:0), g.: L. Žák (44., 68), Klačman (75), Svatík (88); Slovan jun.-To- poíčany 2:0 (2:0), g.: Serra (8), A. Kováč (21.); KELET, 5. forduló: Ružiná-Humenné 7:0 (5:0), g: J. Líška (7., 34. - mindkettő 11-esbó'l), Blaščík (9., 74), Igor Kotora (12), Kinček (26), R. Jendrišek (72); Poprad-Lipany 1:1 (0:0), g.: Michlík (50), ill. M. Drobňák 60. -11-esből); Námestovo-Bardejov- ská N. Ves 1:1 (1:0), g.: Simán (26), ill. Kiset (51). RÉGIÓBAJNOKSÁG. NYUGAT-SZLOVÁKIA, 5. forduló: V. Meder-Topofniky 2:0 (1:0), g.: Rózsa (9), Mészáros (86); J. Bohunice-Led. Rovne 1:2 (1:1), g.: Krajöovió (2), ill. Lódulta (4), Chmelík (90); V. Ludince-Gabfíkovo 0:3 (0:3), g.: Faragó (37), Németh (63), Lelkes (65). IV. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA. 5. forduló: Vlčany-Tvrdošovce 4:2 (3:1), g.: Vincze (19. - öngól), Strbac (24), Matušica (45), Cifra (54), ill. Di- kácz (6), Kanás (73); Kolárovo-DAC B/Trh. Hradská 2:0 (1:0), g.: Tóth (17), Magyar (74); Stúrovo-N. Život 3:0 (1:0), g.: Balog (24., 60), Vavrík (48); Želiezovce-Váhovce 1:5 (1:3), g.: Horniak (8), ill. Iskra (28., 54), Borš (42., 49), P. Hodúr (45). K0ZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 5. forduló: Zvolen-Fifa- kovo 3:1 (1:1), g.: Tóth Z. (19), Hausleitner (23), ill. Polák V. (59), Sládeček (70). V. LIGA, NYUGAT, SZLOVÁKIA, DÉL, 5. forduló: FK ZI. Klasy-Kráľová n/V. 1:3 (0:3), g.: Rigó (73), ill. Fŕkala (29), Oj (43), Kotlár (44). KELET, 5. forduló: Marcelová-Podhájska 2:2 (2:0), g.: Tóth Z. (19), Hlausleitner (23), ill.: V. Polák V. (59), Sládeček (70). KOZÉP-SZLOVÁKIA, D CSOPORT, 5. forduló: Lubeník-Cebovce 1:2 (0:2), g.: Micheí (80), ill. Bogdányi (3., 38). KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 6. forduló: Sobrance-Medzev 6:0 (5:0), g.: Bobal (13., 41), Ivanko (2), Cizmár (22), Dano (30), Sabo (76); V. Kapušany-Kráf. Chlmec 0:0. VI. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, KASSAI-G0MÜRI CSOPORT, 4. forduló: Turňa n/B.-Kokšov-Bakša 4:1 (2:1), g.: Rohály (13., 26), Eperjes (49), Rebej (70), ill.: Stolár (40). (áb) TERÜLETI BAJNOKSÁG, DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 5 forduló: Baloň-V. Blahovo 2:4 (2:3), g.: Mészáros, Simon, ill. Miklós, Bartal, Nagy, Molnár; Štvrtok n/0.-Baka 0:2 (0:2), g.: Hladký 2; Holi- ce n/O.-Cenkovce 2:1 (0:0), g.: Csánó, Potásch, ill. Lelkes; Okoč-Sokolec-Krár. Kračany 3:0 (2:0), g.: Torma, Végh, Molnár. II. OSZTÁLY, 5. forduló: Cakany-Kútniky 2:0 (1:0), g.: Strmiska, Jáger; H. Bar-Pot. Lúky 5:1 (4:0), g.: Bóna 4, Sághy, ill. Diószeghy; Dol. Stál B-Trnávka 3:3 (2:1), g.: Marczel 3, ill. Sárosfai 2, Tóth Árpád; ŠTK Samorín B-Jahodná 1:6 (1:3), g.: Haluška, ill. Lancz 2, Nagy, Anda, Bíró, Dohorák. III. OSZTÁLY, 5. forduló: Cil. Radvaü-Blahová 0:2 (0:1), g.: Ján Churý, Blaho; Trstená n/0.-lžop B 4:1 (2:0), g.: Csiba, Gróf, Lehocký, Balogh, ill. Almási. ■ Lábtoll-labda I. IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, Tarnow, a Szlovákiát képviselő' királyhelmeciek eredményei -férfi csapat (a döntőbe jutásért): Németország-Szlo- vákia 2:0 (24:22), (24:22). Mérkőzés a 3. helyért: Szlovákia-Magyarország 2:1 (18:21), (21:16), (21:8). Női csapat (a döntőbe jutásért): Szlovákia-Lengyelország 2:0 (21:16), (21:17). Döntő: Szlovákia-Magyarország 2:0 (21:19), (21:16). Női páros (a döntőbe jutásért): Szlovákia-Magyarország 2:0(21:16), (21:12). (pan) Új szerzeményük, Peter Iskra vezérletével Zselízen taroltak, öt gólt rúgtak a vágaiak Súlyos vereség születésnapkor Szombaton a zselízieket (sárga mezben) a vágaiak leckéztették (Vanek Lajos felvétele Zselíz. A hétközi kupakudarcot követően úgy tűnt, hogy nincs minden rendben a vágaiaknál, ám szombaton fergeteges támadójátékuknak köszönhetően helyrehozták hibájukat. ÚJ SZÓ-TÜDÓSÍTÁS A Vág-parti alakulat idegenben gyűjtötte be a három pontot, miután 5:l-re győzte le a zselízieket a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportja 5. fordulójában. Pedig nem úgy indult a meccs, hogy a vendéglátóknak bármi problémájuk lehet, hiszen Rotík Szebasztián és Kokoška már a párharc elején veszélyeztette Martiniak kapuját. A 8. percben az új szerzeménynek számító Horniak pontos lövésével a vezetést is megszerezték. Ezután viszont már csak zselíziek hálója rezdült. A 28. percben az elmúlt héten igazolt, régebben felsőbb osztályokban is megfordult Peter Iskra parádés fejesgóllal egyenlített. Három perccel a félidő vége előtt három fedezetlenül hagyott vágai csatár robogott Straňák kapujára. Közülük Borš sakk-matt helyzetben magabiztosan gurí- tottahálóba (1:2). Amikor már szinte mindenki a félidei pihenőt várta, az örökifjú Peter Hodúr a bal szélen elszáguldva került a védők mögé, s kíméletlenül kilőtte a rövid sarkat (1:3). A második játékrészben sem lankadt a vendégek góllövő kedve. A 49. percben az őrizetlenül maradt Hodúr az ugyancsak szabadon álló Borš elé tálalt, aki pontosan célzott (1:4). Öt perccel később Iskra adta meg a kegyelemdöfést a zselízieknek. A nyurga támadó a jobb szélen viharzott el, s a vetődő hálóőr hasa alatt helyezte a labdát a hálóba (1:5). A vendégek végig hatékonyan, célratörően játszottak, míg a hazaiak mind védekezésben, mind az ellenfél kapuja előtt határozatlanok voltak, sokat hibáztak. Elrontva ezzel a szurkolók kedvét és klubelnökük, Sokol László születésnapi hangulatát.,Alaposan leszerepeltünk ezen a délutánon. A mérkőzés az első húsz percben ment el, mi nem tudtuk növelni előnyünket, az ellenfél pedig hat tuti helyzetből ötöt kihasznált. Támadásszövésünk akadozott és a helyzetek értékesítésével is hadilábon álltunk” - vélekedett a kudarc okairól Rotík Tibor, a zselíziek játékosedzője. „Nem vitás, kellőképpen kárpótoltuk szurkolóinkat az udvardiak elleni múlt heti hazai 1:3-as vereségért. Peter Iskra két góljával az összecsapás főszereplőjének bizonyult, de a többi találatnál is érdemeket szerzett” - értékelte a gólerős újonc produkcióját Szabó Jenő vágai klubelnök, (áb) A zselízi Mészáros Béla kilencvenhárom évesen is vállalja a kihívásokat A sakk az élete, a többi nem számít Kitüntették a zselízi sakkozókat Zselíz. A hetvenkilenc éves Nagy Árpád agrármérnök a zselízi sakkegylet első elnökeként feladatai mellett játékosként is mindig szerepet vállalt a csapat munkájában. Három évtizeden át irányította a sportág történéseit a településen, mindemellett járási, sőt kerületi szinten is számos fontos tisztséget töltött be. 1989 óta III. ligás sakkbíró. Nemrégiben Mészáros Bélával együtt városi elismerésben részesítette őt Bakonyi Pál polgármester, (áb) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Ha valaki egyszer leül a sakktábla mellé és túljut az első lépéseken, az nehezen hagyja magát a sakkjátéktól eltéríteni. A sakk az életem, a többi nem számít”- vallja a kilencvenhárom éves Mészáros Béla, aki még ma is a zselízi ŠK Slovan igazolt játékosa. A sakk története a legendák világába nyúlik vissza. Másodlagos kérdés, hogy az indiaiak, az arabok, a perzsák, avagy netán a kínaiak találták-e fel. A legfontosabb az, hogy fejleszti a logikát és rengetegen rajongnak érte. A sakk szeretete interjúalanyom vérében lakozik, s arra ösztönzi ót, hogy éltesebben korában is vállalja a kihívásokat. Lévára járt polgári iskolába, s utazás közben a vonatban együtt sakkozott a barátokkal, Galgóczi Imrével és Bozse- ník Istvánnal. 1939-ben Budapestre szegődött szabónak. A jónevű Rošental mértékszabóság alkalmazottjaként az Almási téri versenyek rendszeres résztvevőjévé vált. Két évvel később kénytelen-kelletlen bevonult katonának, sőt a frontra is kikerült, Breszt-Litovszk környékére. Közben fogságba e- sett, ahonnan csupán 1948- ban szabadult. Zselízen és környékén szabómesterként kereste kenyerét. - Szajkó Pistával, Polák Pistával, Kalász Ernővel és Molnár Istvánnal kezdtem a szakmát, majd kineveztek részlegvezetőnek. Ám nem bírtam tökéletesen az államnyelvet, így lemondtam tisztségemről. Á folytatásban, negyvennyolc éves koromtól egészen nyugdíjba vonulásomig odahaza szabtam és varrtam.” A negyvenes évek végén kezdett el komolyabban sakkozni. Az akkori „élvonal” jeles képviselőinek számító Csana- ky Károllyal és Pásztor Lajossal vívott emlékezetes játszmákat. A nagyhírű trió két alkalommal a járási bajnokságot is megnyerte. 1961-ben Nagy Árpád, Pásztor Lajos és Mészáros Béla kezdeményezésére hivatalosan is megalakult a sakkszövetség Zselízen. A kerületi bajnokságban a nyitrai- ak, az érsekújváriak és a komáromiak ellen sikert sikerre halmozott a gárda. Az alapítókhoz később csatlakozott Kakačka József, Koncz András, Jaroslav Trecha és František Memersheimer. Közben a csapat a III. ligába küzdötte fel magát, s kerek egy évtizeden át a zólyomi, a gyetvai, az újbányái, a korponai, a gyűgyi, a bajmóci, a nyitranováki és a garamkalászi legénységgel viaskodtak. - 1995-ben tájékán volt" a legerősebb csapatunk, sorainkat erősítette az a Pereszlényi Géza, aki jelenleg is a dél-szlovákiai élő pontosok ranglistáján szerepel. Húsz évvel ezelőtt a helyi testnevelési egyesületből kiválva önálló polgári társulást alapítottunk. Béla bácsi nemrég a nagytúriak ellen ült le bajnokin a sakktáblához, s a négytagú csapatban egyedül neki sikerült győzni. - A sakk nemcsak egy társasjáték két személy részére, hanem sportág is, amely erős akaratot és tartást, valamint különös örömöt adott számomra. A világ legjobbjai közül a kedvenceim közé tartozott Portisch Lajos, Szabó László és Bobby Fischer, akiktől sokat tanultam. Örömömre szolgálna, ha egyre több fiatal szívébe tudnám becsempészni a sakk szeretetét.” (áb) Mészáros Béla (balról) napjainkban is sakkozik (Képarchívum