Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)

2013-09-05 / 206. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 5. Régió 5 A Nyitrán dolgozó orvosok a minisztériumban panaszkodnak, az igazgató szerint minden rendben Nincs, aki éjszaka ügyeljen a kórház gyermekosztályán Nyitra. Panasszal fordul­tak az egészségügyi mi­nisztériumhoz a helyi kórház gyermekorvosai, mert elégedetlenek az osztályon uralkodó állapotokkal. VRABEC MÁRIA Úgy vélik, Alena Ďurišová, a kórház igazgatóhelyettese olyan rosszul irányítja a gyer­mekgyógyászati osztályt, hogy a hat orvos közül négy miatta nem hajlandó éjszakai és hét­végi ügyeletet vállalni. A törvény szerint ezt megte­hetik, már januárban olyan munkaszerződést írtak alá, amelyben nem vállaltak ügye­leteket és túlórákat. A kórház­ban dolgozó 227 orvos közül csak a négy gyermekorvosnak van ilyen szerződése, értesülé­seink szerint egyébként fel­mondtakvolna. Mint ahogy azt júliusban a gyermekosztály fő­orvosa is tette, aki többször fi­gyelmeztette a kórház igazga­tóját, Jozef Valockýt (Smer), hogy amióta az újszülött- és gyermekosztályt összevonták, tarthatatlan a helyzet. 2006 óta a gyermekgyógyá­szatról 24 orvos távozott, idén januártól már csak úgy tudták megoldani az éjszakai ügyele­teket, hogy a kórház vezetése egy külsős, 61 éves orvosnőt alkalmazott, akinek saját ren­delője van. A volt főorvos nem tartotta helyénvalónak, hogy a doktornő a magánrendelés után havi tizenhat, délután háromtól másnap reggel hét óráig tartó éjszakai ügyeletet vállal a kórházban és hatot a mentőknél. „Emellett a számí­tógéphez sem ért, a gyerekek szüleinek diktálja a jelentést, a kanülöket pedig a nővérekkel vezetteti be. A főorvos azért ment el, mert már nem tudta vállalni a felelősséget, de mi sem nézhetjük tétlenül, hogy folyamatosan veszélyezteti a kis betegeket. Ennyi szolgálat nem normális, csak úgy lehet győzni, ha valaki nem végez rendes munkát, és ezt egy or­vos nem engedheti meg magának” - mondta lapunk­nak neve elhallgatását kérve az egyik orvos azok közül, akik panasszal fordultak a minisz­A doktornő a magán- rendelés után havi ti­zenhat éjszakai ügyele­tet vállal a kórházban és hatot a mentőknél. tériumhoz. Főleg arra a kér­désre szeretnének választ kapni, hány ügyelet megenge­dett egy hónapban, mert a kórház vezetése erről egyálta­lán nem hajlandó vitát nyitni. Jozef Valocký azt mondja, nincs tudomása arról, hogy a betegek vagy azok hozzátarto­zói közül bárki kifogásolta volna a külsős orvosnő munká­ját, de a kórház vezetősége igyekszik új orvosokat felven­ni, hogy csökkentse az alkal­mazottak terheltségét. Az em­lített doktornő sem lát semmi különlegeset abban, hogy hat­vanévesen a magánpraxis mel­lett ennyit ügyel. Lapunk megkeresésére azt mondta, más orvosok is dolgozhatnak ennyit, ha bírják. Az egészségügyi minisztéri­um egyelőre nem nyilatkozott a nyitrai gyermekgyógyásza­ton kialakult helyzetről, a tár­ca kommunikációs osztályán csak annyit tudtunk meg, hogy vizsgálatot tartanak a kórház­ban. Nem csak ők, az ügyele­tekről a megyei tisztiorvos is jelentést kér a kórház igazga­tójától, és ha úgy találja, hogy veszélyben lehetnek a bete­gek, ellenőrzést tart. Addig minden marad a régiben, az éjszakai ügyeletekben mind­össze két orvos és a külsős or­vosnő váltakozik. Olyan rossz állapotban vannak az utak, hogy már a kátyúzásnak sincs értelme Uniós pénzből újítják fel az utakat a Nagykürtösi járásban Ősszel végre új burkolatot kapnak a zsélyi, az ipolyvarbói, az ipolykéri utak, többségük szinte járhatatlan (A szerző felvétele) 1BOS EMESE Ipolyvarbó(Vrbovka). Két határon átnyúló együttmű­ködési projektnek köszönhető­en közel 40 kilométernyi út­szakasz kap új aszfaltburkola­tot a Nagykürtösi járásban. A napokban lezárul a közbeszer­zési pályázat, heteken belül megkezdődhet a munka. A két pályázatnak köszönhe­tően több mint ötmillió eurós beruházás valósul meg, nagy része Besztercebánya megye harmadosztályú közútjainak felújítását teszi lehetővé. Lő- rincz Mária, a Középső-Ipoly mente Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója lapunk­nak elmondta, még 2011-ben jelentkeztek a pályázati felhí­vásra. Az ügynökség által ki­dolgozott pályázatot 2012 má­jusában hagyták jóvá az illeté­kes szervek. A Petői projektnek köszönhe­tően a Zsély-Sósári részen, Ipolyvarbón, Ipolykéren, Petőn - a körforgalom előtti és utáni részen, Csaláron, Galábocs Ki­szellő szakaszán újítják fel a burkolatot. Magyarországon a Szécsény és Ludányhalászi kö­zötti a 2205-ös utat rekonstruál­ják. A projekt összköltsége meg­haladja a 2,8 millió eurót. Besz­tercebánya megye a többségé­ben harmadosztályú utak felújí­tásához közel 115 ezer euróval járul'hozzá. Mindkét beruházás 85 százaléka európai uniós for­rásból valósul meg, a fennmara­dó részt a partnerek állják. A má­sodik, a Rárósi projekt kereté­ben a szlovák oldalon a Rárósi hídtól Losonc felé vezető a II/585-ös autóút eddig fel nem újított része kap új aszfaltburko­latot. Magyarországon Nógrád megye 2205-ös útja kap új bur­kolatot Szécsény és Ipolytamóc között. A beruházás összege meghaladja 2,5 millió eurót. Besztercebánya megye a má­sodik pályázatból közel 22 ezer euróval veszi ki a részét. Szlovákiában több mint 21, Magyarországon közel 16 ki­lométernyi utat újítanak fel. Lőrincz Mária szerint az utak rendkívül rossz állapotban vol­tak, ezek helyreállítása nem csak a helyi lakosok életét könnyíti meg, hanem remélhe­tőleg a befektetők számára is vonzóbbá teszi a határ menti területet. Zólyomi Károly, Ipolyvarbó polgármestere örömmel fogad­ta az útfelújítás hírét, úgy fo­galmazott: legfőbb ideje a re­konstrukciónak. „Csoda, hogy ezeken az utakon eddig nem esett komolyabb kár az autók­ban. A kistérségben körülbelül 20 évvel ezelőtt volt komo­lyabb útjavítás” - mondta Zó­lyomi. Az 1113-as zobori oklevél kiadásának 900. évfordulójára emlékeznek a levéltarban Nemzetközi történelmi konferencia Vágsellyén ÚJ SZÓ-ELŐZETES Vágsellye. Nemzetközi kon­ferenciát szerveznek pénteken 8.30-tól a Pozsonyi Állami Le­véltár Vágsellyei Fióklevéltá­rának tanácstermében. A rene­szánsz kastély kiállítótermében ezen a napon történelmi kiállí­tás nyílik. A zobori kolostor a legújabb régészeti kutatások fényében című előadás után Novák Ve­ronika, a levéltár igazgatója számol be arról, hogy Galánta és Vágsellye történelmi nyomai fellelhetők a zobori oklevélben. Szó lesz továbbá a szlovákiai egyházi címertan és pecséttan aktuális feladatairól. A konfe­rencián bemutatják a morvaor­szági ciszterci rend pecsétjeit. Délután is számos ismeretter­jesztő előadásra várják az ér­deklődőket. Megtudhatják, mi­lyen volt a hajdúvárosok pe­cséthasználata a 17-19. szá­zadban, szó lesz továbbá a ma­gyarországi Veszprém megye községeinek jelenkori címeral- kotásáról. A nemzetközi konfe­renciát a levéltár vezetése a vágsellyei Pázmány Péter Tu­dományos Társasággal közö­sen szervezi. A zobori bencés apátság birtokainak megerősítéséről szóló oklevélben számos má- tyusföldi falut említenek. Ez a második legrégebbi fennma­radt oklevél, mely érdekes adatokat nyújt több vágsellyei és galántai régióbeli települé­sekről. (száz) Mégis kikapcsoljak a közvilágítást Lassan elsötétül Esztergom GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Nem tudott megegyezni Esztergom ön- kormányzata és a közvilágítá­sért felelős cég, ezért pénteken a városban elkezdték kikap­csolni az utcai lámpákat. Tété­nyi Éva polgármester levélben kért segítséget Pintér Sándor belügyminisztertől. A felszámolás alatt álló Tivi Kft. és a város jogi vitája több hete húzódik. Ä cég szerint a város idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért. Tétényi Éva viszont közölte: a pénz megvan - 40 millió forin­tot helyeztek letétbe a Tatabá­nyai Törvényszéken. Azért döntöttek úgy, hogy törvény- széki letétbe helyezik az össze­get, mert nem tartották jog­szerűnek, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a követeléske­zelőnek és a felszámolónak is fizessenek. Az önkormányzat a közvilágítás féléves díját letét­be helyezte és többször kezde­ményezett tárgyalásos megol­dást, de a helyzet máig nem tisztázódott. Több alkalommal maguk a lakók akadályozták meg, hogy a kikapcsolással megbízott cég emberei kisze­reljék az utcai lámpák izzóit. A polgármester az ügyben lopás és rongálás miatt tett feljelen­tést, ugyanis a kikapcsolásnak nincs sem jogi, sem erkölcsi alapja. Ä belügyminiszternek írt le­velében a polgármester a köte­lező önkormányzati feladat el­látásához - a közvilágítás biz­tosítása - kért segítséget. A le­vélre lapzártáig nem érkezett válasz. A helyiek több alkalommal maguk akadályozták meg az izzók ki­szerelését, a város fele mégis elsötétült (Vóczy-Hübschl István felvétele) Ismét zárva lesz az esztergomi Aquasziget Élményfürdős csiki-csuki ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Esztergom. Ismét bezárt az esztergomi Aquasziget élmény­fürdő. Az információt a fürdő Facebook-oldalán tették közzé. A rövid tájékoztatás szerint műszaki és karbantartási okok miatt bizonytalan ideig zárva lesz minden részlege. A fürdő vendégeit és dolgo­zóit a hír már nem lepte meg - megszokottá vált, hogy a fürdőt hosszabb-rövidebb idő­re bezárják. Az Aquasziget egy 3,6 milliárd forintos be­ruházásnak köszönhetően 2005-ben nyitotta meg kapu­it. A fürdő üzemeltetési költ­ségei azonban 2009-re na­gyon megemelkedtek. Ekkor az áramszolgáltató a több mil­lió forintos tartozás miatt né­hány órára kikapcsolta az áramot, majd a jelentős tarto­zások miatt a hőszolgáltató is szerződést bontott az élmény- fürdővel. Az Aquasziget elő­ször 2011-bén zárt be. Tavaly nyáron újra megnyitották, majd bezárták. Idén július 6-tól várta a fürdőzőket. A hír, amely szerint szeptember 2-tól ismét zárva lesz, hétfőn került fel az Aquasziget Face- book-oldalára. (guzsu) Az esztergomi Aquasziget élményfürdőt 2005-ben adták át (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents