Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-28 / 226. szám, szombat
I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 28. Szombati vendég 9 Kútvölgyi Erzsébet: „Amikor mi forradalmi módon tekintettünk a rendszerre, tapasztalt kollégáink kedves, szeretetteljes kívülállással néztek ránk" Nagy mogulok között egy legendás filmben Tíz film forgatókönyve készült Mándy Iván novelláiból, elbeszéléseiből. Várkonyi Zoltán, Palásthy György, Elek Judit, Szomjas György, Kézdi Kovács Zsolt és Bán Róbert mellett Sándor Pál két alkalommal dolgozott a magyar széppróza egyik legnagyobb mesterével. A Régi idők focija és a Szabadíts meg a gonosztól a legendás író műveinek legértékesebb filmváltozatai. SZABÓ G. LÁSZLÓ Ez utóbbi 1978-ban, vagyis harmincöt évvel ezelőtt született a színpadon 1961 őszén bemutatott Mélyvíz című zenés játék nyomán. „Mándy Iván speciális művészete akkor még nem volt olyan egyértelműen elfogadott - emlékezik a darab akkori rendezője, Szinetár Miklós. - Mi azonban nagyon szerettük az írásait, és úgy éreztük, ő az, aki a valóság feletti lebegésével, amely mélyen a valóságban gyökerezik, egész ellentmondásos művészetével - amely egyszerre humoros és tragikus, lírai és drámai, igaz és nem igaz - arra hivatott, hogy új művet teremtsen egy új műfaj számára. A Mélyvizet a mi kérésünkre, a Petőfi Színháznak írta. Aki ma megnézi a filmet, maradéktalanul visszakapja az eredeti mű gondolatait, bár - sok képi szépséggel, eredeti filmfordulattal gazdagítva - a cselekmény jelentősen más, mint a színpadi műben volt. A Mélyvíz tizenkét előadáson át élt, tizenkétszer mentek el felháborodott nézők az első rész után, és tizenkétszer zúgott tizenöt-húsz percig a tüntető vastaps az előadás végén. A tizenkettedik előadás utáni éjszakán a darab főszereplőjét, Sennyei Verát kórházba vitték. Pár hónapra rá elvitte a rák. Nélküle nem lehetett folytatni az előadást. És az akkori légkörben nem is volt érdemes.” Sándor Pál állandó munkatársát, Tóth Zsuzsát kérte meg, hogy a Mélyvizet Mándy Iván bevonásával filmre úja. A ra- vaszkás derűvel megáldott rendező, aki az író szerint egy pesti pasas szakállából bújt elő, egy bukott darabból, de inkább a saját álmából élesztette újra Mándy álmát. így született meg egy nyolcvannyolc perces remekmű, amely 1944 telén, egy légiriadó által szétzavart tánciskolái vendégek körében játszódik. Elindul egy csapat, élén a Mamával (Psota Irén), hogy akár a föld alól is, de előteremtsék az ellopott kabátot. A tánciskola ruhatárának féltve őrzött fogasáról eltulajdonított, bársonygalléros, sötétkék télikabátot. Összefog néhány ágrólszakadt, néhány roggyant lovag, kétes egzisztencia, romlott erkölcsű honleány, szökött katona, és üyen-olyan köztéri csavargó, hogy segítsenek visszaszerezni a Mama becsületét. Köztük a lány is, Adóiján Zsuzsi, a Mama lánya. Mennek tánciskolán, mosodán, óvóhelynek álcázott kuplerájon, lepukkant lakásokon át, félelmet, magányt, pusztulást legyőzve, csak hogy meglegyen a Mama becsülete. S miközben megjárják a háború poklát, a lopásnál sokkal nagyobb bűnöket követnek el, és a veszteségük is nagyobb egy ócska kabátnál. Zsuzsi, a rosszvérű Adorján Zsuzsi, aki úgy lóg katonavőlegénye vállán, hogy a lába nem is éri a földet, Kútvölgyi Erzsébet kitűnő megformálásában vonult be a hetvenes évek magyar filmgyártásának legértékesebb darabjait felvonultató, Buster Keaton, Chaplin és a Gish nővérek felejthetetlen alakításait őrző, ma már talán csak az emlékeinkben élő, pár száz férőhelyes mozikba. Ismerték már egymást Mándy Ivánnal, még mielőtt elkezdtékvolna a Szabadíts meg a gonosztól forgatását? Nem. Az én Mándy-történe- tem ott kezdődik, hogy Sándor Palika felkért Zsuzsi szerepére. dalmi utánjárás volt a forgatás ideje alatt. Sokat foglalkoztattak bennünket. Emlékszem, amikor elkezdtük a filmet, én még nem vártam a gyermekemet, de amikor a pótforgatás zajlott egy moziban, akkor már nyolc hónapos terhes voltam Iván fiammal, aki most harmincöt éves. Mint a film. Ennyire régi történet ez. Hála a jó Istennek, a filmet nézve senki nem veszi észre, hogy közben kihordtam egy gyereket. De az a müiő, amelyet Mándy megteremtett...! Valahonnan mégis ismerős lehetett. Bekerültem az Örkény-famí- liába, ami azt jelenti: ott volt egy komoly irodalmi elit. Déry, Somlyó, Mándy... olyan nevek, amelyek sugallták ezt az egész ujjlenyomatmentes tapintást, egy olyan világot, amelyben nincs agresszió. Még akkor sem, ha nyoma veszik egy kabátnak. Még akkor sem. Inkább végigjárnak egy utat, és ha kell, az Szabadíts meg a gonosztól: Kútvölgyi Erzsébet és Andorai Péter Előtte nem olvastam Mándyt. Valahogy kimaradt. Az amerikai, az orosz, a francia és az angol irodalom érdekelt. Aztán bekerültem ebbe a filmbe, és megszerettem. A nagymamám, aki mind a mai napig az idolom, részese volt Mándy vüágának. Ő sokat mesélt arról a korról, amelyben élt, egy nyugalmasabb világról, és a történet, a Mélyvíz, vagyis a Szabadíts meg a gonosztól története rímelt arra. Mindannyian elvará- zsolódtunk tőle. Psota, Garas, Andorai, Kém és én is, mindannyian. Mi voltunk a család. Kém Andris a testvérem, anyám Psota Irén, apám Garas Dezső, a szerelmem Andorai Péter. Akkor kezdtünk el „mándyzni”, amikor már bekerültünk a filmbe. Nagyon be voltunk mi akkor fogva, rengeteget dolgoztunk. Nem mondhatom azt, hogy irovilágával, akkor azt kell mondanom: az már a dramaturg, Tóth Zsuzsa kézjegyét is erősen magán viselte, megőrizve természetesen az eredeti mű hangulatát, írói szövetét. Igen, ez volt az első Mándy, amit olvastam. De az is Mándy volt, ahogy a filmet Ragályi Elemér fényképezte, az ő képei, az ő fényei, az ő beállításai. Plusz a miliő, ahol forgattunk, azok a helyek, amelyeket Sándor Palika talált. És a mi közreműködésünk is, az műid Mándy. A kisemberek becsülete, ami mindegyikünknek egyformán fontos volt, és állítom, hogy ma is az. Ez hiányzik az életünkből. A „nagy emberek” ugyanis, akik irányítanak bennünket, nem mutatnak példát becsületből. Az ő meggazdagodásuknak senki nem fog utánajárni, és nem hinném, hogy ruhatárosként bármelyikük tenne akár három lépést is egy kabátért. Nem, ezt egyáltalán nem feltételezem róluk. A becsületnek itt már nem olyan nagy a keletje. De akkor, amikor mi olyan forradalmi utóéletük árán is megkeresik, visz- szaszerzik. De nem verekszenek, nem gyilkolnak érte, hanem utánajárnak, felkutatják, mert becsület nélkül semmit sem ér a világ. És mi akkor voltunk fiatalok, tele forradalmi gondolattal, hiszen ami körbevett bennünket, azt nem akartuk elfogadni, abból ki akartunk tömi, attól el akartunk szakadni. Szabadon gondolkodók akartunk lenni. Ézért is volt olyan jó, hogy bekerültünk ebbe a filmbe, meg a nagy mogulok közé, Psota Irén, Garas Dezső, Major Tamás és Margitai Ági mellé, mert ők ezt a bőrükön érezték, és a mi forradalmi másságunkat kívülállóként tudták nézni. Sőt még biztattak is, hogy: „Csináld, kölyök, csináld!” Ha a forgatókönyvet olvasva találkozott először Mándy írói dón tekintettünk a rendszerre, tapasztalt kollégáink olyan kedves, szeretetteljes kívülállással néztek ránk. Emlékszik még arra, hogy mit érzett meg első olvasásra a szöveg mögött? A kisember tisztaságát és be- csiiletféltését. Egyértelműen. Mint említettem, sokféle rajongásom volt akkoriban. Egyrészt imádtam az oroszokat, Dosztojevszkij volt a nagy kedvencem, mélyen megérintett, amivel nála találkoztam, a nyomor, a kétségbeesés, aztán rögtön utána elkezdődött a Szentkuthy-őrü- letem, majd hirtelen megjelent egy kristálytiszta vonal: Mándy. Elolvastam a forgatókönyvet, és felfedeztem, hogy ebben a becsületféltő egyszerűségben mennyi szépség van. De mi a szocializmus építése közben voltunk forradalmárok, akik nem az adott rendszert akarták építeni. Pontosan láttuk, hogy nem szabad, hogy ez így működjön, csak éppen egyetlen szavunk sem lehetett. Illetve volt, csak nem segített, senki nem vette figyelembe. Hozzáteszem: senki nem verte be a fejemet, és nem vittek börtönbe a másképp gondolkodásom miatt. Egyszerű és kristálytiszta mondatokat olvastam Mándynál, szeretette méltó alakjához egyre közelebb kerülve rá kellett jönnöm, hogy nem abban az irodalomban lettem még erősebb, amelyben már amúgy is erősnek véltem magam, hanem valami olyanban, ami megtöri a hullámot. Ami azt a fajta tisztaságot adja, hogy nem kell állandóan kapálózni, és az örvény közelébe kerülni. Ezt a felismerést kaptam Mándytól, és akkor kezdtem el őt olvasni. Felnőttként. A stílusa is szokatlan lehetett egy olyan valaki számára, aki addig az amerikai vagy a francia írók műveit szívta magába. (B. Müller Magda felvétele) Mándy mindegyiküknél egyszerűbben fogalmaz. Nála nincsenek nyelvi bravúrok. Nála kabát van. Eltűnik egy kabát. Milyen kicsi dolog ez egy ember életében, mondom én, ha elveszteném a fél pár cipőmet. Kis dolog, ám ha kölcsönkértem valakitől, aki megtisztelt azzal, hogy odaadta, akkor vissza is kell adnom. Ebben nincs semmi bonyolultság. Csak tartás és tisztesség. Nagyon mélyen megszerettem én akkor Mándyt. Milyennek látta őt, amikor megjelent a forgatáson? Nem volt körülötte semmiféle csinnadratta. Nem emlékszem olyanra, hogy: „Itt a Mándy! Megjött a Mándy!” Ilyen egyáltalán nem volt. Ugyanaz az egyszerűség áradt belőle, mint az írásaiból. Déry is úgy ült be a Popfesztivál vígszínházi próbáira, hogy nem várta el, hogy vörös szőnyeget terítsenek elé, vagy pezsgővel, rózsacsokorral fogadják. Beült az első sorba, Gitant szívott, néha feltette a cigarettát a színpad szélére, és figyelt bennünket. Mándy természetéből fakadóan olyan volt, hogy keresett magának egy helyet a forgatáson, ahol senkit nem zavart, és úgy ült ott, hogy alig lehetett észrevenni. Munkatársként jött, és nem úgy, hogy tiszteljetek, ez az én művem. Nem, nem! Ha eltűnik az alázat, vége mindennek. Nekünk is, akik megjelenítünk valakit, tisztelnünk kell azt, amit csinálunk, egyébként nem tudjuk létrehozni. Nincs olyan, hogy azt mondom: én ezt jobban tudom, mert én interpretálom, én fogok nektek előadni. Az én koponyámban nem születnek Mándy-mű- vek. Alázattal kezeltük Mándyt, ő pedig alázattal követte a mi munkánkat. Hordoz magában ott legbe- lül egy alapvető képet, mely újra és újra megjelenik, ha róla beszél? Nincs előttem, ha lehunyom a szemem, nem jelenik meg azonnal. Déryt, Somlyót, Örkényt azonnal látom magam előtt. Ok meg is mutatkoztak, szerették a nyüvánosságot. Mándy nem annyira. Ő nem volt magamutogató ember. Amilyenek a művei, olyan volt az élete is. Harmincöt évvel ezelőtt annyira fiatal voltam és annyira másképp gondolkodónak képzeltem magam, hogy sajnos nem is fotózta őt le az agyam. De azt látom, hogy hol ült a forgatáson és hogyan. A Bajcsy-Zsilinszky úton kibéreltek egy használaton kívüli házat, és annak az első emeletén volt a filmbeli tánciskola. Ott ült Mándy egy tonettszéken. Pontosan látom őt, de az arcának a karaktere nem jelenik meg előttem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen. Később, évekkel a forgatás után találkoztak olykor-olykor? Nem. De olvastam az írásait. A forgatást követően beszereztem a novelláit. Én mindig három könyvet olvasok. Van egy metrós könyvem, egy konyhás könyvem és egy éjszakai könyvem. Ha főzök, az egyik ott van a közelemben. Ha befekszem az ágyba, és még nem akarok aludni, kezembe veszem a másikat. Mándy metrós könyv volt. Belefért. Bőven. Minden novellája remek kikapcsolódást biztosított utazás közben. Megnyugtatott. Szerintem azért kell Mándyt olvasni, mert az. életünk tele van gonddal, bajjal, depresszióval, hirtelen haraggal, kellemetlen rácsodálkozásokkal, hogy Jézusom, megint mit mondtam, ahelyett, hogy legyintettem volna, hiszen ez is csak egy piti ügy, kis dolog. Beleakadtál egy szögbe, kiszakadt a nadrágod? Nem kell ezért káromolni sem Istent, sem a szabót, sem a nadrágot. Szépség árad Mándyból. Szépség és nyugalom, amiből tanulni lehet. Attól még senki sem lesz gerinctelen, ha alázattal él. Én többek között ezt tanultam tőle, ami nem kevés.
