Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-21 / 220. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 21. Szalon 21 MÉDIATÉR ______________ Ne w York, végállomás: utazások az időgéppel H. G. Wells Az időgép című klasszikus regénye (1895) és Einstein relativitáselmélete (1915) óta nem hagyja nyugodni az emberi képzeletet a reális időutazás gondolata (persze az iránta érzett vágy egyidős lehet az emberiséggel). Amivel az előbbi nézett szembe komolyan a fikció területén, azt az utóbbi nem hogy kizárta volna a fizika alapján, hanem ellenkezőleg - az einsteini téridő-felfogás egyenesen alátámasztotta. H. NAGY PÉTER Egyrészt, ahogy Michio Kaku A lehetetlen fizikája című könyvében megfogalmazza, az időutazás „a fizikusokjátszóterévé” vált; másrészt nincs abban semmi különös, hogy a popkultúrát azóta át- meg átszövik az időutazásra épülő kitalált történetek. (Legutóbb Stephen King alkotott maradandót a témakörben, 11/22/63 című regényével.) Ezek között sok olyan van, melynek az időről kialakított képe bár szórakoztató, mégis feledhető, a tudomány szempontjából elhibázott; ám jó néhány olyan is akad, mely a témát nagyon is figyelemre méltó módon tárgyalja. Kezdjük az irodalommal, Wells művének utóéletével. A történelem menete Három olyan regényt említenék, melyek folytatják Az időgépet. De előbb néhány mondat az alapműről. Kaku a fent említett könyvében így foglalja össze a cselekményt. A regény hőse találmánya segítségével a jövőbe, 802 701-be utazik. „Ebben a távoli jövőben az emberiség már genetikailag két fajra szakadt, a gonosz morlockokra, akik mocskos, föld alatti gépeiket működtetik, és a mihaszna, gyermeteg eloikra, akik a fenti világ napsütésében táncolnak, és nem ismerik fel borzalmas jövőjüket (azt, hogy a morlockok felfalják őket). Azóta az időutazás rendszeres vendég lett a tudományos-fantasztikus irodalom lapjain, a Star Trektől a Vissza a jövőbe című filmekig.” A továbbiakhoz szükség lesz még egy fontos mozzanatra, ezért kiegészítem Kakut. A mű végén az időjáró eltűnik, nem tér vissza a jelenbe. Wells alkotása ezzel a megoldással háttérben tart egy másik - vagy több - történetet is, hiszen találgathatunk: mi lett az időutazóval, merre járhat? Vagyis evidens, hogy Az időgép továbbírható. Egon Friedeil Az időgép visszatér című kisregénye (először a szerző halála után, 1946-ban jelent meg) Wells időjárójának újabb kalandjait beszéli el. Az 1995-be és 2123- ba tett utazásokra épülő történet két olyan elemet tartalmaz, melyre érdemes utalnunk. A távoli jövőbe vetődő főhős vitába bonyolódik két furcsa figurával, akik azt állítj ák neki, hogy a morlockok és az élőik világába tett, vagyis a Wells-regényben leírt útja „egy másik Földre” vezetett. Bár az időutazó nem fogadja el a jövőbeli történészek érveit, Friedeil ezzel felvillant egy problémát, amely a téma szempontjából nagyon is lényeges: az időutazás beavatkozhat a történelem menetébe. A másik fontos felvetés: a jelenbe való visszatérés során, egy malőr következtében az időutazóban megfogalmazódik a jogos gyanú, hogy nem lehet a végtelenségig behatolni a múltba, legalábbis az időgép megépítése előtti tartományokba. A tragikus körülmények között elhunyt Friedeil (öngyilkos lett az anschluss idején) tehát nagyon is mélyre ható meglátásokkal gazdagította az időutazásra épülő sztorik előfeltevés-rendszerét. A kilyukadt idő A második példánk K. W. Jeter A morlockok éjszakája című regénye a ’70-es évekből. Érdekes, hogy a szerzőnek elvileg könnyebb dolga lehetett, mint elődeinek, mivel menet közben a természettudományokban született egy-két rendkívüli időértelmezés, de ezeket Jeter kevésbé használta ki. A téma mitikus olvasatát nyújtja (a legendás Artúr király megakadályozza a morlockok invázióját, melyet az időgép tett lehetővé), ám mégis belebonyolódik egy fontos kérdéstartományba. Szembesül az időparadoxonnal. „Ez valóban erőszaktétel az Univerzum természetes rendjén. Az egész időutazás-ügylet [...] kozmikus istenkáromlás. Jobb hagyni az éveket szépen leperegni egymás után, mintsem belepiszkálni az orsóba, és megrántani a fonalat, hogy meglássuk, mi következik. Jöjjön, aminek jönnie kell! Az a paradoxon, hogy a morlockok megeszik távoli elődeiket, nem olyan tragikus, összehasonlítva a katasztrófával, mely a Földet fenyegeti az időgép puszta használata következtében. Ez a katasztrófa pedig magának az időnek a kilyukadása.” Tehát ha a morlockok elfogyasztják elődeiket, meg sem születhetnek. Az időparadoxonok felvonultatása közkedvelt írói eljárás, de a század közepe óta megkerülhetetlen, hogy minden olyan konstrukció bukik, amely figyelmen kívül hagyja a kvantummechanikát. Nézzük gyorsan a harmadik példát. A sokvilág-elmélet Stephen Baxter briliáns regénye, az Időhajók ott kezdődik, ahol Wells műve végződik, s egyben Az időgép újraértelmezését is nyújtja. Az időjáró újabb útja 657 208-ba vezet, és azonnal egy megdöbbentő jelenségre derül fény. A jövőbe tett első és a mostani út közötti különbségek arra utalnak, hogy a történelem megváltozott, pontosabban sok párhuzamos változatra esett szét. Ennek oka pedig maga az időutazás és a róla készített beszámoló. (Ebből a szempontból Baxter konstrukciójának legközelebbi rokona Gregory Benford Timescape című regénye.) A történet morlock hőse az időutazó kérdésére, hogy mi a magyarázat a történelmek különválására, ezt válaszolja: „Ezzel a figyelmeztetéssel [tehát az időjáró kalandjainak elmesélésével] felvértezve az emberiség képes volt elkerülni a leépülést és azt a konfliktust, amely az élőik és a morlockok primitív, kegyetlen világát eredményezte. Ehelyett kifejlődtünk mi, és megzaboláztuk a Napot!” A helyzet azonban bonyolultabb, mert ez a szétszá- lazódás nem csak egyirányú vagy hurkokat képező folyamat. „Mély rettenet kerített hatalmába - mondja az időutazó -, ahogy ott álltunk ezeknek a soha meg nem történt eseményeknek a közepén. Úgy tűnt, hogy még az én múltam sem volt állandó és változatlan: még ez is módosulhat az időutazók kénye-kedve szerint! Nem menekülhettem az időgép hatása alól; mintha az általa nyitott elágazások végigsöpörnének a múlton és a jövőn, akár egy kő, amelyet az idő nyugodtan hömpölygő folyójába dobtak.” Baxter regényének koncepciója a kvantumvilág egyik leg- elképesztőbb értelmezésén nyugszik, az Everett-féle sokvi- lág-elméleten. Eszerint, ha az univerzum kvantumszintű döntésre kényszerül, megduplázódik. Az időutazás révén - mivel minden pillanat potenciális elágazási pont - végtelen számú alternatív történelem hozható létre. Ahogy az Időhajók már idézett morlock hőse fogalmaz, helyesen: „A kvantummechanika az általános teória, amelyen belül felállítható a szerteágazó történelmek elmélete, mi pedig éppen ezt éljük át!” Ennek megfelelően a szereplők tudatosítják, hogy az időutazás által előidézett változtatások új, alternatív világokat eredményeznek (paradoxonok feloldva), s ezek között a kommunikáció vagy átjárási lehetőség akkor szakad meg, amikor meghozzák a jövőt befolyásoló döntéseket. Mindez a multiverzum - a szerteágazó történelmek hatalmas panorámája - olyan leírásához vezet, mely tudományos szempontból is korrekt és hallatlanul izgalmas. Másrészt rádöbbennek, hogy bármit tesznek, az hatással van az időelágazásokra, vagyis a szerteágazó történelmek kikerülnek az irányításuk alól. „Nem kerülhetjük el, hogy bele ne avatkozzunk saját múltunkba. Minden lélegzetvételünkkel, minden kivágott fával, minden megölt állattal új világokat teremtünk a sokaságban. Ennyi az egész. Ez elkerülhetetlen!” Elágazási pontok Végezetül egy laza példa a filmkultúra területéről (a lehetséges több száz közül). A Men in Black-filmek sok-sok sziporkázó ötlettel gazdagították a science fiction repertoárját. A mérettartományokkal való játék (pl. minigalaxis egy macska nyakörvén, civilizáció egy szekrényben), a különféle intelligens fajok keveredése New Yorkban (pl. a popsztárok mint idegenek: Elvistől Michael Jacksonon át Lady Ga- gáig) megannyi poénra adott alkalmat. A széria harmadik darabja mindemellett időutazásos történet: J ügynöknek (Will Smith) egy időhurok kialakulása következtében vissza kell mennie a múltba, hogy megmentse K ügynököt (T ommy Lee Jones, illetve Josh Brolin) és a világot. Az akció természetesen sikerrel zárul (a részletek most nem érdekesek), s amikor J visszatér a jelenbe, a médiatér feltöltődik: a New York-i jelenet alatt Jay-Z Empire State of Mind című slágerének az a részlete szól, amelyet Alicia Keys énekel az említett városról (remekül passzol a szituhoz). Ám van itt még valami, amiért a filmet felidéztük. J küldetésének sikerét ugyanis nagyban befolyásolja egy idegen, Griffin (Michael Stuhlbarg), akinek elképesztő tulajdonságai vannak. Ezek közül is a legfigyelemreméltóbb, hogy ez a lény egyszerre érzékeli a jövő lehetséges kimeneteleit. Vagyis úgy él, hogy látja az elágazási pontokból születő alternatívákat. Griffin tehát tudja, amit a kvantummechanikával felvértezett science fiction oly nehezen adaptált: az események minden lehetséges variációjához egy új történelem tartozik. S ez bizony nagy horderejű változások elindítója volt. SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com H. G. Wells időgépe, ahogy azt az 1960-as és a 2002-es filmváltozat alkotói elképzelték (Képarchívum)
