Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-21 / 220. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. SZEPTEMBER 21. PORTRÉ • 171 A hetvenes évek végéig atletizált, futásban érmes volt a csehszlovák bajnokságon, később edzősködött, válogatott szinten is, a pozsonyi Interben olyan bajnokokat nevelt, mint Solárová, Hanzel, Sádek, Kavacky és mások. Vqlt a hazai vívószövetség elnöke, több rangos nemzetközi vagy hazai rendezvény szervező bizottságának főnöke vagy tagja (összes tisztét nehéz lenne felsorolni), szponzora, publikációk láttak napvilágot támogatásával. A pozsonyi Mladost és az Elán sportcsarnok igazgatója mindig ott van, ahol lennie kell, s főleg: ahol szükség van rá. Fő mozgatóerőként, segítőkész társként. Mégis mindig egy kicsit visszafogottan. Sokan vártuk, hogy ő lesz a legkomolyabb jelölt a Szlovák Adétikai Szövetség elnöki posztjára, ehelyett ’93-ban, a stuttgarti vb után a futóválogatott trénereként is leköszönt - nem értett egyet bizonyos dolgokkal. Kiábrándult a sportok királynőjéből, pihenőre volt szüksége. Akkor került pástközeibe: megkeresték a vívók, hogy jó lenne, ha egy pártadan valaki összefogná !T,J• ■ -.í, Én Ásványi László Santiago de VCompostelában. „Néhány éve úgy A éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet, s egy barátommal nekivágtam a Szent Jakab-útnak. j Már jóval előtte foglalkoztam a gondolattal, rengeteget olvastam a I Camino de Santiagóról. Azóta tőbb- H szőr tettem meg a zarándokutat, s ahányszor hazatértem, világosabban láttam a dolgokat, rendet raktam önmagámban..." erről szól, hanem „tisztességes hozzáállásról, megbízhatóságról, mindkét részről korrekt viszonyról. Vezető pozícióban nagy felelőssége van az embernek. Apaként sem Bottal tudom fegyelemre tanítani a gyerekeimet, jó szóból többet értenek. Megtörténik, hogy az ember ingerültebben reagál, de ritka, hogy emócióktól elragadva próbálok megoldani bizonyos dolgokat, igyekszem inkább nyugodtan érvelni.” Értékrendszerét, mint elmondta, a család alakította ki, hasonlóan, mint a testvéreiét is. Bátyja, aki a kassai US Steel egyik üzemének igazgatója volt, s nemrég hunyt el szívbetegségben, három nappal a halála előtt felhívta telefonon, s kérte, gondoskodjon róla, hogy otthon, Somorján temessék el. Egész életében igyekezett következetes maradni, elvégezni a munkáját, pedig hosszabb ideje bypasszal élt. Az élet sokszor állította bonyolult helyzetek elé Ásványi Lászlót. Az ezredfordulón keményen meg kellett küzdenie az életéért. „Rengeteget gondolkoztam családról, arról, hogyan tovább, mi lesz, ha már nem leszek. Elfogadtam, Szent Jakab útján megtisztulva Csütörtökön indult hetedik zarándokút)ára, Santiago de Compostelába. Ásványi Lászlót régóta ismerem, de erről az oldaláról kevésbé. Annyi mindennek volt részese az elmúlt időben... a sokfelé húzó sportág képviselőit. Igent mondott, bár előtte soha semmi köze nem volt a víváshoz. Talán annyi, hogy somorjai, s köztudottan az a hazai fellegvár, a fia is ott vívott, ráadásul a kitűnő vívó és edző Érsek Árpáddal régóta jó barátságban volt. Négy évig állt a sportág élén, kiépítve annak új rendszerét, amely fiatal tehetségeket vitt sikerre. Közben arra törekedett, hogy megtalálja az utódját, mert visszatért az adétikához. A háttérben maradva Inkább szeret a háttérben maradni, ügyel arra, nehogy túlságosan látó- távolságba kerüljön. „Erre tanított az edzői munka - fogalmazza meg a lényeget. - A siker a versenyzőé, a balsiker a mesteré. Nem mindenki tudja, ki volt Zátopek edzője, és sorolhatnám a többi olimpiai bajnokot, a tréner feladata, hogy háttérben maradjon. Szívesen segítek bárkinek, legyen az cselgáncsozó, birkózó vagy bárki más, a fontos, hogy értelmét lássam. Az a fő célom, s ez köti le a legtöbb energiámat, hogy a sportlétesítmények működjenek, hogy az önkéntes trénerek még dolgozhassanak. Nekem a sport nagyban befolyásolta az életemet, ezt igyekszem különböző formában visszaadni. Feldolgoztattam a pozsonyi főiskolás klub történetét, lefordítottuk szlovákra Somorja históriáját, hogy a szlovák iskolában tanulók is megismerkedhessenek vele. Ha valamibe belefogok, igyekszem jól csinálni, aztán átengedni a helyet másoknak. Kell a változás, mert ha mindig ugyanaz az ember ül a székben, idővel deformálódik, döntései nem mindig helyesek és hatásosak.” Hosszan mesél sportokról és tanítványokról, létesítményekről, tennivalókról, de azt, hogy magáról is mondjon valamit, úgy kell kicsalogatni belőle. Bármennyire régóta ismeri az ember, mégis az az érzése, nem igazán lát bele a leikébe. Pedig emberből van, nem találkoztam még senkivel, akitől azt hallottam volna, hogy segítséget kértem Ásványitól, de ő visszautasított. Ami, persze, oda vezethet, hogy egyesek visszaélnek vele. „Az utóbbi időben rádöbbentem, hogy bár én mindenkiben megbízom, nem mindig komoly a szándék. Nehezen, de ma már tudok nemet mondani. A segítség értékrend- szerünkből is adódik. A szüleim - édesapám somorjai volt, a mamám Stubnyafiirdőről származott -, akik már nem élnek, szintén segítettek, akin tudtak, pedig nem voltak gazdagok. Nem irigykedtek másokra, engem is erre tanítottak. Harminc- három éve vagyok nős, de még nem hallottam a feleségemtől, Violkától, hogy valakire egy rossz szót mondott volna. Ez nem téma nálunk. A nejem, aki szintén somorjai, maga a nyugalom, az eltelt években soha nem volt egymással problémánk, bár az élet sokszor állított bonyolult helyzetek elé. A család minden gondot igyekszik megoldani.” Balzsam testnek és léleknek Nem kapok választ arra, hogy ki a főnök a családban. „Amikor ösz- szeházasodtunk, az én dolgom volt, hogy a család számára biztos anyagi hátteret teremtsek, a nejemé meg az, hogy kellemes és nyugodt családi légkört. Néhány éve úgy éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet, s egy barátommal nekivágtam a Szent Jakab-útnak. Már jóval előtte foglalkoztam a gondolattal, rengeteget olvastam a Camino de Santiagóról. Azóta többször tettem meg a zarándokutat, s ahányszor hazatértem, világosabban láttam a dolgokat, rendet raktam önmagámban, mert éreztem, nem engedhetem, hogy magával ragadjon a médiákból, a reklámokból, az életből manapság áradó forgatag. Tíz nap alatt határoztam el, hogy nekivágok, s azok, akik velem együtt járták meg, mind Feleségével, Violkával és Gábor fiukkal Lánya, veje és a kis unoka (Fotók: családi album) újra visszatérnek. Balzsam a testnek és a léleknek. Igaz, nem egyszerű az út, egy hónapig tart, de eközben az ember rádöbben, hogy sok minden fölösleges, hogy elég neki egy tízkilós hátizsák, abba minden belefér. A szálláshelyen 60-70 társsal közösen hajtja le fejét, teljesen átrendeződnek az értékek, s visszaérkezve sokkal jobban megbecsüli, hogy hol és hogyan él.” Lánya, fia már felnőtt, az unoka is megérkezett. Mindig a család volt az, ami tartást, erőt adott neki. Az, ha tudta, hogy minden rendben van. Bántják viszont olyan dolgok, amelyeken nem képes változtatni: az emberek szociális helyzete, nem könnyen siklik át afölött, hogy mennyire nehéz egyesek élete, hogy egyik cég a másik után csődöt jelent, veszélybe sodorva sok-sok ember, család megélhetését, közben pár nap múlva új vállalkozásba kezd, mintha semmi nem történt volna. Soha senkinek nem volt adósa, igyekszik segíteni, ahogy tud, de ez csak csepp a tengerben. A morál, az erkölcs kivész az életünkből, az értékek deformálódtak, s elképzelheteden, hogy ez a jövőben így működjön. Maga is átéli ezeket a dolgokat, őt is érinti, hogy egyes cégek nem fizetnek, de eddig szerencsére meg tudta oldani a helyzetet. Megtanít győzni és veszíteni „Rengeteget ad az embernek a sport - lapoz egyet. - Nem az élsport a lényeges, az csak keveseknek adatik meg, sokkal fontosabb, hogy a széles tömegeket megmozgassuk. Azok, akik sportolnak, sok mindennel képesek az életben megküzdeni. Megtanít nyerni, de veszíteni is, s ha akadályokba, nehézségekbe ütközik valaki, ha gondja-baja van, könnyebben legyőzi, elviseli őket.” Mindarra, amit megfogalmazott, edzőként igyekszik megtanítani védenceit, formálni őket emberileg is, nemcsak a sportban. „Egy trénernek nem kell tudnia mindent, de jó, ha vannak ambíciói, s ezeket át kell adnia a versenyzőnek. Az edzőnek viszont nem lehetnek nagyobb ambíciói, mint a tanítványnak, nem lehet célratörőbb, rámenősebb nála, minden esetben meg kell őriznie a hidegvérét, a nyugalmát. Enélkül nem megy semmi, egyetlen területen sem, mert az edző felelős a védencéért, neki kell motiválnia, hogy jobb eredményeket érjen el. Sajnos, a mindennapi életben épp az emberi hozzáállás az, ami egyre jobban hiányzik, az az érzésem, hogy a politkusoktól, a politikából inkább átveszünk mindent, ami negatív, amit naponta elénk tálalnak, mint azt, ami emberséges. Ma reggel bekapcsoltam a rádiót, s a hírekben a CIA állásfoglalásáról beszéltek a lehallgatási ügyben. A CIA egyik fejese azt nyilatkozta, hogy nem történt semmi, minden országban ilyen a gyakorlat. De hát ez mégsem lehet normális! Nem szoktathatják az embereket arra, hogy az, ami erkölcstelen, etikádan, rendben van! Ez ilyen módon nem működhet! Ami nem öl meg, megerősít Főnökként néha szigorúnak kell lennie, fel kell emelnie a hangját, bár szerinte a főnökösködés nem hogy ha úgy adódik, elmegyek, de azt mondtam, mindennel el kell számolnom, s mintha megköny- nyebbültem volna. Ráadásul olyanokra találtam, akik segítőkészek voltak, nem anyagiakban, de lelkileg, s meggyőződésem, hogy ez volt a döntő. Néha egy-egy szó nagyon sokat jelent - reményt. Nincs szükségünk sok barátra, de az a néhány olyan legyen, akire mindig, minden helyzetben támaszkodhatunk.” Ami nem öl meg, az megerősít, mondják. „Másként tekintek sok mindenre - ismeri el. - Belátom, hogy szerencsém is volt, nem mindenki kap esélyt a túlélésre. Én kaptam.” Soha nem tervezett hosszú távon előre, igyekezett elfogadni a sorstól, amit kínál. Ez persze nem zárja ki azt, hogy bizonyos dolgokhoz nem kellett mentálisan fejlődnie. „Az embernek fel kell mérnie, mit akar tenni, reális-e, hogy megtegye. Örülni kell a kicsiségeknek is, például annak, hogy az egyik tanítványom, Jozko Repcík velem együtt járta meg Szent Jakab útját, hogy újra magára talált az adétikában. Maga a zarándokút nem recept a jobb életre, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy mit akar, s ott belül el kell fogadni azt.” Nincs rosszabb annál, ha az ember csalódik a másikban, de akkor is fel kell állni, s folytatni kell az utat. „Ezt mindenki megtapasztalja az életben. Szerencsére nem sokszor volt részem csalódásban, de volt, s utólag hiába őrlődök amiatt, hogy megakadályozhattam-e. Nem azért vagyok szomorú, mert csalódtam valakiben, inkább azért, hogyan történhetett, hogy annyi erőt, energiát fektettem belé, s kritikus helyzetben elárult, holott elég lett volna, ha bekopog, s megvitatjuk a helyzetet. Ha ilyen történt is velem, napirendre kellett térni fölötte, nem rágódhattam rajta a végletekig, de nagyon bántott. Történt ez magánéletben, sportban, a munkámban.” Urbán Klára
