Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-19 / 218. szám, csütörtök
22 Pihenő ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 19. www.ujszo.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Ha még a szinglik táborához tartozik, most párra lelhetnek, és előfordulhat, hogy ebből a kapcsolatból esküvő lesz. Ha ingatlannal üzletel, akkor most ebben is szerencséje lehet, s nagy haszonra tehet szert. Ne szalassza el. Bika (IV. 21.-V. 21.) Szerencséje lesz, mert a testvére vagy közeli rokona miatt komoly nehézségei vannak, ezeket most végre el tudja rendezni, megoldást talál rájuk. Azonban ígértesse meg rokonával, ez az utolsó eset, hogy segít neki, s kihúzza a bajból. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ha elveszített valakit az elmúlt időszakban, akkor ezt most sikerül feldolgoznia, mert jobban megérti, vagyis elfogadja a történteket, s ezáltal lelkileg kiegyensúlyozottabbá válik. Nem kell elfelejteni őt, csak tudni kell elengedni! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Szerencséje lesz, mert olyan ügyeket is sikerül lezárnia, amelyeket évek óta nem sikerült. Sorsszerű találkozásban lehet része, s már az első pillanattól kezdve mindketten úgy érzik, mintha már hosszú évek óta ismernék egymást. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha egy titkos szerelmi kapcsolatot folytat, akkor ajánlatos lenne befejezni, főleg abban az esetben, ha nem szeremé, hogy ezt a viszonyt szerettei is megtudják. Ugyanis partnere mindent elkövet, hogy környezete tudomást szerezzen kettőjükről. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Munkatársaival szemben legyen óvatosabb, mivel van köztük néhány, akit az irigység vezérel. Bár tudja, hogy kik azok, de egyelőre nem tesz semmit, mert kíváncsi, hogy mi lesz a következő lépésük. Csak nehogy túl sokáig váljon! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Párkapcsolatában változásra számíthat, mert azt a viszonyt, amelyben nem boldog, s amely hátráltatja karrierjét, felváltja egy olyan kapcsolat, amelyben szinte újjászületik, és legtitkosabb vágyai is valóra válnak! Zárja le a régit mielőbb. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Amennyiben már van gyermeke, akkor miatta lesz kénytelen részt venni egy olyan rendezvényen, amelyre ugyan nem szívesen pazarolja drága idejét, viszont tudatosítja, hogy jelenlétével csemetéje jövőjét pozitívan befolyásolhatja. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Sikeres időszak kezdődik az életében, melyre most nem lesz igaz a régi mondás, miszerint, akinek szerencséje van a szerelemben, az szerencsétlen a pénzügyekben. Ön most mindkettőben mázlistának mondhatja magát! Bak (XII. 22.-I. 20.) Jelenleg párkapcsolatára irányul a figyelme. Ha eddig még nem kötötték be a fejét, akkor ennek vége, mert olyan valakivel hozza össze a sors, aki az első pillanatban belopta magát a szívébe, s hamarosan egy párt alkotnak majd! Vízöntő (1.21.-n. 19.) Ha eddig úgy érezte, hogy nem találja azt a munkát, amelyben a legjobban tudna teljesítem, akkor, bár némi segítséggel, de rájön, hogy müyen irányba haladjon, s milyen faladatokat kell végeznie! S ha ehhez tanulnia kell, akkor tegye azt! Halak (II. 20.-III. 20.) Szerencséje lehet a munkában, főleg, ha eddig életének ezen a területén nehézségeket és csalódásokat kellett elszenvednie. Végre a megérdemelt helyre kerül, ahol nemcsak megbecsülik tudását, tehetségét, de anyagilag is jobban jár. Jessica Alba, noha a gyönyörű hollywoodi színésznők közé sorolják, nincs megelégedve mostani alakjával, melyet második terhessége eléggé megviselt. Nem igazán lelkesedik azonban azért, hogy edzőteremben gyötörje magát, ezért inkább az egészséges étkezésre szavaz. Úgy döntött, saját maga fog főzni. Nem kezdő ezen a téren, hiszen már 72 évesen belekóstolt a konyhatudományba: megunta ugyanis a félkész ételeket, melyek gyakran kerültek az asztalukra, így inkább kotyvasztott magának valami friss ételt. (SÍT A/A P-fel véte I) G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezó'ben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 6 4 9 5 8 3 2 1 7 5 1 3 2 7 6 4 8 9 2 7 8 4 1 9 3 6 5 7 2 1 6 9 4 8 5 3 3 8 4 7 2 5 6 9 1 9 5 6 1 3 8 7 4 2 1 3 5 8 6 2 9 7 4 8 9 7 3 4 1 5 2 6 4 6 2 9 5 7 1 3 8 " 5 9 2 3 9 1 2 8 4 8 2 7 5 6 1 7 6 7 __ 4 7 2 6 3 5 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések JEGA JENA JENTAY JENYISZEJ JENYISZEJ- HEGYSÉG JENYISZEJ-SÍKSÁG JEQUITINHONHA JERADA JEREVÁN JERGENYI JERICHO Előző feladványunk megfejtése: Jatapu J J E N Y I S Z E J J E J H C I R E JE R N O N E J E G H R E J T A J Z A Á E A V E E A S B H S G D Á G E I YN K Y A N A Y H A J O í S I Y N E G R E H S É J E Q U I T I NG J E N Y I S Z E J J MAI RECEPTÜNK nejlonzacskóba töltjük, és sodrófával apró darabokra törjük. Összeállítjuk a „tortát”: egy réteg kekszmorzsa, egy réteg szilva, egy réteg túró. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg a pohár meg nem telik. Expressz gyorsaságú desszert. Jó étvágyat kívánunk! (nosa) Gyümölcsös túrótorta pohárban Hozzávalók 4 főre: 25 dkg túró, 1 ek citromlé, 2 ek cukor, vanília ízlés szerint, 2 ek görög joghurt, 10 dkg kekszmorzsa, 20 dkg szilva Elkészítés: A túrót villával alaposan összetörjük. Az áttört túrót kikeverjük a cukorral, a vaníliarúd kikapargatott belsejével és a citrom levével, majd néhány evőkanál görög joghurttal lazítjuk. A szilvát megmossuk, kimagozzuk, és kockára vágjuk. A kekszet Mai időjárás Változóan felhős égbolt, helyenként eső. Előrejelzés Szélirány Északkeleti szél. Átlaghőmérséklet 13 °C 18 °C Éjszakai hőmérséklet __ 5°C 10 “C Európai nagyvárosok időjárása OSIQ J 16-Éjí/ Helsinki 18 °C London “ff“-io «f , Varsó w Berlin ^3 oC 16 *C Moszkva 18 *C Madrid 28 °C Párizs 19 °C K Budapest 18 *C Athén é 2é>*C 28 “C~ Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Csütörtök Cvügy__________________17 °C Dunaszerdahelv 18 °C Komárom 18 °C Óqyalla 18 °C Léva 17 °C Naqvmihálv 16 °C Naqvrőce 17 °C Rozsnyó 16 °C Szene 18 °C Csorbató 9°C Párkány 18 °C Naqvszombat 18 °C Losonc 17 °C 16 °C Péntek 5 *C Túlnyomóan derült égbolt. Pozsony 19 °C Érsekújvár 18 °C Losonc 17 °C Kassa 18 °C Szombat f ■ 16 *C 'JLr 9 °C Túlnyomóan derült égbolt. Pozsony 19 °C Érsekújvár 19 °C Losonc 18 °C Kassa «« 18 °C Mallorca-•» 26 °C Ibiza 29 °C Török riviéra 28 °C Kréta 27 °C Rhodos 27“C Ciprus 30 °C 26 °C Isztria ________________—- 24 °C D ubrovnik 25°C Várna 26 °C Zadar 25 °C Kairó 40 °C Malaqa 31 °C Tunisz ______~~ 27-C Tőketerebes Szicília