Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-16 / 215. szám, hétfő
Pihenő ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 16. www.ujszo.com 22 HOROSZKÓP GONDOLKODÓ Kos (III. 21.-IV. 20.) Párkapcsolatában változásokra számíthat. Kedvese nem a nagy társasági élet után vágyik, szeretne több időt tölteni önnel kettesben. Ha a házastársak elhidegültek egymástól, most itt a lehetőség, hogy ismét egymásra találjanak! Bika (IV. 21.-V. 21.) A közlekedés során sokkal nagyobb figyelemre lenne szüksége, éppen ezért ha gyengének, fáradtnak érzi magát, ne üljön volán mögé! Ne kísértse a sorsot! Vagy ne induljon útnak, vagy vegye igénybe a tömegközlekedést vagy a taxit! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ha eddig nem próbálkozott a szerencsejátékokkal, akkor itt az ideje, hogy elkezdje, ugyanis van esélye arra, hogy akár a fődíjat is megnyeije. Ha mégsem sikerül, akkor sincs semmi baj, egy időre eljátszhatott a gazdagság gondolatával! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Eddigi legsikeresebb időszaka veszi kezdetét. Az élet számos területén érezheti magát mázlistának. Hozzáfoghat szinte bármihez, a vége elismerés és pénz, sok pénz lesz, ugyanis olyan helyről is segítséget kap, ahonnan eddig lehetetlen volt. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Most kicsit foglalkozhatna az egészségével is. Menjen el egy kivizsgálásra, aminek az eredményével elégedett lesz, és meg is nyugszik, hogy minden rendben! Amennyiben valamelyik hozzátartozója beteg, legyen vele türelmesebb! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Ha eddig is fontosak voltak önnek a barátok, jó ismerősök, a társasági élet, akkor most ez még hatványozottabban igaz. Ugyanis az ilyen összejöveteleken új emberekkel ismerkedhet meg, s a régi kapcsolatai is új fényben tündökölnek. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Most érdemes lenne ismét tanulmányokba kezdenie még abban az esetben is, ha már nagyon régen koptatta utoljára az iskolapadot. Ugyanis azt a tudást, amire szert tehet, munkája során karrierje érdekében kamatoztathatja! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) A jövőjére koncentrál, mert tudja, s érzi, hogy a most történő események, saját tettei mind-mind kihatnak az elkövetkező esztendőkre is. Éppen ezért mielőtt bármiről döntene, jól gondolja át, milyen hatással lehet majd a jövőjére! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Amennyiben egészségi problémái vannak, ideje törődnie magával. Ha műtétre van szüksége, akkor se nyugtalankodjon, mert minden zökkenőmentesen történik, s ön gyorsan talpra áll. A szerelemben is szerencséje lehet, használja ki! Bak (XII. 22.-I. 20.) Ha most kezdene valakivel közös vállalkozásba, szerencsés lehet és sikeres. Minden bajtól, problémától megmenekülhet, mert szerencsecsillagának a hatására úgy érzi, mintha nem is e világi védelemben részesülne! Vízöntő (1.21.-D. 19.) Figyelme most elsősorban a kapcsolataira irányul, legyen az baráti, rokoni, munkahelyi, melyeket igyekszik kihasználni a saját javára. E kapcsolatok révén olyan információhoz juthat, mellyel egzisztenciális nehézségeinek búcsút inthet! Halak (II. 20.-III. 20.) Hajlamos lesz ebben az időszakban eltúlozni bizonyos dolgokat, és ennek hatására olyan ügyletekbe mehet bele, amelyek miatt a későbbiekben komoly problémája, sőt anyagi vesztesége is lehet. Gondolja meg a dolgot, megéri-e! Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 2 5 1 3 1 6 3 5 7 8 5 2 8 6 9 1 3 4 5 5 4 7 9 2 1 7 1 9 4 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Paul Walker, a Halálos iramban rokonszenves sztárja pár évvel ezelőtt még nem keltett túl nagy feltűnést. Ma már a hatodik szériánál tartó akcióthrillemek köszönhetően hatalmasra nőtt női rajongótábora. A hölgyek a napokban az amerikai színész sportos alakjában is gyönyörködhettek, ugyanis egy reklámkampány forgatása során közszemlére tette izmos felsőtestét. (SITA/AP-felvétel) Földrajzi kifejezések BAGÓ BALÁSTYA BALATON BALATON TÖ BALATONAKALI BALATONALMÁDI BALATONBERÉNY BALATONLELLE BALTA BAMAKO BANA B A L A T O N T Ó B B A L A T 0 N B B A B A L A N A B E I L A A O Á L I N R D A L T G K S O P É Á T A L A B T T A N M O T A B A P A Y Y L N 0 N L E L L E A A A N A B A L A T O N K B B A M A K O A L A MAI RECEPTÜNK Mentás-gyömbéres zöldborsókrémleves Hozzávalók 4 főre: Leveshez: 25 dkg zöldborsó, 1 közepes db vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 közepes db burgonya, 2 dl tejszín (legalább 30%-osj, 4 dl zöldség alapié (ha nincs, helyettesítsük vízzel), 4 dl tej, 1 csokor menta (kb. 30 levél), só ízlés szerint, bors ízlés szerint, 2 ek olívaolaj, 5 cm gyömbér; levesbetéthez: 10 g parmezán sajt, 5 dkg pármai sonka Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát olívaolajon megfuttatjuk. Adjuk hozzá a kockára vágott burgonyát és a zöldborsót, majd öntsük fel tejjel és zöldségalaplével. FőzElőző feladványunk megfejtése: Akszoran csúcs zük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Tegyük bele a mentaleveleket és a reszelt gyömbért. Főzzük további 2 percig. Botmixerrel pürésítsük, majd öntsük fel tejszínnel. Ha teljesen simán szeretnénk fogyasztani, szűrjük át az egész levest. Ízesítsük sóval, borssal, főzzük pár percig. Tálaljuk frissen reszelt parmezánnal és pirított sonkachipssel. (nosa) Mai időjárás Változóan felhős, helyenként borús idő. Európai nagyvárosok időjárása íz Oslo 13 *6 Helsinki 17 X London 1SX Párizs 15 BP I r** * Varsó Berlin •£ 16 X • Budapest 25 X Madrid 30 -C Róma Athén 25*c 28 15‘C Hétfő Kedd Szerda Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gvűav 21 °C Rozsnyó 21 “C Ul * t Mallorca 28 °C Isztria w 25 °C Dunaszerdahelv 24 °C Szene 23 °C Változóan felhős, borús idő. Változóan felhős, borús idő, Ibiza 28 °C Dubrovnik 25 °C Komárom 23 °C Csorbató 16 °C többfelé eső. Török riviéra 31 °C Várna 27 °C Óavalla 24 °C Párkánv 23 °C Pozsony t. 17 °C Pozsony —- 18°C Kréta 28 °C Zadar 24 °C Léva 22 °C Naqvszombat 22 °C Érsekújvár- 19 °C Érsekújvár 18 °C Rhodos 27 °C Kairó 32 °C Naavmihálv 22 °C Losonc 22 °C Losonc 18 °C Losonc 17 °C Ciprus 31 °C Maiaqa 20 °C Naavrőce 21 °C Tőketerebes 22 °C Kassa ti 15 °C Kassa 18 °C Szicília 26 °C Tunisz 29 °C