Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-14 / 214. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 14. Szalon 21 Feledés kontra Hold, Elysium - Zárt világ kontra District 9: mindkét összehasonlításból az előképek jönnek ki jobban, ma is nézhetőbb mozik Másodvirágzású sci-fik Az idei nyár két legnagyobb reményű sci-fije, a Feledés és az Elysium - Zárt világ fej-fej mellett, 7,0 ponton áll jelenleg az imdb.com-on, azaz a legnagyobb nemzetközi internetes szavazóbázison. Az avatatlanoknak súgom, hogy az oldal pontszámai a közönségfilmek terén megbízhatók, és a hetes az a határérték, amely alá nem érdemes menni, vagy legalábbis kockázatos. GYENES GÁBOR Ebből logikusan következik, hogy a szóban forgó két film érdemes bár a szóra, de nem tartozik a feltétlenül ajánlott kategóriába. Hogy mivégre írom e sorokat, ha középszerűek a mozik? A helyzet az, hogy úgy érzem, mindkét alkotás egy-egy zseniális előkép másodvirágzása. Ilyen módon az idei filmeken keresztül két 2009-es alkotást szeretnék mindenek előtt figyelembe ajánlani, nevesül a Holdat (Moon) és a District 9-et. Egzisztencialista kamaradráma A Joseph Kosinski által rendezett Feledés (Oblivion) a 2009-es, Duncan Jones rendezte Hold című alkotás gyengébb utánérzete. A két történet és a stíluselemek kínosan hasonlítanak egymásra. A Föld lakosságától izoláltan (az egyik esetben egy holdbázison, a másikban a lakhatatlanná vált Földön) él a főszereplő karbantartó, aki magányosan, rutinszerűen végzi munkáját, mígnem valamilyen véletlen folytán kisodródik a megszokott kerékvágásból és kiderül, hogy kulisszavilágban él. Elbizonytalanodik valósnak és természetesnek vélt környezetében, majd nyomozni kezd, mi a tényleges helyzete és funkciója. A megoldás - amit nem szeretnék lespo- ilerezni (tessék megnézni a Holdat) - ugyanaz mindkét filmben. A Hold esetében a felismerés elemi és megrázó, a sci- fi pedig kőkemény egzisztencialista drámába fordul. A látszatvilág felszámolása után nagyon prózai, kilátástalan létben találja magát hősünk. Eluralkodik a kiszolgáltatottság érzése, megkérdőjeleződik az egyén identitása, az egyéniség megismétel- hetetlensége. A nézőt beszippantja a teljes magány vákuuma, ahol Clint Mansell túlvilági muzsikája szól. Ezzel szemben a Feledésben a fordulópont már ismert, és a létkérdések témájában sem bátorkodik olyan mélyre, mint elődje. Jól illusztrálja a két film mélységét a főszereplő-választás: Sam Rockwell a Holdban és Tom Cruise a Feledésben. Sam Rockwell, a Hold egyetlen szereplője, egyes-egyedül viszi hátán a kétórás filmet, méghozzá parádésan. Tom Cruise-nak már vannak segítői, többek között Morgan Freeman is. Rá is fér, mivel ez a csibészes moso- lyú ötvenéves kölyök még mindig ugyanazzal a hét gesztussal dolgozik, mint annak idején a Top Gunban. (Zavarba ejtő látni, amint valakin nem fog az idő, nem öregszik, de nem is tanul, nem fejlődik, nem változik semmit. Tom Cruise és az idő egyszerűen nem viszonyulnak egymáshoz.) Sam Rockwellt többször láthattuk olyan szerepekben, amelyekben meg tudott mutatni legalább két figurát (gondoljunk csak a Halálso- ronra vagy a Charlie angyalaira). El tudjuk ezt képzelni CruiAmit mindenképpen a Feledés javára kell írni: a látványvilága remekbe szabott. A képek gyönyörűek, hajlanak a minimalizmus esztétikája felé. (Képarchívum) Elysium - Zárt világ: a beteg és szegény földlakó (Matt Damon) be szeretne kerülni gazdagékhoz meggyógyulni, gazdagék meg ki szeretnék ebrudalni a csürhét az ápolt, szép gyepükről... se-ról? Cruise mint tudathasadásos? Mint ikerpár? Hagyjuk. Amit viszont mindenképp el kell ismerni a Feledésről, hogy a látványvilága remekbe szabott. A képek gyönyörűek, hajlanak a minimalizmus esztétikája felé, a fehér, gömbölyített dizájnelemek stílusosak, tet- szetősek. Minden más szempont szerint azonban gyengébb elődjénél. A kapitalista társadalom kritikája Az Elysium - Zárt világ a fiatal rendező, Neill Blomkamp második, az elsőnél kevésbé sikerült filmje. 2009-ben mind a kritika, mind a nézőközönség oda volt a District 9 című moziért. Egyszerűen szólva: a District remek fim. Szórakoztató és okos, komoly állításai vannak, ugyanakkor ironikusan is képes reflektálni magára, és olyan stí- luskevercs, amilyet addig nem - s azóta sem - láttunk. A dokumentarista attitűd akciófilmmel, sci-fivel és amolyan Cro- nenberg-féle horrorral vegyül, méghozzá viccesen. Mekkora poén, hogy az ufók nem a jól fotózható New Yorkban vagy Washingtonban szállnak le, hanem Johannesburgban, és nem agresszívak, de még csak nem is okosak! Buták és büdösek, úgy néznek ki, akár a garnélarákok, imádják a macskatápot, nem sietnek sem támadni, sem hazamenni. Problémás kisebbséggé válnak csupán, amit az emberek azonmód gettóba zárnak. Az Elysium esetében is szépen olvasható Blomkamp társadalmi problémákra utaló szimbolikus nyelve. A District 9 és az Elysium is olyan jövőképet fest, amelyben az egyes társadalmi rétegek olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy a szolidaritásnak a látszatát sem igyekeznek kelteni. A District 9-ben körmönfontabb módon, a rovarszerű ufókkal szimbolizálta a szegénységet, a kisebbséget. Nehezünkre esik azonosulni ezekkel az undorító lényekkel, így némiképp korrumpálódunk: nem úgy gondolunk rájuk és nem olyan módon aggódunk értük, mint embertársainkért, hanem úgy, mint a kínzott állatokért szoktunk. így toleranciánkat is alaposan próbára teszi a film. Az Elysium társadalmi képe szájbarágósabb: a Föld túlnépesedett nyomornegyeddé vált, ahol járványok terjednek, nincs közbiztonság, nem működik a betegellátás, a munkavállalók teljesen kiszolgáltatottak a munkaadóknak. A felső tízezer egy luxusűrbázison él, teljes ellátásban, gyógykabinokkal felszerelve, amelyek a betegségeket és a sérüléseket is tökéletesen gyógyítják. A két társadalmi réteg közt tényleges űr tátong. A történet ugye kitalálható az alaphelyzetből: a beteg és szegény földlakó (Matt Damon, akit a Földön nem szikével műtenek, hanem hegesztenek) be szeretne kerülni gazdagékhoz meggyógyulni és jóllakni, gazdagék meg ki szeretnék ebrudalni a csürhét az ápolt, szép gyepükről... Ez a nem is kicsit kommunista szemléletű utópia jóval egyszerűbb, sablonosabb és hollywoodibb, mint a rendező első filmje. Érződnek a film szövetén a script-doktorok által hozzáadott, kötelezőnek vélt, de közben teljesen fölösleges jegyek: az erőltetett szerelmi szál, cuki leukémiás kislány, lassítás a dramaturgiailag fontos pillanatokban, flashback a sárgásra szűrőzött képi világú gyerekkorba... Kíváncsi vagyok milyen lesz Blomkamp következő mozija, milyen viszonyba kerül Hollywooddal: pénzkeresésre használja-e majd az álomgyárat, hogy legyen tőkéje saját projektjeihez a'la Guillermo del Toro, vagy megtanul hollywoodi stílusban is tökéleteset alkotni? Esetleg tovább hígul? Bízzunk a legjobb forgatókönyben! Blomkamp első mozija okos, ironikus stíluskevercs volt KÖNYVAJÁNLÓ Komoly vagy komolytalan műfaj-e a sci-fi? Sánta Szilárd Mesterséges horizontok című kötetét olvasva a válasz egyértelmű. A szerző a rövid történeti áttekintés után mindenekelőtt a kortárs, azaz a nyolcvanas évektől íródott, angol nyelvű science fiction irodalomból merít, miközben a legismertebb irányzatok - a cyberpunk, az alternatív történelmi regény, az új űropera, a new weird fiction és a nanofik- ció - lehetséges olvasataihoz, értelmezéséhez kínál szempontokat. Az egyes irányzatok, SF mozgalmak bemutatásakor az érintett tudományterületek ismereteiből is válogat, mára szinte klasszikusnak számító, kultikus írásokat elemez, áttekinti az általuk megnyitott utak utóéletét, emellett megvizsgálja, hogyan viszonyulnak a példaként bemutatott szövegek a sci-fi műfaján kívül eső (mainstream) irodalomhoz. Az ember és a technológia kapcsolatát boncolgató, a poszthumán kor eljövetelét hirdető cyberpunk kapcsán egyebek között William Gibson Neurománc című alapművének a műfaj szempontjából is meghatározó vonásait tárja fel. Az SF rémtörténetek gyakran hibrid szörnyekkel benépesített világát - azaz a new weird irányzatát - tárgyaló fejezet elsősorban China Miéville regényein keresztül közelít a témához. Az alternatív történelmi narratívák kapcsán Philip K. Dick regényei, Gibson A Gernsback-kontinu- um című novellája és Trendvadász című regénye a kiindulópont. Sánta Szilárd összefoglalja, merre fordult az SF leg- populárisabb rétegének számító űropera műfaja a nagy klasszikusok, például a Star Trek vagy a Star Wars után, a nanofikció reprezentatív példájaként pedig Crichton Préda és Greg Bear A vér zenéje című regényét elemzi. A kötet a populáris kultúrát feltérképező Parazita könyvek című sorozat 7. darabjaként jelent meg. (Sánta Szilárd: Mesterséges horizontok. Bevezetés a kortárs sci-fi olvasatába. Li- lium Aurum 2012.) Sánta Szilárd MESTERSÉGES HORIZONTOK Hogyan olvassunk kortárs SF irodalmat? SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
