Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-14 / 214. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. SZEPTEMBER 14. INTERJÚ 1 21 A É nekesi karrierjével párhuzamosan színészként is tevékenykedett, filmekben szerepelt. Hofi Gézával nagyszerű duót alkotott. 1982— 1985 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt. Hat nagylemeze, számos kislemeze került kiadásra; televíziókban gyakran szerepelt, sőt műsorokat is vezetett, de a legnépszerűbb a hatvanas éyek elején volt. Mostanában az a hír terjed, hogy betegsége miatt parókát visel. Valóban? Sok ember akkor boldog, ha pletykákat terjeszthet. Eddig ezt csak a hölgyekre mondták, de már ebben is egyenrangúak vagyunk mi, férfiak. Ettől függetlenül én azt kívánom mindenkinek, hogy csak olyan beteg legyen, mint én most közel a századig életévemhez. Az igaz, hogy fájnak az ízületeim, a lábam, a hátam, de ez már a korral jár. Arról nem is beszélve, hogy a kezelésekre járó parókás „sztár” nem én vagyok. Rengeteg a fellépése. A mai fiatalok hogy fogadják a régi, hatalmas Koós-slágereket? Ez egy nagyon jó és érdekes kérdés, és érdekes lesz a válaszom is. A fellépéseimen lényegében valamennyi korosztály megtalálható. Gondolok itt az éppen totyogó babáktól kezdve egészen az aggastyánokig. Az idősebbek a dalokat velem együtt éneklik, de ami a legmeglepőbb, hogy a fiatalok is megtanulják az örökzöld slágereimet. Miért ne énekelné egy mai fiatal, hogy Mondjátok meg Máriának, szeretem... ... azért, mert manapság nem divat már a Mária keresztnév. Ez jó, ez tetszik. De folytatom az előző gondolatomat. Az unokám kilencéves, én nem tanítottam neki soha, nem mondtam, hogy ezt vagy azt tanuld meg, kívülről tudja a Macska duettet, amit Hofival énekeltünk. Szerbiában, közel a magyar határhoz egy falunapon, ahol rengetegen voltak, a következő történt. Énekeltem a régi slágereimet, a színpad előtt állt egy hétéves kislány, aki folyton azt hajtogatta, hogy „sír a telefon, sír a telefon”. Aztán egy idő után nem tudtam már megállni, és mondtam neki, hogy „kiscsillagom, a Sír a telefont nem tudom elénekelni, mert ahhoz kell egy partner, egy kislány, aki nekem visszaszól. Miért, te tudod a szövegét? - kérdeztem. Igen - felelte a csöppség, és feljött hozzám a színpadra. De ami a legérdekesebb volt, hogy a kezében volt egy egész oldalas gépelt papír szöveggel. Meg is nyugodtam magamban, hogy de jó, legalább a szöveget a picur nem fogja elrontani, mert olvassa. Meglepetésemre nekem nyújtotta a papírt, azt hittem, azért, hogy majd súgnom kell neki. De nem. Ránéztem a papírra, amin csak az én szövegem volt, a kislány szövege után kettőspont és semmi. A lányka tudta a szöveget, attól félt, hogy én majd elrontom. Szóval hétéves volt a kislány Szerbiában. Hatalmas távolságokat vezet az autóján. Szeret vezetni? Ötvenhárom éve vagyok a pályán, és mindenhova én vezetek. Imádok vezetni, kikapcsol, megnyugtat. Erre egy példa: Budapest- Barcelona „egy fenékkel”, csak tankolni álltunk meg. A feleségem, a kollegák szundikálnak, horkolnak, én pedig tekerem a kormányt és nyomom a gázt, autóban soha nem vagyok álmos. Vezetés közben pedig fíityörészve hallgatom a klasszikusokat, Mozartot, Puccinit, Koóst..., szóval a jókat. Albert József Koós János és felesége, Dékány Sarolta 1971-ben házasodott össze. Koós így emlékezik vissza: .Amikor kijöttünk a házasság- kötőből, csak annyit mondtam neki, imádlak, szeretlek, soha nem hagylak el, mindig a tied leszek, te pedig mindig az enyém, remélem. Ugyanakkor kérlek, egyet soha ne mondjál: Jani, ne menj ki a Fra- di-meccsre!" Ötvenhárom éve éneklek, soha nem rekedek be Szinte hihetetlen, hogy a népszerű énekes 75 éves. Koós János első sikereit táncdalfesztiválokon aratta, kétszer első díjat nyert. 1961- ben megjelent első nagy slágere a Micsoda nagyszerű dolog. 1966-ban a legjobb énekes díját is megkapta. éve éneklek. Erőnlétileg jól vagyok, soha nem rekedek be, nem fázom meg. A sok-sok fellépés adja az igazi energiát. Miért dolgozik még most is olyan sokat? Nem lenne szebb, kényelmesebb otthon a nyugdíjas élete? Én boldog nyugdíjas vagyok! Azért vagyok az, mert nem ülök otthon. Annál szebb dolog nincs is a világon, mint amikor az ember reggel hét órakor felébred, és hallja, hogy a felesége az udvaron vágja a füvet. Nem én, ő... Miként viseli a felesége, Dékány Sarolta, hogy néha neki kell úgymond a nadrágot viselnie? A mi életünkben ez nem lehet probléma. Sacival megosztjuk a ház körüli munkát, de ő azért mindenben elébe megy a dolgoknak, és igyekszik kímélni. Nagyon régen vagyunk egy pár. 197Í-ben, amikor kijöttünk a házasságkötőből, csak annyit mondtam neki, „imádlak, szeredek, soha nem hagylak el, mindig a tied leszek, te pedig mindig az enyém, remélem. Ugyanakkor kérlek, egyet soha ne mondjál: Jani, ne menj ki a Fradi-meccsre!” A mai napig is látogatja a zöldfehérek mérkőzéseit, bár ez a Fradi már nem a régi Fradi. Én több szomorú időszakát is megéltem a Fradinak. Családom, tehát én is Erdélyből származom, és 1941-ben Miskolcra települtünk át. A borsodi megyeszékhelyen nevelkedtem. Édesapámmal közösen a Fradi valamennyi hazai mérkőzésére feldöcögtünk a Keletibe, onnan pedig gyalog az Üllői útra, és az akkori falelátón ordítottunk. A meccs után pedig irány haza, és hajnalban szálltunk le a Tiszai pályaudvaron a gőzösről. Aztán lebontották a fastadiont, majd felépítették az újabbat, ott is kint voltam minden mérkőzésen, és most az újabbat is lebontották. Állítólag amit most építenek, szuper ultramodern lesz, de csak remélni tudom, hogy amíg élek, ezt már nem fogják lebontani. Beszélgetésünkben érintettük a születési, származási helyét. Árulja el, hogy november 20-án vagy 21-én született? A Romániában kiállított születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel, hogy született: 1937. november 21. Ebben az a bökkenő, hogy nem 21-én születtem, hanem 20-án. Születésemet követően apám elment a jegyzőhöz bejelenteni, hogy fia született, de a kabátja zsebébe tett egy üveg cujkát (szilvapálinka), amit annak módja és rendje szerint azonnal be is nyakaltak. A jegyző pedig annyira berúgott, hogy az sem tudta, milyen nap van, így a józanodásának a dátuma, azaz november 21-e került a papírjaimra. Akkor beteg sem volt? Nem voltam beteg sem. Ezt pedig az újságok szeretik terjeszteni. Feltesznek a címlapra, és máris jobban fogy az újság. Egy régi mondás jut az eszembe a bulvárlapok világából. És hogy mennyi az igazság benne, döntsék el majd a kedves olvasók. Ha egy ismert ember megy az utcán, megbotlik, és fáj a jobb lábának a kisujja, akkor másnap már azt hozza a bulvár, hogy le kellett vágni a jobb lábát. Nem voltam beteg, és most sem vagyok beteg. Hál’ istennek, nagyon is egészséges vagyok, a koromhoz képest pedig túlságosan is. Az idei hatalmas kánikulát hogy viselte? Nem örültem ennek a hosszú és már-már kibírhatadan melegnek Már csak azért sem, mert általában nyaranta voltak a hatalmas vitorlázásaim és a nagy kirándulások, most sajnos egy kicsit megváltozott a világ. Sok a munka is, ami azért nem baj. Régen, amikor a gyerekeim kicsik voltak, az iskola befejeztével, június 7-én beültünk a kocsiba, és mentünk vagy a hajóra, vagy a lakóautóval bejártuk Európát. Most pedig? Mindenféle rendezvény, fesztivál. Akkoriban augusztus 20-a volt, és be volt fejezve a szabadtéri program. Nem akarom a korát firtatni, de azért megkérdezem. Hogy bírja ezt a rengeteg munkát energiával? Különösebben nem kell ezzel foglalkozni. Az ember becsületben, botrányok nélkül megél egy kort, arra csak büszke lehet. Én novemberben ünneplem majd a hetvenhatodik születésnapomat, egészen pontosan ötvenhárom
