Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-13 / 213. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 13. Régiósport 19 Hetvenhárom induló a nagykaposi futáson Pásztor elsősége UJ SZO-ERTESULES Nagy kapós. Hetvenhárman rajtoltak a 15. alkalommal megrendezett futóversenyen, köztük tizenhármán a Bodrogközből és az Ung-vidékről. A15 kilométeres távon közel egy óra alatt a kassai Pásztor Imre győzött. Kelet-Szlovákia déli régióiból a legelőkelőbb helyen (25.) a hazai Papp Zoltán végzett, ő a 60 év felettiek között harmadik lett. Ezt a kategóriát az abaúj- szinai Ficzere Bertalan nyerte. A hölgyek közül a királyhelme- ci Feke Anita a 64., a nagykaposi Kiss Katalin a 65., az ugyancsak nagykaposi Papp Szilvia a 70. helyen ért célba. „Az ország különböző részéből érkezett versenyzők többnyire elégedettek voltak elért időeredményükkel. Akik viszont nem, azok elsősorban a rossz taktika megválasztására vagy pedig erőnléti gondokra hivatkoztak. A 90. Kassai Nemzetközi Bé- kemaraton kezdetéig még maradt idő mindezek kiküszöbölésére. Remélem, e jeles eseményen méltóképpen képviseljük majd városunkat, régiónkat” - nyilatkozta Vargaestók Géza, a nagykaposi futóklub elnöke, a rendezvény főszervezője, aki Kassán szeretné lefutni az 50. maratoni versenyét, (pan) hírkosár ■ Labdarúgás RÉGIÚBAJNOKSÁG. POZSONY, 7 forduló: FC Ruži- nov-Rohožník 3:3 (1:1), g.: Chabi (75., 90), Gerza- nií (9), ill. Lörinczi (37., 77), Špoták (50): ŠKP Dúbravka-lvanka p/D. 0:3 (0:1), g.: Lipnický (30), Čemba (54), Majgot (85): Plav. Štvrtok-Stupava 0:1 (0:0), g.: Grotič (85); Lozorno-Most p/B. 1:1 (0:1), g.: Kostka (64., 11-esből), ill. Hrdlicka (41); Domino-Rovinka 1:2 (0:0), g.: Balko (54), ill. Gubancok (48., 71); Báhoň-Slov. Grob 0:2 (0:2), g.: Lapin (8., 11 -esböl), Župa (30); Sv. Jur-KráTová p/S 0:0; Inter-Limbach 4:2 (4:1), g.: Kubala (28., 30), Kratochvfl (16., 11-esből), Frečka (26), ill. Heriban (3), Turek(70). 1. Rovinka 7 5 2 0 14:7 17 2.Inter 6 5 1 0 13:4 16 3. Kráľová 7 4 2 1 11:4 14 4. Rohožník 7 4 1 2 17:10 13 5. Ivanka 7 3 2 2 11:7 11 6. Most 7 3 2 2 10:14 11 7.SvätýJur 7 2 4 1 13:8 10 8. Bernolákovo 6 2 4 0 10:6 10 9. Stupava 6 3 1 2 8:8 10 10. Lozorno 7 2 2 3 6:7 8 11. SI. Grob 6 2 2 2 7:9 8 12. PI. Štvrtok 6 2 1 3 12:12 7 13.Báhoň 7 2 0 5 9:14 6 14. Ružinov 6 0 4 2 9:12 4 15. ŠKP Dúbravka 7 1 1 5 4:14 4 16. Limbách 7 0 2 5 4:14 2 17. Domino 6 0 1 5 2:10 1 a nyugat-szlovAkiai SZÖVETSÉG KUPÁJÁÉRT. 3. forduló: Velký Meder-Gabčíkovo 4:1; Neded- Topofníky 1:1 (0:1) - 11-esekkel 5:4; Komárno- Velké Ludince 3:0 - játék nélkül, a nagyölvediek korábban jelezték, hogy nem utaznak ki a mérkőzésre. Elhalasztották: Zlaté Moravce B-Galanta (szept. 18, 16.00). ■ Atlétika 28. NIKE BUDAPEST FÉLMARAT0N (Kele Géza futónagykővet tájékoztatása) - ismertebb dél-szlovákiai indulók: 21. lengyel Zsolt (marcelházai) 1:19:20, Ritter Lajos (dunaszerdahelyi) 1:24, Hodossy Péter (csallóközkürti) 1:28, Vajas Roland (dunaszerdahelyi) 1:33, korosztályában a 2. Horváth Etelka (dunaszerdahelyi) 1:51, korosztályában a 6. Béres Lajos (Lekér) 1:53, Kele Géza (dunamocsi) 1:46, élete első versenyén indult Jókai Zsolt (komáromi) 1:46. További újoncok: Berta Sándor (királyhelmeci), Olláry Éva (balonyi), Fogas Attila (padányi), Biró Balázs (csallóközkürti), Bazsó Gáza (dunaszerdahelyi), Vass Tímea (izsai). 29. HEGYIFUTÚ-VILAGBAJNOKSAG, Krynica, férfiak (137 induló): 65. Magyar Imre (szlovákiai) 1:03:23. ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG. Érsekújvár, férfi 800 m: 2. Timoranský Tamás (AC Nové Zámky) 1:54,11. 15. NAGYKAPOSI TIZENÖT KILOMÉTERES FUTÁS (73 résztvevő) - férfiak: 1. (A kategória 1.) Pásztor Imre (Kassa), ...13. (D kategóriái) Ficzere Bertalan (Abaújszina), 25. (D kategória 3.) Papp Zoltán (Nagy- kapos), 44. (D kategória 5) Huszár Tibor (Kenyhec), 46. (A kategória 12.) Pachota István, 48. (B kategória 11.) Kiss László, 50. (C kategória 13.) Jaroslav Šamudovský, 52. (B kategória 12.) Puskarlk Benjamín, 53. (A kategória 13.) Üveges Krisztián (mind Nagykapos), 55. (C kategória 16) Kondás Sándor (Kaposkelecsény), 57. (A kategória 14.) Gáspár Erik (Királyhelmec), 67. (A kategória 17.) Dudás Ferenc (Nagykapos), 69. (D kategória 6.) Kapitány László (Kaposkelecsény) Nők: 64. (E kategória 6.) Feke Anita (Királyhelmec), 65. F kategória 4.) Kiss Katalin, 70. (F kategória 5) Papp Szilvia (mindketten Nagykapos). (pan) ■ Kézilabda 20. POLGÁRMESTER-KUPA nemzetközi női torna, Érsekújvár: Nové Zámky-Zlatná n/0.24:24 (13:10), Tata-Topofčany 28:31 (14:17), Nové Zámky-Topoľ- čany 21:30 (12:17), Zlatná-Tata 20:18 (9:10), Topoľ- čany-Zlatná 23:21 (11:13), Nové Zámky-Tata 22:21 (11:11). Végeredmény: 1. Topoľčany 6, 2. Zlatná n/0. 3 (65:65), 3. Nové Zámky 3 (67:75), 4. Tata 0. ■ Paraalpesisí LÁTÁSKÁROSULTAK VILÁGKUPA-VERSENYE, Thredbo, óriás-műlesiklás: 1. Farkas Henrietta (szlovákiai, vezetője: Natália Subrtová): műlesiklás: 1. Farkas Henrietta (szlovákiai, vezetője: Natália Subrtová). Dálnoky Attila hat találata Bori. A Búr patak menti település labdarúgói 9:1 arányban lelépték a felsőszemerédieket a lévai területi bajnokság II. osztályának vasárnapi összecsapásán. A gólgyártásból igencsak lövette részét Dálnoky Attila, aki ezúttal hat alkalommaljárt túl az ellenfél kapusának eszén, és tizenegy találatával a góllövőlista második helyét birtokolja. A huszonhat éves csatár egyébként Léván kezdett el focizni, ahol aztán végigjárta az összes korosztályos csapatot, s az I. ifjúsági ligában is bemutatkozhatott. Később Ipolyságra, a nyitrai CFK-hoz, Nagyölvedre, majd Nagysallóra került. Szülőfalujában immár a harmadik bajnoki idényt kezdte el a nyáron. „Eddig mindenütt csatár voltam, más poszton nem is érzem jól magam. A támadót kizárólag a góljai minősítik, s ennek az íratlan szabálynak igyekszem is eleget tenni. Többször is volt rá példa, hogy mesterhármast értem el, itt-ott rúgtam négy gólt is, hatot viszont most szereztem először” - tudtuk meg a gólvágótól, (áb) FOCIMENETREND ■ Területi bajnokság DUNASZERDAHELY, IDŐSEBB DIÁKOK, A CSOPORT, 3. forduló -16.00: Baloň-Ohrady (Jv.: Molnár), Dolný Štál-Baka (Ürögi), Jahodná-Ňárad (Földes), Malé Dvorníky-Topoľníky (Koczó), Okoč-Soko- lec-Kráľovičove Kračany (Fehér). B CSOPORT, 3. forduló -16.00: Orechová Potôň- Čakany (Szőke), Čenkovce-Rohovce (Czucz), Vieska-H.Potôň, Zl. Klasy-H. Bar (Szerencsés). Szabadnapos: Lehnice. Akárcsak ebben a párharcban, a mérkőzésen is a nagymegyeriek kerekedtek felül a nyárasdiakkal szemben (4:1) a Nyugat-szlovákiai Szövetség Kupájáért játszott sorozat 3. fordulójában (Kovács Zoltán felvétele) Dicséretesen küzdöttek a győztes párkányiak Csatárínség a DAC-fakóban Vásárút/Párkány. „Csatárok nélkül nagyon nehéz eredményesen játszani” - hangoztatták a mérkőzés előtt a hazai törzsszurkolók. Mint később kiderült, igazuk volt, hiszen a gyatra helyzetkihasználásnak köszönhetően a DAC B saját, vásárüti pályáján szenvedett 1:0-ás vereséget a fürdővárosiaktól a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy a kilencven perc során érintetlen marad a sérült Prohászkát helyettesítő Su- chovský hálója. Alighogy kezdetét vette a bajnoki, Salko Jazvin két óriási helyzetben is hibázott, a félidő hajrájában pedig Radim Divíš már csak a párkányi kapussal állt szemben, az irányzókkal azonban ismét baj volt. A vendégek szinte csak a védekezésre összpontosítottak, és igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni, amelyek általában veszélyt hordoztak magukban. Baranyai Géza és Balog Sándor jóvoltából egy-egy alkalommal izgalmas pillanatok is adódtak a hazai kapu előtt. A sorsdöntő eseményre az 59. percig kellett várniuk a nézőknek. Ekkor'a tapasztalt Balog Sándor ívelt egy beadást Varga Sándor kapuja elé, a jókor érkező fiatal Tóth Gábor pedig pontos löketével eldöntötte a három pont sorsát. A gól után még Divis, Jazvin, Mikulás és a csereként beállt Gallo próbálkozásai érdemelnek említést, az utóbbi labdarúgó Suchovský kapujának felső lécét is telibe találta. „Fájó pontunk a gólínség és a gyatra helyzetkihasználás. Az eddigi hat meccsen mindössze ötször találtunk az ellenfelek kapujába. Csapatjátékban tökéletesen teljesítünk, ám mihamarabb egy gólerős csatár után kell néznünk” - állapította meg védencei veresége után Navrátil Károly, a dunaszerdahelyi fakó edzője. ,A sérüléssel bajlódó Baranyai vállalta a játékot, ami némileg csökkentette gondjainkat. Főleg a második játékrészben hatalmas nyomás nehezedett a kapunkra, ám a fiúk hozzáállása és küzdeni tudása dicséretes volt. Ezúttal a szerencse is mellénk állt” - állapította meg Farkas Gábor párkányi csapatvezető. (áb) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: a Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal SPORTTARISZNYA Újra 11-esrúgóverseny Kisudvarnokon Kisudvamok. Két felvonása lesz a Csallóköz legjobb 11-esrúgója címért folyó holnapi versenynek, melynek második kiírása All -esspecialista nevet kapta. Legalább hetven bátor lövőre számítanak a helyi futballpályán 13 órakor kezdődő tizenegyes-sorozaton. „Azt akarjuk, hogy hagyomány legyen versenyünkből, miközben szeretnénk összefogni a sportbarátokat, s az ebből származó bevételt a klubunk fenntartására fordítjuk” - mondta lapunknak Karácsony József, a kisudvarnoki fociklub elnöke. A fődíj 150 euró és vásárlási utalvány, s a díjak között dél-szlovákiai focisták (Filip Kiss, Ján Ďurica, Szarka Ákos, Novota János) meze is található, plusz egy, a Cardiff City játékosaival aláírt focilabda. A döntő párbajt Stanislav Fisán, a pozsonyi Slovan jelenlegi kapusedzője védi. Jelentkezni a verseny kezdetéig lehet. Tavaly Kuczman Alfréd volt a győztes. Utána délután négykor „Köszönjük Use” címmel a jelenleg Felsőpatonyban futballozó Miklós Attila kisudvarnoki csapatban eltöltött éveinek tiszteletére játszanak mérkőzést, mégpedig a helyi öregfiúk és a Kisudvamok '96, vagyis a helyi foci újraindításakor szerepelt labdarúgók alkalmi alakulata, (jmk) Lengyel Zsolt a huszonegyedik lett Budapest. Százharmincöten indultak Szlovákiából a vasárnapi 28. Nike Budapest Félmaratonon az amúgy rekordnagyságú mezőnyben (65 ország 12 850 futója állt rajthoz) - tájékoztatta lapunkat Kele Géza futónagykövet, aki szintén ott volt a több mint negyven dél-szlovákiai versenyző társaságában. Közülük a fiatal marcelházai Lengyel Zsolt volt a legjobb, aki 1:19:20 órás idővel a 21. helyen ért célba. Női képviselőink közül a dunaszerdahelyi Horváth Etelka (1:51) végzett a legelőkelőbb helyen. „Egyre többen járunk Budapestre, ami jó hír, hiszen egyre többen gondolják úgy, hogy a 21 km futva könnyen legyőzhető távolság. Futónagykövetként az a dolgom, hogy elérjem, a lehető legtöbben űzzék a legolcsóbb sportot” - tette hozzá Kele Géza. A további dél-szlovákiai versenyzőkről aHírkosárbanközlünktényeket. (jmk) Kaszab nyerte a Polgármester-kupát Bátorkeszi. A falunapi rendezvény programjában idén is szerepelt az évről évre egyre népszerűbb erős emberek versenye. Nyolc versenyző nevezett, akik öt kategóriában - trak- torkerék-forgatás, kőgolyóemelés, rönknyomás, bárdtartás és söröshordó vízszintben tartása - mérték össze erejüket. A győzelmet és a Polgármester-kupát a bátorkeszi Kaszab Péter szerezte meg, megelőzve a gelléri Lipták Milant és a bátorkeszi Tóth Dávidot. Érdemes megemlíteni a többi versenyző nevét is: Dulai Martin (Zselíz), Mészáros Zoltán (Csallóköz- aranyos), Pallag Roland (Bátorkeszi), Komjáthy Jenő (Csal- lóközaranyos) és Csicsó Gábor (Muzsla). (miriák) Nagy tapssal jutalmazták a nézők a látottakat Nyolcgólos döntetlen a tallósi futballpályán ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Tallós/Kosút. Parádés játékkal rukkolt elő mindkét gárda, s nem hiányoztak a labdarúgás sava-borsát jelentő gólok sem a galántai területi bajnokság I. osztályának mérkőzésén. A 4:4-es döntetlennel végződő találkozó után mind a tallósi, mind a kosúti szurkolók elégedetten távoztak. Rakétarajtot vettek a hazaiak, akik a 35. percben már 3:0-ás vezetésre tettek szert Nagy Dominik két, és a múlt héten leigazolt Bombicz Tibor egy góljának köszönhetően. Ám az ellenfél nem hagyta annyiban a dolgot, s a nemrég Diószegről érkezett Nagy Gábor pazar villanásai két gólt eredményeztek. A második félidő derekán a vendégek Tászli Dávid jóvoltából egyenlítettek, sőt a rendkívül gólerős Nagy Gábor még előnyhöz is juttatta csapatát. Ä hazai nézők végigizgulták a színvonalas találkozó véghajráját, s az utolsó pillanatokban Bombicz szépségdíjas találata révén sikerült otthon tartani legalább az egyik pontot. ,A bajnokság két legerősebb alakulatának csatája megérdemelt döntetlennel zárult. A több mint háromszáz lelkes szurkoló nagy tapssal jutalmazta a fiúk teljesítményét. A gólszerzőkön kívül Zima és Dovalovský erőfeszítését emelném ki, ám a fiatal Szabó Attila és Csicsola Balázs is reményt keltő produkciót nyújtott” - mondta a találkozó után Rémay Csaba tallósi klubelnök. Hasonlóképpen vélekedett védenceiről Navrátil Marián kosúti játékosedző is. ,A gólokban gazdag meccs tökéletes hírverése volt a focinak. Sajnos az utolsó negyedórát a második sárga lapért kiállított Varga Róbert nélkül voltunk kénytelenek végigjátszani, ám a fiúk maradéktalanul betartották taktikai utasításaimat. A mérkőzés záró perceit már képtelen voltam a kispadról szemlélni, én is beálltam” - ecsetelte a történteket a tréner. (áb)