Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-13 / 213. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 13. www.ujszo.com RÖVIDEN A Ghymes újévi koncertje Budapest. Ismét a Papp László Budapest Sportarénában lép fel az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció, a Ghymes. A 30 éves jubileumát idén ünneplő zenekar újévi estje 2014. január 4-én lesz. A koncerten vendégként fellépnek az MR Szimfonikusok, az MR Gyermekkórus és a Nemzeti Színház színészei, a bevétel egy részét jótékony célokra ajánlják fel. A Kossuth-díjjal elismert galántai Szarka fivérek által vezetett Ghymes zenekar eddigi három évtizedes működése alatt 18 albumot jelentetett meg, ezek közül tíz platina, öt pedig aranylemez lett. A jellegzetes Ghymes- hangzás, amely a világzenei elemeket némi rockos ízzel vegyíti, a kilencvenes évek második felére alakult ki, azóta a zenekar óriási népszerűségre tett szert Magyarországon és a Kárpát-medencében. (MTI) A szülők kedvencei New York. A mai fiatalok ugyanazt a zenét (is) szeretik, amelyet gyerekkorukban a szüleik hallgattak. A New York-i Cornell Egyetem szakemberei a gyermekkor mellett a fiatalok húszas éveinek elejét tartják meghatározónak a zenei ízlés kialakulásában. Carol Krumhansl pszichológusnő 62 egyetemistával fél évszázad legnagyobb slágereit hallgattatta meg, majd kérdéseket tett fel. Először azt firtatta, hogy melyek tetszenek nekik a leginkább, utána pedig arra is rákérdezett, hogy az adott slágert kikkel hallgatta: magában, szüleivel vagy barátaival, és hogy milyen érzelmeket vált ki belőle az adott dal. A válaszok alapján kirajzolódott, hogy érzelmi kötődés van a gyerekkorban a szülők társaságában hallgatott számokhoz, azok kellemes emlékeket ébresztenek. (MTI, juk) Vidnyánszky rektorhelyettes lett Budapest. Vidnyánszky Attila négy évre szóló megbízatással a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese lett. „Ezzel az egyetem vezetése a vidéki színész-, művészképzés megerősítését kívánja hangsúlyozni” - közölte Szávai Ferenc, az egyetem rektora. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint a Kaposvári Egyetem honlapján július 9-én megjelent pályázati felhívásra egyetlen pályázóként Vidnyánszky Attila jelentkezett, pályázatát az előkészítő bizottság és az egyetem szenátusa is megfelelőnek találta. Mindkét fórum támogatta a pályázót a művészeti rektorhelyettesi megbízás elnyerésében. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrami Társaság elnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke 2012-ben a Kaposvári Egyetemen újonnan létrehozott Színházi Intézet irányítására kiírt pályázatot is megnyerte. (MTI, juk) Helyreigazítás Somoija. Tegnapi számunkban tévesen jelent meg egy dátum: nem ma, hanem holnap, szeptember 14-én 18.30-tól lép fel zenekarával a somoijai zsinagógában Szemző Tibor, Magyarország egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzője, illetve a cseh Dekadentfabrik zenekar. Mindkét koncert alatt filmvetítés zajlik: Szemző Tibor Kubában készült filmjét, illetve egy, a Prágai Tavaszról szóló dokumentumfilmet „fest alá” a két zenekar. Az est során a kanadai Vidd Tansey per- formanszát is láthatja a közönség, (juk) Berek Tibor: „Ha népszerűsíteni akarod a zenédet, nincs mese, kompromisszumokat kell kötni" Fokozódó MadDogX-láz Berek Tibor „KetchUp" énekes középen (Képarchívum^ Ilyet tehetségkutató tévéműsorban most láttam először. Jött egy zenekar, s a rövidke bemutatkozása alatt felforgatta a stúdiót. A hangulat annyira lenyűgözött, hogy csak a felvétel újra- nézésekor tudatosítottam, a srácok milyen gazdagon áthangszerelték Billy Idol harmincéves slágerét. PUHA JÓZSEF Ez a zenekar a szőgyéni MadDogX. Már első nagylemezük, a 2011-ben megjelent Voices in My Head kapcsán írtam, hogy sokra vihetik. Most nagyobb sebességre váltottak. Az énekes, Berek Tibor „KetchUp” válaszolt kérdéseinkre. Meglepett, hogy jelentkeztetek a tévéműsorba. Nem csak téged. Korábban többen nekünk szegezték a kérdést, miért nem indulunk el tehetségkutatóban, az elmúlt napokban pedig azt kérdezték, miért vágtunk bele. Egyszerű a válasz: népszerűsítem akarjuk a zenénket, új rajongókra, nagyobb koncertekre vágyunk. Idén kezdtünk el Magyarország felé nyomulni, javarészt menedzserünknek, Špaňo Jánosnak köszönhetően egyre többet lépünk fel odaát. Ebből is adódott, hogy szerencsét próbálunk az X-Faktorban. A szombati műsor óta a Faceboo- kon több száz visszajelzést kaptunk, és létrejött három rajongói oldalunk. Kiszámoltuk: száz dicsérő véleményre három negatív kritika jut. Az angol nyelvű dalaitokat felvonultató 2011-es albumotok mind egy szálig elfogyott. A zenekarnak tehát már van rajongótábora. Igen, van egy kisebb, de hűséges táborunk. Ahhoz azonban jóval népesebb kell, hogy még komolyabban foglalkozhassunk a zenével. Jó volna ebből megélni. Sokat koncertezünk, általában menő együttesek előtt. Most már mi akarunk lenni a fő zenekar. Miért nem saját dalt adtatok elő a szombati műsorban? Azzal talán jobban be lehetett volna mutatni, hol tartotok most. Bennünk is felmerült ez, a műsorkészítők viszont azt kérték, átdolgozással mutatkozzunk be. A Rebel Yellt átírtuk három gitárra és egy basszus- gitárra, az egyik gitáros az alapot adja, a másik szólózik, a harmadik a kettő közti harmóniáért felel. Sikerült koncerthangulatot varázsolnunk a színpadra, a közönség azonnal vette a lapot, hullámzott. Geszti Péter azt mondta, ekkora buli ott még nem volt. Pedig reggel nyolcra mentünk, s csak este tízkor kerültünk sorra, hullafáradtan. Elmondható, hogy az az ötperces fellépés eddigi pályafutásotok csúcsa? Sok-sok koncert van mögöttünk, turnéztunk már az Edda Művekkel, a Piramissal, mégis igennel kell válaszolnom, hiszen most több százezren láttak bennünket. A tehetségkutatók szerkesztői gyakran túl sok beleszólást követelnek maguknak. Ti nem tartotok ettől? Ha népszerűsíteni akarod a zenédet, nincs mese, kompromisszumokat kell kötni. A kialakult rockos, metálos világunkba csak annyi beleszólást engedünk, amennyi vállalható. Nemsokára új producerünk lesz, nyilván ő is konkrét elképzelésekkel érkezik. Megpróbáljuk a két fél koncepcióját közös vágányra tereim, médiabarát és koncertbarát repertoárt kialakítani. Eddig egyetlen magyar nyelvű dalunk készült, a Maradnék még. Szó van arról, hogy a második nagylemezünk kizárólag magyar szerzeményeket tartalmazna. A tévéműsor felvételei előbbre tartanak, mint amit a nézők eddig láthattak. Versenyben van még a MadDogX? Legyen elég annyi, hogy még megjelenünk a tévé képernyőjén... A döntő, a tizenkettes mezőny a cél? Nem. Sok jelentkezővel beszélgettem, érdekes, hogy szinte mindenki győzni jött. Köztünk nem esett szó arról, hányadikok akarunk lenni. Persze nem fogjuk magunkat vissza, addig megyünk, ameddig engednek. A legfontosabb, hogy minél többen megismerjék a zenénket. S ha döntősök leszünk, akkor szeretnénk a magunk módján megfelelni az egyes feladatoknak. Bár David Twohy filmje dramaturgiailag jól felépített, a karakterek kidolgozottsága azért hagy némi kívánnivalót maga után Vin Diesel mintha egy kicsit megfáradt volna (Képarchívum Riddick - a krónika harmadik fejezete N. JUHÁSZ TAMÁS „Előbb-utóbb mindenki hazaér” - mondja a film végén Riddick, és ez a kijelentés mindenképp igaz a film zsáne- rére, ugyanis visszatér a Pitch Black (a széria első részének) sci-fi horror megközelítéséhez. A második rész (Riddick: A sötétség krónikája) eseményeire építkezve antihősünk úgy dönt, hogy visszatér szülőplanétájára, a Fúriára, azonban a Necromongerek átverik, kiteszik egy ismeretlen bolygón, majd megpróbálják megölni. A film első felében láthatjuk Riddick megpróbáltatásait, hogyan szerez „házi kedvencet” és ismerkedik meg a bolygó skorpiószerű lényeivel. Ez sokkal inkább emlékeztetFILMKOCKA Riddick ■ Színes, amerikai sci-fi akciófilm, 119 perc, 2013 ■ Rendező: David Twohy ■ Zeneszerző: Graeme Revell ■ Operatőr: David Eggby ■ Szereplők: Vin Diesel, Karl Urban, Katee Sackhoff, Dave Bautista, Nolan Gerard Funk, Bokeem Woodbine, Jordi Móllá, Noah Danby A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. het minket egyfajta természetfilmre. Riddick végül megunja a várakozást és elindul felderíteni a bolygót, majd ráakad az „embervadász” zsoldosok egyik állomására, és útjára indít egy hívójelet. És indul a buli. Riddick nekiáll a fejvadászok szisztematikus gyilkolásának, míg végül egy óriási vihar elsötétíti az eget, és a skorpiólények támadásba lendülnek. A helyzet ugyanaz, mint az első részben: vagy összefognak, hogy elmenekülhessenek, vagy mind meghalnak. Ez eddig jól is hangzik, azonban a filmnek sajnos vannak hibái. Bár dramaturgiailag jól felépített, a karakterek kidolgozottsága hagy némi kívánnivalót maga után. Riddick már megismert figuráján kívül a többiek valahogy elvesznek az eseményekben. Vin Diesel mintha egy kissé megfáradt volna, a szokásos jópofa bekö- péseken kívül mintha már csak a pózolásra telt volna tőle. Egyedül talán Katee Sackhoff (Csillagközi Romboló) és Jordi Moll (Bad Boys 2) alakítását lehetne kiemelni. Összegezve: egy okosabbnak nevezhető tipikus B-kate- góriás sci-fit nézhetünk meg, amely zenében (ezúttal is Gre- ame Revell munkája) és di- zájnban remekül sikerült, de elődjével ellentétben nem fog kult-klasszikussá válni. Az biztos, hogy a befejezés alapján már várhatjuk a következő epizódot. Erős közepest adnék az alkotásnak, viszont a Riddick (vagy Vin Diesel) rajongóinak remek szórakozást fog nyújtani.