Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-10 / 210. szám, kedd
14 VB-ADATBANK FOCITIPP ■ 2013. SZEPTEMBER 10. www.ujszo.com NŐI SZEMMEL Ki ért a focihoz? A világbajnoki selejtezők adatbankja Fogadkoztak a fiúk, ez nem újság, mindig ezt teszik, tétmeccs előtt, után, két tétmeccs között, mintha azért kapnák a fizetésüket. Mármint a fogadkozásért. Esküszünk, hogy..., náluk rabságról szó sem lehet, régen volt, amikor a foci rabjai voltak, valamikor gyerekkorukban, amikor még teljes és tiszta szívvel hajtottak, a végkimerülésig. Ahogy mi sok-sok tíz évvel ezelőtt a tehénlepényes, libaszaros (bocs, kedves olvasók, akik ismerik a régi falusi focipályák helyzetét, tudják, ennek nincs kakofónabb neve) pályán - amelyet a mérkőzés szent napján takarítottak meg, amelyen azon frissiben húzták meg a fehér mészvonalakat a rangadó előtt - addig, amíg a szúnyograjoktól már nem láttunk. Mi még meghaltunk a pályán, véresen komolyan vettük, hogy nem baj, ha gólt kapunk, az a lényeg, hogy eggyel többet rúgjunk, mint az ellenfél. A román-magyaron csak a románok vették komolyan a játékot. Bár a tévében egy kicsit másként látja az ember, mi folyik a pályán, mint a helyszínen, de hiába trükköztek volna az operatőrök, a lebőgés élőben is és a kamerán keresztül is lebőgés, a nem akarás a tévé képernyőjén sem látszik úgy, mintha a bíró vagy az ellenfél lenne a hibás a rossz passzokért, a lomha mozgásért - végeredményben (sőt, végeredménytelenben) a csúfos vereségért. Ha már Knézy Jenő sportriporter, a magyar foci szemellenzős védőszentje (az arany-, pontosabban az ólomlábú fiúkról vagy jót, vagy még jobbat elv hirdetője) sem talál mentséget, dicsérő szót, akkor bizony nagyon nagy a baj. Mielőtt elkezdődött a magyar kapu ostromlása (szegény Bogdán Adam, a válogatott kapusa, ezen a mérkőzésen pedig megkérdőjelez- hetedenül a csapat legjobbja mintha egy szál maga állt volna szemben tíz román játékossal, mintha nem lett volna tíz társa, sőt mintha egyesek átpártoltak volna az ellenfélhez - lásd az első gólt, de akár a másodikat is, a harmadik már csak kegyelemdöfés volt), Knézy még bizakodó volt, a játékosok az ígérték az öltözőben, felszántják a pályát. A császár udvarára sem futotta volna erődenségükből, ily módon anno nem vethették volna bele a haza búbaját, s a császár felsége sem szerez tudomást arról, mi lakik a magyar vitézbe’. Tegyék a kezüket szomorú szívükre azok is, akik felelősek a válogatottért, s vallják be - legalább maguknak -, hogy a magyar legények nem vitézkedtek. Levitézlettek. Családi kitérő. Bezzeg a nővérem megtartotta fogadalmát! Azt mondta, nem nézi meg a meccset, mert szerencsédenséget hoz. Nem is nézte, de ez sem segített. Az unokám a második gól után könyörögve kért, nézzük inkább a bosnyák-szlovákot. Belenéztünk. A riporter éppen azt fejtegette, nincs mit tenni, enek a szlovák válogatottnak erre futja. Igaz, a fiúk futottak, végül nyertek. Ezek után már csak azt kérdezte a gyerek, miért éppen a fociba tömik zsákszám a pénzt Magyar- országon, amikor a vízipólósok, az úszók, a kajak-kenu megszállottái sokkal, de sokkal sikeresebbek. Pontosabban, ők sikeresek, aranyosak. Az a baj a magyar focival, szokták mondogatni azok, akik ebből élnek, tehát a profi labdarúgók, akik ha így dolgoznának egy akármilyen munkahelyen, a következő percben útilaput kömének a talpukra, meg azok, akik ezeket a „profikat” kiválogatják, címeres álruhába öltöztetik, szóval, az a baj a magyar focival, hogy mindenki azt hiszi, ért hozzá. Nem ez a baj. Az a baj, hogy akik ebből élnek, azt hiszik, értenek hozzá. Grendel Ágota KOMAROMI SZALON LEHALLGATNI ARANY? Vitaest a Snowden-ügyről és a Wikileaks-botrányról. Állambiztonság, titkosszolgálatok, CIA, NSA, Facebook, Gmail, Yahoo, megfigyelés, ellenőrzés, emberi jogok... Pro és kontra. Az est házigazdája: Unger Anna politológus (ELTE, Politikai Tudományok Tanszék) Az est vendége: Seres László Pulitzer-emlékdíjas publicista, a Kapitalizmus blog szerkesztője (hvg.hu) Bodoky Tamás Pulitzer-emlékdíjas újságíró (atlatszo.hu) Időpont: 2013. szeptember 11., szerda, 18:00 Helyszín: RÉV - Magyar Kultúra Háza (Tiszti Pavilon), Komárom A belépés díjtalan! Médiapartner: Új Szó facebook.com/komaromiszalon ^ EURÓPA Európából összesen 13 csapat jut tovább a világbajnokságra. A csoportelsők automatikusan, a második helyezetteket pedig oda-visszavágós pótselejtezőkre sorsolják. Fontos tudnivaló: azonos pontszámnál nem az egymás elleni eredmény, hanem az összesített gólkülönbség dönt. ® A-csoport 1. Belgium 8 7 1 0 15-2 22 2. Horvátorszáq 8 5 2 1 11-5 17 3. Szerbia 8 2 2 4 10-10 8 4. Macedónia 7 2 1 4 5-8 7 5. Wales 7 2 0 5 7-16 6 6. Skócia 8 1 2 5 4-11 5 Szerbia-Horvátország 1-1 (0-0) Belgrád, 35 000 néző © 66. Mitrovics, ill. 53. Mandzukic ■ 75. Madcs, ill. 80. Simunic Skócia-Belgium 0-2 (0-1) Glasgow, 36 000 néző © 38. Defour, 88. Mirallas Macedónia-Wales 2-1 (1-1) Szkopje, 13 000 néző S 21. Tricskovszki, 80. Trajkovszki, ill. 39. (11-es) Ramsey Mai műsor + tippünk: 20:30 Macedónia-Skóda (X) 20:45 Wales-Szerbia (lx) © B-csoport 1. Olaszorszáq 7 5 2 0 13-4 17 2. Bulgária 7 2 4 1 11-5 10 3. Csehország 7 2 3 2 7-6 9 4. Örményország 7 3 0 4 8-9 9 5. Dánia 7 2 3 2 8-10 9 6. Málta 7 1 0 6 3-16 3 Csehország-Örményország 1-2 (0-1) Prága, 17 628 néző © 70. Rosičky, ill. 31. Mkrtojan, 90+2. Hazarjan Olaszország—Bulgária 1-4 (1-0) Palermo, 28 662 néző © 38. Gilardino Málta—Dánia 1-2 (1-1) Ta'Qali, 10 000 néző © 38. Failla, ill. 2. Andreasen, 52. Eriksen Mai műsor + tippünk: 18:00 Örményország-Dánia (2) 20:00 Málta-Bulgária (2) 20:45 Olaszország-Csehország (lx) © C-csoport 1. Németorszáq 7 6 1 0 25-7 19 2. Svédország 7 4 2 1 13-8 14 3. Ausztria 7 3 2 2 15-8 11 4. Írország 7 3 2 2 13-12 11 5. Kazahsztán 7 1 1 5 4-16 4 6. Feröer-szigetek 7 0 0 7 3-22 0 Németország-Ausztria 3-0 (1-0) München, 68 000 néző © 33. Klose, 51. Kroos, 88. T. Müller Kazahsztán-Feröer-szigetek 2-1 (0-1) Asztana, 7000 néző © 50. (11-es) Nurdauletov, 63. Finoncsenko, ill. 23. Benjaminsen Írország-Svédország 1-2 (1-1) Dublin, 49 500 néző © 22. R. Keane, ill. 33. Elmander, 57. A. Svensson Mai műsor + tippünk: 18:00 Kazahsztán-Svédország (x2) 20:45 Feröer-szigetek-Németország (2) 20:45 Ausztria-Irország (1) © D-csoport 1. Hollandja 7 6 1 0 22-4 19 2. Románia 7 4 1 2 13-10 13 3. Magyarország 7 3 2 2 13-11 11 4. Törökország 7 3 1 3 12-7 10 5. Észtország 7 2 1 4 5-11 7 6. Andorra 7 0 0 7 0-22 0 Románia-Magyarország 3-0 (2-0) Bukarest, 45 000 néző © 2. Marica, 31. Pinfilii, 88. Tanase Észtország—Hollandia 2-2 (1-1) Tallinn, 10 210 néző © 17. és 56. Vassiljev, ill. 2. Robben, 90+4. (11-es) Van Peraie I 90+3. Piiroja (Észtország) Törökország-Andorra 5-0 (2-0) Kayseri, 29 000 néző © 35, 39. és 68,Umut Bulut, 64. Burak Yilmaz, 90+3. Arda Turan Mai műsor + tippünk: 20:00 Románia-Törökország (lx) 20:30 Magyarország-Észtország (lx) 20:30 Andorra-Hollandia (2) © E-csoport 1. Svájc 7 4 3 0 12-5 15 2. Norvégia 7 3 2 2 9-7 11 3. Albánia 7 3 1 3 7-7 10 4. Izland 7 3 1 3 12-13 10 5. Szlovénia 7 3 0 4 9-10 9 6. Ciprus 7 1 1 5 4-11 4 Norvégia-Ciprus 2-0 (1-0) Oslo, 11 295 néző © 43. Elyounoussi, 66. King Svájc-Izland 4-4 (3-1) Bern, 26 000 néző © 15. és 30. Lichtsteiner, 27. Schär, 54. (11-es) Dzemaili, ill. 3,68. és 91. Gudmundsson, 56. Sigthórsson Szlovénia—Albánia 1-0 (1-0) Ljubljana, 14 000 néző © 19. Kampl Mai műsor + tippünk: 18:00 Notvégia-Svájc (X) 20:30 Ciprus-Szlovénia (x2) 21:30 Izland-Albánia (1) ® F-csoport 1. Portuqália 8 5 2 1 16-8 17 2. Oroszország 7 5 0 2 12-3 15 3. Izrael 7 3 3 1 16-9 12 4. Észak-írország 7 1 3 3 6-11 6 5. Azerbajdzsán 8 0 5 3 4-10 5 6. Luxemburg 7 0 3 4 4-17 3 Oroszország-Luxemburg 4-1 (2-0) Kazany, 18 000 néző © 1. és 35. Kokorin, 60. Kerzsakov, 90+3. Szamedov, ill. 90. Joachim Észak-írország—Portugália 2-4 (1-1) Belfast, 12 001 néző © McAuley (36.), Ward (52.), ill. 21. Bruno Alves, 68, 77. és 83. C. Ronaldo ■ 61. Brunt, 80. Lafferty, ill. 44. Hélder Posfiga Izrael—Azerbajdzsán 1-1 (0-0) Ramat Gan, 21 250 néző © 73. Shechter, ill. 61. Amirquliyev Mai műsor + tippünk: 17:00 Oroszországüzrael (1) 20:15 Luxemburg-Észak-írország (x2) ©G-csoport 1. Bosznia-H. 7 5 1 1 23-4 16 2. Görögország 7 5 1 1 8-4 16 3. Szlovákia 7 3 3 1 8-5 12 4. Lettország 7 2 1 4 8-15 7 5. Litvánia 7 1 2 4 5-10 5 6. Liechtenstein 7 0 2 5 3-17 2 Bosznia-Hercegovina—Szlovákia 0-1 (0-0) Zenica, 15 000 néző © 77. Pečovský Lettország—Litvánia 2-1 (2-1) Riga, 7306 néző © 20. Bulvitis, 42. Zjuzins, ill. 44. Matulevicius Liechtenstein-Görögország 0-1 (0-0) Vaduz, 2680 néző © 72. Mitroglu i 66. D. Hasler, ill. 59. Holebasz Mai műsor + tippünk: 17:30 Litvánia-Liechtenstein (1) 20:15 Szlovákia-Bosznia-Hercegovina (2) 20:45 Görögország-Lettország (1) © H-csoport 1. Anqlia 7 4 3 0 25-3 15 2. Montenegro 8 4 3 1 15-8 15 3. Ukrajna 7 4 2 1 19-4 14 4. Lengyelország 7 2 4 1 13-8 10 5. Moldova 8 1 2 5 4-15 5 6. San Marino 7 0 Ô 7 0-38 0 Anglia-Moldova 4-0 (3-0) London, 61 607 néző © 12. Gerrard, 27. Lambert, 45+1. és 51. Welbeck Ukrajna-San Marino 9-0 (4-0) Lviv, 34 915 néző © 11. Devics, 26. Szeleznyov, 32. Edmar, 45+1. és 54. Hacseridi, 50. Konopljanka, 63. Bezusz, 74. Fedeckij, 90+4, Rakickij Lengyelország-Montenegró 1-1 (1-1) Varsó, 7306 néző © 16. Lewandowski, ill. 12. Damjanovic Mai műsor + tippünk: 20:45 Ukrajna-Anglia (lx) 20:45 San Marino-Lengyelország (2) ©I-csoport 1. Spanyolorszáq 6 4 2 0 10-2 14 2. Franciaország 6 3 2 1 8-4 11 3. Finnország 6 1 3 2 4-6 6 4. Grúzia •6 1 2 3 3-7 5 5. Fehéroroszország 6 1 1 4 4-10 4 Grúzia-Franciaország 0-0 Tbiliszi, 25 000 néző Finnország-Spanyolország 0-2 Helsinki, 35 000 néző © 19. Jordi Álba, 86. Negredo Mai műsor + tippünk: 19:00 Grúzia-finnország (lx) 21:00 Fehéroroszország4Tandaország (x2) Jelenlegi csoportmásodikok: (A rangsorolásánál nem veszik figyelembe a csoportok 6. helyezettje elleni mérkőzéseket.) 1. Horvátország 8 5 2 1 11-5 17 2. Görögország 7 5 1 1 8-4 16 3. Oroszország 7 5 0 2 12-3 15 4. Montenegró 8 4 3 1 15-8 15 5. Svédország 7 4 2 1 13-8 14 6. Románia 7 4 1 2 13-10 13 7. Franciaország 6 3 2 1 8H 11 8. Norvéqia 7 3 2 2 9-7 11 9. Bulgária 7 2 4 1 11-5 10 DÉL-AMERIKA Az első négy helyezett továbbjut a világbajnokságra. Az ötödik helyezett interkontinentális selejtezőt játszik az ázsiai pótselejtező (Jordánia-Üzbegisztán) győztesével. 15. forduló 1. Argentína 13 7 5 1 25-9 26 2. Kolumbia 13 8 2 3 22-7 26 3. Chile 14 8 0 6 24-21 24 4. Ecuador 13 6 3 4 17-13 21 5, Uruquay 13 5 4 4 20-22 19 6. Venezuela 14 4 4 6 10-17 16 7. Peru 13 4 2 7 13-19 14 8. Paraguay 13 3 2 8 13-23 11 9. Bolívia 14 2 4 8 15-28 10 Kolumbia-Ecuador 1-0 (1-0) ö 30. James Rodriguez ■ 28. Achilier (Ecuador) Paraguay-Bolivia 4-0 (1-0) © 16. Fabbro, 47. Santa Cruz, 80. Ortiz, 84. Gustavo Gómez Chile-Venezuela 3-0 (2-0) © 10. Vargas, 30. Marcos Gonzalez, 85. Vidal Peru-Uruguay 1-2 (0-1) ® 84. Farfán, ill. 43. (11-es) és 67. Luis Suárez ■ 45+2, Yotún (Peru) Mai és holnapi műsor + tippünk: 22:00 Bolívia-Ecuador (lx) 00:00 Uruguay-Kolumbia (1) 02:00 Venezuela-Peru (lx) 03:40 Paraguay-Argentína (x2) AFRIKA Afrikából 5 csapat jut tovább a világbajnokságra. A10 csoportgyőztest párosával összesorsolják, és oda-visszavágós alapon dől el a világbajnokságra jutás kérdése. © A-csoport 1. Etiópia 6 5 1 0 10-4 16 2. Dél-Afrika 6 3 2 1 12-5 11 3. Botswana 6 1 1 4 6-12 4 4. Közép-Afrika 6 1 0 5 5-12 3 © B-csoport 1. Zöld-foki szqk. 6 4 0 2 11-4 12 2. Tunézia 6 3 2 1 10-8 11 3. SietTa Leone 6 2 2 2 10-10 8 4. Egy.-Guinea 6 0 2 4 6-15 2 © C-csoport 1. Elefántcsontpart 6 4 2 0 15-5 14 2. Marokkó 6 2 3 1 9-8 9 3. Tanzánia 6 2 0 4 8-12 6 4. Gambia 6 1 1 4 4-11 4 © D-csoport 1. Ghána 6 5 0 1 18-3 15 2. Zambia 6 2 2 2 8-6 8 3. Szudán 6 1 2 3 6-11 5 4. Lesotho 6 1 2 3 4-16 5 © E-csoport 1. Burkina Faso 6 4 0 2 7-4 12 2. Kongó 6 3 2 1 7-3 11 3. Gabon 6 2 1 3 5-6 7 4. Niger 6 1 1 4 6-12 4 © F-csoport 1. Nigéria 6 3 3 0 7-3 12 2. Malawi 6 1 4 1 4-5 7 3. Kenya 6 1 3 2 4-5 6 4. Namíbia 6 1 2 3 2-4 5 ®G-csoport 1. Eqyíptom 5 5 0 0 12-5 15 2. Guinea 5 3 1 1 10-4 10 3. Mozambik 6 0 3 3 2-10 3 4. Zimbabwe 6 0 2 4 4-9 2 © H-csoport 1. Algéria 5 4 0 1 12-4 12 2. Mali 5 2 2 1 7-6 8 3. Benin 6 2 2 2 8-9 8 4. Ruanda 6 0 2 4 3-11 2 ©I-csoport 1. Kamerun 6 3 1 2 5-5 10 2. Líbia 6 2 3 1 5-3 9 3, Togó 6 2 1 3 6-8 7 4. Kongói DK 6 1 3 2 3-3 6 ® J-csoport 1. Szeneqál 6 3 3 0 9-4 12 2. Uganda 6 2 2 2 5-6 8 3. Angola 6 1 4 1 8-6 7 4. Libéria 6 1 1 4 4-10 4 CONCACAF-ZÓNA Az első három helyezett továbbjut a világbajnokságra. A negyedik helyezett interkontinentális selejtezőt játszik az óceániai zóna győztesével, Új-Zélanddal. 1. Costa Rica 7 4 2 1 1M 14 2. USA 7 4 1 2 8-6 13 3. Honduras 7 3 1 3 8-8 10 4. Mexikó 7 1 5 1 4-4 8 5. Panama 7 1 4 2 5-7 7 6. Jamaica 7 0 3 4 2-8 3 Mexikó-Honduras 1-2 (1-0) Panama-Jamaica 0-0 Costa Rica—USA 3-1 (2-1) Holnapi műsor + tippünk: 02:00 Jamaica-Costa Rica (2) 02:00 USA-Mexikó ifi 03:00 Honduras-Panama *• (lx) ÁZSIAI PÓTSELEJTEZŐ A párharc győztese a dél-amerikai zóna 5. helyezettjével játszik pótselejtezőt. Jordánia-Üzbegisztán 1-1 (1-1) Mai műsor + tippünk: 16:00 Üzbegisztán-Jordánia (1) FIFA WORLD CUP ferdít A világbajnokság eddigi biztos résztvevői: Brazília, Ausztrália, Japán, Dél-Korea, Irán. Összeállította: Kiss László