Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-31 / 202. szám, szombat
18 REJTVÉNYSZIGET PRESSZÓ ■ 2013. AUGUSZTUS 31. www.ujszo.com A Titanic 1912. április 14-én éjjel ütközött jéghegynek és másnapra elsüllyedt, a tragédiában mintegy másfélezer ember veszett a jeges vízbe (Fotó: STTA/AP) Kiderült, hogy milyen dal szólt a mentőcsónakban K iderült, hogy mit muzsikált az a malacot formázó zenedoboz, amely a Titanic, süllyedésekor az egyik csónakban szólt: a La Sorella című dalt, amely 7 évvel a tragédia előtt született - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. Az már korábban is ismert volt, hogy a hajó süllyedése közben egy mentőcsónakból zene szólt, ezt pedig egy malacpersely formájú zenélő doboz szolgáltatta, amelyet a gyerekek megnyugtatására, a vízben fuldoklók hangjainak elnyomására húzott fel állandóan egy nő. A zenélő malac évtizedeken át törötten hevert, ám a múlt héten megjavították és összeillesztették a brit tengerészeti múzeum szakemberei. Magát a muzsikát azonban hiába hallgatták újra és újra, nem tudták a művet azonosítani. A Telegraph feltette honlapjára a melódiát, olvasói közül pedig akadtak, akik felismerték a dalt. Immár bizonyos, hogy Charles Borel-Clerc és Louis Gallini művéről, a La Sorella című dalról van szó, amely 1905-ben íródott. A muzsikáló malac egy bizonyos Edith Rosenbaumé volt, aki túlélte a katasztrófát. A zenedoboz 2003-ban került a brit múzeumba Walter Lord és William MacQuitty gyűjteményéből. Lord írta az Egy emlékezetes éjszaka című könyvet, amely hiteles beszámolót ad a Titanic tragédiájáról, MacQuitty pedig a producere volt annak a filmnek, amely a könyvből készült 1958-ban azonos címmel. A film elkészítéséhez Rosenbaummal többször is konzultáltak. Maga Rosenbaum és zenélő doboza története sem mindennapi. Az amerikai nő 32 éves volt a Titanic tragédiájakor, foglalkozását tekintve divatszakértő újságíró. A fából és papírmaséból készült, de valódi disznóbőrrel borított malacot anyjától kapta kabalaként azt követően, hogy túlélt egy autóbalesetet, amelyben meghalt a vőlegénye. További érdekesség, hogy a tehetős újságírónő - akinek 19 bőröndből állt a poggyásza - azt írta levelében párizsi titkárnőjének nem sokkal az utazás megkezdése után, hogy a hajó ugyan nagyszerű, ám neki mégis szűnni nem akaró rossz elő- érzete van. Amikor azután megtörtént az ütközés és megkezdődött a mentés, Rosenbaum visszament első osztályú kabinjába a malacáén, a fedélzetre érve azonban nem akart mentőcsónakba szállni, mert úgy vélte - sokakkal együtt -, hogy a Titanic úgysem süllyed el. Egy matróz ekkor kikapta a nő kezéből a malacot, behajította a csónakba, rárivallva, hogy ha ő nem akarja, hogy megmentsék, ám legyen. Rosenbaum erre már beszállt a csónakba, mert úgy érezte, hogy a malac révén anyja üzent neki. (MTI) MEGOLDÁSOK 12. oldal: MINISKANDINÁV Dolgozni mentem. Tíz perc múlva jövök. SKANDINÁV Küldjék be a rejtvény (CSALÓDÁSOK) megfejtését! 13. oldal: SKANDINÁV Anyuci, a gyerek meg én szeretnénk már tovább menni, hát próbáld levenni a szemed arról a tömött erszényről. 14-15. oldal: SKANDINÁV 5. Az új Ádám. 6. Az új Éva. 7. Hatalakos kompozíció. 8. Asztali csendélet. 9. Zöld szamár. 10. Honpityóka. 16. oldal: A VÉGÉN CSATTAN ...fia vagyok. ZANZÁSÍTOTTAK. Miért is vettünk neki bűvészinaskészletet? TESTMOTOROK, ÉRZÉKSZERVEK. Akinek nincs szíve, az csak a fülére hallgat. SZERELEM A SÓLYMOK SZÁRNYÁN. A szerelem olyan, mint egy madár; muszáj repülnie. ARUKONE f i> r— 51 i ír un II 2 L« Ü Q Tataija ki, kiről van szol Tíz éve, 2003. augusztus 30-án halt meg az amerikai filmek viharvert kemény fiúja, akiről egy kritikusa találóan azt írta: „olyan, mint Clark Gable, csak túl hosszú ideig hagyták kint a napon”. A pennsylvaniai Ehrenfeldben, egy 14 gyermekes litván bevándorló bányászcsalád 11. gyermekeként látta meg a napvilágot. Gyermekkora iszonyatos szegénységben telt, a bevándorlók lakta városkában angolul csak tízévesen tanult meg. A középiskola után ő is a bányában kezdett dolgozni, ahol egyszer a föld alatt rekedt, s bár kimentették, élete végéig rettegett a zárt terektől. A bányász életformától menekülve a második világháború kitörése után belépett a légierőhöz, a háborút csendes-óceáni hadszíntéren szolgálta végig. Leszerelése után, kihasználva a háborús veteránok visszailleszkedését segítő törvény adta lehetőségeket, művészeti tanulmányokba kezdett. A kaliforniai Pasadena színi iskolájában figyelt fel rá egy rendező, így kapott meg 1951- ben egy nyúlfarknyi szerepet egy Gary Cooper-vígjátékban. A következő két évben több mint tíz filmben szerepelt, de nevét soha nem tüntették fel a szereplők listáján. A közönség 10 eurót nyert: Katona Béla, Dunaszerdahely figyelmét mégis megragadta inas és izmos alakja, ezért előrébb léphetett és akcióhős szerepeket kapott. 1954-ben beidézték az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé, oroszos hangzású nevét ekkor változtatta meg. Egyre több szerepet kapott, s az ötvenes évek végére megszületett az az imázs, amely egész karrierjét meghatározta: a kevés beszédű, de rettentheteden és legyőzhetetlen férfihős. Az igazi áttörést 1960-ban A hét mesterlövész főszerepe jelentette, három év múlva következett a második világháborús, fogolytáborban játszódó A nagy szökés, amelyben Steve McQueen és Richard Attenborough partnere volt, 1967-ben A piszkos tizenkettő című háborús akciófilmben volt az öngyilkos küldetésre elítélt bűnözőkből toborzott kommandó tagja. Az európai közönség körében is igen kedvelt lett, így kapta meg 1968-ban Sergio Leone immár klasszikus westemfilm- je, a Volt egyszer egy Vadnyugat egyik főszerepét, a rejtélyes lövész Harmonikát. Ezután dúskált a szerepajánlatokban, akciófilmekben és westernekben játszotta a kíméleden igazságosztót, ilyen volt a Chato földje 1972-ben, ugyanebben az évben a Mestergyilkos. Pályafutásának újabb meghatározó filmje az 1974-es Bosszúvágy lett. A filmnek még négy folytatása született, a legutolsó 1994-ben került a mozikba. Sokak szerint élete legnagyobb » Korábbi rejtvényünk A Presszó 33. számában közölt rejtvényünk megfejtése: Láthatnám az építési engedélyedet, óh, hatalmas fáraó? A Presszó két héttel ezelőtti számában közölt Találja ki, kiről van szó! című játékunk megfejtése: Tomanek Nándor. alakítását a nagy gazdasági válság idején játszódó A nagy bunyós című filmben, utcai ökölharcosként nyújtotta. Az 1980-as években főként J. Lee Thompson rendezővel dolgozott együtt, összesen kilenc közös filmjük született. Karakterei még erőszakosabb, sötétebb árnyalatot kaptak, filmjeiben szinte bosszúálló angyalként törölte le egymás után a vászonról a gonosztevőket. Utolsó munkáinak egyike 1991-ben az Indián vér volt Sean Perm rendezésében, majd A zsaru családja című tévésorozat következett. A filmezéssel 1988-ban kényszerült felhagyni, amikor csípőprotézisműtéten esett át, utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett. A Presszó e heti számában közölt keresztrejtvény (12. old.) és/vagy a Találja ki, kiről van szó! játék sikeres megfejtői között jutalmat sorsolunk ki. Beküldési határidő: szeptember 9. Egy szerencsés nyertesnek 10 eurót küldünk. Cím: Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 vagy gabriella.urban@ujszo.com. Megfejtéseiket SMS-ben is elküldhetik a 6663-as telefonszámra. Az SMS helyes formája: UJSZO(szóköz)megfejtés szövege ékezetek nélkül. (A 160 karakteres SMS ára 50 cent áfával. A technikai szolgáltatást az A-SMS Kft. biztosítja, kizárólag az Orange és a T-Mobile ügyfeleinek.) Kos (III, 21.-IV.20.) Szerencsecsillagának köszönhetően magabiztosabb és sokkal derűlátóbb, mint eddig. Minden körülmény között feltalálja magát, könnyen köt ismeretséget, s ezáltal a csapatmunkában is kiválóan megállja a helyét. Párkapcsolata kiegyensúlyozott és harmonikus. Bika (IV. 21.-V. 21.) Szerencsésnek mondhatja magát, mert siker és elismerés kíséri útját. Problémákkal ebben az időszakban nagyon ritkán kell megküzdenie, s azokat is emberségesen és igazságosan oldja meg. Ha komoly párkapcsolatról álmodozik, most ez a vágya is teljesülhet! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Mielőtt döntést hoz, az adott témát alaposan és részletekbe menően áttanulmányozza. Tehetségével és tudásával tisztában van, és könnyen beletrafíl a dolgok lényegébe. Érzelmeit nem tudja kimutatni, ezért bizonyos esetekben kiszámíthatadannak tartják! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Anyagi helyzetét illetően sokkal több türelemre lesz szüksége. Ez az időszak a hosszú távú befektetéseké! De nem kell aggódnia, hogy csak lassan térül meg az invesztíciója, mert a későbbiekben viszont nagyot kaszálhat. Terveit jelenlegi pénzügyi helyzetéhez alakítsa! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Találkozik valakivel, aki az ön nézeteinek nem nagyon felel meg, sőt kimondottan zavarba ejtőnek találja. Ha ez megakadályozza önt abban, hogy jobban megismerje őt, elszalasztja azt a lehetőséget, hogy olyan ember legyen a pártolója, aki bármire képes lenne önért! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Hangulata váltakozó, ami kihat egészségére is. Ugyanis, ha lelkileg nem érzi magát rendben, akkor ez hosszabb távon egészségi problémákat is eredményezhet. Keresse fel szakorvosát, mielőtt komolyabb problémák merülnének fel egészségét illetően! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Mindent elkövet, hogy jó formában tartsa magát és külsőleg is jól nézzen ki. Ma elégedett önmagával és a világgal, éppen ezért nem szabad hagynia, hogy vetélytársai kizökkentsék magabiztosságából vagy bármilyen módon elrontsák a hangulatát! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Fel kell hagynia a rossz szokásaival. Elsősorban a céltalan evést, vagyis nem azért eszik, mert éhes, hanem mert enni jó! Ennek, valamint a dohányzásnak és az ivászatnak mielőbb véget kell vetnie, különben nemcsak a párkapcsolata kerül veszélybe, de egészsége is! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Pluszmunkával, amit már régebben is csinált, egy kis pénzt kereshetne a közös kiadásokra. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy a régi ödetét használja, vagy azóta sikerült egy újabbat terveznie, a lényeg, hogy elképzelését és próbálkozását siker koronázza! Bak (XII. 22.-1.20.) Ami az életfelfogását illeti, optimista és derűlátó. Szeret másoknak segíteni és támaszt nyújtani nekik Most a karrierje áll az első helyen életében, amelyhez kellő odaadással és szívóssággal rendelkezik Biztos érzéseiben, s tudja, mit szeretne elérni! 19.) Nehogy az egész hétvégét munkával töltse! Nem kell túlzásba vinnie még a ház körüli teendőket sem. Szakítson időt családjára és menjenek el valahova, ahol még egy kicsit élvezhetik a nap melegét, a nyár hangulatát! Ennek a tervének szerettei is örülnének! . 20.) Utóbbi időben a harmónia és az ésszerű gondolkodás jellemzi. Minden döntését alaposan átgondolja, s amit elvállal, azt minden körülmény között teljesíti. Párkapcsolata kiegyensúlyozott és felhőtlen, s ha ezt lehet fokozni, akkor most még az is megtörténhet. Vízöntő (I. 21.—II. Halak (II. 20.-III A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com. Rejtvény- és feladványszerkesztők: Sárdi Tibor, N, Magyar Tibor. Levélcím: Új Szó - Presszó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1