Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-28 / 200. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 28. www.ujszo.com Érdemes későbbre hagyni a pénz felvételét Tegnap is tolongtak a Bethlen-támogatásért ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem unatkoznak az OTP dél-szlovákiai fiókjai­nak alkalmazottai a héten. Teg­nap több helyen a hétfőihez ha­sonló tolongás volt tapasztalha­tó a fiókokban - a szülők az el­múlt tanévre járó oktatási-neve­lési támogatáshoz próbáltak hozzájutni. A magyarországi Bethlen Gábor Alap 55 euró értékű oktatási támogatása és a 10 eurós hallgatói támogatás ugyanis hétfőtől hozzáférhető. Komáromban tegnap reggel már nyitás előtt 80-100 fős tö­meg várakozott az OTP-bankfi- ók előtt, Rimaszombatban dél­után mintegy negyvenen voltak -16 órakor a 65-ös sorszámmal rendelkezőket engedték be. Párkányban és Királyhelmecen már jóval kisebb volt a tolongás a hétfőihez képest. Párkányban délután 5-6, Királyhelmecen 20-25 ember állt sorban, míg az utóbbi helyszínen hétfőn száz­an is várakoztak egyszerre. Tegnap Dunaszerdahelyen már rövid várakozás után fel lehe­tett venni a pénzt. A szülők a megítélt támoga­tást október végéig vehetik fel. Jogosultságukról a tanév kezde­tén értesítést is kapnak, amit az iskolákban vehetnek át. (vps,ie, guzsu, leczo, szcs, vkm) Sor a rimaszombati OTP-fiók előtt (Ibos Emese felvétele) RÖVIDEN Négy pályázó az Ifjú Szivek élére Pozsony. Négy személy nyújtotta be pályázatát az Ifjú Szi­vek igazgatói pozíciójára. Ezt a kormányhivatal közölte, mi­után lapunk egyik munkatársa az infótörvényre hivatkozva magánszemélyként kért tájékoztatást. Korábban a sajtóosz­tály nem volt hajlandó elárulni a pályázók számát. A hivatal közlése szerint azonban egyelőre nem tudni, hányán felelnek meg a feltételeknek, mivel a pályázatokat még nem dolgozták fel. Az sem ismeretes, hogy mikor lesz ajelöltek meghallgatá­sa. A kormányhivatal augusztus elsején írta ki a pályázatot az Ifjú Szivek táncszínház igazgatói posztjára, miután indoklás nélkül leváltotta a korábbi igazgatót, Hégli Dusánt. A pályá­zatban nem feltétel a magyar nyelv ismerete, (vps) Fékezi a Smer Dubovcová jelentését Pozsony. A parlament kisebbségi és emberi jogi bizottsága elfogadta, a parlament ülésére viszont aligha kerül be. Teg­nap a smeres szavazatok hiányában nem sikerült benyomni a parlament ülésére Jana Dubovcová ombudsman rendkívüli jelentését arról, hogy egyes hatóságok hogyan szegnek embe­ri jogokat Szlovákiában. A jelentés részletesen vizsgálja pél­dául a roma gyerekek hátrányos megkülönböztetését az okta­tási rendszerben. Rudolf Chmel (Híd), a bizottság elnöke és Peter Pollák (OĽaNO) romaügyi kormánybiztos is példamuta­tónak tartja a jelentést. Most Pavol Paška (Smer) házelnök dönthet arról, felveszi-e a parlament napirendjére. (TASR) Gyanús lövöldözés az autópályán Pozsony. Kamera rögzítette, amikor a hatóság emberei di­ákokra lőttek, a rendőrség viszont nem hajlandó megmutatni a felvételt. Az eset két hónapja történt a D2-es autópályán. A rendőrök félreállítottak egy személyautót, amely a rendőrök régi adatbázisa szerint egy gyilkosságot elkövetett férfié volt. Most négy diák ült benne, aldket eddig meg nem magyarázott okból öt órán keresztül feltartottak, állítja a Sme napilap. Mi­vel a diákok a rendőr nem egyértelmű mozdulatait úgy értel­mezték, elmehetnek, a rendőrök figyelmeztető lövéseket is leadtak az autójukra. Az esetről készült videót a rendőrség azért nem akarja megmutatni, mert egy olyan kamerával ké­szült, amelyet akkor még csak teszteltek. Az eset után a sértet­tek panaszt tettek, a vizsgálat folyik, (vps) Az EU S1LC 2012 alapján több mint 715 ezer ember élt a szegénységi küszöb alatt Szlovákiában Tavaly is nőtt a szegénység Pozsony. 2012-ben is foly­tatódott a lakosság elsze­gényedése, tavaly 13,2 százalék, több mint 715 ezer ember élt a szegény­ségi küszöb alatt, derült ki a EU SILC 2012 európai uniós felmérésből. A leg­rosszabb helyzétben a gyermekek vannak, a 18 év alattiak 21,9%-át fe­nyegeti a szegénység. LAJOS P. JÁNOS Az Európai Unió 28 tagálla­mában, valamint Norvégiában és Izlandon végzett, a háztartá­sok bevételeire és az emberek életkörülményeire összponto­sító felmérés adatai alapján 2012-ben több mint 223 ezer gyerek élt szegénységben. A nagy családok a legszegényebbek Ludmüa Benkovičová, a sta­tisztikai hivatal elnöke szerint ez azzal magyarázható, hogy a szegénység a kisgyerekes csa­ládokat fenyegeti a legnagyobb mértékben. „A legveszélyezte­tettebbek az egyedülálló anya vagy apa által nevelt gyerekek, illetve a három vagy többgye­rekes családok” - jelentette ki Ľudmila Benkovičová, a statisz­tikai hivatal elnöke. A három és többgyermekes családok több mint 35%-át fenyegeti sze­génység, míg az egy felnőttből és legalább egy gyermekből ál­ló családok 27,5%-a él sze­génységben. Segély nélkül 20%-os a szegénység A felmérés alapján az állami szociális támogatások mintegy 7 százalékponttal csökkentik a szegénységben élők arányát. ,A szociális transzferek beszá­mítása nélkül, de a nyugdíjak figyelembe vételével a szegé­nyek aránya 20%-ra emel­kedik” - áll a jelentésben. A szociális transzferek közé so­rolják a munkanélkül-segélyt, a táppénzt, a különböző család- támogatási formákat és a szo­ciális segélyeket. Nem megle­A gyerekek ötödé szegény (Jón Krošlók illusztrációs felvétele) A szegénységben élők aránya 20U 2012 Szlovákia 13,0 13,2 Pozsony megye 7,2 6,3 Nagyszombat megye 9,5 10,6 Trencsén megye 9,2 8,3 Nyitra megye 14,8 15,9 Zsolna megye 11,0 12,7 Besztercebánya megye 15,3 15,6 Eperjes megye 20,2 19,9 Kassa megye 13,5 13,5 Adatok százalékban Forrás: EU SILC, ŠÚ SR, pő, hogy a gazdasági aktivitás szempontjából a legveszélyez­tetettebbek a munkanélküliek, 44,6 százalékuk él a szegény­ségi küszöb alatt. „A dolgozók körében enyhén csökkent a szegények aránya, amely 2012-ben 6,2 százalék volt” ­tájékoztatott Benkovičová. A második legkevésbé fenyege­tett csoport a nyugdíjasoké, ebben a csoportban 7,7 száza­lék a szegények aránya. A felmérés jelentős regionális különbségeket mutatott ki, a szegénységráta gyakorlatilag másolja a munkanélküliségi arányt. A legtöbb szegény az or­szág keleti és délkeleti részén él, meglepő viszont, hogy a mun­kanélküliségi rátával szemben a szegények arányát figyelembe véve Nyitra megye megelőzi Kassa megyét. A munkanélküli­ek aránya júliusban Nyitra me­gyében 13,83% volt, míg Kassa megyében 18,06%. A szegények arányának emelkedése részben magya­rázható azzal is, hogy tavaly havi 31 euróval emelkedett a szegénységküszöb. „A sze­génység határa a 2012-ben az Ki a szegény? Azok a háztartások, illetve az azokat alkotó személyek te­kinthetők szegénynek, akiknek az ekvivalenciaskála szerinti rendelkezésre álló jövedelme a mediánjövedelem 60 száza­léka alatt marad. Ez Szlovákiára vetítve 2012-ben azt jelen­ti, hogy a 346 euró alatti havi nettó jövedelemmel rendelke­ző egyszemélyes háztartás már szegénynek számít. A medi­ánjövedelem Szlovákiában tavaly 577 euró volt. egytagú háztartások esetében havi 346 eurós nettó bevétel volt” - magyarázta tegnap az eredmények ismertetése során Ľudmila Benkovičová, a sta­tisztikai hivatal elnöke. Romániában a legtöbb a szegény Uniós összehasonlításban a 13,2% nem rossz arány, véli Benkovičová. Ennél jobb érté­ket öt ország mutat, köztük Csehország és Ausztria, aránya­it tekintve viszont több a sze­gény Magyarországon, de Né­metországban és Franciaor­szágban is. Ha azonban figye­lembe vesszük, hogy a fejlett or­szágokban jóval magasabb a szegénységküszöb, akkor óva­tosabban kell bánni ezekkel a számokkal. Luxemburgban a „szegények” aránya közel 14%, de 16 ezer euró éves bevétel alatt már szegénynek számíta­nak az emberek, Németország­ban is évi 10 ezer euró felett van a szegénységhatár. Romániá­ban viszont csak az évente két­ezer, vagyis a havonta 166 eu- rónál alacsonyabb jövedelem­mel rendelkezőket tekintik sze­génynek, így az ottani több mint 22,2%-os arány rendkívül ma­gas szegénységet jelez. Tegnap megkezdődött a négy áldozatot követelő közlekedési baleset ügyének tárgyalása Ártatlannak vallotta magát Eva Rezešová ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. A tanúkat hall­gatta meg a bíróság tegnap, Eva Varholíková Rezešová büntetőperének első tárgyalá­si napján. A tárgyalás elején felolvasták a vádiratot, majd Rezešová vallomását. A vád­lott szóban nem tett vallomást a bíróság előtt. A baleset után 1,5 ezrelék alkoholszintet mértek leheletében, ám to­vábbra is azt állítja, hogy csak a karambol után ivott. Az ügyészség a szakértői vizsgá­latok eredményeire hivatkoz­va viszont úgy véli, hogy a vádlott részegen vezetett. Elsőként annak a pótkocsis teherautónak a sofőijét hallgat­ta ki a bíróság, amelynek olda­lába a Fiat Punto csapódott az­után, hogy Rezešová BMW-je hátulról belehajtott. A sofőr el­mondta, hogy érezte, ahogy járművüknek csapódott egy au­tó, mire lassítottak, majd látták, ahogy a lángba borult Fiat és a felborult BMW roncsai elszá- guldanak mellettük. Mikor ki­szálltak, a BMW mellett ülő nő akcentussal, de magyarul kommunikált. „Vizet kért, hát adtam neki, és megkérdeztem, hogy ült-e még vele valaki az autóban. Azt mondta, hogy nem” - nyilatkozta a kamionso­főr. A bíróság kérdésére, hogy látta-e az autóból kiguruló vod- kásüveget, nemmel válaszolt. Másodikként a kamionsofőr utastársa tett vallomást, a bal­esetet követően ő hívta ki a mentőket. Szintén Rezešová segítéségre sietett, a Fiatban ülő embereket nem tudták ki­menteni, mert az autó lángok­ban volt. A harmadik tanú a helyszínre elsőként kiérkező rendőr volt. Azt mondta, hogy Rezešovát megszondáztatta, az eredmény pozitív volt, majd megbilincselte és a rendőrau­tóba ültette, ott várta a mentők kiérkezését. Rezešová ügyvéd­je tőle is megkérdezte, hogy látta-e a vodkás üveget, de szintén ő szintén nemmel vála­szolt. A bírónő minden tanú kihall­gatásának végén lehetőséget adott a vádlottnak arra, hogy kérdezzen tőlük, ám ő ezt min­dig elutasította. A tárgyalást szó nélkül ülte végig, az eljárás ele­jén csupán annyit mondott, hogy megtagadja a vallomásté­telt és ártatlannak tartja magát. A bíróság még kihallgatta a balesetben elhunyt egyik há­zaspár lányát, valamint a másik házaspár fiát, majd a bírónő fél­beszakította a tárgyalást, amely további tanúk kihallgatásával holnap folytatódik, (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents