Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-03 / 179. szám, szombat
9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 3. Szombati vendég Juraj Herz: „Kényszerhelyzetben sok mindenbe belemegy az ember. El lehet dönteni, mi a jobb. Várni éveken át, vagy dolgozni mindenáron..." Új filmjében a horrort és az erotikát ötvözi Gyógyszerész édesapja postásnak szánta Késmárkon, legjobb barátja emlékkönyvébe mégis azt írta a tízéves Juraj Herz: ő színész és filmrendező lesz. Pontosan látta a jövőjét. Előbb színész, aztán világszerte elismert filmrendező lett, az Európai Filmakadémia tagja. SZABÓ G. LÁSZLÓ Művészi pályáját Pozsonyban kezdte, az iparművészeti szakközépiskola fényképészet szakán. Húszévesen, amikor már színésznek készült, komoly élettapasztalatai voltak. Zsidó szülők gyerekeként a halál torkában járt. Miután az egész család kikeresztelkedett, hogy elkerüljék a deportálást, egy német faluban találtak menedéket. Sajnos korán jöttek vissza. A Hlinka-gárda tagjai letartóztatták őket, és sorstársaik ezreivel indultak el a ravensbrücki koncentrációs táborba. Ott aztán elszakították őket egymástól. Az édesapját az angolok, édesanyját az amerikaiak, a fiatal Juraj Herzet pedig a szovjetek szabadították ki az egymástól távoli fogolytáborokból. Húszévesen azonban már mással foglalkozik az ember. Keresi a helyét a világban. Miért döntött hirtelen a színészet mellett? Látott egyáltalán filmeket akkoriban? Hogyne láttam volna?! Késmárkon is volt mozi, igaz, csak egyedenegy. Engem még a fi- atalkorúaknak nem alkalmas filmekre is beengedtek. Kivételt tettek velem. Rendőr állt a mozi bejáratánál, és amikor a többi gyerek elégedetíenkedve azt tudakolta, hogyhogy én bemehetek, ők meg nem, a rendőr azt válaszolta:, ,A Herz már mindent látott, mindent megélt.” Pozsonyban mégsem engedték, hogy színész legyen. Annak ellenére, hogy a tehetségvizsgán megfeleltem, maga a rektor közölte velem, hogy mégsem vesznek fel - az arcom miatt. Hogy ezzel a külsővel a színházak akkori repertoárja mellett hiába is reménykednék, nem kapnék szerepet. Akkor meg minek? De nem adta fel. Elmentem Prágába, ahol felvettek rendező és bábszínészet szakra. Egy évfolyamba jártam Jirí Švankmajerrel, a később világhírűvé lett filmrendezővel. Színészi feladatokat is kaptam. Később segédrendező lettem Jan Kádár két híres filmjében, A vádlottban és az Üzlet a korzón címűben. Kádárnak nagyon sokat köszönhetek. Rengeteget tanultam tőle, és az ő közbenjárása nyomán készítettem el az első filmemet. Méghozzá Bohumil Hrabal novellája alapján. A hulladékgyűjtő annak a szkeccsfilmnek az egyik része lett volna, amelyet Jaromü Jireš szorgalmazott. A Gyöngyök a mélyben Jirí Menzelnek, Vera Chytilovának is nagy elismerést hozott, az én filmem, akárcsak Ivan Passeré, végül mégis külön életet élt, mivel túlléptem vele a rövidfilmeknek akkor megszabott harminc percet. Egy német krimi előtt vetítették a mozik, így sokkal többen látták, mint a Gyöngyöket. Ez volt az én nagy szerencsém. A film Hrabalnak is tetszett, ezért elsőként nekem ajánlotta fel a Szigorúan ellenőrzött vonatokat. Engedélyt azonban nem kaptam rá. Később már más anyag foglalkoztatott, nem küzdöttem érte, Jirí Menzelnek pedig az ölébe hullott. Az Őfelsége pincérét is kéziratban olvastam, Hrabal azt is megmutatta, a végén, sok huzavona után mégis Menzelnél kötött ki az anyag. En keményebb, drasztikusabb filmeket készítek, engem a fekete humor sokkal jobban vonz, mint a Menzel által hirdetett, vagy ha úgy tetszik, képviselt szeretetteli humor. Ön kezdettől fogva a hor- rorisztikus dráma felé hajlott, majd a thrillemél állapodott meg. Honnan ez a vonzalma a műfaj iránt? Gyerekként rengeteg német mesét olvastam, azok pedig valóban rémmesék voltak, tele horrorelemmel. Megcsonkolt testek, levágott kezek, lábak. Voltak évek, amikor nem forgathattam mást, csak mesefilmeket, de azokban sem tudtam megtagadni magamat. A szűz és a szörnyetegről vagy A kilencedik szívről sírva-sikongva rohantak ki a gyerekek a moziból, a világ rangos horrorfilm-fesztiváljain viszont mindenütt komoly elismeréssel fogadták őket. A Ladislav Fuks regénye nyomán készült filmjével, A hulla- égetővel, amely Oscar-jelölést is kapott, a felnőttek idegzetét is alaposan felborzolta. Engem a könyv címe fogott meg, a tartalom nem annyira. Két évig dolgoztam a forgatókönyvön Ladislav Fuksszal. Élveztem, hogy szabad kezet kaptam, hogy senki nem szól bele a munkába, fentről sem irányítottak. Egyvalaki okozott csak gondot: a címszerepre kiválasztott Rudolf Hrušínský. Én az első perctől fogva benne gondolkoztam. Tudtam, hogy neki való a szerep, már olyan értelemben, hogy hatalmasat alakíthat a filmben, ő viszont el sem akarta vállalni. Elolvasta a technikai forgatókönyvet, látta, hogy milyen sok snittet tüntettem fel, és attól tartott, hogy neki egyszerűen nem lesz tere, nem fog tudni mit játszani. De addig jártam a nyakára a kedvenc vendéglőjébe, ahol a barátaival találkozott, hogy a végén igent mondott. A forgatás első három napját megkeserítette, nagyon kellemetlen volt. A negyedik napon aztán mintha, elvágták volna. Rájött ugyanis, hogy egy csöppet sem gátolom a színészi játékban, hanem épp ellenkezőleg, minden elképzelését megvalósíthatja. Végül több díjat is nyert az alakításával. De elmondok még valamit, ami érdekes háttéranyag a filmhez: 1968-ban forgattuk, amikor lerohantak bennünket a szovjetek. Meg voltunk ijedve, hogy nem tudjuk befejezni a filmet. Júliusig az összes külső felvétellel elkészültünk, Hrušínský úr egy hónap szabadságot kért. Amikor bejöttek az oroszok, a műtermi felvételeket még el sem kezdtük. Szerencsénk volt, mert a Barrandovon senki sem zavart bennünket. Már harmadik hete vetítették a filmet a mozik, amikor az elvtársak hirtelen felismerték, hogy A hullaégető voltaképpen róluk szól, hiszen a főhős megalkuvó. Le is vették műsorról azonnal a filmet, és csak jóval később jutott el külföldre, ahol még ma is gyakran vetítik. Főleg Angliában, Franciaországban és német nyelvterületen. Nem is vágtak ki belőle semmit? A következő képsor már a lerombolt Múzeumot mutatta és sok szomorú ember között a mosolygó arccal sétáló Kopfrkingl urat. A Barrandov igazgatója megdöbbent ezen a jeleneten, és azonnal kivágatta a filmből. Lehet, hogy el is égettette, any- nyira félt az esetleges következményektől. Ahogy Jirí Menzel rátalált Bohumil Hrabalra, s pályája során többször is visszatért hozzá, úgy ön is emberére lelhetett Ladislav Fuksban. Két könyvét szerettem volna még filmre vinni, de egyikre sem kaptam engedélyt. A filmgyár kommunista vezérkara mindkettőt veszélyesnek tartotta. A múlt nyár édes játékaiért Monte Carlóban díjazták, a Petróleumlámpákat Cannessem úsztam meg. A Porcelánlányokról azt találták ki, hogy prostiként ábrázolom a gyári munkáslányokat. Csak mert szerelemre vágytak, és az egyiküknek lányfejjel született gyermeke. Volt egy jelenet a filmben, amikor a barátnője azt mondta: „Az a fontos, hogy egészséges a gyerek.” Ezt ki kellett vágnom, mert nem felelt meg a kommunista erkölcs elvárásainak. Újabb tiltás, újabb csend. Forgassak meséket, vígjátékokat, tanácsolták. Azzal nem lehet baj. És elém tették a Ha eljön szerelmünk napja forgatókönyvét. Borzasztó rossz volt. Hat rendező adta vissza. Én átírtam az egészet, és minden idők egyik legsikeresebb cseh szerelmi története lett. Kényszerhelyzetben sok mindenbe belemegy az ember. El lehet dönteni, mi a jobb. Várni éveken át, hogy változik a Egyeden jelenetet. A történet vége eredetileg az lett volna, hogy a főhős - a saját víziója szerint - a párt szolgálatába áll, mint hullaégetó. De hogy melyik pártot választotta, a náci pártot vagy mást, azt nem mondtuk ki. A szovjet megszállás hatása alatt aztán forgattunk egy másik záró képet is. A krematórium két alkalmazottja egy kávézóban beszélget, az ablakon túl pedig feltűnnek az idegen páncélkocsik. Kopfrkingl urat, a hulla- égetőt emlegetik, hogy milyen kedves ember volt, most vajon hol lehet, mi történhetett vele. ban is bemutatták, a Morgiana a chicagói fesztiválon nyert. Hazai vizeken mégis hatalmas hullámok csapkodták. Bármilyen anyaghoz nyúltam is, mindig ellenállásba ütköztem. A Morgianát a rendszer elkötelezett hívei morbidnak, szadomazochistának vagy egyszerűen csak rémisztőnek titulálták. De miután megnézte egy szovjet filmküldöttség, és kifejezetten élvezték, két év után ismét forgathattam. Persze megszabták, mi legyen a film témája. Hogy a munkásosztály körében játszódjon a történet. Aztán ezt helyzet, s közben nem forgatni, vagy dolgozni mindenáron, az adott lehetőségekből kiindulva. Én ez utóbbit választottam. Ha egy zongoraművész kihagyja a napi gyakorlatot, akkor az a játékán is érezhető. Ezt akartam elkerülni. Ezért mondtam igent olyan lehetőségekre is, amelyek nem igazán jelentettek örömet számomra. A Vámpír négy kerékent viszont az első cseh sci- fi horrorként jegyzi a szakma. Voltak évek, amikor teljesen ellehetetlenítették a helyzetemet, máskor csak megnehezítették, megint máskor szabályozni akarták, hogy mit és mennyit dolgozzak. Művészi szabadságról egy kommunista rendszerben nem beszélhetünk. De azt legalább elmondhatom, hogy minden filmmel valami egészen új stílusba, műfajba kóstolhattam bele. Jobb ma egy szarka című szatírája, amelynek alapjául egy középkori kuruzsló története szolgált, 1983-tól 1991- ig várt a bemutatóra. Több okból is. A zenét szolgáltató Pražský výber nevű együttes nem tartozott a rendszer dédelgetett kedvencei közé. A statiszták közül többen is aláírták a Charta 77-et, a réges- régi mese erős társadalombírálatot hordozott, amelyet a nyolcvanas évek kultúrpolitikai garnitúrája képtelen volt megemészteni. A főszerepet alakító Tatján Györgyi tíz évig csak mesélni tudott egy izgalmas hangulatú forgatásról, de a kész filmről sokáig nelti sem volt elképzelése. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Hogy betiltották a Szarkát. Ezután megint csak mesefilmet készíthettem. A csodálatos kalocsni forgatása során egymásba szerettünk Tereza Pokomával, akit aztán feleségül vettem, és nyolc nappal a házasságkötésünk után elhagytuk az országot. A német nyelv nem okozott gondot, az ottani producerek közül többel is dolgoztam az ezt megelőző években, tehát nem kellett attól tartanom, hogy légüres térbe ugrok. Tizenkét évig éltünk Münchenben. 1987- ben hagytuk el az országot, és két év múlva kitört a bársonyos forradalom. Hol a németek, hol a franciák, hol a csehek álltak elő ajánlattal. Olyan nem volt, hogy tétlenül ültem volna otthon. Akkor költöztünk visz- sza Prágába, amikor a lányunk gimnazista lett. A Sötétséget és a Habermann malmot már itthon forgattam. Szeretem Prágát. Örülök, hogy újra ott élhetek. Terezától, a második feleségemtől huszonhárom év után váltam el úgy, hogy a tárgyalóteremben, miután elválasztottak bennünket, megcsókoltuk egymást. Ma is jó viszonyban vagyunk, csak már külön élünk. Élete döntő pillanataiban, amikor mások esetleg összeomlottak volna, önnek miben sikerült megkapaszkodnia? A könyvekben. Bármilyen nehéz helyzetbe kerültem is, a könyvek mindig kisegítettek a bajból. A könyvek és a nők. Boldog vagyok, hogy se erről, se arról nem kellett lemondanom soha. A finom ételeket szeretem még. Főzök, sütök, szakácskönyveket gyűjtök. S bár imádom a világvárosokat, főleg New Yorkot és Las Vegast, az utóbbi években a természetet is nagyon megszerettem. Négy-öt-hat hetet is kibírok már távol a várostól, egy erdőszéli házban. Új film, új történet? Lesz. Nagyon remélem. Erotikus horrort szeretnék forgatni, egy különös házaspár feszültséggel teli kapcsolatát hordozom magamban.
