Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-24 / 197. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 24. Szalon 21 MEDIATER Popkultúra és paranoia A paranoid stílus rend­kívüli népszerűsége tö­retlen. A fiktív összees­küvésektől való félelem átitatja a kultúra számos területét. (Nemrég a médiában lábra kapott a hír, mely szerint „Lady Gaga az illuminátusok bábja”, s ők irányítják a zeneipart is.) H. NAGY PÉTER E viszonylag friss jelenség az üldözési mánia azon formája, amely gyanakvással szemléli a valóságot és a történelmet, konspirációval tölt ki minden olyan helyet, melyet nem képes megérteni. Bár 700 éve senki sem látott templomos lovagot, az összeesküvéselmélet-gyár- tók mégis képesek voltak be­vinni a köztudatba, hogy bizo­nyos történelmi eseményekért a templomosok (vagy más titkos társaságok) a felelősek. „Az összeesküvés-elméletek annyi­ra az emberek agyára tudnak menni - írja nagyon helyesen Dániel Pipes Összeesküvések. A paranoia évezredes története című alapvető könyvében -, hogy életszemléletté válnak. Ez az összeesküvés-alapú gondol­kodás, a paranoid stílus vagy a titokzatos hatalommentalitás. Az összeesküvés-alapú gondol­kodás abban hasonlít más iz­musokra, hogy olyan szemléle­tet alakít ki, amely aztán min­den tekintetben meghatározó­vá válik.” Még szép, hogy a po­puláris művek alkotói kihasz­nálják ezt a fogékonyságot az Assassin’s Creedtől kezdve A Da Vinci-kódon és a Farkasok szö­vetségén át a Sherlock Holmes és az Einstein-gyárig. Vegyük például a következő, találomra kiválasztott történetet. „Jacop, a Róka egy este meg­látogatja a kölni érsek tiltott almafáit, az újonnan épülő dóm, a »szent mű« tőszomszéd­ságában. Szemtanúja lesz, amint Gerhard Morartot, a zse­niális építőmestert egy sötét árny letaszítja az állványokról. Szerencsétlenségére a gyilkos észreveszi őt, és megkezdődik az élet-halál hajsza Köln város zegzugos utcáin. Akinek csak beszél róla, rövidesen meghal. Szorult helyzetében a borissza dékán és kicsiny rokonsága siet a segítségére. A hajsza lélegzet­vételnyi szüneteiben egyre vi­lágosabban rajzolódik ki, hogy a menekülők egy példátlan összeesküvés áldozatai - a szá­lak pedig a legmagasabb politi­kai körökhöz vezetnek. Hány ártatlan életet követel még a ti­tok, és ki állíthatja le a gyilkos árnyat, amely a jelek szerint egyenesen a pokolból jött?” (Frank Schätzing: Az ördög temploma.) Ebben a fülszövegben, mely­hez hasonlót ezerszámra lehet­ne idézni, szerepel egy-két olyan szó, amely kulcsfontossá­gú az összeesküvéselmélet- gyártók számára. Az egyik ilyen a „titok”. Abból indulnak ki ugyanis, hogy a legtöbb dolog mélyén valamilyen titok lap­pang (nyilván nem a kvantum­rejtélyre gondolnak), melynek őrzésére valamilyen emberi csoport rendeltetett, s melynek létezéséért talán éppen az érin­tett társaság felelős. Szerintük így működik a világ. Mindez re­gények és filmek narratív sémá­jaként remekül alkalmazható. Az Olivier Delcroix által szer­kesztett Összeesküvések köny­ve például a következő témákat kínálja (a teljesség igénye nél­kül): Marilyn Monroe, John F. Kennedy, I. János Pál pápa, Di­A feltételezett teória bármely változatában való feltétlen hit meg­könnyíti a fóbiák közöt­ti áljárhatóságot. ana hercegnő, Elvis Presley ti­tokzatos halála újabb változa­tokban; a Csillagok háborúja mint kínai összeesküvés, az 1968-as diáklázadásokat ki­robbantó sötét mesterkedések; a Holdra szállás mint blöff és ehhez hasonlók. Ezek igen szórakoztató tör­ténetek, de az előfeltevéseikkel már baj van. A titkok és rejté­lyek száma ugyanis már csak azért is jóval kevesebb, mint ahogy a paranoid gondolkodók állítják, mert a tudomány ezek jó részét már megcáfolta, csak Az összeesküvés-elméletek toplistája: ki ölte meg Marilyn Monroe-t, Elvis Presleyt, Dianát? (Képarchívum) persze az összeesküvéselmélet- gyártók és -forgalmazók nem tudnak róla. Másrészt világos, hogy összeesküvések - pozitív és negatív értelemben egyaránt - mindig is voltak (jó példa erre a Valkűr című film, amely a hi- perparanoid Hitler elleni Stauf- fenberg-féle merényletről szól) és mindig is lesznek. Amiről azonban itt szó van, az a nem lé­tező összeesküvésektől való fé­lelem, melynek egyik ismérve, hogy a feltételezett teória bár­mely változatában való feltét­len hit megkönnyíti a fóbiák kö­zötti átjárhatóságot. Oliver Stone például azt állította, hogy a JFK - A nyitott dosszié című filmje „a Kennedy-gyilkosság körüli összeesküvések ellen­mítosza”, holott maga is az egyik összeesküvés-elméletet támogatja. Ennyit a tisztán lá­tásról. A szóban forgó mintázat szempontjából a popkultúra rendkívül érdekes képet mutat, mivel szoros kapcsolatot tart fenn az áltudományokkal és az összeesküvés-elméletekkel, u- gyanakkor a tudománnyal is. Ezért bármire hozható ellen­példa. Az említett Stone-film szerint a kormány legmagasabb szintjein összeesküvés zajlott, amelyben benne volt a CIA, az FBI, a titkosrendőrség, a kato­nai ipar fejesei, a maffia és Ken­nedy alelnöke, Lyndon B. John­son, ezért a gyilkosság az emlí­tettek érdekeit szolgálta. Ellen­ben Stephen King 11/22/63 című remekművében többször is rámutat arra: az emberek egyszerűen képtelenek elfo­gadni, hogy egyjelentéktelen és átlagos figura hozzáfér a leg­fontosabb férfihoz, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, s ez vezet aztán kuszábbnál ku­szább összeesküvés-elméletek­hez. Mondanom sem kell, hogy a történelmi dokumentumok Stephen King verzióját támaszt­ják alá. Ahogy a mester megfo­galmazza a könyv utószavában: ,A regény elején Al, Jake Ap- ping barátja kilencvenöt száza­lékosra becsüli annak valószí­EPHEN KING 11/22/63 NOVEL JFK SUm in DULU, First Lady Emerges Unharmed; Shooter Charged as Killer nűségét, hogy Oswald volt a magányos gyilkos. Azok után, hogy a témának szentelt és álta­lam elolvasott könyvek és új­ságcikkek rakása majdnem olyan magas volt, mint én ma­gam, a valószínűséget kilenc­vennyolc, sőt talán kilencvenki­lenc százalékosra becsülném. A beszámolók ugyanis, még azok is, amelyeket az összeesküvés­elmélet hívei írtak, ugyanazt az egyszerű amerikai történetet mondják el. Volt egy, a dicső­ségvágyba beleszédült, veszé­lyes kis fickó, aki épp a legjobb helyen volt ahhoz, hogy világ­hírre tegyen szert. Kevés esély volt rá, hogy minden úgy történ­jen, ahogy történt? Hát persze. Ugyanilyen kevés az esély a lot­tófőnyereményre, mégis min­dennap hazaviszi valaki.” Kingnek tökéletesen igaza van, még akkor is, ha vélemé­nyével a kisebbséget képviseli. A11/22/63 mindemellett azért is nagyon szimpatikus mű, mert nem azzal éri el a csúcshatást, hogy ostobaságokat terjeszt a fikció égisze alatt. Hogy mivel éri el a regény, az természete­sen nem titok, de nem is tartozik a tárgyunkhoz, ezért most nem mondom el. Mindenesetre, ha lehetséges volna az időutazás a múltba, könnyű lenne kideríteni, hogy az a bizonyos egyszázaléknyi óvatosság szükséges-e. Az összeesküvés-elméletekről ta­pasztalati úton is bebizonyo­sodna, hogy légből kapottak, s ennek köszönhetően csökkenne végre a paranoid stílus hatóere­je. Ám, sajnos, az időutazás a múltba megvalósíthatatlan, ezért a paranoia újabb és újabb területeket hódít meg. Ezért ma úgy tűnik, egy összeesküvés- elmélet-mentes világ legalább annyira illúzió, mint amennyire képtelenség az, amit ezek az elméletek összehordanak... ZENEBONA Barbie vára CSEHY ZOLTÁN „Mi ez Barbie, kik ezek itt?/ Kiteszem a lábam és te... (...) Izomfiúk, tetkó, pirszing.../S mindjárt hármat, undorító!/ Ezért gürizek naphosszat,/ eszkortokra szórod a pénzt?” - énekli Vajda Gergely (1973) klarinétművész, karmester és zeneszerző új operájában Bar­bie, aki most történetesen sa­ját, váratlanul betoppant, fél- tékenykedő férjét játssza saját férje előtt, közvetlenül egy hit­vesi pofon után. Csakhogy a já­ték tényleg komolyra fordul: a szekrényből valóban kilép a há­rom bérszerető, a három izom- pacsirta luxusprostituált. Ek­kor azonban már nem ez az evidencia lényeges, hanem a boldognak hitt házasság ösz- szeomlása, a magányra kárhoz­tatott létezés különutas megol­dásainak tarthatatlansága. Barbie Blue ugyanis Barbe Blue, azaz Kékszakáll párja, a hétéletű, kiismerhetetlen nő. Ebből is látszik, hogy az ope­ra Bartók A kékszakállú herceg vára című művének ihletésében fogant. Ha pedig belehallga­tunk, világosan kiderül, hogy a darab zenei szövete Bartók művével folytat párbeszédet, il­letve polemizál. A kamarada­rabot (az operában csak Barbie - Érsek Dóra és férje, Bemard - Rezsnyák Róbert szerepel, va­lamint néma szerepben három Chippendale-fiú) végül is afféle szatírjátéknak tekinthetjük a komoly dráma mellett. A fül­ledt éjszaka, a váratlan hazaér­kezés, az in flagranti gyanúja nem csak egy klasszikus komé­dia vígoperai lehetőségeit vil­lantja fel: a szerző pszichodrá- mát alkot, egy házasság anató­miáját tárja elénk, miközben a férfi- és női szerepek sztereotí­piáit is lebontja. A szereplők mintha a modem életmódma­gazinok menő lapjairól lépné­nek elénk, s egy olyan, ideális­nak hitt vüág képviselői lenné­nek, mely a valóságban nem lé­tezik. És mi épp e nem is létező világ összeomlásának pillana­tait élhetjük meg, a valóság be- robbanását. Ez a valóság azon­ban nem más, mint a képi-tár- gyi-életvezetési külsőségek, eszközök, sugalmazott model­lek mögött megjelenő pszicho­lógia, vagyis az érzelmek diada­la a látszat luxusa fölött. A tra­gédiát csak fokozza, hogy a lát­szatlét szerepeitől soha többé nem lehet szabadulni. A CD második darabja a Gul­liver Fárémidóban címet viseli, és nem más, mint egy remekbe szabott Karinthy-interpretá- ció. A szolaszik világának zenei kommunikációja eleve kihívás: Vajda itt „fafúvós szintetizá­tort”, csőhangokat, vibrafont alkalmaz, mintegy szembeál­lítva a nagyon is emberi altfu­volával és klarinéttal. Karinthy történetét David Hill amerikai költő dolgozta át, az angol szö­veget Szervét Tibor hangján halljuk. A CD záró darabja, a Beszélgetések gyerekekkel Ronald David Laing híres műve alapján keletkezett, s öt moz­zanatot ragad ki a gyermeki szövegalkotás világából. A da­rabot a Dedalo Ensemble játssza Vittorio Párisi vezényle­tével. „Én könnyen tudok na­gyon nehéz dolgokat csinálni gyakorlással” - mondja az egyik gyerek. És ez a mondat Vajda műveire is igaz. S ha e mondat előzményeit is számba vesszük, még inkább találó, mert ez tényleg „gyönyörű” és tényleg „nehéz”. (Vajda Gergely: Barbie Blue, Gulliver in Faremido, Con­versation with Children. Bu­dapest, BMC, 2012.) SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents