Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-22 / 195. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 22. Panoráma - hirdetés 19 Németországban bevezetik a harmadik nemet A semleges nemű gyereket is lehet anyakönyveztetni Pusztán egy nyári nap unalmának elűzése végett ölt meg három középiskolás fiú egy férfit az Egye­sült Államokban. A 15, 16 és 17 éves gyilkosok találomra szemelték ki áldozatukat, egy 22 eszten­dős ausztráliai egyetemi baseballjátékost, akit kocogása közben autóból hátba lőttek az oklahomai Duncan városában. A fegyvert a 16 éves Alien Luna (balról a harmadik) sütötte el. Az oklahomai törvények szerint felnőttnek tekintve ítélik el őket, így Lunára életfogytig tartó börtön várhat, akár­csak 15 éves társára, James Francis Edwardsra (balra), akit ugyanúgy emberöléssel vádolnak. A harmadik fiú, Michael Dewayne Jones - aki az autót vezette - legalább két év börtönt kaphat, de akár életfogytiglani is. Óvadékát 1 millió dollárban szabta meg a bíró, a másik két fiú esetében nem engedélyezett óvadékot. (TASR/AP-felvétel) A polgármester szerint idegen űrlényt temethettek a helyi temetőbe Furcsa fejet találtak a sírásók ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. November elsejétől a női és a férfi mellett egy új nem, az úgynevezett intersex is meg fog jelenni az anya­könyvekben. A gender ideoló­gia elveit követő szülők az új­szülött gyermeküket így is anyakönyvezhetik, nem köte­lező erről az egyénnek ivar­éretten, magának döntenie. A törvényt a homoszexuáli­sok jogaivai foglalkozó szerve­zetek üdvözölték, az egyházi körök azonban támadják, ki­emelve: döbbenetes, hogy ezt a törvényt, egy keresztényde­mokrata/liberális többségű parlament és egy ugyanilyen kormány fogadta el, nem pe­dig a hatvannyolcas szexuális forradalom eszmerendszerét továbbvivő Zöldek erőltették keresztül egy szocialista/zöld többség által. Németország lesz az első ilyen ország, ahol az anya­könyvekben megjelenik a harmadik gender. A gender (nem) ideológia szerint az ember semleges lénynek szü­letik, akinek alapvető joga és képessége, hogy maga hatá­rozza meg nemét, szexuális kapcsolatainak formáját, (piá) ÖSSZEFOGLALÓ Zágráb. Az egyetlen racioná­lis magyarázatnak azt látja egy muraközi település polgármes­tere, hogy valamikor idegen űrlényt temettek a helyi teme­tőbe - most laboratóriumban vizsgálják az ufo-fejet. Állítólag férfiparfüm-ülatot áraszt, és nem lehet más, mint egy idegen lény feje, ezért tudósok segítsé­gét kérte az említett horvát pol­gármester, miután a helyi teme­tőben a sírásók egy furcsa kép­Berlin. Lelőtt két embert, ötöt súlyosan megsebesített, majd végzett magával egy férfi kedd este Németországban a Baden- Württemberg tartományban fekvő Dossenheim településen. A vérfürdő a helyi sporttelep vendéglőjének emeleti külön­termében történt, ahol lakó­ződményt ástak ki. A különös figura nagyjából egy méternyi­re volt a felszín alatt, és a teme­tői alkalmazottak kis híján sok­kot kaptak, amikor kifordítot­ták a földből. „Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de nem hiszem, hogy van más ésszerű magyarázat arra, amit találtunk” - magya­rázta Ivan Stefic. A helyiek el­mondása szerint a „fej” gu­miszerű lágy anyaghoz hason­lít, a szája pedig olyan, mint egy csőr. A kétkedők azonban gyűlést tartottak. A megbeszélé­sen a rendőrség közlése szerint „nézeteltérések támadtak”, és a gyűlés egyik résztvevőjét kites- sékeltékahelyiségből. Aférfiegy pisztollyal jött vissza, lövöldözni kezdett, majd lement a földszinti étterembe és főbe lőtte magát. Az egyik sebesült állapota annyira súlyos, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. A vér­úgy vélik, szó sincs semmiféle alienről, ez egy egyszerű fa gyökere, ami ilyen különös alakzatot vett fel. „Egy eltemetett idegén feje lenne az egyetlen racionális magyarázat? Ez nevetséges!” - háborgott az egyik szkeptikus, aki a felszín gumiszerű puha­ságára is tud elfogadható in­dokot: a fa kérge a föld alatt elmállott, és ettől puhult meg a gyökérzet felszíne is - szá­molt be a 24 Sata című horvát napilap, (ma.hu) fürdő szemtanúit pszichológu­sok próbálják nyugtatni, egyelő­re nincsenek kihallgatható álla­potban - közölte a rendőrség. A lövöldözés időpontjában a ven­déglő nyitott részében nagyjából húszán voltak a SWR regionális közszolgálati televízió beszámo­lója szerint. Dossenheim 13 ezer lakosú kisváros, Heidelberg tér­ségében fekszik. Augusztus 22 NÉVNAP Menyhért, Mirjam A Menyhért a germán Meinhard névből szárma­zik, jelentése erő + erős, merész. A Miijam a Mária eredeti héber formája. ESEMÉNYEK A Varsói Szerződés zajló intervenciója idején Prá- ga-Vysočanyban összeült a csehszlovák kommunis­ta párt XIV., rendkívüli kongresszusa, amely új Központi Bizottságot vá­lasztott, és követelte az idegen csapatok azonnali kivonását. (45 éve) MAI ÉVFORDULÓINK 95 éve született Benkő Gyu­la színész. 1922-ben született Miloš Kopecký csehszínész. 1988-ban született Verrasz- tó Dávid magyar úszó. NAPI VICC Egy szőke nő bemegy az or­vosi rendelőbe, és mutatja, hogy mindkét füle meg­égett.- Ezt hogy csinálta? - kér­dezi az orvos.- Éppen vasaltam, amikor megszólalt a mobilom. Vé­letlenül a vasalót tartottam a fülemhez.- A másik fülét azért csak nem a vasalóval égette meg!- De azt is, mert utána fel akartam hívni a mentőket. ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás ma már kedve­zőbb hatással van a fizikai és szellemi teljesítőképessé­günkre. Álmunkat sem za­varja semmi. Megkerült egy 16. századból származó ritka asztrolábium (csillag­ára), amely egy évtizede tűnt el egy svéd múzeumból. A rézből és ezüstből készült, félmillió euró értékű műszert egy olasz gyűjtő juttat­ja vissza Stockholmba - mondta el Chris Marinelb, az elkallódott műkincsek londoni székhelyű regiszterének igazgatója (a felvételen). A Stockholm és Uppsala között fekvő Skokbsteri kastély vezetője örömmel számolt be róla, hogy a visszaérkező műtárgyat nyomban ismä kiállítják. (TASR/AP-felvétel) A pisztolyos férfi a gyilkolás után az étteremben főbe lőtte magát Lövöldözés volt a lakógyűlésen MT1-HÍR * A melléklet tartalmából: • A tavalyinál is rosszabb almatermés lesz • Az egészséges tejért • Kiszárítja az agráriumot az aszály • Óriásnyutakat a háztáji gazdaságokba • Nagyobb termés lazítással Hex6g«2d***j és músormelléklet wn. évfolyam,, 3S. hét, 2013. augusztus 24-30. Eľik d SZoloy Szükség van bíznak a gazdák az ekékre szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.fatebooiuom/ujsio Szerkesztőség: I Lazarefská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztőbe lyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. | ICO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, email: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www. sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó ren­delkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZO megjelöléssel ellátott írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2013 program keretében.

Next

/
Thumbnails
Contents