Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-22 / 195. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 22. Régió 5 Negyvenöt esztendő elteltével végre a kassai áldozatok teljes névsorát tartalmazza az emléktábla A ’68-as események áldozataira emlékeztek Kassán Az emléktáblán korábban hat név állt, az újra kilenc nevet véstek rá (A szerző felvétele) Kassa. Tegnap az 1968. augusztus 21-i eseményekre emlékeztek Kassán. AVarsói Szerződés hadseregei akkor szállták meg az egykori Csehszlovákia területét. KOCSIS EDINA Ebből az alkalomból emléktáblát lepleztek le, amely negyvenöt esztendő elteltével a kassai áldozatok teljes névsorát tartalmazza. A tábla a Fő utca 7-es szám alatt található emléktábla helyére került. A korábbi hat név helyet ma kilenc áldozat neve - Ján Bajtoš, Michal Hamrák, Ján Hatala, Bartolomej Horváth, Jozef Kolesár, Ján László, Ladislav Martoník, Ivan Schmidt és Ignác Šablatúra neve áll rajta. A névsort Gabriel Kládek kassai művészettörténész állította össze. Az eredeti 1991-ből származó emléktábla történelmi pontatlanságokat és tárgyi hiányosságokat tartalmazott. Az új tények feltárása után eltávolították. Gabriel Kládek sokat kutatta az 1968-as eseményeket, és a megállapításait bemutatta Kassa főpolgármesterének, Richard Rašinak, aki szakmai bizottságot nevezett ki. „Örülök, hogy hosszú évek után leróhat- juk tiszteletünket az összes áldozat előtt, aki a kassai megszállás során odaveszett” - mondta Richard Raši. Az öttagú szakmai bizottság történészekből és igazságügyi szakértőkből állt. Kassa városát pedig Hajdú Mária, a kassai levéltár vezetője képviselte. A bizottság az Igazságügyi Orvostani Intézet archívumában található iratok hitelességét kutatta, így próbálták megállapítani az áldozatok pontos számát. Az eredeti emléktáblán álló neveken kívül három további áldozat nevére bukkantak. Richard Raši teljesítette tavalyi ígéretét, amely szerint elkészítteti az új emléktáblát a kassai áldozatok teljes névsorával. A 4,6 hektár alapterületű parcellán több mint tíz éve még hulladéklerakatot akartak kialakítani Önkormányzati földterület - féláron LECZO ZOLTÁN Nagykapos. Az Ung-vidéki település vezetése a korábban kért összeg feléért kínálja eladásra azt az önkormányzati tulajdonú földterületet, melyeken a 2000-es évek elején hulladéklerakatot szerettek volna kialakítani. Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a 4,6 hektáros alapterületű parcella a szomszédos Deregnyő kataszterében található. Értékét a szakemberek néhány hónapja még 10 ezer euróbán határozták meg, a városvezetés a nyár elején szerette volna értékesíteni, de potenciális vásárló nem akadt. Az önkormányzat legutóbbi ülésén született határozat szerint a földterületet így hamarosan versenytárgyalás útján próbálják meg eladni, a minimális árat pedig a korábbi összeg felére, 5000 euróra csökkentették. Mivel a parcelláért a város 2013-ban nem fizetett ingatlanadót, az értékesítésre csak azután kerülhet sor, ha a település megkapja a szomszédos községtől az idei évre szóló fizetési meghagyást, és rendezi tartozását. A területen egyébként az előző városvezetés több mint tíz évvel ezelőtt hulladéklerakatot szeretett volna kialakítani, de a tervek megvalósításából végül semmi sem lett. A beruházással kapcsolatos tervdokumentáció elkészült ugyan, a lerakó üzemeltetését viszont ‘ellenezték a deregnyői polgárok. Időközben az is kiderült, hogy a parcellák ilyen célú hasznosítása komoly nehézségekbe ütközne a laza talajszerkezet, valamint a magas talajvízszint miatt. A mostani kiírás szerint a potenciális vásárlónak beadványában azt is fel kell tüntetnie, hogy a területen milyen tevékenységet akar folytatni, illetve a vevőnek egyéb feltételeknek is meg kell felelnie. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők arról is határoztak, hogy egy kb. 800 négyzetméteres, a Centrum lies lakótelepen lévő, városi tulajdonú parcella egy részét egy beruházó rendelkezésére bocsátják. Az illető ennek fejében vállalta, hogy a terület közelében járdát építtet. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a Centrum Il-es lakótelepen lévő, ugyancsak eladásra kínált parcellák közül kettő valószínűleg hamarosan gazdára talál. Ezeket, ha a változtatást a képviselő-testület is jóváhagyja, magánszemélyekkel a város más részén található földekre cserélik ki. Rimaszombat több befektetőt remél Körforgalom és utak épülnek az ipari parkban 1BOS EMESE Rimaszombat. A napokban megkezdődött az ipari park közművesítésének második szakasza urópai uniós forrásokból. Éva Muráriková, a városi hivatala fejlesztési osztályának vezetője elmondta, az egykori kaszárnya területén körforgalmat és három útszakaszt alakítanak ki. Az építkezés egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósul meg. Rimaszombat tavaly ősszel kapcsolódott be a gazdasági minisztérium pályázati felhívásába. Az elbírálást követően a tárca közel 450 ezer eurót hagyott jóvá a park közművesítésére. Ebből a pénzből egy körforgalmat és további három útszakaszt építtet ki a város. Az elektronikus versenypályázatnak köszönhetően jóval alacsonyabb összegért, közel 385 ezer euróért valósul meg a közművesítés. Muráriková elmondta, időközben közbeszerzési pályázatot írt ki a város egy újabb útszakasz megépítésére, valamint a közlekedési jelzőtáblák beszerzésére. Hozzátette, a város, tekintettel az elektronikus pályázat eredményére, kérvényezte a gazdasági minisztériumnál a támogatás összegének módosítását. Mivel a tárca rábólintott a szerződés kiegészítésre, megépül a körforgalom, a négy útszakasz és a közlekedési jelzőtáblákat is kihelyezik. November 30-ig be kell fejezni az építkezést, a fel nem használt összeget pedig a város visszafizeti a tárcának. A munkálatok ideje alatt - elsősorban a Hostinský utca lakóinak - korlátozásokra, fennakadásokra kell számítani. A város azt reméli, az ipari park közművesítése több befektetőt vonz majd Rimaszombatba. A munkálatok első fázisában megépült a vízvezeték-, a csatornahálózat, az esővíz-elvezető rendszer és egy útszakasz. Jelenleg a Kissling Slovensko és a Yura Eltec Corporation Slovakia cég működik a parkban. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Fél év börtön az ittas kamionsofőrnek Breznóbánya (Brezno). Rács mögé került az a kamionsofőr, aki kedden ittasan vezetett. A 44 éves férfi vérében 2,2 ezrelék alkoholt mértek. A sofőrt tegnap a Breznóbányai Járásbíróság hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és három évre eltiltotta a gépjárművezetésétől. (TASR) Gyerekeket szállító busszal ütközött Hegybánya (Štiavnické Bane). Gyerekeket szállító kirándulóbusz és személyautó ütközött tegnap reggel a Selmecbányái járásbeli Hegybánya közelében. Az ütközést az okozta, hogy egy 33 éves férfi Skoda Octaviájával a szemközti forgalom sávjába került. A buszban hat gyerek sérült meg, az Octaviában pedig a sofőr és utastársa. A baleset körülményeit vizsgálják. (SITA) Hamis euróval „törlesztett” Pozsony. Hamis érmékkel „rendezte” tartozását egy 27 éves pozsonyi férfi, ezért három év szabadságvesztésre ítélhetik. Tavaly novemberben ötszáz darab kéteuróst vitt egy idősebb férfinak, hogy így törlessze adósságát. A sértett bankba ment az érmékkel, ahol kiderült, hogy hamisak - tájékoztatott Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. (SITA) Odaítélték a város díszpolgára címet, a Pro Űrbe díjat, a Polgármester díját, valamint az Év pedagógusa elismerést Átadták a város díját Dunaszerdahelyen SZABÓ CSILLA Dunaszerdahely. Augusztus 20-án a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban adták át a város díszpolgára címet, a Pro Űrbe díjat, a Polgármester díját, valamint az Év pedagógusa elismerést. A negyedik alkalommal megrendezett díjátadó a Szent István-napi ünnepség- sorozat utolsó programpontja volt: a koszorúzást és az ünnepi szentmisét követően a város képviselői ünnepi testületi ülésre gyűltek össze. A díjak odaítéléséről a június 25-i képviselő-testületi ülésen határoztak, a Polgármesteri díjakról pedig Hájos Zoltán polgármester döntött. A Dunaszerdahely díszpolgára címet idén Rácz Tibor nemzetközileg is elismert harmonikaművész kapta a kultúra területén elért kimagasló eredményeinek elismeréseként. Hájos Zoltán a díjjal együtt szimbolikusan átnyújtotta neki a város kulcsát is. Idén három Pro Űrbe díjat adományozott a város: a kitüntetést azok kaphatják, akik jelentős szerepet töltöttek be a város fejlődésében, kimagasló eredményeket értek el a sport, a kultúra, az oktatás és a társadalmi élet területén. A tudományos élet kategóriában a díjat Fekete György, a városi Perfects Rt. igazgatótanácsának tagja, a városi televízió igazgatója vehette át. Dunaszerdahely város közéletéértvégzett munkájáért Molnár János nyugalmazott pedagógust tüntették ki. Az ő kezdeményezésének köszönhetően jött létre Dunaszerda-'* hely első, tudományos igénnyel megírt monográfiája. A sport területén Pro Űrbe díjat kapott a Dunaszerdahelyi Sakk Klub, az elismerést Petényi György klubelnök és Ráchela József mesteredző vette át. Hájos Zoltán Polgármesteridíjban részesítette a FEMIT (Felvidéki Magyar Ifjúságért Társaság) Polgári Társulást az ifjúságért végzett munkájáért, a díjat Győri Margit vette át. Köszönőlevelet kapott Ľudmila Novacká, Dunaszerdahely és a törökországi Dalaman kapcsolatának kiépítésében nyújtott segítségéért. Az Év pedagógusa címet öt jelölt közül Kysela Mártának, az SzNF téri óvoda igazgatójának ítélték, az év legnépszerűbb pedagógusa pedig a város polgárainak szavazatai alapján Penzinger Iván, a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Magángimnázium matematika-fizika szakos tanára lett. Rácz Tibor harmonikaművész átvette a város kulcsát Hájos Zoltán polgármestertől (A szerző felvétele)