Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-21 / 194. szám, szerda
vvww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 21. Horgász 15 A megszokott helyet lassan úgy kiismeri az ember, mint a tenyerét. Mégis érhetik vaskos meglepetések Még hogy pontyot fogni nehéz!? Néha bizony kegyetlenül nehéz. Mindenki tudja, hogy a ponty a legérzékenyebb halunk, amit a szakzsargon meteoszen- zitívnek nevez. Minden idő- és légnyomásváltozásra, hűlésre, melegedésre, szélfordulásra pálfor- dulással reagál, és egyszerűen abbahagyja az evést. KÖVESP1 KÁROLY Ülhet a horgász angyali türelemmel a parton, etethet mindenféle csodaszerekkel, váltogathatja a csalikat, ha a ponty megmakacsolja magát, mehet haza üres kézzel, kapás nélkül. Évekig így voltam én is ezzel, amíg csak úgy, találomra dobáltam a vizet, mint a többség, az önetetőssel fenekezve, mígnem elkezdtem egy kissé intenzívebben horgászni, és keresni a pontyok búvóhelyeit. A búvóhely fontossága Sosem titkoltam, hogy szívem csücske a cserkelő, kereső horgászat, amikor az ember nem magához csalja, hanem keresi a halat. Folyóvízen könnyebb a dolga, mert változatosabb a terep, jobban kitűnik, hol tartózkodhatnak a halak, ám a halastavaknak is vannak „titkos helyeik”, ahol holtbiztosán találunk pontyot. Ilyen a szigetek környéke, vízbe dőlt fák, nádfalak melléke (és sűrűje), vízre hajló bokrok takarása. Mert a pontyok általában vándorolnak, keresgélnek, de mindig visszatérnek kiinduló helyükre. A legjellegtelenebb vízen is biztosan találunk egy-egy víz alól meredező fatörzset, vízig lehajtó fűzfát. Általában ezek közelé- ben-alatt vannak a nyerő helyek. Ezeket, azon túl, hogy menedéket és búvóhelyet nyújtanak, azért is kedvelik a potykák, mert eleséggel is szolgálnak: a korhadozó fatörzsek, gallyak kagylók tanyái (a szúnyoglárva mellett a ponty egyik fő eledele), a bokrokról, vízre boruló fákról is le-lepottyan valami. El-elnézem kedvenc kis tavam horgászait, és azt tapasztalom, hogy nem a víz jelenti számukra a kiindulópontot, a horgászandó helyet, hanem a part. Ha találnak egy jó nagy placcot, ahol kényelmesen elfér a szék, minden felszerelés, árnyék is akad, akadó sincs a közelben (!), amibe beleszakadna a horog, azt tívak. Ha harcsát akarok fogni, majd estére, éjjelre jövök. Lássuk a pontyokat. Sokáig nem láttam sem őket, sem az árulkodó buborékokat, aztán se szó, se beszéd, itt is, ott is kezdtek feltünedezni a gom- bostűfejnyi pörsenések fürtjei. Az együk buborékfürt az úszótól egy méternyire bugyogott föl, gondoltam, segítek a halnak megtalálni a horgot: óvatosan közelebb húztam a szereléket a turkálóhoz. Ahogy a nagykönyvben meg van írva: három perc múlva az úszó megdöccent néhányszor, majd komótosan elmerült. A bevágás szépen ült, jó súlyt éreztem, hanem a hal olyan száguldásba kezdett, hogy először összezavart. Mi a fene ez? Valami jókora csuka? Balin? Nyomát se látni ezen a tavon. A rohangáló tükrös hiszik, megfogták az isten lábát. Előttük a titokzatos víz, amelyben ott bolyonganak a halak, amelyeket úgy lehet megfogni, hogy etetéssel próbáljuk őket egy helyre csalogatni. Ezért is részesítem előnyben a kisebb, a természeti környezetet jobban őrző tavakat, ahol sok a zöld, kevés a fürdőző, és változatosak a mederviszonyok. Mindig elbizonytalanít az egyhangú, egyenes vonalú, kavicsos tópart, különösen, ha hatalmas víztükörről van szó: hová dobjon az ember, ha nem ismeri a feneket? (Erre találták ki elmés emberek a radart, de az már egy másik vüág.) Mennyivel szebb egy-egy nagy csők, tuskó, bokor környéke, mint az egyhangú víz! Buborékra várva Legutóbb is ilyen helyre igyekeztem, ahol rajtam kívül senki sem horgászik; mert itt sok a bokor, akadó, ráadásul meredek a part, amelynek alján alig fér el a kis háromlábú szék. A nagy hőség egy éjjeli záporral enyhült kissé, kósza felhők is tarkították az ég kékjét, így kellemes horgászat ígérkezett. Dobtam egy-két maréknyi mézes kukoricát és pelletet a bokorsor elé, és oda- pottyantottam a könnyű úszót is. Ezen a helyen tíz alkalommal pecáztam az idén, és kilenc pontyot fogtam, közel negyven kiló összsúlyban. Ez évekkel ezelőtt csak álom volt számomra. A 4+1 grammos, vékony, átlátszó úszó szépen kidugta narancssárga bóbitáját, én pedig vártam a felszálló buborékokat, amelyek arról árulkodnak, hogy a pontyok ki-kimerészkednek a bokrok alól, és szemezgetnek a fenékről. Ehelyett a bal oldalamon buzgott elő egy vasalódesz- kányi buboréksor, amely távolodott. Harcsa koma is előbújt, gondoltam, de nem harcsázni jöttem, különben is, napközben inkább a kisebb példányok ak- Állatóvoda a meredek parton (A szerző felvételei) Aztán az első forduló megnyugtatott: ponty ez a javából, csak afféle rohangálós. A hal nagy burványokat vetett, rángott a hosszú bot gyönyörűen. Az orsón nem sokat lazítottam, a harmincas zsinór nagyon erős, ráadásul a többiekkel ellentétben ez a ponty nem a bokrok közé menekült. Szép duci tükröst szá- koltam meg néhány perc múlva, hatvan centit mértem,, ami kb. ötküósnak felel meg. amit majd kifordított a kezemből a hal. Aztán meglazult a zsinór. Kicuppogtam a partra, és a döbbenettől sokáig nem tudtam, mitévő legyek. Bántott a nagy hal elvesztése, üyen kapást évek óta nem láttam. Legutóbb a Morván, Fürdés, ruhástul Ekkor még meg sem fordult a fejemben, hogy jöhet derűre ború. A baj akkor történt, amikor egy kismacska sündörgött mellém. Először a székem alatt törleszkedett a lábamhoz, majd a társa is megjelent, s kisvártatva előjött a harmadik is. Úgy grasz- száltak a horgászcuccom közt, mintha állatóvodában lennének. Felkapaszkodtam a kb. háromméteres meredek parton, és adtam nekik egy kis elemózsiát, hogy ne zavarjanak. Lepillantva a botra, éppen azt láttam, hogy istenesen görbül, s miután ki- dönti az ágast, indul a vízbe. A nemjóját! Éppen akkor értem le, amikor a bot teljes hosszában nagyot csobbant, de akkor már magam is ugrottam utána. Ruhásmi, mindenestül. Már a víz alatt sikerült megmarkolni a nyelet, A mohó kisharcsa torokra slukkolta a gilisztát amikor amurokat fogtunk. Egy pillanat műve volt az egész. Végül örültem a megmentett, nem éppen olcsó szereléknek, annak, hogy csak mellig ért a víz, és nem történt nagyobb baj. Hacsak az irataimat nem számítom, meg a két napig döglött mobüomat, amelyek a kis oldaltáskában áztak el a derékövemen. Csontig behúzott fékkel nem is történhetett másképp, gondoltam végig az esetet, miután átöltöztem. Ä pecának természetesen lőttek, hiszen tartalék cipő, zokni nem volt nálam, csak trikó és úszónadrág. Haza kellett menni. De milyen fajzat a horgász? Visszagondolva is állandóan azon morfondírozok, mekkora lehetett az a ponty? Végül egy jó tanács pontyfogási alapismeretekből: ha mobiltelefonnal szökkenünk a vízbe, fürdő után vegyük ki a kütyüből az akkumulátort. Ha szerencsénk van, két nap szárítás után ismét üzemel. Görbüljön a bot! Alkalmi ismerőssel beszélgetek a tóparton. Elárulja, hogy ide csakkesze- geznijár. Egy-egy pontyot is akaszt ugyan néha, de őt inkább a nagy lapátdévérek hozzák lázba. Volt olyan napja, hogy harmincat fogott, most, a nagy meleg miatt csak hármat. Finomszerelékkel pecázik, feederbottal, könnyű etetőkosárral, pici horgon két szem csontival. Kisvártatva elmondja, hogy kedvenc vize a Morva folyó, ahol megvan a szokott helye, amelyen süllőkre vadászik. Amit magam is tudtam: a süllőnek néha elég egy-egy nagyobb kő, hogy beálljon mögéje. Aztán száz-kétszáz méterig semmi, csak ott és pontosan azon a négyzetméternyi helyen tanyázik. S ha itt kifogunk egyet, egy-két nap múlva beáll a helyre a következő. Pontosan leírja, hol szokott süllőzni. Itt esik le az állam: ugyanoda szoktunk ki-kimenni, de sosem jutott eszembe, hogy ott tüskés- hátúak lehetnek. Cserébe elárulom neki, hol és hogyan fogom én itt a termetesebb pontyokat a bokrok alól. Hátha kedvet kapna hozzájuk. Elégedetten konstatáljuk, hogy többet ér a part menti úszózás a tavon, és a pontos helyismeret a folyón. A diskurzus után azzal a jó érzéssel indulok haza, hogy önzetlen, rendes emberrel találkoztam. Útközben eszembejut az a csallóközi halastó, ahol egyesek naftalingolyót lődöznek a szomszéd etetésére - ha már én nem fogok, ő se fogjon alapon -, mérgezve egymás viszonyát és nem mellesleg a vizet. Hiába, nem teremtett a jóisten egyformának bennünket. Emberséges szóval, egymás iránti kölcsönös tisztelettel, empátiával is lehet horgászni, nem keresztbe tenni egymásnak, és a „kaparj kurta” gyakorlatát követni. így alakulhatnak ki a horgász-cimboraságok, nem egy esetben barátságok a víz mellett. Mert a peca nem csak arról szól, hogy mit fogtam, mennyivel vagyok ügyesebb a társaimnál, hanem hogy békében megféljünk egymás mellett ebben az eldurvult, zajos világban. (Kövi) HETI TIPP Felszíni domolykózás, AJÁNLÓ Nyáron sok gondot okoz a horgásznak egy-egy csatorna. Pontosabban annak növényzete, áthatolhatadan hínár- mezeje, amely kiváló búvóhelye a halnak, de bosszúsága a pecásnak, mert a meghorgász- hatadan, sűrű növényzetben elakad a horog. Néhol szinte tenyérnyi helyre kell bepöttyinteni a szereléket, s még akkor sem biztos a siker, mert a domolykók nagyja óvatos és rafinált. A vízre eső bogárra, kis villantóra, csontira, bármire meg inkább a halak apraja ugrik, megelőzve a testesebb példányokat. Mi a teendő? Egyik horgászcimborám meséli, hogy ahol a fia tenyeres, vagy annál alig nagyobb domikat akasztgat, ott egy csatornán helybéli horgász a domolykók legnagyobbjait húzkálja kifelé. A dolog egyszerű: gyakorta be- bezuhint a vízbe egy vödömyi főtt kukoricát. Na de képzeljük el, ha mindenki ezt művelné! Arról nem szólva, hogy nem mindenkinek van lehetősége rendszeresen etetni. Több megoldás lehetséges. Egyik a lyukakba, tiszta helyekre be- pottyantott minél nagyobb esőgiliszta, amely darabos csali, és a kishalak nem tudnak vele mit kezdeni. A csonticsokor, bármily mozgékony, főleg a kishalakat vonzza. Eredményes lehet a gyümölcs is, hiszen a domik a cseresznye mellett a korán érő szilvát is kedvelik. Nagyobb vülantót húzni a sűrű növényben kínkeserves, itt talán a „bokorugró” fajta alkalmatos, esetieg a felúszó voblerek egyike-másika, persze, azok sem két hármas horoggal felszerelve, mert nem gereblyézni akarunk. A legjobb módszer talán a legyezés, amit kevesen művelnek. Pedig legyezni nem csak pisztrángra lehet, némely horgász nagyobb léggyel fogja a domolykók mellett a pontyot, sőt a csukát is. A szakirodalomban, internetes honlapokon találunk erre jó tippeket, de a nagyobb boltok kínálatában is alkalmas, nagyméretű legyet. Kis snecivel is próbálkozhatunk, elég a hátúszó alatt átbökni egy közepes horoggal, s a csalihal addig ke-, peszt a felszínen, míg be nem hörpöli egy nagy domolykó, de leginkább balin. A lényeg: kísérletezni kell, hiszen az óvatos, válogatós nagy halak is szeretnek táplálkozni. (- kk -)
