Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-13 / 187. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 13. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 A pénzromlás üteme rég nem volt ilyen alacsony, az élelmiszer-drágulás azonban nem állt meg Mélypontra süllyedt az infláció Az autókereskedőknek a kéményseprő sem hozta meg a szerencsét: jelentős árkedvezményekkel kénytelenek túladni a készleteiken, ami hozzájárult az infláció enyhüléséhez (Pavol Funtál felvétele) Pozsony. Szlovákiában két és fél éve nem látott szintre csökkent az infláció. A statisztikai hivatal tegnap közzétett jelentése szerint júliusban alig 1,5 százalékkal nőtt az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest, ennél alacsonyabb pénzromlást legutóbb 2010 végén mértek. A rossz hír, hogy az élelmiszerek ára ennél jóval nagyobb ütemben nő. ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákiában 2010-ben mérték a legalacsonyabb inflációt, amikor az árak - a gazdasági válság okozta drasztikus keresletcsökkenés miatt - alig 1 százalékkal nőttek. Az ezt követő években, vagyis 2011-ben és 2012-ben azonban már 3,9 és 3,6 százalékos inflációt mértek. Idén újra változik a helyzet, a válság ugyanis egy újabb hullámvölgyébe érkezett, ami miatt folytatódnak az elbocsátások, és tart a bérek stagnálása. Nem csoda, hogy az említett negatív tényezők által kiváltott keresletcsökkenés miatt az idei első félévben csak 1,8 százalékkal nőtt az átlagos árszint az egy évvel korábbihoz képest. Ráadásul még az első félév folyamán is fokozatosan csökkent, júniusban így már csak 1,6, az elmúlt hónapban pedig 1,5 százalékot mértek. „A tavalyi magasabb inflációhoz elsősorban a drágább közlekedés járult hozzá. Az ágazatban akkor több mint 6 százalékos drágulásra került sor, ami az üzemanyagárak elszabadulásával magyarázható. Mivel ez utóbbiak idén stabilnak számítanak, az infláció sem ugrott meg jelentősebb mértékben” - ecseteli az idei lassúbb áremelkedés okait Michal Kozub, a Home Credit elemzője. Szerinte idén ráadásul a személyautók iránt is csökkent a kereslet, ami miatt az autókereskedők jelentős árkedvezményekkel kénytelenek túladni a készleteiken, ez szintén hozzájárult az infláció enyhüléséhez. Ami hosszú távon gondot okoz a fogyasztóknak, az az élelmiszerek ára. Ez továbbra is rendkívül magas, miközben az elmúlt egy évben tovább nőtt. A statisztikai hivatal szerint az elmúlt hónapban az élelmiszerekhez 4,3 százalékkal drágábban juthattak hozzá a vásárlók, mint egy évvel korábban. Nem sok jót jósolnak az elemzők az elkövetkező időszakra sem. ,A viszonylag jónak mondható gabonatermés ellenére sem számíthatunk arra, hogy az élelmiszerek ára az elkövetkező időszakban csökkenjen, épp ellenkezőleg, újabb áremelések várhatók” - mondta el Kozub. Az infláció mértéke azonban az elemzők szerint az elkövetkező hónapokban ennek ellenére is alacsonyabb lesz, mint tavaly. „Az éves infláció a számításaink szerint 1,8 százalék körül mozoghat” - vallja Martin Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia elemzője. (mi) A Valutaalap olcsóbb hitelét az Orbán-kormány drágább, a pénzpiacokon felvett hitellel váltja ki Magyarország már nem tartozik az IMF-nek ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Magyarország tegnap kifizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló, 2,15 milliárd eurót kitevő hitelét - a hitelcsomagot még 2008-ban a világválság kirobbanásakor vette fel a Gyur- csány-kormány. A végtörlesztett összegből 1,8 milliárd euró 2013-ban, mintegy 300 millió euró pedig 2014 első negyedévében, a fennmaradó minimális összeg 2014 harmadik negyedévéig járt volna le. A határidő előtti törlesztés nem jelent meglepetést, mivel Orbán Viktor miniszterelnök július 27-én a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn jelentette be, hogy az IMF-től korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. Az Orbán-kormány közleménye szerint 3,5 milliárd forint kamatköltséget takarított meg az állam az előtörlesztéssel. Az Equilor számítása szerint viszont azzal, hogy a kormány a nemzetközi pénzpiacon felvett, az IMF-énél drágább hitelből állja a korábbi tartozásait, mintegy 13 milliárdos veszteséget okozott az országnak. A hazai össztermékhez (GDP) mért magyar adósságráta 82% fölé került az első negyedévben, a végtörlesztés - mivel nem jár újabb kötvénykibocsátással - körülbelül 2,2 százalékponttal csökkenti a rátát. A 2008-ban felvett hitelnek azonban csak az egyik része volt az IMF-é, az Európai Uniónak ugyanis továbbra is tartozik még Magyarország. Azt a hitelt 2014-ben és 2016-ban kell kifizetni. (Origó, hvg.hu, Gaz- dasagiRadio) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Szürkegazdaság a régiónkban Prága/Pozsony. Régiónkban Lengyelországban és Magyarországon a legnagyobb a szürkegazdaság aránya, az előbbiben az ország gazdasági telj esítményének a 23,8, az utóbbiban a 22,1%-át adja - derül ki az A.T. Keamey és a Visa közös elemzéséből. Eszerint a rejtett gazdaság legnagyobb részét a be nem jelentett munka adja, a másik az adóelkerülés, mely rendszerint a készpénzes alapon működő, jövedelmüknek csak egy részét bevalló vállalkozásokhoz köthető. Szlovákiában a szürkegazdaság aránya 15, Csehországban csaknem 14, Németországban pedig 13%. Régiónkban a legjobb helyzetről Ausztria számolhat be, ahol a rejtett gazdaság aránya alig 7,5%. (TASR) Veszélyben a kártyás fizetés Pozsony. Visszavetné a kártyás fizetéseket Szlovákiában az Európai Bizottság új pénzforgalmi irányelvtervezete - derül ki a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) elemzéséből. Az Európai Bizottság a bankközi díjak felső korlátját lépcsőzetesen csökkentené. A korlát mértéke a betéti kártya esetében a tranzakció 0,2 százaléka, a hitelkártya esetében 0,3 százaléka lenne, a jelenlegi 1,5 százalék helyett. A PÁS szerint az ausztráliai és az amerikai példák azt mutatják, hogy a bankok az ilyenfajta szabályozás miatti kieséseiket az ügyfelekkel fizettetik meg. Szlovákiában emiatt csökkenhet a bankkártyák és a kártyás fizetések száma is. A jelenlegi érvényes szabályok szerint 2018-ra 2210 euróra nőhetne az egy személyre jutó kártyás fizetések összege, míg az Európai Bizottság megszorításai miatt ez 2 ezer euró alatt marad. (SITA) Bankfiókok ezrei tűntek el Brüsszel. Tavaly 5500 bankfiókot, vagyis a teljes állomány 2,5%-át zárták be az Európai Unióban. A válság kezdetén, 2008-ban még 20 ezerrel több fiók működött az EU-ban - derül ki az Európai Központi Bank jelentéséből. A bankok többek között ezzel csökkentik működési költségeiket és igyekeznek javítani eredményszámaikon. Emellett az online és telebanki szolgáltatások terjedése is gyorsít a folyamaton. Leginkább a válság sújtotta országokban csökkent a fiókszám. Görögországban tavaly a fiókok 5,7%-át, 219 egységet zártak be a bankok. Spanyol- országban 1963 fiók tűnt el, ami 4,9%-os csökkenést jelent. Írországban 3,3%-os, Olaszországban 3,1%-os volt a csökkenés. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK I VALUTA I ÁRFOLYi AM j VALUTA ÁRFOLYAM I Angol font 0,8586 KM Lengyel zloty 4,1888 Cseh korona 25,880 ffB Magyar forint 297,09 D Horvát kuna 7,5355 jj£ Román lej 4,4241 a Japán jen 128,66 H Svájd frank 1,2327 n Kanadai dollár 1,3693 H USA-dollár 1,3280 a VÉTEL ELADÁS BANK 1 DOLLÁR 1 CSEH KORONA FORINT Sberbank 1,38-1,30 26,68-25,13 310,94-284,16 OTP Bank 1,39-1,28 27,05-24,77 311,01-284,79 Postabank 1,38-1,29 26,76-24,95Szí. Takarékpénztár 1,38-1,29 26,55-25,07 310,49-283,75 Tatra banka 1,38-1,30 26,68-25,12 309,25-285,75 Príma bankaÁltalános Hitelbank 1,37-1,29 26,64-25,09 311,43-284,74 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA) ■ Mi volt az ősmagyar spájzban? ■ Jellegzetes ételek ■ Az új kenyér ünnepe: Házi fehér kenyér, Falusi írós kenyér, Rozscipó ■ Hungarikum húsok: a szürkemarha és a mangalica RECEPTEK Ez a lap jár Önnek! H&sormelleklet XIII. Wolyam., 21. hét 2013. augusztus 17-23. osmagyar ételek**5'** a szürkemarha és a mangalica