Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-10 / 185. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 10. Sport 25 A kalapácsvető Pars Krisztián a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezheti meg a moszkvai világbajnokságon Bolt három aranyat és rekordot remél 7,2 millió dollár az összdíjazás Moszkva. Busás jutalomra számíthatnak a szabadtéri atlétikai világbajnokság legeredményesebb versenyzői: a nemzetközi szövetség, az IAAF összesen 7,194 millió dollárt oszt szét a viadalon. Pénzdíjban minden szám első nyolc helyezettje részesül. Az egyéni számokban a győztesek 60, a második helyezettek 30, a harmadikak pedig 20 ezer dollárral gazdagodnak, de még a nyolcadik is 4 ezret kap. A váltók esetében az első három csapat tagjai 80, 60 és 40 ezren osztozhatnak. A kiemelkedő eredményt ezen felül díjazza az IAAF, egy világcsúcsdöntés 100 ezer dollárt ér. (MTI) Moszkva. Rekordszámú nevezés, Iszinbajeva búcsúja, sok neves hiányzó - és persze Usain Bolt, minden mennyiségben. Ma kezdődik meg Moszkvában a 14. atlétikai világbajnokság. ÖSSZEÁLLÍTÁS A viadal, melyen rekordot jelentő 206 ország jelezte indulását (az eddigi csúcsot az 1999-es sevillai és a 2009-es berlini vb tartotta, ezekén egyformán 200 nemzet sportolói vettek részt) augusztus 18-áig tart. Bolt nyolcszoros világbajnok lehet Kétségkívül Usain Bolt lesz a vb legnagyobb sztárja. A jamaicai sprinter világos célokat tűzött ki maga elé: három aranyérmet szeretne szerezni (100, 200 és 4x100 méteren) és megdöntené egyik világcsúcsát is (200 m). „Minden versenyemet meg akarom nyerni, és mivel idén a moszkvai vb a legjelentősebb közülük, semmi másra nem összpontosítok” - jelentette ki a 26 éves, hatszoros olimpiai és ötszörös világbajnok Bolt. A 100 méter döntőjére már holnap este sor kerül, az előzetesen várt gigászi csata azonban elmarad, mert Yohan Blake (sérülés), Asafa Powell és Tyson Gay (doppingoláson érték őket) sem lesz ott az orosz fővárosban. Boltnak azonban résen kell lennie: egyrészt, mert két éve Teguban kiugrott, így diszkvalifikálták, másrészt mert Justin Gatlin ott lesz Moszkvában, márpedig idén júniusban a Gyémánt Ligában egyszer már legyőzte őt a brit... A szép búcsú reményében Jeleňa Iszinbajevának is vélhetően a fél Luzsnyiki Stadion szurkolni fog (az atlétikai versenyek idején „csak” 35 000 néző a befogadóképessége): a női rúdugrás világcsúcsát 28-szor megdöntött orosz sportolónak ugyanis a vb lesz az utolsó viadala - pontosan azon a helyen, ahol első felnőttversenyét nyerte. Könnycseppet viszont nem csak miatta ejthetnek a szervezők: nagyon sok neves atléta nem vesz részt a világbajnokságon. Különféle okokból hét londoni olimpiai bajnok és összességében 11 tegui vb- címvédő marad távol a versenytől, amelynek azonban így is lesznek sztárjai: az ötkarikás két elsőségét (5000 és 10 000 m) megismételni akaró brit Mo Farah, az egyaránt rekorddöntésre készülő ukrán Bohdan Bondarenko (magasugrás) és amerikai Brianna Rollins (100 m gát). Pars mézes-mázos buktái Előbbiek közé sorolható a kalapácsvető Pars Krisztián is, aki tavaly június óta nem talált legyőzőre, győzelmi szériája már 22 verseny óta tart. „Kifejezetten jó hangulatban vagyok, s a célom nem lehet más, mint a világbajnoki cím megszerzése - mondta Pars, akit nem nyomaszt, hogy ő lehet az első magyar világbajnok. - Viccesen azt mondhatnám, hogy volt egy nagy bukta, egy kis bukta, most meg remélem, hogy mézes-mázos lesz a bukta.” 2009-ben Berlinben ugyanis Pars a szezonban addig veretlenül lépett dobókörbe, de csak negyedik lett, míg két éve Teguban (előzetesen szintén esélyesként) néhány centivel maradt le az aranyéremről, s lett második a japán Murofusi Kodzsi mögött. ,Azóta persze sok minden megváltozott, tapasztaltabb vagyok, jobban kezelem a feszültséged’ - tette hozzá a 31 éves atléta. Az olimpiai bajnokon kívül még 10 atléta képviseli a magyar színeket Moszkvában, míg a szlovák küldöttség szintén 11 tagú. Jobb helyezés elérésére a Marcel Lomnický (kalapácsvetés), Matej Tóth (50 km-es gyaloglás), Martina Hrašnová (kalapácsvetés), Dana Veld’áková (hármasugrás) négyesnek van esélye. (MTI, SITA) Vívó-vb, Budapest: észt győzelmek párbajtőrben Szász Emese bronzérmes Budapest. Egyeden találattal kikapott az észt Julija Belja- jevától az elődöntőben, így bronzérmet szerzett Szász Emese a vívó-világbajnokság női párbajtőr versenyében. A világbajnokságon 2006- ban harmadik, 2010-ben pedig második helyezett magyar magabiztosan jutott el a legjobb négy közé. Az elődöntős asszó kiegyenlített volt, többnyire Szász vezetett, de 13:13-nál, amikor bő húsz másodperc volt hátra, Beljajeva és Szász is leállt, így passzivitás miatt következett az egyperces ráadás. Ebben az észt vívó akciója volt eredményes, így Szász az Eb-n kiharcolt harmadik helye mellé egy vb-bronzot is nyert az idén. „Volt már világbajnokságon ezüst- és bronzérmem egyéniben, reméltem, hogy most teljessé válik a kollekció - jelentette ki Szász. - Úgy látszik, még várni kell az aranyra. Ennek a bronznak egyszer biztosan örülni fogok. Most az adja meg a fényét, hogy az Eb után vb-n is összejött, ilyen pedig még nem volt, hogy egy évben Szász Emese (MTI-felvétel) mindkét vüágversenyen dobogóra állhattam.” A világbajnokságon így kettős észt siker született párbajtőrben: az említett Beljajeva mellett (aki az orosz Szivkovát verte a döntőben) a férfiaknál is a balti ország képviselője, Nikolai Novosjolov diadalmaskodott. A legjobb magyar, Boczkó Gábor ötödik lett. Rédli András, akit Boczkó állított meg, a 13., míg Imre Géza a 30., Szényi Péter pedig a 38. helyen végzett. A magyar úszó 100 m vegyesen is megdöntötte saját előfutamos rekordját Hosszú negyedik világcsúcsa MTl-JELENTÉS Eindhoven. Hosszú Katinka 200 méter vegyesen úszott szerdai két világcsúcsa után 100 méter vegyesen is két világrekordot állított fel a rövidpályás Világkupa-sorozat eindhoveni állomásán. A magyar sportoló a legrövi■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA. 5. forduló - szombat, 18.00 Ružomberok-Tmava (játékvezető: Leško); 19.30 Zlaté Moravce-Banská Bystrica (Kružliak); 20.00 Myjava-Senica (Horváth). Vasárnap - 17.30 Trenčín-DAC (Michlian), Košice-Slovan Bratislava (Samotný), Žilina-Nitra (Marhefka). 1. Senica 3 3 0 0 9:2 9 2. Ružomberok 4 2 2 0 10:7 8 3. Žilina 4 2 2 0 9:6 8 4. B. Bystrica 4 2 1 1 9:5 7 5. Košice 4 2 1 1 6:3 7 6.Treníín 4 2 0 2 10:7 6 7. Myjava 4 2 0 2 7:11 6 8. Slovan 3 1 1 1 8:5 4 9.Trnava 4 1 1 2 5:9 4 10.ZI. Moravce 4 1 0 3 3:8 3 11.DAC 4 0 1 3 1:7 1 12. Nitra 4 0 1 3 5:12 1 II. LIGA, 4. forduló, szombat - 16.30: Rimavská Sobota-Šaľa (Očenáš), Liptovský Mikuláš-Šamorín (Ihring), Prešov-Bardejov (Kozák), Podbrezovádebb vegyestáv előfutamában egy századot faragott a holland Hinkellen Schreuder 2009. novemberi világcsúcsából, majd az esti fináléban már saját friss legjobbját vitte még lejjebb, 57,50 másodpercre. A Vasas versenyzője 400 vegyesen is hatalmas fölénnyel, a 25 méteres medencébe kiírt ViSPORTMENU Senec (Sedlár). Vasárnap - 10.30: Trnava jun- Dubnica (Somoláni); 16.30: Pohronie-Michalovce (János). 1.SFMSenec 3 2 1 0 7:2 7 2.Šamorin 3 2 1 0 6:2 7 3. Michalovce 3 2 1 0 5:1 7 4. Bardejov 3 2 1 0 2:0 7 5. Prešov 3 2 0 1 9:2 6 6. Podbrezová 3 2 .0 1 3:2 6 7. Šaľa 3 1 0 2 4:4 3 8. Rim. Sobota 3 0 3 0 1:1 3 9.Trnavajun. 3 1 0 2 2:10 3 10. L. Mikuláš 3 0 1 2 1:3 1 11. FK Pohronie 3 0 0 3-1:6 0 12. Dubnica 3 0 0 3 1:9 0 NB 1,3. forduló -szombat, 16.30: Kecskemét-Mezökövesd (Farkas); 19.00: Pápa-Kaposvár (Becséri), Paks-Puskás Akadémia (Solymosi); 21.00: Győr- Ferencváros (Andó-Szabó). Vasárnap - 16.30: DVSC—Diósgyőr (Szabó Zs.); 18.30: Videoton-Pécs (Bognár); 20.30: Újpest-Honvéd (Vad II). 1. Debrecen 2 2 0 0 8:1 6 lágkupák történetének eddigi legjobb eredményével (4:22,18) diadalmaskodott - a teljes magyar siker jegyében Jakabos Zsuzsanna és Verrasz- tó Evelyn előtt. Hosszú 200 pillangón is utcahosszal nyert, a férfiaknál Gyúrta Dániel 100 mellen a második lett. 2. Videoton 2 2 0 0 4:0 6 3. Kecskemét 2 2 0 0 5:2 6 4. Paks 2 2 0 0 4:2 6 5.MTK 2 1 1 0 5:2 4 6. Pápa 2 1 1 0 2:1 4 7. Újpest 2 1 0 1 3:3 3 8. Ferencváros 2 1 0 1 2:3 3 9. Győr 2 0 2 0 3:3 2 10. Diósgyőr 2 0 2 0 3:3 2 11.Puskás Akadémia 2 0 1 1 2:3 1 12. Haladás 2 0 1 1 2:4 1 13. Pécs 2 0 0 2 2:4 0 14.Honvéd 2 0 0 2 1:4 0 15. Mezőkövesd 2 0 0 2 0:4 0 16. Kaposvár 2 0 0 2 2:9 0 ■ Atlétika VILÁGBAJNOKSÁG, Moszkva, döntők - szombat, 12.00: női maratonfutás; 16.55: térti 10.000 m. Vasárnap, 15.00: férfi 20 km-es gyaloglás; 17.00: női távolugrás; 18.15: női diszkoszvetés; 18.35: tízpróba, 1500 m; 19.05: női 10000 m; 19.50: férfi 100 m. ■ Labdarúgás EUROPA LIGA-SELEJTEZŐ, 3. forduló, visszavágók: Žilina-HNK Rijeka, 1:1 g.: Mihalfk (89.), ill. Pokrivac (49.) - az első meccsen: 1:2, továbbjutott: Rijeka. Astra Giurgiu-Trenčín 2:2, g.: Ivanovszki (86.), Tembo (89.), ill. Fanendo Adi (83.), Van Kessel (88.)- 3:1, tj.: Astra. FC Dila Gori (grúz)-Hajduk Split 1:0 -1:0, tj.: Dila Gorl; Rubin Kazany-FC Randers 2:0 -2:1, tj.: Rubin; Metalurg Donyeck-EK Kukesi (albán) 1:0-0:2, tj.: Kukesi: Maccabi Haifa-FK Ventspils 3:0 - 0:0, tj.: Maccabi; Hapoel Tel Aviv-Pandurii Targu Jiu 1:2 - 1:1, tj.: Pandurii; Lech Poznan-Zalgiris Vilnius 2:1 - 0:1, tj.: Vilnius; Kubany Krasznodar-Motherwell 1:0- 2:0, tj.: Kubany; Milsami Orhei (moldovai)-Saint- -Étienne 0:3 - 0:3, tj.: Saint-Étienne; Gefle (svéd)- FK Karabah (azeri) 0:2 - 0:1, tj.: Karabah; Hapoel Ramat Gan-Estoril Praia 0:1 - 0:0, tj.: Estoril; Bursaspor-Vojvodina Novi Sad 0:3 - 2:2, tj.: Vojvodina; Thun-Häcken (svéd) 1:0 - 2:1, tj.: Thun; ZQrich-Liberec 1:2 - 1:2, tj.: Liberec; Malmö- Swansea 0:0 - 0:4, tj.: Swansea; Arnhem-Petrolul Ploiesfi 1:2-1:1, tj.: Petrolul; Trabzonspor-Dinamo Minszk 0:0 -1:0, tj.: Trabzonspor; Strömsgodset- Jablonec 1:3 - 1:2, tj.: Jablonec; Differdange 03 (luxemburgiK'mtisö 1:0, tizenegyesekkel: 3:4 - 0:1, tj.: Tromsö; Stuttgart-Botev Plovdiv 0:0 -1:1, tj.: Stuttgart; Rapid Wien-Aszterasz Tripolisz 3:1 - 1:1, tj.: Rapid; Standard Liége-Skoda Xanthi 2:1 - 2:1, tj.: Liege; Mladost Podgorica-FC Sevilla 1:6 - 0:3, tj.: Sevilla; Crvena zvezda Beograd-Cser- nomorec Odessza 0:0 -1:3, tj.: Csernomorec; Club Bruges-Slask Vroclav 3:3 - 0:1, tj.: Vroclav; Udinese-Siroki Brijeg (bosnyák) 4:0 - 3:1, tj.: Udi- nese; St. Johnstone-FC Minszk 0:1, tizenegyesekkel: 2:3 -1:0, tj.: Minszk; Breidablik (izlandi)-FC Aktobe (kazah) 1:0, tizenegyesekkel: 1:2 - 0:1, tj.: Aktobe. NB 1,3. forduló: az MTK-Haladás mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Jégkorong FELKÉSZÜLÉSI MECCS: Slovan Bratislava-Nyizsnij Novgorod 2:1 (0:0,1:0,0:1 -1:0), g.: Hudáček (31.), Bližňák (64.), ill. Krasznoszlobodcev (45). ■ Tenisz SZUCS0UI NŐI TORNA, elődöntő: Peer (izraeli, 3.)-Babos (magyar, 1.) 6:1,6:3. Páros, elődöntő: Babos, Krajicek (magyar, holland)- Ven-hszin, Csen (tajvani, kínai) 6:4,6:2. MONTREALI FÉRFITORNA, nyolcaddöntő: Gulbis (lett)-Murray (brit, 2.) 6:4,6:3. TORONTÓI NŐI TORNA, 3. forduló: Rybáriková (szlovák)-Bartoli (francia, 7.) 7:6,1:0-nál Bartoli feladta; Cibulková (szlovák)-Vinci (olasz, 10.) 6:3,7:6. Páros, 2. forduló: Gorges, Záhlavová-Strýcová (német, cseh)-Hantuchová, Hingis (szlovák, svájci) 6:2, 6:4. ■ Vívás VILÁGBAJNOKSÁG, Budapest - női párbajtőr, a 64 közölt: Révész (magyar)-Samuelsson (svéd) 15:12, Szász (magyar)-Van Erven García (kolumbiai) 15:5. A 32 közölt: Szász-Andrjusina (orosz) 15:9, Guy (kanadai)-Révész 12:11. A16 közöli: Szász-ímb- rich (észt) 15:10. Negyeddöntő: Szász-Zvereva (orosz) 15:7. Elődöntő: Beljajeva (észt)-Szász 14:13, Szivkova (orosz)-Heidemann (német) 15:9. Döntő: Beljajeva-Szivkova 15:14. Férfi párbajtőr, a 64 közölt: Imre (magyar)-Pizzo (olasz) 15:14, Rédli (magyar)-Jefremenko (lett) 15:13, Boczkó (magyar)-Ajzenstadt (izraeli) 15:4, Vuorinen (finn)-Szényi (magyar) 15:14. A 32 között: Rédli-Abajo (spanyol) 15:12, Boczkó-Szang Min (dél-koreai) 15:11, Pelletier (kanadai)-lmre 15:6. A 16 közölt: Boczkó-Rédli 15:13. Negyeddöntő: Li- mardo Gascon (venezuelai)-Boczkól5:9. Elődöntő: Limardo-Kauter (svájci) 15:7, Novosjolov-Szuhov (orosz) 15:14. Döntő: Novosjolov (észt)-Limardo 15:7. ■ Sportfogadás A magyar T0TÚ 32. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 1, X, 2, X, X, 1, X, 2,1,2, X, 2, X -1. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosra 610 265, a 11 találatosokra 30 515, a 10 találatosokra 5850 forintot fizetnek, GÓLTOTÓ: telitalálatos, 6 és 5 találatos szelvény sem volt. EUR0MILLIÓK, a 32. játékhét nyerőszámai: 1, 9, 10,12,14,22,30, pótszám: 1. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 1694,20 euró (4 nyertes); 5. díj: 127,80 euró (53); 6. díj: 36,40 euró (186); 7. díj: 13,40 euró (705); 8. díj: 5,80 euró (3009); 9, díj: 4,90 euró (4402); 10. díj: 4,10 euró (7484). KENŐ: 14,15,16,17,19,20,29,30,34,35,36,37, 48,52,55,63,65,68,69,70. Kenő Plusz-szám: 69. Szombat, augusztus 10. Labdarúgó Corgoň Liga: 18518. Myjava-Senica 2,55- 2,93-2,74-1,36-1,4-1,32. Bolt látszólag erőlködés nélkül nyeri a versenyeket (SITA/AP-felvétel]