Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-03 / 153. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 3. Sport 21 Lengyelországba szerződött a 28 éves kapus Rybánsky: Podbeskidzie ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bielsko-Biala. Rybánsky László, a lengyel élvonalban szereplő Podbeskidzie Bielsko- Biala futballcsapatában folytatja pályafutását. A 28 éves sók- szelőcei származású kapus két plusz egyéves szerződést kötött. „Nagyon gyorsan történt minden, pénteken felhívtak, hogy a Podbeskidzie Bielsko- Biala érdeklődik irántam, és szombaton ki szeretnének próbálni egy lengyel ekstraklasás együttes ellen. Jól ment a védés, nem kaptam gólt. A klubelnök a meccs után közölte, hogy le akar igazolni - mondta lapunknak Rybánsky, aki az elmúlt évet Diósgyőrben töltötte. - Megkérdeztem, hogy ez biztos-e, mert már megvan a vasárnap reggelre szóló török- országi repülőjegyem, ahol az azeri Simurghoz csatlakoztam volna. Az egyesület első embere nem tétovázott, megkérdezte, mik a feltételeim, miután elmondtam, azt felelte, ez nem gond, ezután gyorsan megegyeztünk. Hazaugrottam Sók- szelőcére, és miután visszatértem, hétfőn este alá is írtam a szerződést. Ismerkedem az új társakkal, várhatóan a 37 éves besztercebányai Richard Zajac lesz a tartalékom. Rajta kívül még három szlovák játékos tagja a keretnek, Michal Piter- Bučko, Juraj Dančík és Anton Sloboda.” A Podbeskidzie Bielsko-Biala a 14. helyen fejezte be az elmúlt bajnokságot, (sz. z.) A tavaly finalista Radwanska is továbbment Lisicki elődöntős ÖSSZEÁLLÍTÁS London. Az előző fordulóban a világelső és címvédő amerikai Serena Williamst búcsúztató német Sabine Lisicki bejutott az elődöntőbe a wimbledoni teniszbajnokságon. A 23 éves játékos a nyolc között az észt Kaia Kanepit verte két sima szettben 6:3, 6:3-ra, így 2011 után második elődöntőjére készülhet a londoni Grand Slam-tornán. Lisicki ellenfele a négy között a tavaly döntős, 4. kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska lesz, aki jóval komolyabb csatát vívott a továbbjutásért a kínai Na Li (6.) ellen. A 7:6, 4:6, 6:2-re végződő meccset kétszer is félbe kellett szakítani eső miatt. A női egyes másik két mérkőzése lapzárta után ért véget. Ma a férfiak negyeddöntőit rendezik Wimbledonban. (MTI, SITA) Tour: a csapatidőfutam után már Gerrans vezet Velitsék másodikok lettek ÖSSZEÁLLÍTÁS Nizza. Az ausztrál Orica együttese nyerte a Tour de France országúti kerékpároskörverseny 4. szakaszát: a csa- patidőfutamon aratott sikerrel pedig egyik tagja, a szintén ausztrál Simon Gerrans vette át a vezetést összetettben. Az Orica mindössze egyetlen másodperccel bizonyult gyorsabbnak a Nizzában rendezett 25 km-es etapon, mint a szlovák Peter Velits csapata, a második Omega Pharma- QuickStep, amely tavaly világbajnokságot nyert ebben a számban. A Peter Sagant is foglalkoztató Cannondale tizenharmadikként zárt tegnap, ezzel a szlovák kerekes ugyan a 43. helyre esett vissza összetettben, a pontversenyt azonban továbbra is vezeti. (MTI, SITA) Várhatóan a brazíliai vb-n is alkalmazni fogják Beválta gólbíró-technológia MTl-JELENTÉS Rio de Janeiro. A GoalCont- rol elnevezésű gólbíró-technológia gond nélkül működött a vasárnap zárult brazíliai labdarúgó Konföderációs Kupán, így a nemzetközi szövetség (FIFA) hamarosan dönthet arról, hogy ezt a rendszert használja a jövő évi világbajnokságon is. A következő hónapokban eldőlhet, hogy a Brazíliában sorra kerülő vb-n melyik gyártó technológiáját alkalmazzák majd, s a 14, nagy sebességű kamerával működő, német fejlesztésű rendszer jó eséllyel indul ebben aversenyben. A Konföderációs Kupán mind a 68 gólt helyesen ítélték meg a játékvezetők, így a GoalControlnak egyetlen téves döntés esetében sem kellett bizonyítékot szolgáltatnia. A bronzmérkőzésen - amelyet hosszabbításban Olaszország nyert Uruguayjal szemben - az első találatnál abban segített a rendszer, hogy kétséget kizáróan igazolta, a gólszerző Davide As- tori még azelőtt ért bele a labdába, mielőtt az áthaladt volna a gólvonalon. „A technológia jól működött, a bírók szerencsések voltak, mindig minden a helyén volt” - jelentette ki Joseph Blatter, a FIFA elnöke. A nemzetközi szövetség április elején döntött arról, hogy a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos helyett a Goal- Control kap lehetőséget a bizonyításra a Konföderációs Kupán. Ráncba akarja szedni a válogatott játékosokat (TASR-felvétel) 20 millió euróba kerül Paulinho a Tottenhamhoz szerződik Sao Paulo. Saját közlése szerint a Tottenham Hotspur- ben folytatja pályafutását a brazil válogatott labdarúgó, Paulinho. A 24 éves játékos erről jelenlegi klubja, a Corinthians sajtótájékoztatóján beszélt. Médiainformációk szerint a középpályásért 20 millió eurót fizetnek az észak-londoniak. Paulinho - aki tagja volt a vasárnap véget ért Konföderációs Kupán győztes brazil csapatnak - 167 mérkőzésen 34 gólt szerzett a Corinthiansban, amellyel tavaly decemberben megnyerte a klubvilágbajnokságot. (MTI) Ellenszavazat nélkül választották meg az ötvenkilenc éves kassai edzőt Ján Kozák az új kapitány EDDIGI KAPITÁNYOK JozefVengloš 1993. IV.6.-1995. VI. 15. JozefJankech 1995. VII. 4.-1998. X. 23. Dušan Galis 1999.1.1.-1999. II. 23. Jozef Adamec 1999.11.26.-2001. XI. 30. Ladislav Jurkemik 2002.11.1-2003JÜI. 31. Dušan Galis 2004.1.1.-2006. X. 12. Ján Kocian 2006. XI. 2.- 2008. VI. 30. Vladimír Weiss 2008. VII. 7.-2012.1.31. Stanislav Griga és Michal Hipp 2012. IV. 26.-2013. VI. 13. j Ján Kozák 2013. VII. 2.-2015. XI. 30? Pozsony. Ján Kozák lett a szlovák futballválogatott új szövetségi kapitánya. Az 59 éves kassai szakember a júniusban menesztett Stanislav Griga-Michal Hipp duót váltja fel. Kozák a jövő héten 2015. november 30-ig szóló szerződést ír alá a Szlovák Labdarúgószövetséggel. ÖSSZEÁLLÍTÁS A kassai trénert ellenszavazat nélkül választották meg, a végrehajtó bizottság tíz tagja rá szavazott, egy pedig tartózkodott. Dušan Tittel és Ivan Nemečkay szabadság miatt hiányzott az ülésről. Tehát még a Ľubomír Moravčíkot javasló Juraj Jánošík sem voksolt az érvényes edzői licenced nem rendelkező egykori Celtic-játé- kosra. „Miután Ján Kozák bizalmat kapott, azonnal felhívtam őt. A tapasztalt tréner megköszönte a végrehajtó bizottság bizalmát, és nagy kihívásnak tartja a feladatot” - jelentette ki Ján Kováčik, a SFZ elnöke - A jövő héten aláírjuk a megállapodást és az új kapitány sajtótájékoztatót tart. Egyelőre még bizonytalan a szakmai stáb összetétele, de Kozák szava lesz a döntő. Az már biztos, hogy első számú segítője a kassai Štefan Tarkovič lesz.” „Vegyes érzelmekkel távozom a kassai csapattól, de minden edző vágya, hogy a nemzeti együttest irányítsa. Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy én lettem a szövetségi kapitány, és annak is örülök, hogy a szövetség vezérkarából senki sem szavazott ellenem. Most már rajtam a sor, hogy igazoljam az elvárásokat” - szögezte le Ján Kozák. - Az elsődleges célom az, hogy jó és eredményes játékkal visszacsalogassuk a szurkolókat, ha telt ház előtt fogunk játszani, az már azt jelenti, hogy jó úton haladunk. Szlovákia nem rendelkezik annyi kiváló futballistával, hogy kicserélhetnénk az egész válogatottat, ezért a csapat gerince marad. Azonban szükség van a vérfrissítésre, így több újonc is lehetőséget kap. Az biztos, hogy nagyobb lesz a fegyelem, mert e nélkül nem lehetünk sikeresek.” Ján Kozák eddig kizárólag Szlovákiában edzősködött - Lokomotíva Košice, 1. FC Košice, Michalovce, Ličartov- ce, MFK Košice -, az 1. FC-vel 1997-ben és 1998-ban bajnok, 2009-ben pedig az MFK-val kupagyőztes lett. Kíváncsian várjuk, hogy miként boldogul kapitányként. Az egykori 55-szörös csehszlovák válogatott eléggé lobbanékony természetű, edzőként is sok konfliktusa volt. Ján Kováčik SFZ-elnök szerint Kozák már lehiggadt, de szerződésében állítólag lesz egy kitétel, amely az ilyen helyzeteket kezeli. „Kozákot eddigi edzői munkássága elismeréseként választották meg. Igazi győztes típus, aki mindig nyerni akar - nyilatkozta Martin Škrtel, a válogatott csapatkapitánya. „Nem a mi tisztünk eldönteni, hogy ki legyen a kapitány. Szerintem jól választott a végrehajtó bizottság, mert Ján Kozák igen tapasztalt tréner, biztosra veszem, hogy vezetésével sikeres lesz a válogatott” - mondta lapunknak Saláta Kornél, a Rosztov légiósa, aki eddig 25-ször öltötte magára a szlovák címeres mezt. Az új kapitány augusztus 14-én Bukarestben a románok elleni barátságos meccsen mutatkozik be. (TASR, sz. z.) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EURÓPA LIGA-SELEJTEZŐ, 1. forduló, 1. mérkőzés - 20.45: Fuglafjördur (feröeri)-FC Linfield Belfast. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, Telki - 17.00: Plast Gliwice-DAC. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŰ, 1. forduló, első meccs: Sirak Gyumri (örmény)-Tre Penne (San Ma- rinó-i) 3:0. ELŰKÉSZÜLETIMÉRKŰZÉSEK: MFK Košice-Vollni Luck (ukrán) 2:2, kassai góllövők: Duda, Haszkics; FK Pohronie-Dukla Banská Bystrica 2:6, besztercebányai góllövők: Kamensky 2, Jurčo, Teixeira, öngól, Šovčík. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE, 4. szakasz. Nizza, 25 km-es csapatidöTutam: 1. Orica (ausztrál) 25:56 perc; 2. Omega Pharma-Quick-Step (belga) +1 mp; 3. Sky (brit) +3; ....13. Cannondale+34. Az ö sszetett állása: 1. Simon Gerrans (ausztrál, Orica) 12:47:24; 2. Daryl Impey (dél-afrikai, Orica) azonos idővel; 3. Michael Albasini (svájci, Orica) a.i.;... 43. Peter Sagan (szlovák, Cannondale) +34; ...120. Peter Velds (szlovák, Omega Pharma-Quick Step) +17:35. ■ Tenisz ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG; Wimbledon - nők, negyeddöntő: Lisicki (német, 23.)-Kanepi (észt) 6:3,6:3; A. Radwanska (lengyel, 4,)-Li Na (kínai, 6.) 7:6,4:6,6:2. Férfiak, nyolcaddöntő: Djokovics (szerb, 1.)-Haas (német, 13.) 6:1,6:4,7:6; Berdych (cseh, 7.)-Tomic (ausztrál) 7:6,6:7,6:4,6:4; Murray (brit, 2.)-Juzsnij (orosz, 20.) 6:4,7:6,6:1, A negyeddöntőben: Djokovics-Berdych, Ferrer-Del Pótra, Kubot-Janowicz, Murray-Verdasco. Vegyes páros, 1. forduló: Polášek, Musárová (szlováký Fleming, Robson (brit) 6:7,6:2,6:4. 2. forduló (a 16 közé jutásért): Marosi, Brunström (magyar, svéd)-Cermák, Hradecká (cseh, 12.) 7:6, 6:3. ■ Sportfogadás KENŐ: 9,12,13,14,15,16,24,26,32,35,36,37,38, 39,42,56,58,64,69,70. Kenő Plusz-szám: 56. EGY MONDATBAN ♦ 71 évesen elhunyt Ján Zlocha, a pozsonyi Šlovan 1969-es KEK-győztes futballcsapatának hátvédje. Szerda, július 3. U20-as foci- vb: 13148. Portugália- Ghána 1,95-3,26- 3,71-1,2-1,73-1,27. STV 2, ČT SPORT, EURO- SPORT - 14.00: Tour de France kerékpáros-körverseny, 5. szakasz (élő) EUROSPORT-18.00: Portu- gália-Ghána U20-as labdarúgó vb-nyolcaddöntő (élő) 20.00: Kolumbia-Koreai Köztársaság U20-as labdarúgó vb-nyolcaddöntő (élő) SPORT A TÉVÉBEN EUROSPORT 2 - 17.00: Horvátország-Chile U20-as labdarúgó vb-nyolcaddöntő (élő) 20.00: Irak-Paraguay U20-as labdarúgó vb-nyolcaddöntő (élő) NOVA SPORT, DAJTO, DIGI SPORT 1 (magyar), DIGI SPORT 2, FANDA - 14.00: Wimbledoni tenisztorna, férfiak, negyeddöntő (élő) ČT SPORT - 18.00: Cseh- ország-Szenegál U19-es férfikosárlabda vb-meccs (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) - 2.50 (csütörtök): Newll's Old Boys-Atlético Mineiro labdarúgó Libertadores-ku- pa-elődöntő (élő)