Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-03 / 153. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 3. www.ujszo.com RÖVIDEN Kertész Imre nem ad több interjút Budapest. „Ez volt az utolsó interjúm” - mondta a napokban Kertész Imre a Paris Review című irodalmi folyóiratnak adott interjúja végén. Amikor a riporter visszakérdezett, hogy mára volt-e az utolsó, Kertész így felelt: „Örökre”. Arról, hogy a Nobel-díjas író lezárta irodalmi munkásságát és nem akar többet írni, a Der Spiegel című német lapnak nyilatkozott tavaly év végén. Ekkor nyitották meg Berlinben a Kertész Imre- archívumot, amit a Berlini Művészeti Akadémián a Kertészéletmű mintegy 35 ezer oldalnyi anyagából állítottak össze. A 83 éves író akkor elmondta: nagy megkönnyebbülés számára, hogy elkészült az archívum, hiszen ,jó kezekbe került” az életműve. Arra a kérdésre, hogy miért Németországban helyezte el az anyagot, elmondta: „Úgy érzem, itt jobban megértenek, mint a hazámban, Magyarországon. Ott a legnagyobb jóakarattal sem lehetne úgy megőrizni az anyagot, mint Berlinben, ahol évek óta élek”. (k) Eszenyi Enikő Vízkeresztje Pozsony. A pozsonyi várban mutatják be ma este a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-vígjátékot Eszenyi Enikő rendezésében. Az immár hagyományos nyári Shakes- peare-fesztivál nyitóelőadásában fiatal szlovák és cseh színművészek dolgoznak együtt, Violát pedig egy tehetséges hazai magyar színésznő, Bárdos Judit alakítja. A bemutatót követően a darabot július 16-ig még tizenkét alkalommal előadják. Eszenyi Enikő nemcsak a Shakespeare-művek világában mozog otthonosan - hiszen már többször rendezte a szerző drámáit -, de ismerős terep neki a cseh és szlovák színházi világ is. Többször rendezett a prágai Nemzeti Színházban is, és idén már második pozsonyi rendezését láthatja a közönség. Az Aréna Színház májusban mutatta be David Ives Vénusz nercben című darabját Eszenyi Enikő rendezésében, (juk) Elhunyt Vojtek Sándor Szene. Élete 41. évében kedden elhunyt Vojtek Sándor, a komáromi Selye János Egyetem oktatója, a rendszerváltás utáni tanámemzedék egyik legnagyobb hatású alakja. 1972-ben született, a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát magyar-angol szakon. A pozsonyi magyar gimnáziumban kezdett tanítani, ahol 2004-ig dolgozott, majd a komáromi Selye János Egyetem angol tanszékén oktatott előbb tanársegédként, később adjunktusként. 2009-ben doktori címet szerzett magyar nyelvből és irodalomból. Vojtek Sándor tavaly október 20-án, egy Selmecbánya környéki kiránduláson összeesett. Leállt a szíve, újraélesztették, de a kómából már nem ébredt fel többé. Búcsúztatása július 6-án (szombaton) 11 órakor lesz a szenei Szent Miklós-templomban. (k) Apa és fia a színpadon Párkány. Holnap 20 órától a Montanaro Duó lép fel a párkányi Green Pubban. A provanszál zenét dzsesszelemekkel keverő, Európa-hírű multiinstrumentalista, a franciaországi okszitán kisebbség „nagykövete”, Miqueu Montanaro ezúttal fiával, Baltazárral muzsikál. Duójuk egy izgalmas zenei beszélgetés két nemzedék között - együtt gondolkodás régi és új zenei stílusokról, (juk) Félidőben Karlovy Vary fesztiválja, folynak a találgatások, szerény a versenyfilmek mezőnye Mindent vitt Julian Sands Julian Sands színpadon, partnerek nélkül is szuggesztív játékos (TASR/AP-felvétel) Nincs még díjesélyes alkotás a Karlovy Vary-i fesztivál versenyprogramjának mezőnyében. A beválasztott tizennégy film közül egyelőre egyik sem volt kiemelkedően jó, inkább nézhető, az átlagosnál egy fokkal elfogadhatóbb. SZABÓ G. LÁSZLÓ Philippe Godeau franciabelga koprodukcióban készült filmje, a 11.6. főhőse egy pénzszállító kocsi sofőrje (Francois Cluzet játssza meggyőzően), aki 2009 nyarán „az évszázad rablását” követi el Franciaországban. Toni Musu- lin tíz éve megbízható tagja a milliókkal közlekedő csapatnak, fizetése tíz éve megalázó, magatartásában még sincs semmi rendkívüli. Nem kilincsel, nem kér, és nem követel. Annál meglepőbb tehát, hogy egy nap, június 11-én „elköti a lovat”, kipakolja a milliókat, és eltűnik valahol a hegyek között. Bár a média korunk Robin Hoodját látja benne, a valóság ennél jóval bonyolultabb. Toni Musulin megelégelte szürke kis életét, mindent pontosan eltervezett, s átgondoltan meg is lépett. A hétköznapok emberéből egyszerre csak körözött bűnöző lett, aki - még mielőtt a nyomára akadtak volna - feladta magát. Godeau filmje gyorsan pergő akciófilm is lehetne, vagy egy mérnöki pontossággal megkomponált thriller, ám a rendező mégis a lélektani dráma mellett döntött. Toni Musulin portréja azonban nem lett olyannyira árnyalt, hogy a néző vele együtt élje meg a történéseket, külső szemlélőként pedig inkább csak egy képernyőre illő, hétfő esti krimit lát. Sokkal mélyebbre ás új opusában, a Mézeshetekben Jan Hŕebejk, aki korábbi két filmjéhez, a Kawasaki rózsájához és az Ártatlansághoz hasonlóan most is a múlt árnyait veti egy mai történetre. Újdonsült házasok csendes boldogságát kavarja fel egy hirtelen feltűnt idegen. Mint később kiderül: a férj sihederéveiből lépett elő a titokzatos fiatalember, aki tragikus körülmények között elhunyt barátja, de inkább ifjúkori szerelme ádáz ellenségét, sőt halálba kergetőjét fedezi fel az egyébként rokonszenves férfiban. Testi-lelki megalázások és megkínzatások hosszú sora elevenedik meg a múltból, egy első látásra megnyerő ember jól leplezett, erős erkölcsi kilengése, amely újabb fájdalmakhoz vezet. Hŕebejk színészei, a házaspár szerepében Anna Geislerová és Stanislav Majer, valamint a váratlanul feltűnt idegen, Jirí Černý azonban hiteles játékukkal sem tudják elfedni a film dramaturgiai hiányosságait (forgatókönyvíró: Petr Jarchovský), a túlzott kiszámítottságot, amely a történet teljes hihetőségét is megkérdőjelezteti. Ugyanebben a mezőnyben fut még egy-egy amerikai, angol, izraeli, spanyol, német, lengyel, orosz, görög, olasz, horvát, izlandi alkotás is, köztük Szász János rendezése, A nagy füzet. Ä Nyugattól keletre szekcióban tizenkét film versenyez (itt független magyar szaktanács- adó, a European Film Promotion egykori elnöke, Vezér Éva áll a zsűri élén). Ebből a válogatásból máris kiemelhetünk két művet. Elsőként az orosz rendezőpáros, Natasa Merku- lova és Alekszej Hupov Intim pontjait, amelyet címkézhetnénk akár keserű szexkomédiának is, ám ennél sokkal többről szól a film. Legfőképpen a magányról, a sok esetben ellaposodott vagy szétégett, máskor kétségbeesve keresett, vágyott testi-lelki kapcsolatról. Ukrán-francia-grúz-örmény összefogásban született a Pa- radzsanov, amely a zseniális tehetségű, sajátos képi világú festő-rendező, Szergej Para- dzsanov életének egy szelete. Legismertebb filmjeivel, az Elfelejtett ősök árnyékával és A gránátalma színével sokak elismerését és tiszteletét elnyerte a Brezsnyev-kori Szovjetunióban, de szerte a vüágban is. Tarkovszkij mellett Fellini és Antonioni is csodálták rendkívüli tehetségét, segíteni azonban ők sem tudtak rajta, amikor politikai nézeteiért és életstílusáért börtönbe vetették. Magyar alkotó nem került be ebbe a kategóriába, a szlovák színeket a Bársonyos terroristák képviseli, amelyben dokumentarista elemek dúsítják a fikciót. A rendszerellenes tevékenység vádjával elítélt három szlovák fiatalember történetét három rendező: Ivan Ostrochovský, Pavol Pekarčík és a kassai születésű Kerekes Péter dolgoztaiéi. Julian Sands, az angol mozi kultikus alakja, aki nem először vendégeskedik Karlovy Vary fesztiválján, ezúttal színpadi szénészként állt közönség elé. John Malkovich rendezésében Harold Pinter verseit, szövegeit adta elő finom kis csemegével szolgálva azoknak, akik eddig csupán a mozivásznon élvezték lenyűgöző játékát. Egy órán át olyan szenvedéllyel közvetítette a jeles drámaíró gondolatait, mintha csak saját élettapasztalatait mesélte volna. Tóth Krisztina regénye, az Akvárium egy nehezen szavakba önthető, nyomasztó korszak hideg, cicomák nélküli, tárgyilagos látlelete Anyagi és lelki mélyszegénység Kádár országában JUHÁSZ KATALIN „Klárimama egyre nagyobb tételben lopkodta haza a Kötöttárugyárból a kardigánokat. Az alumínium ételhordó emeleteibe is kardigánokat tekert, szegény Vica, az unokája meg szégyenkezhetett az iskolában a csipkehorgolt, mindig túl bő felsőkben. Egy idő után már nemcsak a családot látta el, hanem a szomszédokat is, de mivel elég esetleges volt, hogy mikor milyen mintadarabot sikerül ellopnia, a kétemeletes ház előtti pádon komoly csereakciók bontakoztak ki. Előbb-utóbb mindenki megtalálta a neki megfelelő kardigánt, az asszony meg cserébe gyufát, tejfölös dobozokat, Burda-szabásmintákat és hímzőfonalat kapott. ” így kezdődik Tóth Krisztina Akvárium című regénye. A szerzőt eddig költőként és novellistaként tartottuk számon. Először próbálkozott a regény műfajával, és máris meglehetősen kemény fába vágta a fejszéjét, mivel egy nyomasztó, nehezen szavakba önthető korszakot választott. A hetvenes évek szűk levegőjéről Bereményi Géza és Cseh Tamás révén tudhatnak egyet s mást a fiatalabbak. Tóth Krisztina szintén gyűjthetett némi személyes tapasztalatot. Az ötvenes évek szocializmusának kilátástalanságáról, anyagi és lelki mélyszegénységéről pedig nyilván családon belüli vagy kívüli kutatásokat végzett. Az első fejezetet sajátos humor itatja át. Mint tudjuk, a humor ebben a régióban lehet egyfajta menekülés, felülemelkedés, kibúvó, ületve a megfogalmazhatatlan megfogalmazásának eszköze. A fenti idézet alapján azt gondolhatnánk, ez a hang végig kitart, számos összekacsintást eredményezve író és olvasó között. A továbbiakban azonban Tóth Krisztina abbahagyja a poénkodást és jól irányzott ütéseket mér gyomorszájunkra. Többnyire azzal, hogy hidegen, cicomák nélkül közli a tényállást. Leír egy szoba-konyhás józsefvárosi lakást. Négy ember (sőt, egy ideig hat ember), vécé a folyosó végén, fürdés hetente egyszer, pénteken, lavórban. Egy szellemi fogyatékos családtag, aki teherbe esik. Egy örökbe fogadott hatéves kislány. Állandó gürcölés a megélhetésért. Grízes tészta, főzelék. Semmi luxus. Semmi érzelem. A szereplőknek amúgy sincs „nyelvük” érzéseik kifejezésére, és vajmi keveset értenek abból, ami az országukban, városukban zajlik (lásd az 1956-os események hézagos leírása a főszereplők szemszögéből). Vagy ösztönösen tudják, hogy bizonyos dolgokkal nem tanácsos foglalkozni, mert mindig akad egy szomszéd, aki feljelent. Minden koszos és büdös, minden kilátástalan, reménytelen. Félretaposott papucsok, lógó pulóverek, agyonstoppolt zoknik. Aki jobbra, többre vágyik, az a saját életét nehezíti.- Mit akartad te eladni azt a libatollat, he? Hát minek neked a pénz?- Hogy gazdag legyek - felelte teljes természetességgel a gyerek. A néni megtorpant, és nagyon komolyan a szemébe nézett, mint aki valami fontos, életre szóló dolgot szeretne megfogalmazni.-Gazdag?! De hát mi szegények vagyunk. Aki szegény abból sohase lesz gazdag. Sohase. Legföljebb csak olyan szegény, akinek van pénze. Gazdag sohase. Ezt tanuljad meg!” A kislány később a relatíve sok pénzzel rendelkező szegények közé kapaszkodik fel, a boldogságot azonban nem találja meg. A mellékszereplők sorsán keresztül pedig kirajzolódik a kádári konszolidáció korszaka, amikor szintén nem volt remény, amikor az üresség töltötte meg az akváriumot, és a halak is tudták, hogy a víztisztító berendezés nem működik. Az elpusztult guppik testébe pedig a többiek bele-be- lecsíptek elhaladtukban. T Ő T Vr-K R ! Š-f-f I N A akvá' ium Ne legyenek illúzióink: ez a regény nem szórakoztató, nyári olvasmány. Aki azonban kíváncsi a közelmúlt társadalmának látleletére, feltétlenül olvassa el. A szembenézést úgysem lehet megúszni. (Tóth Krisztina: Akvárium, Magvető kiadó, Budapest 2013.)
