Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-30 / 175. szám, kedd

12 KRÓNIKA FOCITIPP ■ 2013. JULIUS 30 Sorozatban hatodszor szerezte meg az Európa-bajnoki címet a német női futballválogatott, amely a döntőben 1-0-ra verte a találkozón két tizenegyest is kihagyó Norvégiát. A németeknek ez volt a nyolcadik kontinens- bajnoki címük. (Fotó: TASR/AP) Futballkrónika % Az elmúlt hét legfontosabb futballhírei, röviden. éves korában elhunyt Djalma Santos, aki 1958-ban és 1962- ben is világbajnoki aranyérmet szerzett a brazil válogatott játé­kosaként. A Partizán Belgrádhoz igazolt Eric Djemba-Djemba, a 32 éves kameruni középpályás a kétezres évek közepén a Man­chester Unitedben szerepelt. Kínában folytatja Yágner Love, a CSZKA Moszkva brazil cente­re. A Chelsea ötéves szerződést kötött a 18 éves chilei szélsővel, Cristian Cuevasszal. 10,2 millió eurót fizetett a Sevilla a PSG-nek Kevin Gameiróért. Kétéves szerződést kötött az AS Romával Morgan De Sanctis, a Napok kapusa. A Puskás Akadé­A dórján Krisztián a Groningenhez igazolt, a Liverpool magyar támadóját a hollan­dok egy évre vették kölcsön, elővásárlási jogot szerezve a 20 éves futballistára. A megyei első osztályba száműzött Vác új edzője: Csank János. Azonnali ha­tállyal lemondott posztjáról Guus Hiddink, az Anzsi Mahacskala vezetőedzője. A FIFA két hét után ismét visszavette tagjai közé a ka­meruni fútballszövetséget. 2017-ig meghosszabbította szerző­dését a Genkkel Köteles László, a csapat 28 éves magyar kapusa. A belorusz BATE Boriszov tavaly még a későbbi győztes Bayern Münchent is legyőzte a Bajnokok Ligája csoportkörében - idén vi­szont a visszavágón is kikapott a kazah Sahtyor Karaganditól, így kiesett a selejtező második köré­ben. Kiesett a Győr is, miután Tel-Avivban is vereséget szenvedett a Maccabitól. Az UEFA közlé­se szerint a Videoton 550 millió forintot kasszírozott a tavalyi Eu- rópa-ligás szereplése nyomán. Az olasz élvonal újoncaként induló Sassuolo nyerte meg a hagyomá­nyos TIM-kupát a Juventus és a Milan előtt. A Svájci Labdarúgó­szövetség 20 ezer euróra büntette a Zürich csapatát, mivel a klub játé­kosai egy júliusi bajnokin a szpon­zori lógó helyett politikai üzenettel a mezükön léptek pályára. A Napoli 37 millió eurót fize­tett a Real Madridnak Gonzalo Higuaínért. Testőreivel együtt román újságírókat vert meg Szkopjéban a Vardar elleni BL- selejtező előtt Mihai Stoica, a Steaua ügyvezető igazgatója. 84 Az argentin Gerardo Martino lett a Barcelona új vezetőedzője. Az 50 éves trénert a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya­ként Dél-Amerika legjobb edzőjének választották 2007-ben. (Fotó: TASR/AP) mia megvásárolta Tischler Patri- kot, az MTK csatárát - az ügylet „nagyban befolyásolta” az MTK idei költségvetését. Kiesett az Eu- rópa-ligából a Honvéd és a Deb­recen, a kispestiek a Vojvodinától kaptak ki a Bozsik Stadionban (1- 3), a DVSC-t Nyíregyházán ütötte ki 3-0-ra a norvég Strömsgodset. 2017-ig meghosszabbította szer­ződését a Leverkusennel Stefan Kiessling. A Tottenham megsze­rezte a belga válogatott 23 éves szél­sőjét, Nacer Chadlit a Twentétől. A Norwich Cityhez igazolt Gary Hooper, a Celtic csatára. A német szuperkupa döntőjében Borussia Dortmund-Bayern München 4-2. Az orosz bajnokságban Di- namo-Szpartak 1-4, Dzsudzsák Balázs eltiltás miatt nem játszott. Hosszabbítás után 3—2-re győzött a holland szuperkupa döntőjében az Ajax az AZ ellen. Győzelemmel kezdte a magyar bajnokságot a Fra­di: PMFC-FTC 1-2. A Győr-Di- ósgyőr (1-1) bajnoki előtt egy piros lámpánál harminc hazai huligán támadta meg a vendégszurkolókat szállító autóbuszt. A német sportújságírók Bastian Schweinsteigert választották az előző idény legjobb játékosának, az első tizenöt közé Stefiin Kiess- ling (Leverkusen) mellett csak Bayern- és Dortmund-játékos fért be. Eltörött a térdkalácsa Daniele Bonerának, a Milan 32 éves védő­je emiatt többhónapos kihagyásra kényszerül. Felbontotta szerződését a QPR-ral Jósé Bosingwa, a csapat portugál védője. NB I: Debrecen- Kaposvár 7-1. Az Arany Kupa döntőjében Egyesült Allamok- Panama 1-0. Összeállította: Kiss Tibor Noé A hét sztorija Örökös eltiltást kapott az ország futba I Iszövetségétől négy nigériai klubcsapat összes játékosa, edzője és vezetője. A másodosztályba jutásért rendezett sorsdöntő mérkőzések eredményei: Plateau United Feeders-Akurba FC 79-0, Police Machine-Babayaro FC 67-0. A hét jó híre A tornagyőztes német válogatott egyik legjobbja volt a svédorszá­gi Európa-bajnokságon a magyar származású Marozsán Dzseni- fer. A 21 éves támadó egy gólt szerzett a tornán, Németország az elődöntőben ezzel győzte le a házigazda svéd csapatot. A hét rossz híre Negyedik ligás osztrák klubba igazolt két magyar labdarúgó, Kiss Zoltán és Gál And­rás. Magyarországon mindkét exsiófoki futballista játékjogát felfüggesztette az MLSZ, mivel a játékosok gyanúsítottak a fogadási botrányban. A hét nyilatkozata I. „Szeretnénk kiszolgálni a közönséget"-nyilatkozta a Strömsgodset elleni EL- selejtező visszavágót meg­előzően Mészáros Norbert, a DVSC hátvédje. A találkozón a norvégok nyertek 3-0-ra. A hét nyilatkozata II. „Kizárólag topcsapat kedvéért lennék hajlandó elhagyni a Fradit. A Milánra, a Juventusra vagya Dortmundra gondolok például. Állítom, a képességeim alapján bármelyikbe beférnék." - jelentette ki Muhamed Besic, az FTC 20 éves bosnyák védője. Megbízott szerkesztő: Kiss Tibor Noé ■ Tördelés: Toronyi Xénia • Munkatársak: Grendel Ágota, Kiss László • Megjelenik minden kedden.

Next

/
Thumbnails
Contents